Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-11 / 33. szám

Natasának

Hosszú távoliét után visszatértek a kolhozba Gavrllovék. Megjött az egész család: Gavrilov, a felesége, két lányuk és legényfiuk, Szása. Szása Gavrilov mér az első este végigsétált a falun, akárcsak valami nyaraló vendég: Klskabdtban, nyakkendő nélkül, inezltlábra húzott félcipőben, és a függönyök mögül kfvőncsi asszonyszemek lesték.

Másnap a lényok mulatságot rendeztek Katyerlna Valahova, a falu „vigözvegye“ házában. Szép sereg nép összeverődött. Katyerlna gyermekei Is ott lébatlankodtak a vendégek között, anyjuk rájuk kiáltozott, és ürdögfattyaknak nevezte őket. Katyerlna szeretett mulatni, és ha egy kicsit becslpett, mindig azt a nótát énekelte, hogy: „Ha szomorú az ember lánya, menjen az erdőbe, csapion gallyal egy tuskóra, helyre legény terem ott a helyén.“ A lányok nevettek, de Katyerlna vlgsögában volt valami kétségbeesett keserűség.

Szása is eljött, most Is nyakkendő nélkül és mezltldbra húzott félcipőben. Csak a zakója hajtókájára tűzte ki a mezőgazdasági kiállítás Jelvényét — hadd lássa mindenki, hogy ő mér Moszkvát Is megjárta.

Eljött Lukerja Ivanovna, a kolhoz elnöknöje is, hogy megnézze, miféle munkás érkezett a faluba. Magas, karcsú nő volt Lukerja Ivanovna, a két szeme, amely olyan sötétbarna volt, mint az erős tea, okosan és bátran nézett a világba. Vattázott bekecsben Járt, amelyet férfimódra hanyagul, félig gombolva hordott, és vaspatkós, szurkos vászoncslzmában. Tudott autót és traktort vezetni, kályhát rakni, tetőt fedni, harmonlkáznl. Húszéves volt, amikor a háború véget ért. A faluban addigra egyetlen férfi sem maradt, és Lusát választották elnökké. Tíz év óta hordta a vállán a kolhoz vezetésének minden terhét.

Szására, még mint tizenöt esztendős kamaszru emlékezett, akkor csendes, szégyenlős gyerek volt. Most annál pökhendibb, úgy tesz, mintha

unatkoznék, és nehezére esnék még a beszéd is. Csak Katyerlnénak sikerül kizökkenteni közönyéből szabados beszédével.

Amikor táncolni kezdtek, Szása Katyerlnét választotta.

Lusa emiatt nagyon megsajnálta a lányait, különösen Nasztyenkát. Szása szemlátomást tetszett Nasztyenkának. Sokáig készülődött a mai estére, egyik szomszédtól a másikhoz futott lemezeket kölcsönkérni, és elhozta a saját gramofonját. Hosszú ruhát vett fel, széles szalaggal a derekán. Izmos, erős teste megfeszült, mint a húr, amint ott állt, dobogó szívvel várta, hogy Száso észrevegye. De Szása csak Katyerinával táncolt, és Nasztyenkának nem Jutott más szerep, mint hogy cserélje a lemezeket. Néha odajött hozzá a legény, hogy megmondja milyen lemezt tegyen fel, és Nasztyenkának már ettől a néhány szótól Is lángra gyűlt az arca.

„Mint a pipacs“ gondolta gyöngéden Lusa, és egy alkalmas pillanatban rászólt Katyerlnára:

— Mit lógsz egyre rajta? Hagyjál mást Is táncolni.

Katyerlna a maga módján értelmezte a szavalt: visszament Szásához, és amikor egy polka hangjai csendültek fel, a fiú Lusát kérte fel. Nem utasíthatta vissza.

Szása nem valami jól táncolt, de annál vedabhul. Abban a meggyőződésben, hogy neki mindent szabad, meglehetősen szemtelenül viselkedett, de az asszonyok megértették, hogy ők maguk hibásak ebben, ezért nem Intették le.

— Katyerinával ne nagyon barátkozz — mondta neki Lusa. — Még kitekeri a nyakadat valamelyik sofőr.

— Érdekel is engem Katyerlna — vont vállat Szása. — Azt hiszed nem láttam eleget a fajtájából?

„Kölyök még“ — gondolta Lusa. De a tánc örömet okozott neki. Szása meg-megszorltotta az ujjait, szorosan magához ölelte, és ő nem ellenkezett. Teljesen megfeledkezett Nasztyenkéról, és az egyik táncot a másik után Járta a fiúval. Szédült, hátán érezte a nyugtalan férfikéz slmo-Szergej Antonov

(I. rés z)

gatását, beszlvta az egészséges fiatal férfi testének verejtékszagát, és úgy tetszett neki, mintha valami szótlan párbeszéd folyna köztük, s ennek örült Is, meg nem Is. .

De amikor a mulatság véget ért, és Szása felajánlotta, hogy hazaklsérl, kereken visszautasította. Egyedül Indult el, elégedetlenül önmagával és szégyellve a viselkedését.

Csendes, felhőtlen éjszaka volt, fényesen sütött a hold. A hunyorgó csillagokkal telehtntett néma égbolt, a fekete levelű, mozdulatlan berkenyebokrok, a leveleik közt megbúvó, még feketébb bogyókkal, meg az ösvény, amely olyan fehér volt, mintha csak krétával húzták volna meg, és csak ltt-ott vetettek rá halvány árnyékot a holdsugár szelíd tényében fürdő fák, meg a távolban a pajták mögött rétegesen libegő köd olyan végtelen, egykedvű nyugalmat árasztott, mintha nem történt volna az ég világon semmi.

Lusa, miközben az álomba merült falun át hazafelé tartott, arra gondolt, hogy a reggel mindig bölcsebb az éjszakánál, holnapra ő ts elfelejt mindent, és él, mint eddig. S lassan megnyugodott.

A falu az országút mentén feküdt. Jöttek-mentek az autók, pusztították a tyúkokat. Amelyik sofőrt itt ért az este, bezörgetett a házakba éjjeli szállásért. A merészebbje megpróbálkozott Lusévul is, amint hosszú, katonás lépteivel rótta az utat, akárcsak most, kezét pufajkéja zsebébe dugva.

— Odahaza biztosan vér a feleséged, te meg más ágyába bújnál? ... — válaszolta rendszerint nyugodt, barátságos hangon, és hogy, hogy nem, éppen ezzel a hanggal fosztotta meg minden reményüktől a kéretlen gavallérokat.

Lusának még nem volt alkalma férjhez menni. Egyedül élt odahaza.

Félúton hazafelé meglátta Nasztyenkát.

Nasztyenka másik úton Jött, a kertek alatt nesztelen, gyors léptekkel, nehogy észrevegyék, és egyik kezében a gramofont vitte, a másikban meg a lemezekkel teli kis táskát.

Szegény kislány — gondolta Lusa —, hát mégsem táncolt egyszer sem.

Utolérte, és kivette kezéből a táskát.

— Majd én viszem.

— Hagyja csak Lusa néni, elbírom.

— Add csak Ide.

— Hagyja csak, hisz mindjárt otthon vagyok.

Lusa megértette, hogy Nasztyenka haragszik rá.

Mégis elvette tőle a táskát és elvitte a kapujukig.

Aztán hazament a maga üres, takarltatlan lakásába, lefeküdt, és elkezdett gondolkozni. Kint az úton Időnként elszáguldott egy-egy autó; Ilyenkor megcsörrentek a ablakok, de csak halkan, mintha valaki a tenyerével megtámasztotta volna őket, és a reflektorok fénye ferdén véglgkúszott a szoba falán, és kialudt a padlón. Lusa azon töprengett, hogy lehet az, hogy az autó a sima országúton halad, a fény pedig föntről lefelé kúszik. Ügy aludt el, hogy még mindig ezen törte a fejét. \

Két nappal később Szása összekapott holmi Idegen sofőrökkel. A szóváltásra Lusa nézett ki elsőnek az ablakon, és mindjárt látta, hogy ebből verekedés lesz.

Kiszaladt az utcára és elkapta Szása karját. A fiú részeg volt.

Lusa nem félt a részegek káromkodásától és durva beszédétől. Gyakran káromkodtak előtte, fel sem figyelt már rí. De Szása nem káromkodott. Nyomban zavartan elhallgatott, ás engedelmesen követte a házba. És Lusa arra gondolt, hogy még rendes munkásember válhat belőle, ha erős asszonyl kézbe kerül.

— Ide figyel), Szása — mondta. — Határozd el végre magad. Elég a naplopásból.

— Nekem egy hónap szabadság Jár. Addig jogom van szórakozni.

— Szóval szórakozni Jöttél?

— Nem akartam a családomtól elszakadni, azért jöttem. Azt hiszed a városban nem akadt volna Jó helyem? Kétszer annyit Is megkeresek, mint te, ha éppen tudni akarod.

Szétvetett lábbal, hanyagul ült a széken, és Lusa hirtelen megsajnálta.

— Akarsz egy kis teát?

— Azt hiszed, nem ittam még teát életemben?

Míg Itta a teát, Lusa a tarkóján göndörödő haját nézte. És hirtelen olyan vágy fogta el az után, hogy megslmogassa ezeket a göndör gyűrűket, hogy megijedt tőle, és gyorsan azt mondta:

— Idd már ki, aztán isten áldjon.

Szása kiitta a teát, és elment.

Még kétszer vagy háromszor eljött, Józan fővel, de azért éppolyan lassan Itta a teát, és éppúgy hetvenkedetl.

A faluban az beszélték, Lusa meg akarja szerezni magának a fiút. Kiszámították, hogy ő már a harmincadikban jár, a fiú meg még huszonkettő sincs egészen. Rosszallóan csóválták a fejüket. Az öreg Gavrilov pedig, nyilván a jövendő após Jogán, szépen kimaradt a munkából.

„Az én hibám — gondolta elkedvetlenedve Lusa. — Le kell hütenem a fiút.“

Hamarosan alkalom-Is nyílt rá.

Váratlanul beállított családostul a gépállomás új főmérnöke ülyan gyorsan Jött a kinevezése, hogy lakásról még nem tudtak gondoskodni neki, és Lusa felajánlotta a maga házát.

— Ogyls csak aludni Járok haza — mondta. — Rendezkedjenek csak be nyugodtan.

A főmérnök Is, a felesége Is Idős volt már, a kisfiúk, Szvetyik ellenben csak négyéves.

Lusa, ahogy első este hazajött, nem Ismert rá a szobájára. Minden bútort eltoltak a helyéről, az asztalon ismeretlen terítő, Ismeretlen, Idegen tárgyak a komódon.

Ojra meg kellett szoknia a saját otthonát. Törnie kellett a fejét rajta, hol öltözzön át, hova rejtse a férfiszemek elöl a ruhadarabjait. Ezek a kis kényelmetlenségek azonban nem voltak kellemetlenek számára; ha rövid időre Is, de férfiember volt a házban.

(folytatjuk)