Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-05-19 / 21. szám

/ MEGMONDOM ŐSZINTÉN A kispolgári rétegnek meg­van a maga történelmi múlt­ja, sajátos ideológiával, élet­­filozófiával, erkölccsel és magatartással rendelkezik. Közismert, hogy a kispolgár gyakran hangoztat álforra­dalmi nézeteket, — hajlamos az anarchista eszmeáramla­tok aktív támogatására. Ér­zelemvilága a magántulaj­donhoz való ragaszkodásból ered, — ideológiáját a cso­port érdeke határozza meg. A kispolgárság specifikus helyet foglal el a burzsoá társadalom két antagoniszti­­kus (kibékíthetetlen) osztá­lya között. Ügy ingázik a két osztály, a burzsoázia és a proletariátus között, ahogyan azt a csoport érdeke megkí­vánja. A kispolgárság bázisát a falusi jómódú parasztok, a városi kiskereskedők, kis­vállalkozók és kisiparosok alkotják. A szocialista társadalom­ban a kispolgár egyéni érde­keit a társadalmi érdekek fö­lé helyezi, lebecsüli a társa­dalmi tulajdont, cinikus ma­gatartást tanúsít a szocializ­mus építésével szemben, a tervszerű gazdálkodás ellené­ben az ösztönösségét hirdeti, a helyi érdekeket az egész népgazdaság érdekei elé he­lyezi (lokálpatrióta), maga­tartása önző és karrierista és híve a korrupciónak, minden­kor szubjektív megítélése az elsődleges. A kispolgári életmód, amit az előző burzsoá társadalom­tól örököltünk, a szocializ­mus építése során is fenn­maradt, volt időszak, amikor erősödő tendenciát mutatott. Igaz, hogy a szocializmus építése során a kispolgári életmód és felfogás osztály­bázisa szűkül, de eszmeáram­latai, gondolkodásmódja és magatartása hatással van a társadalom többi rétegére. Éppen ezért időszerű ennek a szocializmus építésére ne­gatívan ható problémának a mélyebb elemzése. Többször hallottam olyan érvelést, hogy a szocializmus­ban a kispolgári életfelfogást az anyagi jólét hozza magá­val. Ez és az ilyen jellegű nézetek nem elfogadhatók. Mindnyájunk előtt ismeretes, hogy az emberi társadalom fejlődése mindig felfelé ívelő, még akkor is, ha bizonyos időszakokban stagnálás áll be. A szocializmus arra van hivatva, hogy minden állam­polgár aktív részvételével, az embereknek magasabb élet­­színvonalat, biztosabb pers­pektívát, jobb anyagi és élet­­feltételeket biztosítson, mint bármelyik előző társadalmi rendszer. A tudományos­műszaki forradalom marxista megvalósítása a szocializ­musban élő embernek még többet fog adni, mint az el­múlt két évtized adott. Az anyagi jólét csak akkor idéz­heti elő a kispolgári élet­módot, ha egyes javainak megszerzése nem mint a kul­turáltabb életmód lehetősége, hanem mint szinte kizáróla­gos életcél jelentkezik. Napjainkban mi ínem azok ellen a személyek ellen har­colunk, akik a kispolgári csa­ládok leszármazottjai, hanem a kispolgári nézetek és maga­tartás ellen. Az ember for­málására döntő hatással van a környezet és a nevelés. A szocialista környezet — a ki­zsákmányolástól mentes tár­sadalom adva van, az elmúlt évtizedben bizonyára a kis­polgári tudat leküzdésére he­lyeztünk kisebb hangsúlyt, vagyis harmadlagosnak te­kintettük ezeknek az embe­reknek az átnevelését. A kis­polgári nézeteket valló em­berek átnevelése, hosszú távú folyamat, rendszeres ideoló­giai nevelőmunkát igényel. A kispolgári életfilozófia és az erkölcs erősödését a szo­cializmusban nagyban előse­gítik saját hibáink. Már Le­nin figyelmeztetett arra, hogy legnagyobb ellenségünk a saját hibáink, amelyet időben és véglegesen nem távolítunk el. Nem véletlen, hogy ha­zánkban 1968-ban, a jobb­oldal aktív támogatói a kis­polgári életmódot élő embe­rek voltak. Az elmúlt gyakorlat bebi­zonyította, hogy a kispolgári felfogás alkalmazkodni tudott az úi feltételekhez, hogy si­került beférkőznie az irányí­tó szervekbe, főleg gazdasági vonalon, ahol a meggazdago­dás vágya és a szocialista szervezettséggel szemben az ösztönösség hajlama vezérel­te őket. A kispolgári nézet a múlt­ban nagy károkat okozott és napjainkban is okoz a kom­munista és munkáspártoknak. Az opportunizmus gyökerei is a kispolgárságban keresen­dők. A kispolgári opportu­nista magatartás a kommu­nista pártok soraiban Dilla­­natnyi előnyök kedvéért fel­áldozza a küzdelmesen ki­vívható további célokat. A kispolgárság óvakodik a koc­kázattól, visszariad a nehéz­ségektől és ezért a mozgalmat az elvtelen kompromisszu­mok útiára akarja terelni. A kispolgári magatartás és in­gadozás. behatolva a forra­dalmi munkáspártok soraiba, a jobboldali illetve „balolda­li“ opportunizmus és a na­cionalizmus formájában je­lentkezik. A marxizmus—leninizmus azt tanítja, hogy állandó har­cot kell vívni a kispolgári magatartás ellen, mind a marxista—leninista pártokon belül, mind a társadalmi élet minden szakaszán. — arra kell törekednünk, hogy min­den erőnkkel szilárdítsuk a proletár nemzetköziség elvét, a szocialista országok és a kommunista mozgalom egy­ségét és összeforrottságát. A szocialista magatartás, a szo­cialista tudat megszilárdítása és mind magasabb szintre emelése a mi célunk és egy­ben legjobb fegyverünk min­den ellenséges világszemlé­lettel szemben. / I PRESINSZKY LAJOS, ' a Dun. Streda-i (Duna­­szerdahelyi) Marxiz­mus—Leninizmus Esti Egyetem igazgatója ■ — Elkeseredett hangú fiatalasszony kér tanácsot: Vér-összeférhetetlenég esetén számíthatnak-e arra, hogy gyermekük lesz, s ha nem, mitévők legyenek? — A vér-összeférhetetlenség körüli félreértéseket és a gyakori alaptalan félelmet először is meg kell magyaráznunk, és főleg el kell oszlatnunk. A vér­összeférhetetlenség megértéséhez tisztában kell lennünk bizonyos alapfogalmakkal. Négy vércso­portot különböztetünk meg: 0, A, AB, B. Ezeken a fő csoportokon belül még többféle más meg­különböztető tényező, tudományos nevén faktor létezik. A legfontosabb: az Rh faktor. Azok az egyének, akiknek vérében megtalálható ez a fak­tor, azok Rh pozitívok, akiknél nem, Rh negatívok. — MIT JELENT A VÉR-ÖSSZEFÉRHETETLEN­­SEG A HÁZAST ARS AK ESETEBEN? — Az Rh negativ anya és az Rh pozitív apa ese­tében a vér-összeférhetetlenség következtében fel-A NO KÉRDEZ az orvos válaszol lépő ártalmak károsíthatják a születendő gyerme­ket, ha ez az apa vérét örökölte. Ugyanis az törté­nik, hogy az Rh pozitív magzat az Rh negatív anya vérét ellenanyag termelésére serkenti. Ezek az ellenanyagok pedig a magzat vérkeringésébe jutva, mennyiségük arányában, többé-kevésbé súlyos ártalmakat okozhatnak a magzat fejlődésében, súlyos esetben a magzat méhen belüli elhalásához vezethet. — SZÜLETHET-E EGÉSZSÉGES GYERMEK A ver-összeferhetetlenség esetében. — Természetesen. Az első terhességnél leg­többször még nem is jelentkezik a nagymértékű ellenanyag termelése. Ez rendszerint csak a máso­dik terhességnél kezdődik, a harmadik vagy még további terhességnél ér el olyan fokot, hogy a fel­szaporodott ellenanyagok a magzat károsodását okozzák. Ha azonban a születendő gyermek az anyja (Rh negatív) vérét örökölte, akkor semmiféle veszély nem áll fenn. Éppen ezért: az esetleges sikertelen terhesség (akár többszöri) után is van rá remény és lehetőség, hogy az Rh negatív anya is egészséges gyermeket hozzon a világra. ' - AZ ELMONDOTTAK ELLENERE BESZEL­­HETÜNK-E MÉGIS HASZNOS TUDNIVALÓK­RÓL, TANÁCSOKRÓL? — Szükséges is erről beszélni. Mégpedig: A vér­összeférhetetlenség esetén a fiatal házasoknak mindent el kell követniük az első terhesség meg­őrzésére, a már említett okok miatt. Sikertelen terhesség után, ha az anya újból teherbe esik, mi­nél előbb jelentkezzen az orvosnál, hogy időben elvégezhessék (szükség esetén beavatkozhassanak) az anya vérének ellenanyag szintjét meghatározó laboratóriumi vizsgálatot. Veszélyeztetett terhesség esetén az anyáról és születendő gyrmekéről a kór­házban gondoskodnak. Ne felejtsük el tehát, hogy a vér-összeférhetet­lenség esetén, még a többszöri sikertelen terhesség után is van lehetőség ép, egészséges gyermeket hozni a világra, nincsen ok az aggodalomra! TORNÁZZON VELÜNK! A FELSŐ ÉS ALSÓ KART ERŐSÍTŐ GYAKORLAT Segédeszközként egy asztalt használunk. Kezünkkel az asztal szélébe kapaszkodunk és las­san az asztal alá csúszunk úgy, hogy lábunk a tör­zsünkkel egy vonalban legyen. Könyökünket behajlit­­juk, felhúzószkodunk és visszaereszkedünk. A gyakorlatot megismételjük: Korosztály: 35 évig 36 — 50 évig 50 év felett Nők: 6X «X 3X Férfiak 8X 6X 4X

Next

/
Oldalképek
Tartalom