Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-02-03 / 6. szám
Irénkéhez fordul tanácsért, vagy csak egyszerűen azért, hogy könnyítsen a lelkén. Mert tudja, hogy lrénkének mindenkihez van egy jóindulatú, őszinte szava, s hét lakat alatt őriz minden titkot. József, a családfő, a férjek mintaképe. Legalábbis ezt tartják róla a szomszédasszonyok. Minden házi munkából kiveszi a részét, mos, főz, vasal, takarít, foglalkozik a gyerekekkel. Nem osztályozza az elvégzésre váró teendőket női és férfi munkára, azt csinálja, ami éppen soron van. Feleségével együtt hasonló munkakörben dolgoznak, ő a bratislavai vasútállomás könyvelőségének vezetője, Irénke pedig az Astra vendéglátó üzem ökonómusa. így a hónap végén és elején egyszerre van munkatorlódás, s bizony egyik sem várhatja a másiktól, hogy a háztartási munkát, gyermeknevelést egyedül végezze. A közös munka után aztán közös a pihenés is. így tél idején egy-egy jó könyv olvasása, este televíziónézés vagy baráti körben élénk eszmecsere a legújabb eseményekről. A jó munkabeosztás mellett mindenre jut idő. Irénke o Csehszlovák Szovjet Baráti Szövetség üzemi ellenőrző bizottságának tagja, s bizony ez is időt követel. Néha estébe húzódnak a gyűlések, de neki nem kell idegeskedni, mi van otthon a gyerekekkel, mikor fő meg a vacsora, mert tudja, Jóska mindenben helyettesíti őt. Ha viszont Jóskának akad munkája az alapiskola mellett működő szülői munkaközösségben, ahol az elnöki tisztséget tölti be, Irénkére marad az otthoni teendő. A gyerekeknek is megvan a maguk iskolán kívüli elfoglaltsága. Danka a tánckörben tölti szabad idejét, Marosnak pedig az úszás a szenvedélye. Tervszerűen, hasznosan osztanak be ebben a családban minden órát. Tavasszal, ahogy felragyognak az első napsugarak, Aksamíték előveszik a kerékpárokat, s a munkaidő letelte után gyorsan ki a kertbei Egy tenyérnyi föld, s milyen hasznos tud lenni e bérházban lakó kis család számára! A friss levegő, a fizikai munka és a föld, a növények szeretete, mind benne van ebben a kedvtöltésben. S kezük nyomán olyanná válik a kert, mint ők maguk, mintha tükörképük lenne: tiszta, ápolt, példamutató. Még az idegen tekintete is örömmel siklik rajtuk végig, az ismerősök pedig kicsit csodálva, kicsit irigykedve jegyzik meg: kiegyensúlyozott, boldog család. ZSEBIK SAROLTA A nők dohányzása rendkívül kedvezőtlenül befolyásolja az elkövetkező nemzedékek egészségi állapotát. Többek között a dohányzó nőknél háromszor gyakrabban fordul elő koraszülés, mint a nem dohányzóknál, ezenkívül a nikotin hatással van az újszülöttek súlyára is. A dohányzás meddőséget és gyakoribb vesztést idézhet elő. Végül a nevelésben is tükröződik ártalmas hatása: a 16 éves fiúknak 67 százaléka, a lányoknak 34 százaléka dohányzik, s a statisztika azt is kimutatta, hogy a fiatalkorú dohányzók 40 százalékánál az anya is dohányos volt. — Társadalmi szükségszerüség-e a modern nők dohányzása? — Semmi esetre sem, sőt a fiatal lányok érvelése, miszerint azért cigarettáznak, mert unatkoznak, vagy mert ez a divat, nem állja meg a helyét. A divat elsősorban szépséget követel meg a nőktől, márpedig a dohányzó nő előbb ráncosodik meg, arcszine szürkéssé válik, a bőr elveszti rugalmasságát. Sok esetben a cigaretta az oka a petefészkek rendszertelen működésének, ami viszont rendkívül fontos a jó egészség és a nő külseje szempontjából, továbbá az álmatlanságnak, a különböző ideg- és szívpanaszoknak, ingerlékenységnek, szédülésnek, levertségnek. Az erős dohányzás idővel a nőiesség rovására megy, eldurvul a hangszínezet, füstszagú lesz a haj és így tovább. Nálunk aránylag nagy a nem dohányzó nők száma, akik azonban „passzív dohányosok“, mert nap mint nap kénytelenek többnyire a munkahelyükön, órákig füstös szobában ülni. Az adatok azt bizonyítják, hogy ezeknél ugyanolyan tünetek jelenkezhetnek, mint a dohányosoknál. — Mit ajánl tehát a nőknek? — Ne legyenek a nikotin rabszolgái! Ellenkezőleg: járjanak elöl jó példával, a munkahelyen, gyűléseken, társaságban, otthon igyekezzenek olyan környezetet teremteni, amelyben a nem dohányosok is ártalom nélkül tartózkodhatnak. MUDr. M. C árulja, hopy nemcsak az ajándéknak, hanem az ajándékozás formájának is figyelmet szentel. 1. „Lepke" szalagcsokor. A szalag végét benedvesítjük, kis gyűrűt alkotunk, amely körül azután tekerni kezdjük a szalagot. Négy ilyen lepkeszárnyat készítünk ilyen módon tetszés szerinti nagyságban, s hosszúkás formájúra alakítjuk őket. A lepke testét fekete bársonyból is készíthetjük. A csápokat kivágjuk és ráragasztjuk vagy rávarrjuk a testre. A szárnyakat több színből is kombinálhatjuk. 2. „Pompon“ masni. Tizenkét egyforma, kb. 25 centiméteres hosszú szalagrészből készítjük. Minden szalagot különkülön összehajtjuk, s a végükön összeragasztjuk. Ugyancsak ragasztással készítjük el a kész szalaggyürűkből a csokrot, amely fényes selyemszalagból mutat a legjobban. 3. „Pompon" bórsonyszalagb ó I. Az előbbihez hasonló módon készül, azzal a különbséggel, hogy itt az egyenként összeragasztott részeket nem rózsaformában, hanem egymás mellé téve, hoszszában ragasztjuk egybe. 4. Lapos masni. Ezt a nagyon praktikus és mutatós szalagcsokrot olyan csomagokra is tehetjük, amelyeket postán küldünk, mert nem veszíti el alakját és nem gyűrődik össze. Veszünk egy kb. 75 cm hosszú, tetszés szerinti színű szalagot. Összehajtjuk, a végeit összeragasztjuk, (különböző színűek is lehetnek) s az egészet leszorítjuk egy szűk szalaggyűrűcskével. 5. Szögletes csokor. 14 darab 30 cm hosszú szalagot vágunk, az egyes részekből hajtogatással nyolcasokat formálunk. A nyolcasokat azután ferdén egymásra tesszük és összevarrjuk, vagy ragasztjuk őket. Nagyon szép csomagdiszt készíthetünk ilyen módon. Lehetőleg élénk színű szalagot használjunk. MINDEN HÉTÉRT^ EGY TANÁCS ZEMÜNK FÉNYE A kismamának még jóval szülés előtt, kb. a hatodik hónap végén már gondolnia kell arra, hogy milyen kelengyét készít a csecsemőnek. A hetedik hónapban már előfordulhat a szülés és ilyenkor jó, ha nem éri a várandóst meglepetés. Miből álljon az újszülött kelengyéje? Legalább 30 darab (de jó, ha több is van belőle) jó minőségű tetra pelenka. Ebből 20 db legyen nagyobb, 10 pedig kisebb méretű, 4 ing, 4 rékli, 1 pólyapárna 2 huzattal, 3 pólyazsák, 1 kis kötött kabát, 1—2 főkötő, 3 nyálkendő (élőké), 2 fürdőlepedő, 2 lepedő, 1 flanelltakaró, 1 gyapjútakaró 2 huzattal, 3 gumipelenka (la pólyabetétre ). Nem szükséges sok holmit vásárolni, mert úgy is csaknem naponta kell mosni, és a kicsi hamar fejlődik és gyorsan kinövi. A csecsemő ingecskéje, kabátkája ne legyen szűk, hogy könnyen lehessen feladni és levenni. Gondoskodjunk róla, hogy az újak elég bővek legyenek, a nyakkivágás elég nagy, a nyílás elég hosszú stb. A ruha ne tapadjon páncélként a csecsemő testére és ne akadályozza a karját, lábát a mozgásban, később gurulásban, mászásban sem! A csecsemő holmija könnyű, puha anyagokból készüljön. Olyanokból, amelyek mosás, főzés után is puhák maradnak és nem sértik, dörzsölik a csecsemő bőrét. Minden bébiholmi világos színű anyagból készüljön, amin jól látni a piszkot, és huzamosabb időn át is jól bírja a gyakori mosást. Jó, ha már most gondolunk mindazokra a kellékekre is, amelyekre a csecsemő fürösztésénél szükségünk lesz. Ezek a fürdőkád, vízhőmérő, mosdókesztyű, vatta, kamillatea, babaszappan, körömvágó olló, hajkefe, fésű. Mindezt tegyük bele egy dobozba, hogyha majd szükség lesz rá, kéznél legyen. A pelenkákat, ingeket, pólyahuzatokat főzzük ki, forró vasalóval mindkét oHalán vasaljuk át, a kötött holmikat mossuk át és rakjuk be egy nylon zacskóba, amíg szükség lesz rá. Előre készítsük el azokat a holmikat is, amiket a kórházba kell magunkkal vinni. Saját részünkre 2 db szoptatós, elöl gombolós melltartót (ezt is főzzük ki előzőleg), 2 db pelenka — erre a szoptatásnál lesz szükségünk, papucs, törülköző, meleg zokni, toalettszerek. És ne felejtsük majd el magunkkal vinni a személyazonossági igazolványt és a terhességi igazolványt sem. A csecsemő holmiját (egy inget, réklit, sapkát, 2 pelenkát, 1 gumipelenkát, pólyapárnát és az időszaknak megfelelően gyapjútakarót) elég, ha előre elkészítjük egy bőröndbe, a hazajövetel előtt majd ezt behozzák a hozzátartozók a kórházba. Így felkészülve, nyugodtan várhatjuk a szülés napját (folytatjuk)