Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-04-26 / 17. szám
Közös »leadáson ♦érjével, ián Miiurával hogy ezt így meg mertem neki mondani. Csak nézett rám meglepődve. Aztán levette a szemüvegét, jól megnézett, s azt mondta: jól van. El is végeztem sikeresen a kereskedelmit. Életem egyik legnagyobb élménye a februári államosítás volt. Az iskola befejezése után a járási szakszervezeten dolgoztam mint titkárnő. Egy lél évig sem voltam még itt, amikor bekövetkezett az államosítás. Többek között az én feladatom volt a lakosságnak kiosztani az élelmiszer- és ruhajegyeket. Akkor az egyszer igazán kimerültem a munkától, mert éjjel-nappal dolgoztunk, nem volt idő a pihenésre. Az első szerelmemmel is itt Piesfanyban találkoztam. Színész volt a martini színházban. Két év múlva férjhez mentem hozzá. Egy lépéssel ezzel is közelebb kerültem gyermekkori álmom megvalósításához. Nemsokára tagja lettem a martini katonaszinháznak. Aztán átköltöztünk Spisská Nová Vesre, ahol hét évig egy színházban játszottunk a férjemmel. Sokat jártunk vidékre, vándorszínészekként sok mindent átéltünk. Szerettük volna már, ha bővül a családunk, de a sok utazás, éjjelezés miatt nem voltak megfelelőek a körülmények. így csak 10 év házasság után született meg a kislányunk, luzka. Ekkor aztán én akartam az anyák példaképe lenni. Mindent előírás szerinti pontossággal végeztem, mindent meg akartunk adni a gyereknek, s így minden csak körülötte forgott. Jaj, mennyit izgultunk, hogy valami baja ne legyenl — ... S hogy örültünk, amikor már négyéves lett, hogy egy kicsit önálló. Amikor a Spilská Novás Ves-i színházat egyesítették a preiovival, átköltöztünk mi is oda. Új környezet, más közönség, sikeres és kevésbé sikeres szerepek, próba, előadás, utazás — teltek az évek, s a sokat megálmodott kisfiú már nem érkezhetett meg. Ha karácsonykor asztalhoz ülünk, a kislányom mindig megjegyzi, hogy igazi karácsony a nagyGita Miiurová, a preíovi J. Záborsky színház művésze órás zenével illusztrált „Költemény sorozat" cimű műsor összeállítását. Az első témakör a párt 50 éves évfordulója alkalmából készült el. Ezt követte az októberi ünnepségek köszöntése, majd pedig a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére készült műsor. Tavaly 25 fellépéssel végigjárták Csehszlovákiát. Idén fellépéssorozatunkat folytatni akarjuk. Persze a hivatás és a társadalmi munka mellett rám várnak az olyan prózai dolgok is, mint a takarítás, mosás, főzés. Jó munkabeosztásra van szükség, hogy ezenkívül a nyilvános funkciók betöltésére is fussa az időből. Mint kommunista, színházunk pártcsoport-vezetője is, szeretnék mindenütt helytállni munkámmamáéknál volt, ahol igen sokan ültek az asztal mellett, nem csak hárman, mint mlnálunk. S ilyenkor életem egyetlen hibájaként rovom lel, hogy nem szültem testvért a lányomnak, hogy előbbre helyeztem színészi hivatásomat az anyaságnál. Vagy öt éve a színháznál is könynyebb lett a munkánk. Nem mi járunk tájolni, hanem a vidékieket hozzuk be autóbusszal. Jobb ez nekünk Is, mert a megszokott környezetben nagyobb teljesítményt nyújthatunk, s a közönségnek is, mert igazi színházban élvezheti az előadást. így jutott rá idő, hogy két évvel ezelőtt három kollégámmal együtt elkezdtem egy háromnegyed mai, viselkedésemmel, a többieknek is példát mutatni." Nagyon mozgalmas, de emellett teljesen kiegyensúlyozott életet él Gita Miiurová színművésznő. Az akarata, önfegyelme mellett bizonyára része van ebben a családi környezetnek is melyben felnőtt, s amelyet maga körül kialakított. Mert csak a nyugodt családi élet, a hivatás szeretete és a társadalmi munkából származó öröm összhangja tudja mindezt megalapozni. H. ZSEBIK SAROLTA A lapunk 15. számában közzétettük V. Csilla levelét, hogy olvasóink is megírhassák véleményűket a felvetett kérdéssel kapcsolatban. Milyen a já munkatársi viszony? Kik értik félre a női egyenjogúságot? Magánügy-e a munkatársak között kialakuló bizalmas kapcsolat?... Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatták a levél Íróját. Kérjük, Önök is írják meg véleményüket, hogy válaszunkat átfogóan fogalmazhassuk meg. A legjobb hozzászólásokat közöljük, honoráljuk, az ankét végén pedig díjakkal jutalmazzuk. Várjuk leveleiketl Címünk: NO szerkesztősége, 801 00 Bratislava, Praiská 5, Ifjú szemmel. Tisztelt szerkesztőség! A közölt levél témája valóban nem nagy ügy — vagyis nem olyan, amivel az embernek érdemes lenne, kellene foglalkoznia. Az én véleményem az, hogy végezze el mindenki becsületesen, pontosan a munkáját, aztán törődjön sajátmagával, a családjával, s ne üsse az orrát a más dolgába. Ha annak a lánynak, V. Csillának a munkahelyén is így lenne, nem kéne kiborulgatnia senkinek. .Munkatársi viszony.“ Én mindenkinek megadom, ami jár: jó napot, kérem, köszönöm — de ezzel kész is. „Ne szólj szám, nem fáj fejem" — nem is volt még senkivel kellemetlenségem. Azt tanácsolom másoknak is — a levélíró lánynak is, hogy ne keressen barátokat a munkahelyén, sem a nők, sem a férfiak között — a munkatársainak meg, hogy ne avatkozzanak bele mások magánügyeibe. Tisztelettel: К. V. BRATISLAVA Magánügy! Megdöbbenve olvastam a vitaindító levél sorait. Ezekután nem is remélem, hogy soraim elolvassák, és még kevésbé, hogy azt közük is. Mert tulajdonképpen nem tanácsot akarok adni, hanem a fölindultságom akarom kifejezni, amiért nem tekintik bizalmas ügynek a magánügyet. Szerintem ugyanis a levélben felvetett kérdés szigorúan magánjellegű. Adhatunk rá tanácsot, de „mindenki ügyét“ semmiképpen sem csinálhatunk belőle. Az tény, hogy a levélben felvetett kérdés a munkatársi kapcsolatokról, a férfi és nő viszonyáról, a női egyenjogúság helyes értelmezéséről — időszerű napjainkban. Van bőven javítanivalónk, megbeszélni valónk. Ilyennek tartom az idős és fiatal munkatársak egymáshoz való viszonyát, a szaktekintély kérdését, a nők munkájának elismerését, a nagyobb fokú tiszteletadást velük szemben ... De az érzelmi ügyek szigorúan két ember magánügye. Mint elvált asszony, én is átéltem hasonlót, mint Csilla esete. De ez az én dolgom. Egyedül élek, így alakult a sorsom! A boldogságra azért nekem is jogom van. Ott keresem, ahol találom. Akinek más a sorsa mint az enyém, etz engem sohasem érthet meg. Nem is várom senkitől. De azt sem engedem, hogy bárki is beleszóljon az én cselekedeteimbe. Ezért én vagyok a felelős, de csakis önmagam előtt. És ilyen kapcsolat mindig két emberen múlik. Miért csak az egyiket ítélik el? És miért rendszerint a nőt? Nem inkább felelős-e a tettéért egy negyvenéves családapa, mint egy húszéves kevésbé tapasztalt lány? Vagy egy többgyerekes nős ember, mint egy magányosan élő elvált asszony? Nehéz meghatározni, hogy mindez nagy ügy-e vagy sem. De mindenesetre magánügy, és seki sem avatkozhat bele. Vagy nincs igazam? Kertész Éva, KoSice Utf az igazsághoz H Kétségtelen, hogy a vallástól a tudományos ateizmusig hosszú az út, és rendszerint nem is könnyű, nem is zökkenőmentes. Én mégsem állíthatom, hogy akadályokkal teli úton haladtam az igazság felé. Szüleim, — bár nem tudományos alapon —, de kezdettől fogva úgy neveltek, hogy nekem természetes volt a „vallásnélküliség". Anyám a fasizmus szörnyűségeitől megrémülve csak úgy említette isten nevét, hogy „ha lenne, nem engedné ezt a sok borzalmas cselekedetet a földön”. Ez volt minden. Szüleim kommunisták voltak, engem tehát nem neveltek vallásos világnézetre. Es erre az alapra építettem később, főleg amikor az irodalmon keresztül is olyan írók művei kerültek a kezembe, akiknek segítségével formálhattam világnézetem, Mikszáth regénye, a Különös házasság, Ady, József Attila versei voltak leginkább, amik hatottak rám. Ekkor már középiskolába jártam, összejöveteleinken, spontán baráti beszélgetéseinken sokszor vitatkoztunk a marxizmus és a vallás kérdéseiről, egymáshoz való viszonyukról. Én mindvégig kitartottam meggyőződésem mellett, vallottam, hogy nincs isten, s az anyag az elsődleges... Odáig azonban nem jutottam el, hogy tudományosan is meg tudjam magyarázni állításomat... és közben az életutam tovább folytatódott. A pionírból lassan pionirvezető lettem, ifjúsági szövetségünk tagja, később pedig kértem felvételemet a CSKP tagjai sorába. Amikor megkaptam a tagsági könyvemet, az egész család velem együtt örült, ünnepelt. Munkahelyemen a CSSZBSZ üzemi szervezetének titkára lettem. Az emberek, munkatársaim sokféle kérdéssel fordultak hozzám, s bizony sokszor éreztem, hogy kevés a tudásom, nem kielégítő, amit mondhatok. Ezért jelentkeztem a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemre, ahol részletesen megismerkedtem a marxizmus tanaival, a tudományos kommunizmus elméletével. Gazdasági eredményeink fejlődésével párhuzamosan kellene fejlődni tudati világunknak is. Erről senkinek sem lenne szabad megfeledkezni. Én munkámban igyekszem is, hogy asszonyaink körében minél magasabbra emeljük a tudat fejlődési szintjét, hogy az új nemzedéket megkíméljük a kétvágányú nevelés káros hatásaitól. Ezt elsősorban úgy érhetjük el, ha szervezetünkben nagy súlyt fektetünk az ideológiainevelő munkára. Munkaterveinkbe olyan beszélgetéseket, előadásokat iktatunk be, amelyek eredményesen hozzájárulnak a szocialista embertípus magasabb szintű formálásához. És meggyőződésem, hogy a haladó emberiségnek szilárd, határozott, tudományos ismeretekkel felvértezett emberekre van szüksége. CSÉMY JUDIT, DUNAJSKA STREDA (DUNASZERDAHELY)
