Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-09-01 / 36. szám

omikor az irodában beszélt vele, sőt, valószínűleg nem is tudott arról, hogy a kolhoz lányai Itt szoktak találkozni az udvarlóikkal, Pusztán csak meg akarta nézni a tanyát a kolhoz elnöké­vel. Ennyi az egész. A tánc meg a teázgatás pedig csupán a becsípett legény meggondolatlansága volt, amit már rég el kellett volna felednie, mint ahogy elfelejtette Szása is, Lusa szótlanul mutatta az utat az erdőben, majd toronyiránt, a réten ót Popovko felé, A tanyaudvar üres volt. Lusa most Szása mögött ment, és azt kezdte magyarázni, mit kellene legelőször el­végeznie az építöbrlgádnak. Megmu­tatta, hol kell újrapadlázni, hol kell kijavítani az állások oldalát, és hová kell újabb szellőzőkürtőket építeni, merthogy minden egyes tehén naponta tíz liter párát lehel ki, és ettől télen olyan gőzös az Istálló, hogy semmit sem látni. — Egy év alatt se végeznék ennyi mindennel. A gépállomáson biztos könnyebb dolgom lenne — jegyezte meg Szása. De ő csak beszélt és beszélt, és a szemében könnyek remegtek. Idebent sötét volt, azt hitte, Szása nem veszi észre. De észrevette. Karon fogta, és odahúzta az ablakhoz, a világosságra. — Hát téged mi lelt? Lusa nem felelt. — Lusenka, mi van veled? — ismé­telte a fiú ijedten, Lusa mélyet sóhajtott, és fejét o le­gény vállára ejtette. Az tanácstalanul hagyta, majd tartotta, és amint tartot­ta, érezte, hogy fejétől a talpáig egész testét rázza a hangtalan zoko­gás. Csönd volt, csak valahol messze, messze az erdőben hallatszott valami ritmikus dobogás, mintha fát vágná­nak. — Azt hitted, Igazán a gépállomás­ra szegődök? — kérdezte Szása, — Azt csak úgy mondtam. Nem megyek én oda. A zaj közelebb jött, és Lusa kita­lálta, hogy lódobogás. Elugrott a fiú mellől, és nekltámaszkodott a falnak. A lódobogás már egész közelről hal­latszott, majd egy női hang: „Hé, te bolond I" — és az ojtónyllásban Nász­­tya feje jelent meg. — Lusa nénll — kiáltott be a sö­tétbe. — Ml kell mór megint? — kérdezte Lusa természetellenesen nyugodt han­gon, akár az irodában, amikor valami fontos munka közben zavarták. — Voznyeszenszkojéban nem elég a szekér, Nem győzik hordani a kévét a cséplőgéphez. Mérges a gépész. — Mindjárt megyek. — Szárazra dörgölte a szemét, olyan keményen, hogy szinte fájt, szorosra kötötte a fe­jén a kendőt, és kilépett az ajtón. — Szása Gavrilov van odabent. Magya­rázd el neki, mit kell csinálni. Te vagy a fejőnő, a te dolgod. Násztya határozatlanul állt a kü­szöbön. — Menj csak, ne félj. Csak meg­játssza magát, de rendes gyerek. Fellendült o nyeregbe, és sarkával megbökdöste az állatot. A Iá felhorkant és nekilramodott, át a réten, patájával betaposva a földbe a búcsúzó harangvirágokat és nefelej­cseket. Fordította: Szabó Mária 14. ... db Prokei: Az állatgondozók gépesítési kézikönyve (64-008-70) 20,— Kis Tartalmazza az állattartás technoló­giájának alapjait, valamint a legfon­tosabb gépek műszaki karbantartásá­nak és javításának fő elveit és tech­nológiai eljárását. AZ OLVASÓK SZAMARA IS HOZZÁFÉRHETŐ TANKÖNYVEK 15. ... db Kálal: Állattenyésztés (64- 015-68) 25,50 Kés 16. ... db Burda: Az állattenyésztés technológiája (64-024-73) 20,— Kés 17. ... db Mátl: Állattenyésztés II. (64-024-68) 21,50 Kés 18. ... db Dudlk: Növénytermesztés II. (64-022-66) 31,50 Kés 19. ... db Fldler: A növénytermelés technológiája (64-015-073) Kés 16,— POLITIKAI, KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉS SZÓ­RAKOZTATÓ OLVASMÁNYOK 20. ... db Marx—Engels—Lenin: A proletár nemzetköziségről (69-192-73) 21. - Kés A marxizmus—leninizmus klassziku­sainak válogatott írásai a munkás­­mozgalom egyik legidőszerűbb témá­járól. 21. ... db Lőrlncz Gyula: Dózsa kato­nái (69-189-73) 45,— Kés A neves csehszlovákiai magyar kép­zőművész és politikus két grafikai sorozata, a cimadó ciklus és a „Kosúti sortűz", 22. ... db Szabó Béla: Mindhalálig (691-137-72) 18,- Kés Steiner Gábor életrajz-regényének második része. 23. ... db Egri Viktor: Csendes esték vallomása (691-174-73) 25,— Kés Tanulmányok az orosz, a szovjet és a haladó magyar irodalom nagyjairól, 24. ... db Szabó Gyula ■ (691-154-72) 16,- Kés Monográfia a csehszlovákiai magyar képzőművészet legjelentősebb alkotó­járól. 25. ... db Barsi Imre: Emberek, akik­kel találkoztam (691-112-72) 12,- Kés Interjú-gyűjtemény neves emberek­kel; írókkal, politikusokkal, tudósok­kal, művészekkel, érdekes szakembe­rekkel. 26. ... db Babits Mihály: Halálfiai 44,- Kés Századunk magyar irodalmának egyik legjelentősebb egyénisége volt Babits, akinek versein kívül regényei is ki­magaslóak, különösképpen ez a ha­talmas nemzedékregény a magyar dzsentrivilág alkonyáról. 27. ... db Hunyadi Sándor: Három kastély (69-103-71) 24,- Kés A két világháború közötti magyar próza egyik legnépszerűbb alkotójá­nak művel. 28. ... db Fekete István: Csend (69- 300-69) 12,— Kés A magyar ifjúsági irodalom nagy egyéniségének legszebb regénye ez a kötet, amely tizenéves kamaszok va­kációjáról, lelki problémáiról s ka­landjairól szól Ízesen, izgalmasan. 29. ... db Jaiik Rudolf: A holtak nem énekelnek (691-139-72) 31,- Kés A szlovák szocialista próza reprezen­tatív regénye a második világháború vérzivataros napjaiban játszódik. 30. ... db Bednár Alfonz: Üveghegy (691-156-73) 24,- Kés A neves író regénye az ötvenes évek közepén jelent meg s egyike lett a szlovák irodalom legszebb alkotásai­nak. 31. ... db Beliek Ladislav: Két kis­regény (69-148-72) 12,- Kés A legifjabb szlovák próza reprezen­tánsának két regénye: „Menekülés a zöldellő rétre" és „Égővörös liliomok útja". 32. ... db Ztjka Jaroslav: A kegyetlen Luenga (691-143-72) 8,- Kés Ázsiai őserdők, csendes-óceáni szige­tek bűvös légkörét idézik a neves cseh vegyész-professzor egzotikus el­beszélései. 33.........db Vladislav Jan: Mogyoró királykisasszony (691-054-73) 20,— Kés A régi Anglia meséi — mai olvasók­nak, modern feldolgozásban. 34. ... db Kleibl Josef: Adám nyomá­ban (691-145-73) 36,- Kés Az ember ismeretlen múltjának nyomkeresőiről szól ez a gyönyörűen illusztrált, izgalmasan megírt ismeret­­terjesztő mű. 35. ... db Karátson Gábor: Miért fest az ember? (69-051-71) 19,- Kés A „Műhelytitkok"-sorozat legérdeke­sebb könyve a festészet legbelsőbb titkaiba nyújt bepillantást az érdek­lődőknek. BARS SARI Szeptember Táboroztam, Hegyet másztam, Osztom nyáron eleget — Szeptember lett, Kék papírba Bekötöm a könyveket. Ez a számtan, Ez a földrajz. Ének, írás, olvasás — Mennyi szép könyv, Rajz és kotta I Vidám lesz a tanulás. A holnapi Évnyitóra Sötétkékbe öltözöm — Fehér inghez Páros szárnyú Nyakkendőmet megkötőn Belépek az Iskolámba, Illendően köszönök; Udvözlégy, jó öreg suli, — Kisdiákod visszajött. PETRIK JÓZSEF Elsős kisdiákok Tegnap óta diák vagyok, új könyvemben lapozgatok. Lapról lapra színes képek idézik fel a meséket. Bár vannak a képek alatt apró fekete bogarak, mindhiába nézem, értelmük nem értem. De majd a tanító néni titkuk fátylát fellebbenti, megtanít rá, hogy az á vidám dallam, lálálá, az i vékony kislegény, pont a feje tetején. Megtanulom: ká, em, el — akkor aztán a betűket egyedül olvasom el. Játsszunk együtt I Miért ne lehetne állatneve­ket állatnevekkel összetolda­­ni? Ahogy az antik mitoló­giában megszülettek a sas­szárnyú oroszlánok, a hal­leányok és a lóemberek -> mi létre tudjuk hozni pilla­natok alatt a legfantasztiku­sabb hibrid-keverék állat­fajokat. Feltétele csupán: az egyik állatnév vége ugyanaz legyen, mint a má­siknak az eleje. Például: Kedves Gyerekek I Rejtvényünk: Írjátok meg nekünk, sikerült-e a szójáték, és küldjétek be legalább három szótl A legötletesebb játéko­sokat megjutalmazzuk! Véget ért a szünidő, újra elfoglaltátok a helyeteket az iskola padjaiban. Ho­gyan töltöttétek a szünidőt? Táborozta­tok, kirándultatok, sportoltatok eleget? írjátok meg nekünk, kíváncsian várjuk leveleiteket! Küldhették képeslapot is arról a helyről, ahol jártatok. Leg­inkább pedig annak örülnénk, ha fény­­képfelvételt is küldenétek nyaralástok­ról. Címünk: Nő szerkesztősége, 801 00 Bratislava, Praiská 5. Gyermekeknek. A lapunk 32. számában közölt rejtvé­nyek megfejtése: túl, fúl, dúl; perdül, lendül, zendül; rágó, súgó, búgó; tág, rág, vár. Ez a felsorolás nem az egye­dül felsorolható válasz volt, hiszen a szavak sokféleképpen variálhatók. Sok levelet kaptunk, a válaszok jók voltak. Továbbra is várjuk leveleiteket! Jutalmat ezúttal a következő tanulók­nak küldünk: Nagy István, Sládkovi­­éovo (Diószeg); Szűcs Sándor, Ciíarov­­ce (Csicser); Mészáros Ágota, Nővé Zámky (Újvár). sssssssai

Next

/
Oldalképek
Tartalom