Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-03-22 / 12. szám
Q A tagos aulában a nagy lengyel Stanislaw Staszic szobra fogad bennünket. A nagy gondolkodó és tudós egyben a lengyel bányászati és kohászati ipar kiváló reformátoro volt. A szobor talapzatába vésett szavai a XVIII. század óta sem vesztettek időszerűségükből. „A tudományok és ismeretek csak akkor válnak hasznossá, ha gyakorlati alkalmazásra lelnek a köz érdekében." A Krakkói Kohó- és Bányaipari Egyetem nagy patrónusának e szavaihoz híven dolgozik, immár fél évszázada. E falak közül a szakembereknek 26 ezer főnyi serege került ki. Az itt szerzett diploma nemcsak a jól megalapozott tudás, de a kitűnő gyakorlati felkészültség biztosítéka is. 1945-ben a bányászati karon védte meg diplomamunkáját Staniszlaw Blaschke. A diplomaterv a mechanikus átalakítások tárgyköréből vette témáját. Stanislaw Blaschke ma a Jaworzyna-Mikulowice-i Egyesült Szénbányászati Tröszt igazgatója a sziléziai Mislowicében. Erre a névre szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. Az egyetem tíz karán 38 szakon 13 500 diák folytatja tanulmányait, elsősorban a bánya és kohóipar, valamint az építőanyag-ipar területén, nem számítva a különböző szakszemináriumokon és doktori szemináriumokon részt vevők létszámát. A jövő szakembereinek felkészítésében igen fontos szerepet játszik az egyes tudományágak távlati lehetőségeinek figyelembevétele. A képzési programban helyet kap mindaz, ami ma még újdonságnak számít a technikában, de néhány év, esetleg néhány évtized múlva már feltétlenül hozzátartozik majd mindennapi életszükségleteinkhez. Hogy csak egy példát említsünk: a bányászati karon a jövő szakemberei megismerkednek az automatikus központi bányaigazgatási rendszerrel, amelyet egyelőre egyedül a „Jan" bányában alkalmaznak, de amely kétségtelenül elválaszthatatlan a bányászat jövőjétől. Ugyanez vonatkozik a szellőzőberendezések automatikus irányítására is. 1963-ban a bányászati karon védte meg a mechanikus átalakításokkal foglalkozó diplomamunkáját Wieslaw Blaschke, Stanislaw elsőszülött fia, aki azóta már doktorátusát is megszerezte, s jelenleg a Kohó- és Bányaipari Egyetem tudományos munkatársa. Ugyanebben az évben, ugyanezen a karon szerezte meg diplomáját Zofia Wieslaw felesége. Zofia jelenleg a doktori disszertációján dolgozik, egyébként két gyermek — Stanislaw unokáinak édesanyja. A Kohó- és Bányaipari Egyetem fontos szerepet tölt be a lengyel gazdasági életben. A legkülönbözőbb területeken folynak itt kutatások. Hogy csak néhányat említsünk: a kőolajalapú üzemanyagok egyensúlyának perspektívái, a nyersanyag-felhasználás távlati tervei, a tektonikus, földmozgástani folyamatok vizsgálata, a biztonsági berendezések tökéletesítése, mentési módszerek kidolgozása. Szinte lehetetlen számba venni az alkalmazott geofizika területén elért eredményeket, s lehetetlen nem szólni a Környezetvédelmi és Átalakítási Intézet tevékenységéről. Az itt dolgozó szakemberek irányítják számos műemlék mentési munkáit, például a krakkói Wawel biztosítását a talajvíz romboló hatása ellen, több földcsuszamlás által veszélyeztetett történelmi város, például Jaroslaw és Klodzk műemlékeinek megmentését, a Bonarkát fedő talaj és porréteg eltávolítását. Ugyancsak itt dolgozzák ki a nagy ipari létesítmények zárt vízelvezető rendszerének tervét. 1965-ben a bányászati és kohászati gépészmérnöki karon szerezte meg diplomáját Janusz Blaschke — Stanislaw középső fia. Janusz jelenleg az alma mater tanársegédje. Az egyetemről készített beszámoló nem lenne teljes, ha nem ejtenénk néhány szót az itt szabadalmaztatott találmányokról. 30 országban fogadták el Jerzy Grzybek professzor szabadalmát, melyben a portlandi cement melléktermékeként jelentkező alumíniymoxid nyerésének eljárását dolgozta ki. A Wladyslaw Dobrucki professzor által kidolgozott új gyártási technológia eredményeként a lengyel ipar maga állítja elő az eddig igen drágán, nyugati valutáért vásárolt 16 méteres varrat nélküli csöveket és berendezéseket. A Kazimierz Mamry professzor és csoportja által kikísérletezett védő- és finomítóanyagok máris alkalmazásra leltek a „Batory", a „Warszawa“ és a „Stalowa Wola" kohóművekben. A cseppfolyós acél új adalékokkal történő finomítása függetlenítette a lengyel acélipart a külföldi behozataltól, és lehetővé tette az acél minőségének jelentős javítását. Az e módszerrel készült elsőosztályú acél aránya öntésenként eléri a 80 százalékot. 1971-ben a bányászati karon a mechanikus átalakítások ágazatában szerzett diplomát ifj. Stanislaw Blaschke — Stanislaw legkisebb fia. A fiatal mérnök jelenleg a Gliwicei Színesfém Kutató Intézetben dolgozik. Övele fejeződik be ebben a kiváló tanintézetben diplomát szerzett Blaschkék sora. Természetesen itt csak a család férfiágáról van szó. Az ország legnagyobb kohászati kombinátja, a Nowa-Huta-i Lenin Kohómű nem kis szerepet játszik abban, hogy a Kohó- és Bányaipari Egyetem tudósai 120 acél- és kohóipari találmányt szabadalmaztattak az elmúlt években. Ezek között vtn Eugeniusz Mazanka ismert szabadalma a zsugorított acéltermékek előállításának területéről, melynek alkalmazásával sikerült elérni az agglomeráló telep termelésének 5 százalékos emelkedését. Ryszard Benesch professzor és csoportja a nagy olvasztókemencék munkafolyamat-szabályozásának területén folytattak kutatásokat, melynek eredményeit elsőként a „Pokój" kohászati művekben alkalmazták. Az új módszer az elektronikus programozás és vezérlés felhasználásán alapul. 1971-ben a bányászati kar mechanikus átalakítások ágazatán szerzett diplomát Maria Blaschke, Stanislaw unokahúga, aki jelenleg a wíeliczkai kísérleti sóbányászati üzemben dolgozik. A mélyfúró-iparban dolgozik, a Kohó- és Bányaioar Egyetem egy másik diplomása, Grazyna Oleksy, Stanislaw másik unokahúgo, akinek férje ugyanezen a szakon végzett. Nem szabad csodálkozni azon, hogy az újságíró ilyen sok helyet szentel a Kohó- és Bányaipari Egyetem ipari kapcsolatainak, hiszen ez igen nagy befolyással van az oktatási program kialakítására, és a tanulmányok menetére. Ugyancsak fontos ez a kapcsolat a hallgatók személyes érdekeinek szempontjából. Az egyetem rektora, Roman Ney profeszszor véleménye szerint az itt végzett hallgatókat igen nagy bizalommal várják az iparban. Az itt szerzett diplomát mintegy „nemesi" oklevélként kezelik műszaki körökben. Nemcsak, hogy könnyen kapnak állást az itt végzettek, de iqen gyakran bízzák meg őket különböző vállalatok igazgatásának roppant felelősségteljes munkájával. Ney rektor szerénysége nem engedi meg, hogy megemlítsük azoknak a minisztereknek és miniszterhelyetteseknek a nevét, akik ugyancsak a krakkói egyetem végzőseinek sorából kerültek ki, abból a tanintézetből, amely három éve kezdte meg Lengyelországért, a lengyel tudományért folytatott munkájának második félszázadát, s amelynek diplomáját a Blaschke-kon kívül még sok-sok ezer lengyel hordja zsebében. FELICIA TEREJ A Blaschke család tagjai Az egyetem kísérleti vízszűrő állomásán Zofia, Stanislaw, Janusz és Wieslaw Blaschke az egyetem egyik kutatórészlegének filteres nyomóberendezése mellett ; 1 T 1 Kedves Olvasóink! A testvéri egységben című Olvasóink Olimpiája befejezéséhez közeledik. Olvassák továbbra is figyelemmel a szocialista országokra vonatkozó cikkeinket és a rájuk vonatkozó kérdéseket, hogy helyes válaszokat adhassanak. így a nyertesek között lehetnek! Bolgár tengerparti vagy balatoni üdülés, NDK-beli turistaút, szép népművészeti és egyéb dísztárgyak várnak a szerencsésekre! Kérdéseink ezúttal Magyarországra vonatkoznak. 1. Mi a neve annak a nagy múltú, több mint hatvanéves magyarországi üzemnek, melynek termékeit határaikon túl is ismerik? 2. Hány naposcsibe kerül ki évente a Bábolnai Állami Gazdaság keltetőjéből, és a szocialista államok közül kik az állandó kereskedelmi partnereik? 3. Ki az a magyar költő, aki Esztergom várfalainál halálos sebet ' kapott a törökök. eHen vívott csatában és elporladt teste Szlovákiában, Hybéfl nyugszik? A válaszlevelezőlapra ragasztott vagy rajzolt karikába M betűjelzést tegyenek.