Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-11-24 / 48. szám
KÉPERNYŐ _ # A Csehszlovák Televíziónak még nem volt talán hasznosabb, a köz szempontjából gyümölcsözőbb akciója, mint az „önmagunkért tesszük“ jelszóval megindított vetélkedő-soro■eat. Mindig egy-egy körülbelül egyforma lehetőségekkel, feltételekkel rendelkező járás lakossága méri össze teremtő fantáziáját és az ebből született konkrét eredményeket: mit képes tenni a lelkes állampolgár azért, hogy szőkébb és tágabb környezete minden szükségessel felszerelt, ellátott és takaros is legyen. Jól tudjuk — valójában a régóta folyó „Z“ akcióról, a város és a falu szépítéséről, a szolgáltatások minőségének javításáról és hálózatának bővítéséről, számos közjót szolgáló intézmény: óvodák, iskolai étkezdék, kulturális és sportberendezések létesítéséről van szó, nagyobbrészt a lakosság áldozatkész társadalmi munkájával és részben az állami költségvetésből. Az ügy iránt nagy odaadást és szinte lámpalázas izgalmat tapasztalhattunk közvetlenül a nagy erőpróba döntője előtt a humennéi járással versenyző Nővé Zámky-i járás „főhadiszállásán“ — a jnb titkáránál, Cyril Hréko elvtársnál. — A verseny akcióit nem foglaltuk a járás munkatervébe, mert azt akartuk, hogy megmaradjon önkéntes kötelezettségvállalás jellege — mondotta. — Az általános nekibuzdulásnak különösen efsz-eink látják hasznát, mivel kitakarították a gazdasági épületeket. A szebb, kulturáltabb munkakörnyezetnek egyébként falun és városon egyaránt örülhetnek. Hogy a választási program sikeres teljesítéséért felajánlott munkákat elvégezhessék, a jnb és a Járási Szakszervezeti Tanács szeptember 15—23 között meghirdette az állampolgári aktivitás bővített műszakját. Ennek a nagyszabású akciónak az eredménye: • pénzben kifejezve több mint 14 millió korona értékű munka; • a jnb 51 beruházási feladat teljesítését vállalta a „B“ akció keretében. A létesítményeket október 26-ig a tv-verseny döntőjéig átadjuk rendeltetésüknek; • Surany város nemzeti bizottsága és valamennyi állami és társadalmi szervezete már október 17-én bejelentette. hogy az év végéig előirányzott városszépítési tervüket teljesítették; • hasonló eredményt jelentettek a járás számos más községéből. Járásunk lakossága szépen helytállt — mondta Hréko elvtárs. — Mégis külön kiemelném az efsz-ek és a központilag irányított járási ipari vállalatok dolgozóit, akik valamenynyien lelkesen végezték például a fémhulladék és üveg begyűjtését és elszállítását, gyakran saját gépjárműveikkel. Sokai köszönhetünk a vasúti dolgozóknak is, akik a megrakott vagonok további sorsát intézték készségesen. — A nagyobb hangsúly kedvéért említem utoljára az asszonyok, a lányok és az ifjúság kitűnő, szolidáris magatartását. Ez talán annak is köszönhető, hogy a jnb és az SZNSZ járási bizottsága között nálunk nagyon jó a kapcsolat. A jnb teljes mértékben támogatja a szükséges anyagiakkal is a nőszervezeteket, hogy méltón felkészülhessenek járási konferenciájukra és kongresszusukra, hiszen a nők is nagymértékben kiveszik a részüket a választási program teljesítéséből. — A járás asszonyai, lányai nagy aktivitást fejtettek ki a fémhulladék- és üveggyűjtésben és a tv-verseny számos más programpontjának teljesítésében is. Így a bokrok és facsemeték kiültetésében, valamint a polgári honvédelem gyakorlataiban — tájékoztatott a jnb titkára Az ilyen járások közti vetélkedőnek igen sokféle huncut ötletből született feltétele van. Az első körben a tetőfedők, a hengeres kerekeken biciklizők, a honvédelmi gyakorlatokat végzők, a bokorültetők, valamint a hiánycikknek számító vesszőseprők készítői mérték össze ügyességüket. A második kör a szolgáltatásokat érintette: az ablakredőny-szerelők és a cipótalpalók minőségi és gyorsasági versenye volt. A harmadik körben a helyi, a városi és a járási nemzeti bizottságok képviselői szerepeltek: kénytelenek voltak beülni az ún. „forró karosszékbe“ és nyilvánosan vizsgázni a funkciójukkal összefüggő rendelkezések ismeretéből. Stefan Vajdának, a jnb elnökének, — aki egyébként mérnök és a tudományok kandidátusa —, 100 másodperc alatt el kellett mondania járása legjobban óhajtott kívánságait (a tv-ból már azt is tudjuk, ini volt ez: kórházat, az üzlethálózat bővítését és a járdákat szorgalmazta Vajda elvtárs). És ami számunkra különösen érdekes: a „forró karosszékben“ három képviselőnő is helyet foglalt, mégpedig Anna Wolfová, a koltai, Anna Zhorelová, a tvrdosovcei (tardoskeddi) és Jolana Makúchová, a podhájskái hnb részéről. Mit szól mindehhez az SZNSZ járási titkárnője? Dorota Kucsarová elvtársnő, aki hivatalból egyébként is állandó kapcsolatban van a járás nőtársadalmával, a nagy versengés folyamán azt is megfigyelte, mennyire fokozódott a munkaaktivitás. — Nagy volt a pezsgés, az egészséges versenyszellem. Talán ezért is sikerültek olyan jól az SZNSZ falusi, városi és üzemi szervezeteinek évzáró közgyűlései. Ezeken a gyűléseken megjelentek a helyi állami- és pártszervezetek, valamint a társadalmi szervezetek vezető dolgozói is, és gyakran a szerénykedő asszonyok helyett ők sorolták fel, mi mindent köszönhetnek a nőknek a „Z“ akció eredményeiből. — Üjításnak számit — folytatta a járási titkárnő —, hogy az emlékéremmel kitüntetett nőknek a nemzeti bizottság pénzjutalmat is adott a környezetszépítési akcióban vég-SAAAi SEBE Ш.?3 zett jó munkájukért. Így kapott a biftai (bényi) helyi nőszervezet kétezer koronát, a Járási Egészségügyi Intézetben Helena Kluóková főápolónő ezüstérme mellé ezer koronát, a szocialista munkabrigádot vezető Anastázia Kristeková, továbbá Prohászka Magda elnökségi tag bronzérmeikhez még 800—800 korona jutalmat. Mit láttunk Suranyban? Nagyon sokat és nagyon sok szépet. A kétmillió 230 ezer korona értékű, 1800 személyt befogadó szabadtéri színpad kékre festett padsorai most nylon-huzatban dideregtek, a 260 ezer korona értékű sportlovardában, sem a szép, új halászklubban nincs most senkinek kedve elidőzni. Csak a 2400 kiültett bokor és díszfacsemete örül az esőnek, meg az autóbuszra várakozók, mert legalább kipróbálhatják a három új fedett várócsarnokot. — Sikerült felébresztenünk városkánk lakóiban az egészséges becsvágyat — mondja elégedetten Jozef Hlzár elvtárs, a hnb építésügyi előadója. A legtöbb megértésre az egyszerű munkásembereknél és a nőknél találtunk. A „Z“ akcióba nagyon aktívan bekapcsolódtak a helybeli nőszervezet, a Vöröskereszt tagjai és az iskolák diáklányai. Akik megértették a jelszó értelmét, hogy „önmagunkért tesszük“, azok megfogták a dolog végét. A lakosság például három és fél kilométer hosszú járdát is épített társadalmi munkával, amihez az anyagot a nemzeti bizottság