Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-03-01 / 9. szám

ranyecsettel

Sötét hajnalokon szorongó bandukolás vagy futás az asztalosmühelybe... didergő hidegben végzett munka, a mesterség fortélyainak megtanulása, szigorú mester és komiszkodó segédek kényének-kedvének kitéve... keserves keresete a mindennapra valónak. Aimondta-e már akkor az árva fiú, vágyai elé varázsolták-e a képét annak az ünnepelt, világszerte elismert nagy művésznek, akivé később a tehetsége és néhány segítője, pályáján elindítója révén lett? Ki tudja? De annyi bizonyos, a formák, a színek ellenállhatatlanul vonzották már gyermekkorában. Kitörölhetetlenül beléivódtak azok az életmozzanatok is, amelyek körülötte, vele történtek. Ezek az emlékek vezették a bécsi és müncheni tanulmányok után ideiglenesen Düsseldorfban letelepedett mestert az Ásító inas megfestésére, majd Párizsban a Köpülő asszony, az Éjjeli csavargók, Zálogház és hasonló témakörből vett

művek alkotására. De akkor már a hírnév a nyomába szegődött, divatos, felkapott művész volt, a párizsi Salon aranyérmes kitüntetettje. Otthonosan mozgott a felső tízezer körében, feleségül vette de Marches báró özvegyét. Siker, világhír övezte a Siralomház, a Tépéscsinálók és a részben megrendelésre festett Milton, Krisztus Pilátus előtt, a Golgotha, továbbá Kukoricás c. vásznát, a remek arcképek és csodálatos tájképek alkotóját. Hatalmas művészi erőfeszítés, megszállott munka, az érzelmi, indulati kitörések végsőkig fokozódó kirobbanásai, egy sokat élt, alkotott és szeretett művész csalódása az életben ... És az idős, beteg mester megfesti a szenvedő Embert, az Ecce homo-t. Azután még utoljára felvillan a régmúlt, kísért talán a kisinas korszak? Megszületik a Sztrájk, a munkásmegmozdulás első ábrázolásaként a magyar festőművészetben.

Gazdag és értékes életművet hagyott népére és a világra kulturális értékként Munkácsy Mihály, a kritikai realizmus első és egyik legnagyobb képviselője a magyar festészetben, akinek százharmincadik születési évfordulójára emlékezünk.

— bér —