Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-04-26 / 17. szám
ÉS FELDOBOG Foto:' CSTK AZ ÜJ ACÉLSZÍV Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Jozef Kempny, Jozef Lenárt és Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagjai és Miroslav Hruíkovié, a CSKP KB Elnökségének póttagja, Jón Piri elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkárának kíséretében a Kelet-szlovákiai Vasműbe látogatott. A harmincegy hónap alatt felépített második acélmű hatalmas csarnokában több mint kétezer dolgozó gyűlt össze, hogy üdvözöljék vendégüket, Gustáv Husák elvtársat és kíséretét. Az ünnepi nagygyűlést Anton 2upa, a vasmű vállalati pártbizottságának elnöke nyitotta meg, majd röviden beszámolt a második acélüzemröl, amelynek próbaüzemeltetése ünnepélyes beindítására érkeztek ide a vendégek. Ezután Gustáv Husák elvtárs mondott beszédet. Michal Hanko vállalati igazgató vázolta a második számú aeélüzem gazdasági jelentőségét s átadta Husák elvtársnak a vasmű dolgozóinak a Szlovák Nemzeti Felkelés és Csehszlovákia felszabadulása 30. évfordulója alkalmából vállalt kötelezettségeit. Majd minisztériumi kitüntetéseket adtak át a legjobb dolgozóknak, akiknek Husák elvtárs és kíséretének tagjai is gratuláltak. Annak idején, amikor az építkezés elkezdődött, vagy pontosabban még régebben, nehéz lett volna a Kelet-szlovákiai Vasmű II. Acélművének robusztus méreteit elképzelni. Először a kotró- és marógépek jelentek meg a terepen. — Igen, először takarítanunk kellett, — emlékszik vissza Ján Matys a Kohóépitészeti Vállalat (Hutné stavby, n. p., KoSice) 240-es részlegének vezetője a nehéz kezdetre. — El kellett takarítanunk a hulladékhegyeket, hogy megkezdhessük az alapozást. Ne gondoljon senki valamilyen egyszerű fundamentumra. A dörgő hangú földgépek a talaj köbmétereinek tízezreit mozgatták meg. A hatalmas méretű gödrökben szinte elvesztek a nagy rakodógépek és teherautók tucatjai. És mennyi betont emésztettek fel ezek az alapok! . . . Ilyen volt a kezdet. Ma pedig már Kelet-Szlovákia szikrázó acélja nem pusztán szimbólum (bár annak is hatásos), hanem nagy horderejű népgazdasági érdek. Nem véletlen tehát, hogy az építkezés vezetőinek minden erőfeszítése a kollaudációs hibák elkerülésére irányult. A szocialista munkaversenyek különböző formái is ezt az elvet támogatták. A versenyzés, az építőmunka valódi heroizmust követelt. Az építkezés megszakítás nélkül folyt, dacolva az időjárás viszontagságaival a nyár rekkenő melegével a jeges fogú novemberi szelekkel, esővel, hóval dermesztő fagygyal. I. intermezzo. A kollaudációs hibák szinte elkerülhetetlen kísérőjelenségei minden építkezésnek. Ismeri őket mindenki, hiszen még a legelterjedtebb építkezési ágazatban, a lakásépítésben is bosszantó, örömromboló „apróságok“, melyeknek a hanyagság és a figyelmetlenség a szülője. Kollaudációs hibák nélkül építeni — erre a feladatra képes, jól szervezett, fegyelmezett részleget kialakítani és vezetni még nem általános, de annál figyelemreméltóbb példa. Matys elvtárs részlege nem vét ilyen jellegű hibákat, A II. Acélmű építésén ez a részleg minden üzemegységet kiváló minőségben hibamentesen adott át, — Milyen módon érték el ezt az elismerésre méltó eredményt? — Ahogy és amit tettünk, az minden egyszerű és logikus volt, — válaszol szerényen, s mindenféle dicsérő szót elhárít. — Tulajdonképpen ezért kapjuk a fizetést. AZ eredményes munkáért. A hibás munka nem eredmény. Zalka Máté vére ш C£ ш OŰ LU Ш h-Ш >О LJU LU OL ш CQ 2 Ш A későbbi életem folyamán minden cselekedetemet jellemző színeket Matoleson, Szálkán és ^zatmáron szívtam magamba." Ezzel a tőle vett idézettel kezdte meg annak idején nagybátyjáról — Zalka Mátéről írt diplomamunkáját Kovács lászlóné Lőcsei Judit, a Budapesti Rendőrtisztképző Főiskola mai adjunktusa. Majd így folytatta : „Zalka/ Máté, Franki Béla a Szotmár megyei Matolcson született 1896. április 23-án. A falu elzárt világába alig jutott el a politikai élet, a kultúra szellője, s nem nagyon mozgatta meg az ottani levegőt. A századforduló statisztikája szerint a vármegye 47,3 százaléka tud írni-olvasni, ami a megdöbbentően alacsony 59 százalékos országos átlagnak is alatta marad. A faluból elvittek egy legényt katonának. A megyeszékhelyről azt írta anyjának: „Egészséges vagyok, csak azt sajnálom, hogy szép Magyarországot ott kellett hagynom." E Szamos-parti „Magyarország" jelentette az első benyomásokat a kis Bélának, a későbbi Zalka Máténak. Hogy ki volt Zalka Máté, ez a Matolcsról elindult és világforradalmárrá, a legendás hírű Lukács tábornokként, a spanyol polgárháború hősévé, majd — sajnos — hősi halottjává lett Szatmár megyei legény — azt ma már talán keveseknek kellene magyarázni. Akiről most írni akarok, az az unokahúga, Lőcsei Judit, ez a komoly fiatalasszony, aki mélyen ülő szürke szemével olyan kutatón tekint az emberekre és a világba, mintha mindent és mindenkit megmérne — vajon könnyűnek találtatik-e? .,. Judit ugyanis olyan örökség birtokosa, amelynek súlya a saját emberségében testesül meg és ezen az elsődleges követelményen túl méri fel a dolgok értékét. Erre tanította apja, anyja és erre az élet is. Az apa, Lőcsei József, részt vett 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság kivívásában. Annak leverése után lengyel földre menekült és ott bekapcsolódott a lengyel munkásmozgalomba. 1932-ben azonban visszatért hazájába. Az illegális kommunista szervezkedők egyike lett. Ez a tevékenység hozta össze feleségével, Judit anyjával, Lőcsei 1944-ben részt vett az újpesti partizánmozgalomban. Nagyon vakmerő ember volt és bár elfogták, verték és börtönbe is csukták, kiszabadulása után Ismét a legvakmerőbb feladatokra vállalkozott, emberéletek megmentése céljából.. udit ekkoriban 3 éves volt — 1941-ben szüle- Л tett, Tízéves korában szülei beadták a Maxim Gorkij nevét viselő egyetlen budapesti orosz nyelviskolába, ahol komoly politikai oktatásban Is részesült. Azután eljött a szomorú emlékezetű 56-os ősz. Amikor kitört az ellenforradalom. Judit apja, aki az Egyesült Izzóban volt munkaügyi osztályvezető — jelentkezett egykori partizánparancsnokánál — Földes Lászlónál — hogy felajánlja szolgálatait. Judit a mamával maradt. Ki volt a mama? Méltó felesége az áldozatokra mindig kész Lőcsei Józsefnek és méltó rokona a dicső emlékezetű Zalka Máténak, akit édesanyja korai halála után annak nővére, Judit nagymamája nevelt. A helyzet azonban úgy fordult, hogy Judit édesanyja lett a bizalmasa a nála 6 évvel idősebb fiúnak, aki egész lelki és szellemi kincsestárát, politikai tájékozódását megosztotta az unokahúgávai. Ha másként nem — leveleiben nevelgette, tájékoztatta; türelemre, megértésre tanította az emberek és forradalmi lázadásra az igazságtalan rendszer iránt. Ez az erkölesi norma nyomta rá a bélyegét Judit emberi magatartására is. 1956 őszén az apa közrendőri egyenruhában bevetésre került, de valójában még nem látták teljesen tisztán Nagy Imre és hívei céljait. Am amikor levetették az álarcot és Nagy Imre belement, hogy a szovjet csapatokat kivonják Budapestről — tudták, hányadán állnak l így azután, amikor már dúlt a harc és szovjet tankok vették körül a partizánszövetséget —■ ahol civilruhás fegyveresek voltak — kapcsolatot kellett felvenni a szovjetekkel. Judltot, a 15 éves kislányt kivéve azonban senki nem tudott közülük oroszul. A teret, ahol a tankok álltak, állandóan lőtték az ellenforradalmárok. Nem volt veszélytelen a tankokhoz jutás. Megkérdezték Juditot — vállalja-e? Judit először csak hallgatott. Bár kint fegyverek dörögtek, benne hirtelen furcsa csend lett. Erezte, hogy egészen kicsire zsugorodik, azt sem tudja, beszéltek-e hozzá vagy sem, azt sem, hogy kik álltak körülötte. Csak néha villant elő a többi közül az édesanyja arca .., Hajnalig kellett döntenie. Ezt az éjszakát egyedül, a gondolataival töltötte el, és amikor megérlelődött benne az elhatározás, hogy kimegy az utcára a golyózáporba — érezte, hogy abban a percben érett ő maga is felnőtté. Most már mindebből legvilágosabban Szabó bácsi volt vöröskatona arcára emlékszik vissza, akinek a spanyol fronton kilőtték a félszemét, de most sem habozott fegyvert fogni az ellenforradalom leverésére. Szabó bácsi megölelte Juditot és megdicsérte. Azután Judit fegy-
