Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-05-03 / 18. szám
ы LEONYID MARTINOV TAVASZ A tavasz hosszan jött, sokára! A megdermedt, hótödte síkon még ugyanaz a régi sinyom hevert, nem gyanítva, mi várja. Mintha a kikelet ki mégse törne, minden fagyos volt, puszta, pőre. Az öblökben — mert ott sem olvadt segítségül jégrombolókat hívtak a megbénult hajók, hadd tárják azok a hideget szét. A tavasz ködben rejtezett még. Mint félig kész házat övezték erdei tar Iák — szinte eltűnt. De pótolni a késést, mint az expressz, úgy nekilendültl A levelek az ágra-bogra tolulva jöttek, özönölve, hogy a kakukk a jövendőt ne meztelen Iáknak kakukkolja. Április, május vívja összefonódva ős-gigászi harcát. Az almalák, mint habzó kancák fölágaskodtak, és egy percre úgy maradtak, hogy megmutassák a létet, ha virágban áll. S egyszerre ránk robbant a nyári Illyés Gyula fordítása KASSÁK LAJOS t— H Ш z о и < ca Termékenyítő hajnal Ajánlom ezt az éneket minden embernek minden ismert és ismeretlen táj szárnyas és négylábú lényeinek és ott fent az égitestek milliárdjainak. Egy park közepében ülök ahol nemrég a hercegi család tanyázott halk járású libériás szolgáival. Jázminok és liliomok illata füröszt meg. És fény ömlik rám és mosolyogni késztet. Nem küld ide senki levelet nincsen haragosom, akitől félnem kellene. Nem emészt a bánat. Testemnek nincs árnyéka. SZERGEJ JESZENYIN Lila május Lila május. Hajnal előtt. Nem zörren a kiskapu zára. öröm illatosít levegőt. Fehér a fagyalbokor ága. Ablak-zsalukra hajolt s függönyre, keretre lágyan a pajkos májusi hold, csipkét köt benn a szobában. Kicsiny szoba, tiszta, jó. Magam vagyok itt, meg a béke. Ma a lét kedvemre való, mint régi barát emléke. A kertben habzik a fény, a kertre a hold hevesen dől; fájjon valamennyi lény az ős-eleven szerelemtől. Minden viruló, sima, lágy, tavasz-zene zeng a világon, csak bennem aludt el a vágy: ahogyan van, úgy kívánom. Idézlek, kelj ma elő, kínnak, s örömnek egésze! üdv, életem, te tűnő! üdv, május hűs lila éje! NÁZIM HIKMET Weöres Sándor fordítása ARRÓL VAN SZÓ Az eljövendő fényességben állok, kezemben vággyal, s oly szép a világ. Szemem nem győzi bámulni a fákat, és reményzölden intenek a fák Eperfák szegte fényes út szalad, a betegszoba ablakában állok. Nem is érzem az orvosság szagát, valahol biztos szegfűk nyílnak. Nem az a kérdés, hogy fogoly vagy-e, arról van szó, hogy meg ne add magad. JAN SMREK Somlyó György fordítása Májusi flóta Sokáig gondolok majd erre a puha földre felhőtlen égre és a növendék lányra aki nevemen szólított és eperrel kínált meg vesszőkosarából. Szarvas-futással, égre-nyílt vággyal, úton-útfélen kellem vizében, erdő ölébe, selyemlágy rétre, öreg nyárfához, táncos lombjához, húrhoz, vonóhoz, lüttyös rigóhoz, fenyves ligethez, buja füvekhez, merész patakhoz, fehér juhokhoz, habos felhőkhöz, susogó tölgyhöz, liliom-honba, azúrkék csúcsra, róka-odúba, nyírhez és bükkhöz, kakukk-derűhöz, csalitos völgybe, halihós csöndbe, hattyúk tavához, fürtös virághoz, harang-kongásba, csengés-bongásba, illat kéjébe, élvek mélyébe, virágos fénybe, szentelt szentélybe szaladunk könnyen bokáig gyöngyben . Veres János fordítása — Embertelen dolgok — mondta anyám. — Lehet. De hát nem embertelen-e minden körülöttünk? — Kis szünetet tartottam. — Nézd, hogy vagyok én öltözve, és nézd meg az ő gyerekeiket. Pidrin velem járt iskolába, én tovább tanulok, ő meg... Nézd meg, mit eszünk mi, és mit esznek ők. — Talán Isten akarata, hogy így legyen — válaszolta anyám. — Isten? Nem. Az emberek. És ha volna Isten, Isten is ... — Hallgassl — kiáltott anyám. Néhány nappal ezután a házicselédek megkapták a sztrájkfelhívást. Apám a rokonokhoz fordult, de senki nem jött. Eljött segíteni a sógorom unokatestvére, egy jámbor, se hús, se hal ember, de kemény és szívós, mint egy öszvér. A tehenek feszülő tőggyel bőgtek az istállóban. Apám véresre harapta a száját, arról beszélt, hogy leöli az összes állatot, kiad mindent kisbérlőknek; mindenkinek kijutott tőle' egy kevés, szavai égettek, mint'az izzó kövek. Megpróbált egyezkedésbe bocsátkozni a cselédekkel, megpróbálta megvásárolni őket, de y r í wyr Reich Károly rajza azok szilárdan kitartottak. Úgy hírlett, hogy Son Pietróban, a Körben megkötötték a kezüket. A tejes megígérte, hogy leküldi a hegyekből a rokonait, de a színüket se láttuk. Apám, hogy semmi céltáblát nem találhatott, Angelotra zúdította haragját, az egyetlenre, aki bár titokban, átlépte még házunk küszöbét. — Ó, az a nőszemély! — üvöltötte anyám arcába. — Meg tudod mondani nekem, mit akar? Ha a többiek olyan átkozottul viselkednek, ő még náluk is rosszabb. Marianna asszony így, Marianna asszony úgyl Mindent megkapott tőlünk. A konyhában zabáit, és úgy élt a szobájában, mint egy nagysága. Mit meg nem tettél érte? Úgy ragadt hozzád, mint az árnyékod. Most pedig, ha szükségünk van rá, nosza, hívd elő! Reszket és nyöszörög, és sápadozik a félelemtől! Nem akar mutatkozni. Miért nem akar mutatkozni? Kutya ez a nőszemély is, kutyább a többinél, ő aki az utolsó kenyérmorzsáig mindent neked köszönhet. Dögöljenek meg a tehenek, menjen tönkre az istálló, csak ő menthesse a bőrét. Azt a drágalátos bőréti És így tovább, egyre mélyebbre a döféseket, a tőröket a szívébe. Anyám nem lázongott, tűrte a kínzást, már nem is vitatkozott, nem akarta meggyőzni se, megérteni se. Ezúttal valóban oroszlánketrecbe került, és minden oldalról őrá acsarkodtak. Apám, én, Angelot, a ház, a major, és igen, az aggodalom, az a névtelen aggodalom, amely csak apám miatt és énmiattam gyötörte, és amelyet talán nem is tudott volna megmagyarázni, szavakba foglalni. A miértek. Miért gyűlölködnek az emberek, miért csillog most a gyűlölet sárga szikrája a szemükben, és az asszonyok, akik hozzá jártak kiönteni a lelkűket, ha most találkoznak vele véletlenül, kitérnek előle, köszönés nélkül, lesütött szemmel, behúzott nyakkal. Ki tudja, megkérdezte-e az Istentől a miérteket. Azt hiszem, igen, és azt hiszem, attól a perctől fogva, és akkor első ízben, hiányosak voltok a beszélgetéseik: Isten nem válaszolt, Isten most neki is az a hatalmas gránitszobor volt,
