Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-02-10 / 7. szám
A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KOZTARSASAO ELVTÁRSI NAGYKOVETSEGE Prága Drága Elvtársaid Mi, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága ülésének résztvevői óriási örömmel fogadtuk a hírt, hogy az Önök népére végre békés napok virradnak és az amerikai ogressxorok- elleni harca győzelemmel ér véget. Szeretnénk Önöket biztosi* tani afelől, hogy amint nehéz harcukban is segítségükre voltunk, ugyanúgy a békeegyezmény alóiráso után is hozzájárulunk a háború következményeinek felszámolásához, tönkretett gazdasági életük és egész országuk felújításához. Kívánjuk, hogy népük sikeresen építse az Önök gyönyörű országát. Vietnami nővéreinknek békés, az eddiginél boldogabb, szebb életet kívánunk, valamint sok sikert a szocializmus megvalósításához I A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága plénumának résztvevői Bratislavában, 1973. január 25-én. —Figyelem! Kedves olvasóink, lapterjesztőink, nőszövetségi tagok, iskolások, postai dolgozók! Szeretnénk, ha lapunk még több családban segíthetne, ha olvasóink népes tábora tovább bővülne, ha — az olvasók kívánságára — új rovatokkal jelentkező lapunkat még többen olvasnák. Ehhez kérjük segítségüket, együttműködésüket. Kapcsolódjanak be önök is előfizető-szerző versenyünkbe! Mindenki jutalomban részesül, aki legalább öt előfizetőt szerez. Akik részt vesznek előfizető-szerző versenyünkben, a következő tárgyi jutalmak közül választhatnak: 5 előfizető szerzéséért — könyv; abrosz vagy 2 törülköző 10 ” ” — konyhakés-készlet, Larlsa-takaró vagy 4 törülköző 15 ” ” — desszert evőeszköz, asztali lámpa vagy utazótáska 20 ” •> — gumimatrac, bizsu vagy campingágy 25 ” »» — szintetikus paplan, pohárkészlet vagy műszálas kötőfonal 30 »» ” — étkészlet, villanymelegitő vagy gáz-campingfőző 35 ” ** — íőzőedénykészlet, camping-hütődoboz vagy hálózsák 40 V ” — mixer, karóra vagy kristálytál 45 — evőeszköz-készlet, porszívó vagy ágynemű 50 „ ,, — tranzisztoros rádió, kvarclámpa vagy óra. A legtöbb előfizetőt szerző olvasónk jutalma: háromnapos, háromszemélyes üdülés a húsvéti ünnepek alatt a Magas-Tátrában. Megrendeléseiket a mellékelt szelvényen, a postahivatal pecsétjével ellátva és az új előfizető aláíráséval küldjék be szerkesztőségünk címére. Előfizető-szerző versenyünket február végén értékeljük ki. VERSENYEZZEN ON ISI MEGRENDELŐLAP Ezennel megrendelem a Nő képes hetilapot. Az esedékes előfizetési dijat (negyedévre 23,40 Kés-t) a nyugtával jelentkező postásnál fizetem. ■ , '' • " á-Név: Cím: 1973. év..................hó Az előfizető aláírása: Az előfizetőt szerezte: Cím: AZ ÉLET AZ EMBERÉ! ;; A JOVŰ A KOMMUNIZMUSÉ!" "" ' 1 Julius Fucik nemzeti hős, kommunisto újságíró szüleiésének 70. és o fasiszták óltoli Év 7 ■, meggyilkolásának 30. évfordu-1*^^^ ) Iájára emlékezünk. Ez alka-Jr , lomból kétnapos nemzetközi f'-Wm szimpozlont rendeztek Prágó- M Y ...»' ' | bon a Csehszlovák Újságíró Szövetség klubjában. A szim- 1 w pozion egyben a Fucik-év megkezdését jelentette. Az értekezleten részt vettek többek között pártunk központi bizottságának küldöttei, sajtószerveink képviselői, Ladíslav Stoll akadémikus, Gusta Fucikovó elvtársnő, Jozef Sedivy a második világháború előtti Rudé Právo szerkesztője, számos hazai újságíró, valamint 18 ország küldötte. Mlloi Morko docens a Csehszlovák Újságíró Szövetség alelnöke bevezető előadásában részletesen elemezte Fuéík munkásságát. Elsősorban mint kommunista újságírót mutatta be, és hangsúlyozta, hogy Fucik újságírói munkássága elválaszthatatlan része munkásosztályunk és pártunk forradalmi múltjának, ezért üzenete o ma újságírói számára is időszerű, örök érvényű. Az értekezleten számos külföldi vendég is felszólalt. Anas Abokirov és P. I. Pronyin szovjet küldöttek Fuéík Szovjetunióbeli látogatásáról számoltak be. Fuéík emberi arcát hitelesen és meggyőző erővel rajzolta meg Lodislav Stoll akadémikus, az egykori jóbarát, bajtárs. Ugyancsak az élőszó erejével hatottak a leghitelesebb tanú és bajtárs Gusta Fuéiková elvtársnő szavai is. Elmondotta többek között, hogy férje mennyire szerette az életet, minduntalan kereste az élet szépségeit, sosem hagyta el az optimizmus. Harcában, elszántságában törhetetlen volt, még a halált is bátran vállalta. Ugyancsak Gusta Fuéiková visszaemlékezéseiből való a következő részlet is, amely Fuéík munkásságának utolsó évét idézi fel: „1942-ben Julek (így hívták őt hozzátartozói és barátai — szerk.) a párt központi bizottságának megbízásából szerkesztette az illegális Rudé Právo-t, valamint szükség szerint a Tábor, Ceské noviny, Délnické noviny (Munkás újság), és a Vpred (Előre) c. hovonta megjelenő lapokat. A tapasztalt újságíró és propagandista jól tudta, hogy nemcsak a komoly sajtóval lehet megnyerni és meggyőzni az embereket, hanem a szatíra Is nagy segítség. Az első köztársaság idején egy időben megjelent egy haladó szatirikus lap, Tüske címen. Az a szatirikus lap, amelyet most az illegalitásban adnának ki, csak egészen kis formátumú lehetne. Kis Tüske — Trnavecek címen jelenhetne meg. Amikor a központi bizottság tagjai elfogadták a javaslatot, Julek nagy lendülettel fogott hozzá a lapocska készítéséhez. Buzgón gyűjtötte a náciellenes vicceket, ő készítette a rajzokat is. A Kis Tüske hamarosan közkedvelt lap lett. Az emberek nemcsak olvasták, hanem másolták is, és így terjesztették. A nők részére is lapot kellett kiadni. Julek kapta a feladatot, hogy munkatársakat, illetve munkatársnőket keressen. Nehezen talált ilyeneket. így aztán végül nekiült és maga fogott hozzá. A lapnak a Ceská zena — Cseh nő címet adta. A vezércikk címéül Bozena Némcovó egyik verseimét választotta: „Talpra, asszonyokI" — s a versből is idézett néhány sort. A vezércikk arra szólította fel o nőket, hogy ők Is harcoljanak Hitler ellen. 1942. április 24-én a Gestapónak sikerült elfognia Julekot. Elviselhetetlenül nehéz napok következtek. De a bírósági tárgyaláson Julek öntudatosan viselkedett a náci bírák előtt, megcáfolta az arcátlan hazugságokat. Sokáig beszélt, talán egy óra hosszat is a Szovjetunióról, a szovjetek erejéről, és legyőzhetetlenségéről, arról, hogy a fasizmust megsemmisítik. A vádlottból vádló lett. A bírák megvonták tőle a szót, de ő tovább beszélt. Utolsó szavai ezek voltak: „Az önök ítéletét most fel fogják nekem olvasni. Előre tudom, így hangzik: halál az emberre. De én már régen kimondtam az ítéletet önök felett: Halál a fasizmusra! Az élet az emberéi A jövő a kommunizmusé!“ 1943. szeptember 8-án kivégezték. Nem érhette meg a felszabadulást. Utolsó írásai az „Ozenet az élőknek” 1943 tavaszán születtek. A Pankrócon irta a Gestapo börtönében, pór hónappal a kivégzése előtt. Olyan üzenetté vált, amelyet mindenki megért az egész világon. Nem azért, mert egyetlen ember sorsát, vagy egy soha vissza nem térő kort tükröz, hanem azért, mert ezrek és milliók élték át ugyanezt a fasizmus és az igazságtalanság ellen vívott harcukban, és mert újból milliók élik át. Mindazok, akik népük szabadságáért harcolnak ... — megyeri — « 2 D Z 3 z 3 *< «/> H H-o N z o a. N O * V9 <ui VT H Ul > O N S/t s < s > o K N Ul i/i Címlapunkon; VI. Macháéek felvétele A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja - Főszerkesztő: Harasztíné Mészáros Erzsébet — Főszerkesztöhelyettes: Jandáné Hegedűs Magda — Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina — Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB Zivena kiadóvállalata, Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: Bratislava, 80 900, PraZská 5 — Telefon: főszerkesztő: 468-21, szerkesztőség: 475-00 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy a kézbesítőnél — Előfizetési dij negyedévre 23,40 korona — A külföldi megrendeléseket a Posta Központi Sajtókiviteli Szolgálata — PNS, Üstredná expedicia tlaée, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. intézi el — Magyarországon terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V., József-nádor tér 1.) — Előfizetési díj egyéni: évi 180,- Ft., közületi: 220,- Ft. Csekkszámlaszám: MNB. 215-96162 A nik nevelése társadalmi érdek Ez év januárjában ismét összeült a Szlovákiai Nős követség Központi Bizottságának plénuma. hogy meghallgassa elnöknőjének, Elena Litvajová elvtársnőnek és Darina Cerno ’á vezető titkárnőnek az utolsó plénum óta eltelt időszakot értékelő és egyúttal a jövő időszakra útmutató beszámolóit. Beszédük zömében szervezési kérdésekkel, valamint a SZNSZ tagsága ideológiai, politikai és kulturális fejlesztésével, vilégnéz síének további pozitív formálását célzó intézkedésekkel foglalkoztak. A fő beszámolót tartó Cernová elvtársnő a nők tudatában beállt minőségi változásokról beszélt, rámutatva, hogy „az bizonyos mértékig megfelel a szocialista társadalom ez idei fejlődési szakasza követelményeinek. Természetes, hogy társadalmunk további fejlődése során a nők fejlődésében fs felfelé Ívelő tendenciára lesz szükség. A Szlovákiai Nőszövetség elsődleges feladata a nők társadalmi tudatának szüntelen tanulmányozása és fejlesztése. Ennek érdekében a SZNSZ Szlovákia minden járásában szemináriumokat, tanfolyamokat, előadásokat rendez." Pozitívan értékelhetjük a tényt — mondta továbbá Cernová elvtársnő, hogy a politikai-nevelő munkához minden járásban az adottságoknak legmegfelelőbb formát választották. A járási funkcionáriusok jó munkáját viszont az ő politikai nevelésük feltételezi. A SZNSZ KB évről évre megszervezi a járási titkárnők és elnöknők bennlakásos politikai iskolázását, amelyet az idén már kéthetesre terveznek. Magasabb fokú műveltséget szereznek a járási női funkcionáriusok az SZLKP kerületi politikai iskoláin és a bratislavai politikai főiskolán. Külön hangsúllyal beszélt Cernová elvtársnő a világnézeti nevelés fontosságáról. Társadalmunk érdeke — mondta —, hogy az anyák és általában a szülők gyermekeiket helyesen Irányítsák az első pillanattól kezdve, amikor ismerkedni kezdenek a külvilággal, az emberekkel, és általában az élettel. A SZNSZ KB ezért járási titkárságait és tagságát arra ösztönzi, hogy vegyenek részt a hnb-k a polgári ügyeket intéző bizottságának munkájában és abban jó, progresszív közérdekű tevékenységet fejtsenek ki. Nagyra értékeljük asszonyaink ilyen munkáját — mondta a titkárnő —, és itt elsősorban a tanítónőket kell kiemelnem, akiknek érdeméből tartalmilag sokat fejlődött a polgári ügyeket intéző bizottságok tevékenysége pl. Cadcán, Topoléanyban, Rozfíaván (Rozsnyó), Galántán és másutt. Cernová elvtársnő beszámolójában kiemelte a sajtó és specifikusan a SZNSZ kiadványainak fontos szerepét a nőszövetségi tagság nevelésében. Rámutatott, hogy a SZNSZ KB elnöksége értékelte mind az idén 25. jubileumát ünneplő Slovenka folyóirat, mind a Nő és a Funkcionárka, valamint a többi női lap hozzájárulását politikai élétünk konszolidálásához, és kijelentette, hogy azok jól teljesítették a rájuk háruló feladatokat. A vezető titkárnő a továbbiakban felhívta a figyelmet a kulturális, népművelési és szakköri tevékenység felkarolására hosszú távú programként. * * * Mind Litvajová, mind Cernová elvtársnő együttérző szavakkal emlékezett meg a világ valamennyi haladó népe által oly szorongó aggodalommal kisért vietnami hábo-L Lisicky felvételei