Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-07 / 2. szám
megdöbbenve. — Táncsak nem akarod azt állítani, hogy valamiféle motor van benned? Júlia hallgatott. — Beszélj, könyörgöm. Milyen motor van benned? — Benzinmotor — vágta ki a lány. — Ha éppen tudni akarod, hát igen . . . Milyen szép, gondoltam, milyen selymes a bőre, tiszta a szeme, formás az alakja, közben motor van benne, benzinmotor, ki tudja, hány lóerős. Hirtelen úgy éreztem, hogy az én fejemben is valami szerkezet zúg, zakatol. — Júlia, kérlek, kettőnkről van szó. Mondd el szépen, mi történt veled. A lány lehajtotta a fejét, s úgy mondta: — Én gép vagyok. Kivert a verejték. Az újságban már olvastam gépemberről, láttam képen is nem egy robotot, de egyik sem viselt miniszoknyát, és egyiknek sem volt olyan formás lába, mint Júliának. — Azt akarod mondani, hogy nem vagy nő? — Nő vagyok, de gép. Nőnemű gép. — És a szemed, az ajkad? — Műanyag. Szép kis história, gondoltam. Én itt beleadok apait, anyait, egész lelkemet, minden szenvedélyemet, remegésemet, aztán kiderül, hogy ez műanyag csupán, plasztikus fantom vagy micsoda. — Próbáld megérteni, Miki — simult hozzám Júlia —, hogy én egy kísérlet eredménye vagyok. Engem egy tudós alkotott, akinek a nevét nem árulhatom el. Húsz éven át dolgozott rajtam, s már majdnem tökéletessé teremtett, csak éppen a benzinszagot nem tudta kiküszöbölni. Villanymotorral is kísérletezett, de folyton rázkódtam tőle, s végül magam kértem, alakítson vissza benzinhajtásra. Inkább legyek szagos kissé, nem bánom, csak ne vibráljak mindig, mint egy transzformátor. — És én? — kérdeztem megsemmisülve. — Mi lesz velem? — Te is kísérleti alany vagy, Miki. Tudod, ide a mellembe beépítettek két érzelmi mágnest. Ezek a mágnesek vonzzák hozzám a férfiakat. A vonzerő feltalálása volt a legnehezebb, mondja a professzor. Járni, mozogni, gondolkozni — ez mind semmiség a tudomány számára. A kibernetika ezt játszi könnyedséggel oldja meg manapság. A vonzerő az más. Voltaképpen csak ezáltal váltam nőnemű géppé. S az a tény, hogy szeretsz, eleve bizonyítja a kísérlet sikerét. Feszült figyelemmel nézett rám, s halkan kérdezte: — Szeretsz? — Szeretlek — válaszoltam riadtan. — De én azt a Júliát szeretem, akinek én képzellek, akivel együtt vacsoráztam, simogattam a kezét a moziban, és csókoltam a kapualjban, vagyis egy hús-vér lányt, nem pedig csavarokat, huzalokat, fogaskerekeket, motort és műanyagot. — Úgy? — kérdezte Júlia gúnyosan. — Ügy — vágtam vissza dühösen. — Elvégre nem kívánhatod tőlem, hogy két mágnes vonzásának engedjek, mint egy darab ócskavas. — Nem kívánom! — sziszegte Júlia, majd szikrázó szemmel hozzátette: — Te akartad kicsikarni a titkot mindenáron. Esküdöztél, hogy szeretni fogsz, csak mondjam meg az igazat. Megmondtam. Ha gyilkos volnék, ha rákban szenvednék, megbocsátanád, ugye? De azt, hogy nem vagyok olyan hitvány, romlandó anyagból, mint te, azt, hogy elnyűhetetlen és tökéletes vagyok, nem birod elviselni, öntelt hólyag! Vedd tudomásul, fütyülök rád. Már rég eltűnt a szemem elől, de én még mindig hallottam a fütyülést, s úgy éreztem magam, mintha egy mozdony hagyott volna faképnél. Egy év múlva láttam újra. Szebb volt, mint valaha. Babakocsit tolt, benne egy édes bogárszemű csecsemővel. Hah, gondoltam, íme az újabb kísérlet eredménye: a mágnesek vonzásából keletkezett műanyagcsecsemő.* Később megtudtam, hogy Júlia rútul becsapott, mégpedig tudományos alapon. A műanyag, a mágnes, a kibernetika — mind hazugság volt, női fondorlat. Játszott velem a bestia, próbára akart tenni, de én rosszul vizsgáztam. Most már tudom, Júlia azért bűzlött kissé, mert benzinkútnál dolgozott, de ezt szégyellte bevallani, inkább kitalált egy mesét. És én, ostoba fajankó, megijedtem a mesétől, ahelyett, hogy a kibernetika szabályaihoz igazodva a legnagyobb sebességgel rákapcsoltam volna erre a kitűnően működő, szépséges nőnemű gépre. FRISSEN FEJT habos tej Kiállt a kisfiú a kapuba. Alkonyodott éppen. Vissza-visszasütött a nap. S mintha minden sugara szálával egy-egy kolompot, csengettyűt huzintott-rázintott volna meg. Kipp-kopp. Kilimp-kolomp. Jött a csorda. Legelöl a tehenek vezették a menetet. Tele tőggyel, tele hassal Jődögéltek, jöttek lassan. Leakasztotta válláról ostorát és csördített egy hatalmasat a kisfiú: Hijja! Híj! Méltósággal ringatózva billegett a bivalycsorda! Szarvuk közt a nyugvó napot ringatták a vén bivalyok. Bivalytinók szarva között a kelő hold kiütközött. — Híjjá, híjjá, hí-te, hí! pattogtatta ostorát a kisfiú. És elhaladtak a bivalyok is előtte. De az egyik, az öreg Rigó, nagyokat szusszantva befordult a kisfiú mellett a kiskapun. És leghátul aprózgatva jődögélt a kecskecsorda. Szakállukban a vén kecskék hozták már az öreg estét. Kutyástól és tarisznyástól jött végül a csordapásztor. Csördített a pásztor is egy nagyot és barátságosan kezet rázott a kisfiúval. Rigó bivaly már bent áll a jászol előtt. És kihallatszott, amint a tej csalogatóan surrogott a sajtárba. Szaladt a kisfiú, s azon melegében behúzott egy jó csuporral a frissen fejt habos tejből. Bizony így volt ez. Gondolja a kisfiú egy magas ház valahányadik emeletén. Nézi, nézi a havas tetőket. A fehér hó is a finom habos bivalytejet juttatja eszébe. Alig várja, hogy újra nyár legyen. Alkonyat. És jöjjön a csorda. TALÁLÓS KÉRDÉSEK Van nekem egy emberem, nem sír, hogyha megverem, nem fáj neki soha semmi, és nem szokott soha enni, s nem szeret melegben lenni - behozni hát nem merem, mert nem lenne emberem. ff _______________________-J Segítsetek megfejteni Petinek, milyen állatok nyomai láthatók a hóban? A megfejtést küldjétek be elmünkre: Nő szerkesztősége, Bratislava, Prazská 5, Gyermekeknek. A lapunk 48. számában közölt rejtvény megfejtése: Nyolcszinű szivárvány. Nyertesek: Németh Éva, Okoí (Ekecs), Nagy István, Sládkovicovo (Diószeg), Csömör Éva, Vei'. Ludince (Nagyölved). A 49. számunkban közölt rajzból pedig hiányzott a telefonhuzal. Jutalomban részesül: Zemen Róbert, Roínava (Rozsnyó), Mizser Györgyi, Fil'akovo (Fülek), Sárai Judit, Nővé Zámky (Érsekújvár). > > > > > J J ’ J *? ■» •> .*• .*• • # • • • Hol volt, hol nem volt, magasan volt, zsemle volt, sarló lett és kifli lett, ki mondja meg, hogy mi ez? (Pl°H)
