Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-02-15 / 7. szám
Tudom, nem mindenki értette meg, mi az, amikor az ember adni akar önmagából a közösségnek. De én ezért nem haragudtam, és az idő engem igazolt . . . Közben megszületett a kislányom is. Az egész család, anyósomék s a férjem megértése mind hozzásegített ahhoz, hogy részt vállaljak a társadalmi munkából. Egyre nagyobb feladatok hárultak rám, mert az 1964-es választások óta képviselőnő is vagyok. De munkámat a község vezetői értékelték és 1970 májusában a nemzeti bizottság 25. évfordulója alkalmából emlékéremmel tüntettek ki a községfejlesztés és aktív munkám eredményeiért. Ekkor már egy éve ismét a hnb-n dolgoztam, mert óvónői állásomat, — melyet négy évig nagy szeretettel végeztem —, át kellett adnom a szakképzett erőknek. A hnb-n dolgozok ma is, mint könyvelónő. Bár naponta 10 km-t utazok lakhelyemtől a munkahelyemre, szívesen teszem, mert szeretem a munkámat és szeretem az embereket. Úgy végzem a munkámat, hogy mindenki javát szolgálja. Régi családi házunkat 1971-ben lebontottuk, s helyette újat építettünk, s most hogy elkészültünk vele, új erővel fogok hozzá a közért végzendő munkához. S ha valaki megkérdezi, ha újra kellene kezdeni az életet, hogyan csinálnám? Azt felelném, hogy ugyanígy, mert bár nehéz volt, de megértei FARKAS RÓZSA, AJ san nézett ki. Befogadtam és megosztottam vele, amim van. És össze is házasodtunk ... Hát ezért gúnyolnak engem a faluban. Amikor elhallgatott, nem tudtam, mit feleljek. Nem akartam megbántani, hisz oly kevés jó jutott neki az életben és mégis ember tudott maradni. Igazat adtam neki. Elvégre is nem mondhattam meg, hogy manapság sok helyen ötödik kerék az öregember a háznál, különösen, ha már túl van a nyolcadik x-en. Azt sem, hogy azért, hogy ő visszatérhessen hozzá, sok embernek kellett meghalnia, s hogy egy társadalomnak kellett elbuknia, hogy az új rend megszüntesse a rangkülönbséget és a volt úr feleségül vehesse az osztályán aluli származásút. És azt sem, hogy az a finom, lágy szívű úr, nyugodtan és lelkiismeretfurdalás nélkül élte le az életét egy másik asszony mellett anélkül, hogy egyszer is eszébe jutott volna, hogy valahol él egy asszony, akinek tönkretette az életét! Hogy fel tudta nevelni a három gyermekét anélkül, hogy a negyedikre is gondolt volna! S hogy ez az úr öreg napjaiban ott, abban a düledező kis házban talán melegebb otthonra lelt, mint a három, jómódban élő, autós gyermekénél. GÁL ETA itfAAl az igazsághoz „Apukám! A májusi felvonulás után a katolikus pap az iskolában a tízperces szünetben félrehívott és megkérdezte, miért kiabáltam vallásellenes, kommunista jelszavakat? Én még csak kislány vagyok és meg sem értem, amit mondok I.. Ez volt az első alkalom, hogy apámhoz fordultam magyarázatért, mert éreztem, hogy ez komoly kérdés és hozzá volt nagy bizalmam már kis korom óta. Apám meglepettem és komolyan nézett rám és elgondolkodott. Kereste a választ, ami részemre érthető . . . „Kislányom, nagyon nehéz erre választ adnom. Sok mindent kellene már ismerned a vallás keletkezéséről, később az egyházról, ahová a papok tartoztak. Annyit azonban megértesz, hogy az egyház támogatja az állam munkás- és parasztellenes politikáját, a szeaénv népet elnyomja, de igyekszik butítani, hogy ne elégedetlenkedjen. Még annyit szeretnék kiegészítésül elmondani, hogy Jézus maga — az őt körülövező legendák szerint, amiből ki lehet hámozni a valóságot — nagyon jó ember volt; sajnálta a szegényeket és megosztotta velük az utolsó falatját és a maga módján harcolt az igazságtalanságok ellen. Ezért volt sok követője. A kereszténység elterjedése után a hitnek, illetve istenfélelemnek volt egy pozitív következménye. Bizonyos fokig megfékezte a bűnözést és az erkölcstelenséget. Később azonban a hatalmon levők viszszaéltek ezzel. Sokat kell még tanulnod és olvasnod, hogy tisztán láss . . .“ Apámmal való beszélgetésem sckáia foglalkoztatott és mindig visszatértem gondolatban hozzá. Kilencéves voltam akkor, lelkes pionír. Az osztályban egyedül én nem jártam hittanórára. Ennek fájdalmas — és a mai jelenünkben szinte hihetetlen következményei voltak számomra. Kiközösítettek, csúfoltak, különösen a gazdag szülők oyermekei. Léatennvomon meoszéovenítettek. A tanárok nagy része hasonló módon bánt velem; iaazsáatalanul büntetett. Ez belőlem bizonyos dacot váltott ki és a pionírok között beszéltem arról, amit apámtól, Steiner Gábortól hallottam. Természetesen gyakran találkoztam még számomra érthetetlen dolgokkal. Nem éltem légüres térben. A gyerekek az iskolában mindenről beszélnek, ami otthon történik, amit a szomszédok mesélnek és én ezeket a dolgokat — mint minden gyerek, kíváncsian hallgattam. Érdekelt, de nem szívódott fel bennem. Állandóan foglalkoztatott és végül mindig apámhoz fordultam gyerekes őszinteséggel, ő türelmesen igyekezett kigyomlálni belőlem az ő érthető logikájával a zavaró káros hatásokat, különösen indulatosan harcolt a mérgező babonák ellen. Múltak az évek és édesapám nagy elfoglaltsága ellenére szakított időt, hogy gyermekeivel elbeszélgessen. Ilyenkor kérdésekkel ostromoltuk. Megmagyarázott mindent, amit nem láttunk világosan, és mindjobban tudatosítottuk, hol a helyünk. Nagyon szerettem olvasni, ö kijelölte azokat a könyveket, amelyekkel eljuthatok az idők folyamán a marxista ideológia megértéséhez. Soha nem felejtettem el, hogy az első politikai irodalom, amit a kezembe adott, Marx: „Kommunista kiáltvány“-a volt. Természetesen a szépirodalom legértékesebb kiadványait sem hagyta figyelmen kívül. Elsősorban a magyar irodalom klaszszikusait és Gorkij „Az Anya" című remekművét ő vette meg nekem. Az újságolvasást nagyon korán kezdtem, és mint komszomolistának egyik feladatom a sajtó terjesztése volt. Tágult a látóköröm. Elvtársak között mozogtam, s mind mélyebb nyomokat hagyott bennem az ő nehéz harcuk. Minden csekélységért gumibot, kiprovokált vétségekért börtön, munkából való elbocsájtás volt a részük, és még azt is vállalták, hogy családjuk velük együtt szenvedjen. Ismertem őket. Becsületes, önfeláldozó, jó emberek voltak. Magukra vették a fizikai és lelki megaláztatást. Semmi sem téríthette el őket attól, hogy tovább harcoljanak a nincstelenek jogaiért és öntudatra neveljék őket. Mondhatom, hogy a családi légkör, a nevelés és a környezetem korán juttatott el az őszinte ateista meggyőződésig. Miért írom mindezt? . .. Mert az ateista neveléssel kapcsolatban sok vita folyik, hogy a család, vagy az iskola hatása-e az elsődleges fontosságú. Az én meggyőződésem, hogy a család adja az alapot és az iskola a pedagógiai tudomány minden eszközével kibővíti, megerősíti ezt a meggyőződést. A fő, hogy ne legyenek ellentétben egymással. Az én diákkoromban az iskola az idealista nevelő munka minden fegyverét használta. Valamennyi tantárgyban alkalmazták a kapitalista rendszer politikai és ideológiai vonalát. Ha csak tanították volna, de megkülönböztetés, fenyítés volt a baloldalra hajló diákság sorsa. Ismét magamra hivatkozom. Jó tanuló voltam, tudásszomj élt bennem. Szerettem volna továbbtanulni, de mint kommunista lányát nem vettek fel, sőt előre megmondták, hogy a felvételin olyan kérdéseket kapok, amire úgysem fogok tudni felelni. így is történt. A mai iskolákban minden feltétel megvan a továbbtanulásra, a marxista ideológia alapján. Az én utam könnyebb volt, mivel nem befolyásolt a vallás, az ezzel kapcsolatos mesék, és dogmák. Azonban nézzünk széjjel magunk körül. Szocialista államban élünk. Mindenkinek biztosítva van a munkája. Minden előnyét élvezik a szocializmus vívmányainak. Különösen a fiatalok. Mégis nagy százalékban vannak olyan szülők, akik megmérgezik gyermekeiket — ha nem közvetlenül — akkor közvetve. Pl. újságolvasáskor, tv-nézésnél gúnyos, negatív megjegyzéseket tesznek. Sajnos, még vannak olyan szülők is, akik kivételes jó helyzetben vannak^ és mégis templomba kényszerítik gyermekeiket, de figyelmeztetik őket, ki előtt beszélhetnek erről, ki előtt nem. Képmutatásra nevelik tehát őket. Egyetlen helyes út, a szülők és az iskola egyértelmű és harmonikus nevelése, így érjük el, hogy gyermekeinkből valóban szocialista ember váljék, hogy útjuk az igazsághoz könnyebb legyen. KARDANÉ-STEINER JOLÁN
