Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-16 / 25. szám

MINDENNAPI

kenyerünk

A húszéves évfordulóját ünneplő MATESZ-nak szerves része a kosicei Thalia Színpad, ünnepi év ez tehát számukra is. Kicsit ellentmondásnak hat, ha nyomban a jubileum emlegetése után arról írunk: a fiatalok színháza ez. A színművészek átlagos életkora huszonhat év, tehát alig több, mint az említett évforduló. A színtársulat mogvát azonban az az öt színész képezte, akik még a kezdet kezdeténél ott voltak, vagyis a Foluszínhóznál, illetve a megalakuló MATESZ-nál.

Várady Bélát, a Thália Színpad művészeti vezetőjét kérjük egy kis visszaemlékezésre, hogyan is volt a kezdet.

És beszél, de nem önmagáról, hanem a színházról. Arról, hogy Kelet-Szlovákia magyar lakta vidékein mennyire örülnek a Thália Színpadnak. Meg arról, hogy az egységesen vezetett színház száz tagjából harmincötöt helyeztek ki KoSicére, ebből tizenöt a színész és három a művészeti dolgozó. Egységes a dramaturgiai terv Is, négy-négy darab bemutatása szerepel az évi tervben mindkét együttesnél.

— Hány előadása volt az elmúlt évben a Thália Színpadnak?

— Százötvenkettő, ebből harmincnyolc itt helyben.

— Merre tájoltak még Kelet-Szlovákián kívül?

— A luceneci (losonci), a Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járásokban és a Vefky Krtís-iben (nagykürtösiben) is próbálkoztunk. Ott még nincsenek megfelelő feltételek. Az alkalmas színpadra gondolok.

— Hány nézőjük volt tavaly?

— Hatvankétezer. Ezerrel túlléptük o tervezettet. Nézőink ragaszkodását úgy is igyekszünk viszonozni, hogy személyes kapcsolatot építünk ki velük. Fiatal tagjaink mozgékonyak, sokfelé vannak ismerőseik.

— Konkrét nehézségek?

— Természetesen vannak. Kis együttesről lévén szó, nincs elég emberünk. Nem játszhatunk akármilyen darabot. Nehéz a típusok megválasztása, éppen mert sok a fiatal színészünk. De nagyon

3

bízom abban, hogy megoldjuk majd ezt a kérdést.

— Miképpen?

— Utánpótlással és kezdő színészeink szakmai képzésével. Stúdiónk van, ott foglalkozunk velük. Az alapfogalmat elsajátítják, a többi már rutin kérdése. és természetesen tehetségé. Mert csak azokkal foglalkozunk, akikkel érdemes. Megköveteljük a fegyelmet. Nálunk mindenki szólózik, mert kevesen vagyunk. Bízom az utánpótlásban. Várjuk a tehetséges jelentkezőket!

— Mondana most már sóját magáról is valamit?

Elmosolyodik.

— Szülééről származom. Falunkból csak egy szekérút vezetett ki a világba. Tizennyolc éves voltam, tele a fiatalság tettvágyával. 1952-ben közölték a hírt: színészeket szerződtetnek. Sikerült a felvételim. De bizony más a színház és más a műkedvelés. Hát igen. A kezdeti nehézségek. Mentünk lovasszánon, húztunk áramfejlesztőt magunk után, mert a villamosítás még csak akkor kezdődött, Ha a gázlámpa a színpadon pislogni kezdett, akkor a tűzoltó előadás közben kiment a színpadra felhúzni. Vagy. Az autóbuszunk fékje évekig nem működött rendesen. Ott ültem az ajtó

2

1. Együtt a színpadon — mint az életben. Várady Rózsi és Várady Béla

2. A színházzal jubilál

3. ... és a fiatalok: Kövesdi Szabó Marika mint Tánya és Csendes László Kolanov szerepében

Sárközi Ferenc felvételei

mellett egy farönkkel. Ha o sofőr szólt, kiugrottam, a lejtőn hirtelen a kerék alá toltam a farönköt. Az is előfordult, hogy felborultunk. Hófúvásban menni, fűtetlen helyiségben játszani, ez akkoriban mindennapos volt. De csináltuk, lelkesedéssel. Később már a MATESZ-nál jobbak voltak a körülmények. A mai fiatalok mindezt szerencsére már nem ismerik. Kétkedve kérdezik: Milyen színház lehetett az? Erre mindig azt felelem: Olyan színház, hogy lélek volt benne. Az éltetett bennünket, hogy a szerepnevünkön szólítottak, ha egy-egy figura megformálásával a nézők tudatában felvettük annak alakját magánéletünkben is. Voltak, akik elmaradtak tőlünk. Mert fizikailag, szellemileg, erkölcsileg egész embert kíván a ml hivatásunk. A színész többletet vállal: a nevelést. Az Ifjúságnak külön élvezet játszani — és felelősség. Azok a finom rezdülések, ahogy mindenre reagálnakI A kicsinyeknek, az alapiskolásoknak is adni kell. A jó és a rossz harcát megmutatni nekik, fejleszteni az igazságérzetüket. Sajnos, hiányoznak a mesejátékok. Pedig már ilyen korban kell kezdeni a közönség nevelését, megszerettetni velük a színházat. A kultúrának mindenki számára életszükségletté kell válnia. Nem is tudnám elképzelni az életet enélkül. A színház összehozza az embereket, Szeretnénk, — mondja Várady Béla a színház pártalapszervezetének elnöke kommunista meggyőződéssel — ha a felnőttek is jobbá válnának. Ha csak egyszer Is ráismernek valamelyik darabban saját gyarlóságukra, vagy ráeszmélnének, hogy ezt így helyes tenni, ha megszépítettük egy-egy estjüket, akkor már megtettük a magunkét. A színház a felnőttek iskolája.

— A közönségszervezést illetően mik a tapasztalataik?

— Kóficén a CSEMADOK keretében megalakult egy színpártoló kör. A tagjaival rendszeresen összejövünk és megbeszéljük o bemutatott darabot. A nézőszög kibővítését szeretnénk elérni, fejlettebb publikumot nevelni. Kérdezzfelelek alopon megy a vita és természetesen mi is okulunk a megbeszéltekből. Állandó bérlet-előfizetőink vannak, itt helyben négyféle: Kazinczy—Katona— Madách és Fábry bérletesek. Vidéken is vannak törzshelyeik és közönségünk, de a fehér foltokról sem feledkezünk meg.

— Nem említette még legkedvesebb szerepeit.

— A vígjátéki figurákat kedvelem. — Itt megy a Kubo — mondták a nénik, mikor megláttok. A Holly-darabbeli szerepemre céloztak. A Különös házasság Vidonká-ja, meg Sütő András darabjában Cseberlay vagy Móricz Kismadár c. darabjának parasztfigurója mind kedves nekem. Ebben a darabban kaptam ösztönzést a parasztfigurák alakítására. Sok-sok megfigyelésből, mozdulatok rögződéséből áll össze egyégessé egy-egy alakítás. Egyik legkedvesebb szerepem Csongor és Tünde Balgája. Truffaldino pedig Goldoni Két úr szolgájában a klasszikusokhoz fordulóst hozta el számomra, itt a Thália Színpadon. Művészi sikerem tetőfoka. Főszerepem Ibsen: Kísértetek-jében Engstrand asztalos, a csavaros eszű kisember, aki átejti élniakarásból az erősebbeket, szintén emlékezetes alakítás számomra. Nehéz lenne mindegyiket felsorolni és elmondani mindazt, ami bennünk él . . .

... A hivatástudatból fakadó felelősség vállalásának édes terhe, ez jellemzi a jubiláló színészeket, köztük Várady Bélát, aki vallja: Mindennapi kenyerünk ez. És tanítják a fiatalokat, Kövesdi Szabó Marikát — aki már bizonyított —, meg a többieket, hogy hasonló lelkesedéssel vállalják a maguk részét.

BERTHÁNÉ S. ILONA