Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-27 / 5. szám

KÉT OLDAL ANYAGÁT ÍRTA: BERTHÁNÉ S. ILONA ÉS L. GÁLY OLGA a Magyar Területi Színház Ünnepi érzéssel emlékezünk meg egyik leigjelentösebb kulturális intézményünk, a MATESZ jubi­leumáról, Két évtizeddel ezelőtt a párt és a kormány nemzetiségi politikájának köszönhetően Komáméban (Komáromban) megalakult a színtársulat, amely anyanyelvűnkön közvetítette a szín­padról az ősi művészetet. Az igény meg volt és van ma is. A Játék egyidős ez emberiséggel. Az ókor embere éppúgy elmerült a varázsában, mint amilyen igénnyel ül be a ma embere a színház­ba, hogy a valóság illúzióját keltő drámába feledkezve, együtt sírjon és nevessen a közvetítővel, ugyanakkor tudatosan elgondolkozzon, okuljon és szórakozzon. És hogy ezt az élményt mélyeb­ben átéli, ha anyanyelvén kapja a közvetítést, ezt többek között bizonyítja a húsz év alatt bemuta­tott 5171 előadáson megjelent majd kétmillió néző. Átlagban 95 ezer néző tapsolt 258 előadá­son a MATESZ produkcióin. Mit adott a MATESZ nekünk? Ezt nehéz néhány szóban összefoglalni. Művészi eszközeivel ne­velt, tanított, élményt nyújtott. Szívszorongva néztük évekkel ezelőtt, megbirkóznak-e a nagy fel­adattal, amely egy hivatásos színtársulatra hárul. Teljesítményük nem marad-e műkedvelői szin­ten? Szorongtunk egy kevésbé sikerült bemutatóján és örültünk a magasabb színvonalú produk­ciónak. Mert a MATESZ-nak is megvolt a maga hőskora, — ha más viszonylatokban is —, mint a XIX. század vándorszínészeinek. A semmiből induló, kezdetleges, rendkívül nehéz körülmények között működő elhivatottak csoportja hősi elszántsággal kezdte munkáját, a kultúra terjesztését. A falusi dolgozóból, a jogászból, bognárból, kirakatrendezőből, hivatalnoknőből és különböző foglalkozásúakból összeverbuválódott együttes sok-sok nehézség árán vált összeszokott színtársu­lattá. A színjátszás szenvedélye és az ügybuzgalom kovácsolta őket eggyé. De nem csak őket. Hi­szen a színművészet egészéhez szervesen hozzátartozik és nélkülözhetetlen kiegészítője egy nagy kollektíva közös munkája. A drámaíró művének elbírálója, a dramaturg, a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, a világosító és súgó, a kellékesek, a műhelyben dolgozók egybehangolt jó munká­jának eredménye alakítja ki egy-egy előadás sikerét. Kín és öröm, sok-sok fáradság árán jön létre a művészi teljesítmény, amely ma már, bátran leírhatjuk, jó, egyre emelkedő színvonalú. A MATESZ rangos helyet foglal el a szlovákiai színházak között, és teljesíti feladatát: A szlová­kiai magyar nézők tanítását, szórakoztatását. < Király Dezső monológja arról,, hogy: hogyan lenni? — Húsz éve már, de olyan tisztán emlékszem, mintha ma lenne, a régi színházépület is romház volt még és Fellegi István igazgatóval hordtuk a maltert, talicskáztuk a téglát, csakhogy minél előbb játszani lehessen benne! No, meg abban a reményben, hogy lesz ez még jobban is! Sajnos, még mindig a remény­nél tartunk, pedig szeretném a színház tagjaként megérni új, állandó székházunk születését. Azért addig is van minek örülni: gomba módra szaporod­nak a vidéki kultúrházak, színvonalas, korszerűen fel­szerelt színpadokkal. Sokat jelent e\a tájoló MATESZ szempontjából is. A színház első tagja voltam és a sok kezdeti ne­hézség ellenére sem bántam meg, hogy színész let­tem, aki szeretem a sok arcú nézőteret, és azt hiszem a közönség is megszeretett egy kicsit engem. Ezért, ho akadályokkal és néha meg nem értéssel küszködve is, mégis csak érdemes lenni és dolgozni ... PALOTÁS GABI: Az évek során csaknem félszáz bemutatója volt, leggyakrabban komikus szerepkörben, és ö játszotta a mesejátékok gonosz mostoháját is. Talán ezért vál­lalta olyan örömmel és őrzi legkedvesebb emlékei­ként azokat a szerepeket, amelyekben drámai tehet­ségét mutathatta meg: a Rómeó és Júlia dajkáját, a királynőt Peter Zvon Boldogultak bálja című drá­májában, a dadát a Ványa bácsiban, a verklisnét a Liliomban, az öreg Madáchnét és hasonlókat. A közönség azonban felfigyelt rá kis epizódszerepei­ben is, mert ezekben is figyelemre méltót alakított. FAZEKAS IMRE: — Hogy mit jelent számomra a színészi pálya? Mindent. Bár inkább játszani szeretek, mint próbálni. Szeretném néha a saját elképzeléseimet megvalósí­tani és meglep, ha azok a színpadon hamisaknak bizonyulnak. így azután mégis respektálom a rende­zőt. Amikor azonban szükségessé vált a vendégrende­zők helyettesítése, nem haboztam elvállalni a segéd­rendezői szerepet. (Vagyis így lett a rablóból pan­dúr?!) — Kedves szerepeim közé tartozik Capék Anya című művéből az öregúr, Jókai Aranyemberében Bra­­zovics beugrással vállalt szerepét pedig egyenesen határkőnek érzem fejlődésemben. Ám egyet mondha­tok: bármilyen tartalmas volt ez a húsz év, nem volt könnyű harmincnégy éves fejjel új pályát kezdeni. Németh Ica egyik sikeres sze­repe Gizi — Thurzó Gábor Záróra c. darabjában SZENTPÉTERY ARANKA: — 1959-ben kezdtem a Faluszínháznál. 37 premier van mögöttem. Nem akarom a hideg öltözőket, a gyöngyöző falakat, a kezdet nehézségeit említeni. Ahcfgy az emberek fogadtak bennünket; az szép volt! Amit tőlük kaptunk, az felejthetetlen. Szeretem az embereket, a közönséget, ha örülnek, ha sírnak, a szép emberi érzelmeket, amelyek ma már nem nyil­vánulnak meg olyan mértékben, mint eleinte. Elfásul­tak vagy a televízió az oka? Szorosabb volt a kapcso­lat. Mert ez kell a színpadon is. Azok a pillanatok, amikor tapasztalom, hogy a közönség úgy érez, ahogy én, az valami csodálatos! NÉMETH ICA: — 1961 óta vagyok tagja a MATESZ-nak. Azzal, hogy csinálja az ember, kifejezésre juttatja, hogy szereti a hivatását. Ha elérem a színpadi csendet, ha érzem, hogy a közönségre hatok, ez kárpótol mindenért. Olyankor valóban THALIA papnőjének érzem magam. SIPOSS JENŐ: — Két pofonnal kezdődött, amelyet érettségi után kaptam, amikor bejelentettem a szüleimnek, hogy szí­nész akarok lenni. Kívánságukra mégis elvégeztem a jogot, de azután, 1953-tól mór a MATESZ színésze­ként működtem. Közben a dramaturgiában is közre­működtem. 1967-től lektora is vagyok a színháznak. Munkánk fárasztó, szinte emberfelettit kíván, bár 20 év alatt nagyon sokat javult a helyzet. De mór ismerve a nehézségeket, ha újra kezdeném, megint csak ezt csinálnám. DRAFI MÁTYÁS: — 1959-től vagyok a MATESZ színésze. Elvégeztem a főiskolát, 1965-től játszom állandóan. Csak önkép­zéssel jut az ember tovább. A próbák, o tájolás nagy fáradsággal jár. Hívtak engem is máshová. De tu­dom, hogy közönségünknek, a csehszlovákiai mogyo­róknak szükségük van erre o színházra. Ha elő­fordul, hogy ötven néző ül a nézőtéren, akkor is úgy érzem, hogy érdemes csinálni! BUGAR GÁSPÁR: — Falusi gyerek vagyok. 1952-ben felhívást tettek közzé az Új Szóban, hogy felvételi vizsgára lehet jelentkezni színésznek. A tanítók ösztönzésére jelent­keztem. A Faluszinháznál működtem és 1959 óta va­gyok tagja a MATESZ-nak. Eleinte játszottam még söröshordón is. Olyan körülmények voltak. Meg hely­szűke miatt létrán másztunk be az ablakon. Mi tartott itt? Valahogy gyönyörűség nekem olyan figurákat életre kelteni, megformálni, amelyeket képzett, vilá­got ismerő szerzők teremtettek, írtak és ezeket a fa­lusi embereknek okulásul bemutatni. Mert lélekben én is falusi maradtam. HORVATH JÓZSEF: c — A MATESZ-szal jubilálok. 20 éve, osztalosinas­­ként kerültem a színházhoz, majd kulisszás, díszletező voltam, most színpadmester vagyok. Teendőm a szín­padkép előkészítése a tervezők elképzelése szerint. Ahány hely, mert hiszen tájolunk, annyiféle adottság, lehetőség. Ez a különbség a kőszinház és a tájoló között. Nehezebb a munka, a kategóriánk mégis ala­csonyabb. Ezt megszokni nem lehet, csak szeretni! Meg csinálni. LELKES MAGDA: Az első komárnói (Komárom) bemutató a Tűz­keresztség Sohár Lidije óta sok kitűnő alakítással bi­zonyított. Fényképezte: Igor Grossm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom