Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-03-15 / 11. szám
TBAN A VILÁGHÍR FELÉ Ez a művészpálya úgy kezdődött, Hogy... Nos, nem tudom másképpen elkezdeni, mint úgy, s ott, ahol o valóságban elkezdődött. A marosvásárhelyi magyar nyelvű Színművészeti Főiskola színpadán szőke copfos, ragyogó-kék szemű, vékonyka nagyváradi kislány „felvételizett". Aztán ... másnap sírva csomagolt; indult haza: nem vették fel. A „magas döntés" úgy szólt: gyöngécske még, erősödjék egy kicsit... Hazautazott hát, és — mi mást tehetett volna? — elment dolgozni. Egy műanyaggyárba. Ahol annak rendje, s módja szerint elkészítették a „törzslap“-ját. Neve: Széles Anna. Iskolai végzettsége: érettségi. Beosztása: babafestö munkásnő... De nem szeretném, ha félreértenének. Ez a főiskola legeredményesebb intézeteink közé tartozik; itt nevelkedett — Széles Annát is beleértve — a hat romániai magyar nyelvű színház szinte minden művésze, és ma már elmondhatjuk, hogy negyedszázados története „belejátszik" a hazai filmgyártás történetébe is . . . Mégsem tudtam ezt elhallgatni. Annyira jellemző — Széles Annára! S nem csupán, mert ennek a „gyöngécske" kislánynak igenis, volt ereje, hogy legyűrje a csalódással járó vívódások, az önvizsgálat és önmarcangolás okozta izgalmakat, és a következő nyáron ismét „felvételizett". Hanem, mert az „eset”-et azért mindennek ellenére — a huszadik filmfőszerepe és számos színpadi sikere után — máig sem felejtette el, és ahogy ismerem, nem is fogja elfelejteni soha. Mondom, végül mégis a főiskolán nevelkedett — formálódott művésszé. De nemcsak ott. Kezdettől fogva a filmstúdiókban is: III. éves főiskolai hallgató korában már két hazai film — Vakáció a tengerparton és A szerelem kora — női főszerepét bízták rá. Ez utóbbi szerepéről — mindjárt kitűnik, hogy miért —, valamit el kell itt mondanom: Értelmiségi környezetben, jómódban felnőtt lányt alakít, aki beleszeret, és férjhez megy egy börtönviselt férfihoz . . . És a közönség? . . . Nos, olyan gyorsan (majdhogy azt nem mondtam: könnyen), mint neki, csak kevés művésznek sikerült sok százezres közönséget meghódítani. Töprengtem is akkoriban, hogy tulajdonképpen: miért? ... Ti, az első igazán nagy szerep, az első világsiker csak ezután következett. Az Akasztottak erdeje-ről van szó ... A filmet a román színház- és filmművészet „nagy öregje", Liviu Ciulei rendezte, és a székely lány — Vidor Ilona — megjelenítését Széles Annára bízta. Azt kérdeztem akkoriban magamtól: miért éppen reá? Megtaláltam a magyarázatot első kérdésemre is: mert a zseniális rendező azt látta meg benne, amit a közönsége addig csupán ösztönösen érzett meg, mindjárt az első filmje után: a körösvidékierdélyi „fiatal lány"-ideáit. A film Cannesban elnyerte a „rendezői dijat", majd a legsikeresebb filmek acapulcoi fesztiválján is vetítésre került... Cannes. Acapulco és — tegyük hozzá — a főiskolai államvizsga után került a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, ahol úgy döntöttek, hogy Thorthon Wilder: A mi kis városunk Emilyjében mutatkozzék be. A darab legfőbb mondanivalója az életről s az élet legnagyobb tragédiájáról — a halálról — Emilyben nyer kifejezést; mindenképpen méltó feladat Széles Annához. Szeretném — s nem tudom, elérem-e ezt a célomat — ha az olvasó, amúgy képzeletben, már valamenynyire ismerősként nyitna be velem együtt a művésznő lakásába, akit két országban tartanak számon a filmművészet élvonalában, s világszerte ki tudja hányán írják le a nevét... anélkül, hogy őt magát ismernék. Még halvány jele sincs sem benne, sem környezetében olyasminek, amiről a nyugati filmszinésznőkkel kapcsolatban hallunk, olvasunk, sőt olykor tapasztalunk. Szerénység? Sokkal több annál. Emberi jóérzés .. . S amint ez felvillant bennem, eszembe jutott valami: hogy is volt az, amikor egy filmje forgatása közben összeszidott egy nálánál is fiatalabb kollégát, mert az gorombóskodott? — Tudja? — csodálkozott rám. — Pedig nem mondtam senkinek .., Nem az volt a baj, hogy gorombáskodott, hanem az, hogy kivel I Félrehívtam, és azt mondtam: ha az igazgatójával mer így beszélni, talán legalább a bátorsága imponálna. De egy műszaki munkással?! Visszataszító, ne csináljon ilyesmit... — elnevette magát. — Képzelje el! Már olyan öreg vagyok, hogy úgy osztogatom a tanácsokat. Legújabb filmjét Tusnádon forgatják; csak egy-egy napra szalad haza Kolozsvárra, amikor itt fel kell lépnie. Hogy bír el ennyi munkát egy „gyöngécske" lány? (Egy mosollyal jelezte, hogy persze tudja, mire célzok.) S ha választania kellene a film s a színpad között, melyiket választana? .. Maga elé ejtette pillantását; gondolkozott, s csak aztán nézett fel: — Amíg csak lehet, egyikről sem mondanék le ... Szükségem van a közönségre; arra, hogy jelenlétével ellenőrizze, jó-e vagy sem, amit csinálok. Még forgatás közben is ... — Véleménye szerint mennyiben határozzák meg a színművész munkáját az olyan adottságok, mint például az arca, testalkata? — Ezt már kérdezte tőlem egyszer, néhány évvel ezelőtt. Csakhogy akkoriban más volt a helyzet... A színházban jobbára csak amolyan „kis ártatlanságokat", úgynevezett pozitív" kislányokat alakítottam. Akkoriban gyötört, hogy mi lesz, ha majd kiöregszem az ilyen szerepekből?... El nem mondhatom, milyen hálás voltam Jancsó Miklósnak, amikor az Égi bórány-ban végre negatív figurát bízott rám. S az addigi itthoni szerepeimhez képest egészen más szerepet kaptam Markos Miklós Pokolrév vagy Banovits Tamás Balassi Bálintról szóló filmjében, s utóbb Hintsch György Irgalom című tv-játékában is .. . Ma már azt mondhatom: ráérek húsz év múlva törődni azzal, hogy mit, s miképp fogok játszani akkor!... Hanem az igaz, hogy a színész minden fizikai adottságának nagy a jelentősége. Véleményem szerint azonban még fontosabb az, hogy ezek az adottságok harmóniában legyenek a színész belső világával, lelki struktúrájával. — Mit jelentett az, hogy a román filmdelegóciók tagjaként Cannesban, Acapuicoban, aztán Karlovy Varyban, Moszkvában, Kairóban megismerkedhetett a filmvilág hírességeivel? — Érdekes volt. Kicsit különös is. Képzelje: megismerkedtem Monica Vittivel! Nagy színésznőnek tartom. Öt is, Alberto Sordit is, meg a többieket is, mind ... Mondja, nagyképűség volna, ha azt mondanám, hogy a legnagyobb s legszebb élményeim mégis a munkámmal, a valóság és a művészet egymáshoz való viszonyának problémáival kapcsolatosak? — Beszéljen, kérem, ezekről! — Emlékszik A mi kis városunk-ra? Nem sokkal a bemutató előadás után eljótszottuk Nagyváradon is. Ott voltak a szüleim, a barátaim, s ... ott éreztem az egész várost, az én kisvárosomat! Akkor értettem meg, és éreztem át.. . hogy is mondjam? Attól a pillanattól kaptam meg azt, ami addig hiányzott: az élményt.,. Azt a bizonyos befelé hulló könnycseppet, elfojtott, hangtalan, csak befelé rázó zokogást, amitől az egész alakítás más ízt kapott, mássá lett,.. Nézze, a főiskolán sokat hallunk a művész felelősségéről, de még ezt sem lehet teljes egészében megérteni élmény nélkül. Egyszer Brassóba utaztam; filmet forgattunk ott. A fülke tele volt, én meg olyan fáradt él álmos, hogy ragadt le a szemem. Egy férfi felállt. Húzzam magam alá a lábam, és aludjam ki magam; ő addig kimegy a folyosóra... Amikor felébredtem, már csak ő meg én voltam a fülkében. Azt mondta: rögtön felismert; A szerelem korá-t ott is vetítették, ahonnan ő akkor jött.. . Ugyanis börtönből jött; gázolásért ült, nem is tudom már mennyit... „Mondja, művésznő, maga hisz abban, hogy olyan lány, amilyet maga ebben a filmben alakított, csakugyan feleségül mehet egy börtönviselt emberhez?" ... Annyira gyötörte ez a probléma, olyan sokat jelentett neki a filmtörténet adta reménysugár, hogy . .. Talán nem is érdekelte a válaszom; vitte magával a nagy problémáját a reményével együtt... S az is milyen különös találkozásom volt, amelyben egy székelyföldi turnénk során volt részem. Előadás után szóltok, hogy egy néni szeretne velem beszélni. Kimentem, bemutatkoztunk egymásnak, de még mindig nem tudtam, mit akarhat? Aztán megmondta: „Hát drága, én vagyok az a Vidor Ilona, akit az Akasztottak erdejében maga játszott. Köszönöm szépen a sok szépet, amit rólam ott elmondtak. Hanem valamiben tévedtek. Itt a férjem, tanúsíthatja, hogy én a lányi koronámat megőriztem ..." őszintén szólva, zavarba hozott, és máig sem tudom, hogy mit gondoljak a dologról. A néni biztosan igazat mondott. Az egész film még valahogy úgy igaz, ahogy azt a mi zseniális Ciuleiünk megrendezte. Nem gondolja? A terveiről kérdeztem, A kairói filmgyártól kapott szerződést. Arról van szó, hogy AI Ahmed Mazhar rendező filmjében kap szerepet. De még nem tudja egész biztosan, hogy itthon milyen feladatok várnak rá, s eleget tehet-e ennek a szerződésnek. S azt hiszem, hogy ez is beletartozik a képbe, amelyet most róla átadok a NO olvasóinak. SOMLYAI LÁSZLÓ, a romániai Dolgozó Nő munkatársa Kedves Olvasóinki Figyeljék továbbra is a szocialista országokról, népükről, dolgozóikról közölt cikkeinket, hogy helyes választ tudjanak adni a Testvéri Egységben című Olvasóink Olimpiájának kérdéseirel Nyereményeink: Balatoni és bolgár tengerparti üdülés, NDK-beli turistaút, értékes népművészeti tárgyak, lemezek. Sikeres versenyzést!
