Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-07-07 / 28. szám
Kedves Ica! Több névrokona levelére válaszoltam már, de azt hiszem, figyeli annyira lapunkat, hogy észrevegye, kinek szól a mai üzenet. Maga még olyan fiatalka, azonban levele máris csupa keserűség és lemondás, pedig higygye el, semmi oka nincs arra, hogy kisebbségi érzései legyenek. Lehet, hogy mások észre sem veszik ezt és elmennek maga mellett anélkül, hogy megjegyzéseket tennének. Túlhajtja, problémát csinál az ügyből. Azt írja: Kedves Katalin! Oly sok mindenfélében adott már tanácsot, régen készülök megkérdezni, mitévő legyek, nagyon elkeseredett vagyok, mert lábaim vékonyabbak a kelleténél. Emiatt nagyon sok bosszúságom van. Például télen-nyáron nadrágot viselek, pedig a tikkasztó hőségben oly jól jönne egy könnyű nyári ruha. De én ezt nem tehetem, mert úgy gondolom, mindenki engem nézne és gúnyolna. Arra kérem, adjon tanácsot, mit tegyek, hogy lábaim megerősödjenek? Próbáljam magam túltenni ezen, s viseljek szoknyát is? Viseljen bizony! Ez az első és legfontosabb tanács, amit adhatok. Higgye el, az emberek túlnyomó többsége mindenkit olyannak fogad el, amilyen. Nem szabad, hogy emiatt egy percig is kisebbségi érzése legyen! Gondoljon arra, hogy az ember valódi értéke sohasem az, hogy mennyire vonzó külsőségekkel ajándékozta meg a természet, hanem hogy ki, hogyan él, dolgozik, milyen emberi tulajdonságokkal rendelkezik és mennyire hasznos tagja a társadalomnak. Arra törekedjen, hogy ebből a kincsből minél többet szerezzen meg magának. Akinek ez sikerül, önmagától elmúlnak a komplexusok is, a munkában elért siker magabiztos fellépést és önbizalmat ad az embernek. Aki társadalmi szinten eléri, hogy az emberek „felfelé“ nézzenek rá, nem kell attól tartania, hogy nincs olyan szép, formás lába, mint másnak. Es még egy dolog: a szépség különben is nagyon relatív fogalom, s mindemellett múlandó is, aki egyszer komolyan közeledik majd magához, az úgyis a belső értékeket helyezi az első helyre. Ettől függetlenül sportoljon, ússzon, tornázzon és kerékpározzon sokat, mert a sport erősíti a lábakat. Lehet, hogy idővel magától is bekövetkezik, de kikérheti az orvos tanácsát is. „AUTÓBUSZ" Családi hói építésénél a munkaadó szervezet különféle segítséget és kedvezményeket nyújthat az alkalmazottjának, amelyeknek feltételeit az 1964. évi 191 számú hirdetmény tartalmazza. Ha gépjárműveket bocsát rendelkezésére, akkor a tényleges kiadásokat számítja fel (a személyzet — gépkocsivezető, ennek kísérője bérét, az üzemanyag árát stb.). Kérje az üzembizottság — vagy szakszervezeti bizalmi közbenjárását. „BIZALOM" A dolgozó nő, aki csak egy gyermeket nevelt fel, 56 éves korában válik teljes nyugdíjjogosulttá, ha addig 25 ledolgozott vagy beszámítható éve van. Ha azonban egészségi állapota tartós rosszabbodása folytán nem képes az eddigi munkáját végezni, vagy ennek folytán lényegesen csökken a keresete, az orvosi ellenőrző bizottság javaslata, illetve véleményezése alapján teljes vagy részleges rokkantnak ismerhetik el. Eziránt érdeklődjék a kezelő körzeti vagy üzemi orvosánál, vagy a járási nemzeti bizottság szociális biztosítási ügyosztályán. (dr. BG) „REMÉNYKEDEM" Kisfiának a Lajos keresztnevet adta. Most szeretné megváltoztatni, azt kérdezi, hová forduljon a név megváltoztatása ügyében? A járási nemzeti bizottság belügyi osztályára kell kérvényt benyújtania, amelyen feltünteti a név megváltoztatását. A kérvényre 100 koronás okmánybélyeget kell ragasztani. „BÁNÁTOM VAN" Forduljon a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztőségéhez. Címe: Ceskoslovensky rozhlas, mad'arská redakcia, Bratislava, Zochova 3. „SZOMORÚ VAGYOK" Csak azt. mondhatjuk, gondolkozzék el azon, miért nem értik, vagy nem akarják megérteni a szülei, hogy azzal a fiúval jár. Bizonyára megvan az okuk rá és jobban látják előre a fejleményeket mint mago. A szülök aggodalmát teljesen meg lehet érteni, hiszen maga még csak tizenhat éves, a fiú is csak kettővel több. Azt tanácsoljuk, beszéljen erről a szüleivel, de nekünk is az a nézetünk, hogy túl fiatal, ráér még lekötni magát. A villamos a szokásos „zöldet váró" ácsorgással, többszöri nekifutással igyekszik a vasút leié. Kora délelőtt az idő — nincs csúcsforgalom. Mindenkinek jut ülőhely. Sőt — még fekvőhely is akad. Igaz, hogy aki ilyen kényelmesen helyezkedett el, az nem kétlábú lény, hanem négylábú: egy bizonytalan fajtájú, fehér-fekete foltos, kócos szőrű kutya. Szorosan az egyik egyszemélyes ülőhely aljához simulva fekszik, feje a két mellső lábán, a szeme félig lehunyva, nem tudni, alszik-e, vagy csak fáradt a kis állat. Az ülőhely nem üres. Egy gyérszakállú fiatalember foglalta el és buzgón lapoz valami folyóiratban. Mivel a kutyus minden zökkenőnél riadtan felkapja a fejét és a fiatalemberre tekint, mintha tőle várna védelmet a kellemetlen rázkódások ellen — az a benyomásom, hogy az ifjú ember a kutya gazdája. Megállóhoz érünk — utasok szállnak ki. A fiatalember zsebrevágja az újságot és a középső kijárat felé indul. A kutya is felugrik, néhány lépést tesz a fiatalember után, de nem követi a lépcsőkig. Félúton megtorpan, a fülét hegyezi, hervadton lekonyitja, és mintha a padlóhoz nőtt volna, egyhelyben all, kissé megroggyant térdekkel, szinte ugrásra készen. Ez a félbemaradt mozdulat olyan, mint mikor a moziban hirtelen abbamarad a film pergése és megmerevedik a kép. Ebben a pillanatban az állat teljes tanácstalanságát fejezi ki... Mivel a kijárati ajtó mellett ültem, megszólítottam a lépcsőn álló fiatalembert: — Nem a magáé ez a kutya? Tagadólag rázta a lejét: — Nem az enyém. Egyszerűen odafeküdt a lábamhoz, mikor felszálltam és leültem. A fiú elment — a kutya maradt. De mintha megértette volna, hogy szót ejtettem az érdekében, most már felém fordította szomorú, fekete szemét. Amikor pillantásunk találkozott, leereszkedett a hátsó lábaira és kurta tarkával lassan — nem túl bizalmaskodva, inkább a barátkozás bátortalan szándékával — a padlót kezdte ütögetni. Nem tudtam megállni — elmosolyodtam. A kutya erre, mintha felvillanyozták volna — egy fél méterrel közelebb jött, újra leült és fülét erősen hegyezve várakozásteljesen nézett az arcomba. Szinte sütött a szeméből az összpontosított figyelem. Kissé zavarba jöttem. Mi lesz ebből? Mi lesz, ha a kutya most már hozzám akar tartozni? Bevallom — gyáván kibúvót kerestem és körülnézve hangosan feltettem a kérdést: — Tulajdonképpen kié ez a kutya? — Senkié — hangzott többfelöl is. Az egyik utas annyit tudott róla, hogy a végállomáson már ott volt a kocsiban és azóta utazik. A fehér-fekete foltos kis állat, mintha értette volna, hogy róla van szó, komolyan tekingetett a megszólaló utasokra. A villamos közben bekanyarodott a vasút felé és újabb megállóhoz ért. Többen kiszálltak. A kutya megdöbbenve észlelte, hogy én is a lépcső felé indulok. Bizonytalanul mozdult egyet, majd mikor meggyőződött a szándékomról, nekiiramodott és leugrott mellettem a lépcsőről. Bevallom, megijedtem, hogy már végképp hozzám szegődik, mert éppen a munkahelyemre igyekeztem, azonkívül ötödik emeleti bérházlakóként egyébként sincs módomban kutyatartóvá válni. Ijedelmem azonban korai volt, mert a kutya nagyon határozott magatartást tanúsított. Amint észrevette, hogy a síneken átvágva az utca felé tartok — egy sajnálkozó, csalódott pillantással elfordult tőlem és — zsupsz — már fel is ugrott a vasúttól a város felé induló másik villamosra. Ekkor jöttem rá a dolog valószínű nyitjára. Ez a szegény kis állat a gazdáját keresi, aki — nyilván szándékosan, talán, hogy a felemelt ebadótól menekedjen — úgy rázta le a kutyáját, hogy a villamoson megszökött előle. Azóta — és ki tudja mióta — járja ez a szerencsétlen kis lény a maga „kutyakálváriáját" és végállomástól végállomásig keresi a Gazdát. Hogy melyiket? A régi mostohát-e, vagy az újat, akinek megesik a szive az elhagyott állaton? Idáig jutottam eszmefuttatásomban, amely annyira felkavart, hogy egész nap rosszul éreztem magam. Gondolatban százszor is bocsánatot kértem tőle: Ne haragudj, kutya, hogy nem segítettem rajtad. Tudod — objektiv körülmények ... hidd el, sajnállak nagyon és remélem, hogy találtál már gazdát?! Talán egy ugyancsak magányos ember, vagy talán egy jólelkű kisfiú vitt haza, hogy bekönyörögjön a családba ... Remélem, már laksz valahol, nem kell a villamoson szundikálnod félig nyitott szemmel, hogy jaj, el ne mulaszd, ha véletlenül felbukkan ő! Bár hidd el — ami veled történt, az nem is „kutya-dolog". Szerintem egyszerűen sajnálatos emberi dolog ... L. GALY OLGA VÍZSZINTES SOROK: 1. Móra Ferenc egyik mondását idézzük, folytatva a függőleges 8. sorban. 8. Argon vegyjele. 9. Kozmetikai védjegy. 10. Mutatószó. 11. Gyakori magyar családnév. 13. Oké betűi. 14. F. A. 1. 15. Mohamedán pap. 17. Kikötőváros Írországban. 18. Évszak. 19. Folyó Szlovákiában. 20. Lendület. 23. Iskolai tantárgy. 25. Hímállat. 26. Folyó Abesszíniában, vagy mosószermárka. 28. Igen oroszul. 29. Saját kezűleg. 30. Gúnyorosság. 33. Olasz névelő. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Félsziget a Fekete-tengerben. 2. Vendégség kezdete. 3. Város Lengyelországban. 4. Hegy Palesztinában. 5. Férfinév. 6. Tantál kémiai jele. 7. Shakespeare drámai hős. 12. Ördög. 14. Vendéglő (a-ó). 16. Csődör. 17. Orosz uralkodó volt. 21. Email. 22. Dől. 24. Igen németül. 26. Időegység lé. h.). 27. Szomszédos betűk az ábécében. 30. Zamat. 31. Csacsihang. 32. Rangjelző szócska. Beküldendő a megjelenéstől számított 6 napon belül a vízszintes 1. és a függőleges 8. számú sorok megfejtése a rejtvényszelvénnyel együtt. A 24. számú rejtvény helyes megfejtéséért könyvjutalomban részesültek: Godzsák Ferenc, Pribeník (Perbenyik), Ganz Rózsa, Stúrovo KIEIRIEISIZITIRlElJlTlVIÉlNlYlilÜtH (Párkány), Varga Vilma, Calovo (Nagymegyer), Baráti Lászlóné, Sahy (Ipolyság), Chlebus Béláné, Jeliava (Pelsőc). A 27. számú rejtvény helyes megfejtése: Priamosz király kincsét, Párizs, Agamemnon, Trója feltárása, Homérosz, Eposz, Erosz.
