Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-07 / 2. szám
★ ne hagyjuk a legkedvesebb részleg sikerét: a gyermekjátékok mese-termét a gyermek-megőrző játékszobájával, ahonnan a kicsinyeknek nem is akarózik hazamenni az anyukával... Van a kiállításon szovjet árucikkeket árusító részleg is, a „Csajka", amelynek pultjaihoz nem könnyű hozzáférni. A nap szenzációja pedig a kerek egymilliomodik látogató. A szerencse Václav Simonra, a Komorany melletti Holesice J. Sverma bányájának belső mozdonyvezetőjére mosolygott rá, aki feleségével és fiával jött el a kiállításra. Az ajándékba kapott színes tv-készülék, a Szovjetunióba való jutalomutazás és más meglepetések minden bizonnyal méltó embernek jutottak és mindenki jókívánságaival tetéződtek. * * * A jó véletlen összehozott Custa Fucíkovó elvtársnővel, a Csehszlovák Nőtanács elnöknőjével is, aki már több ízben volt a kiállítás vendége. Tapasztalatainkat hadd foglaljam össze az ő szavaival: — Valahányszor kijöttem a kiállításra, mindig találtam valami új megcsodálni valót. Én 1931-ben jártam először a Szovjetunióban, amikor még nem is lehetett ott iparról beszélni, hiszen faluról felhozott tapasztalatlan, tanulatlan emberekkel kezdték építeni az első üzemeket. Ott voltam, amikor megnyitották az első traktorgyárat Leningródban. Most pedig itt látjuk ezeket a nagyszerű, világviszonylatban is csúcseredményeket, amelyekből — jól tudjuk — nagy mértékben kivették a részüket a szovjet nők isi... * * * így igaz — tisztelettel és büszkeséggel tölt el valamennyiünket az, amit a prágai Fuőík Kultúrparkban láttunk, mert a célkitűzéseiben humánusan megnyilatkozott és a művében naggyá lett szocialista embert dicséri. L. GALY OLGA 1500 hektárnyi vadászterületet tartanak a „magukénak". Örülnek annak, hogy az idén kedvező feltételek alakultak ki a foglyok elszaporodására. De vadnyúl* bál sincs hiány. A Barátság kőolajvezeték Cétényke folyó felett áthajtó látványos hídja közelében volt a kora reggeli találkozó. Lukác Viliam, járási aktivista gondosan ellenőrizte a fegyvereket, a vadászjogosítványokat, majd a szokásos köszöntő és üdvözlő szavak után a szervezési kérdésekben is megegyeztek. Lassanként megindult a menet egy hatalmas félkörben. A vadászkutyák parancsszóra és zsákmányra lesve nyugtalankodtak gazdájuk mellett. Az idősebb, tapasztaltabb vadászok az esélyeket latolgatták: Vajon hány nyúl kerül terítékre ebben a körben? Lesz-e annyi, mint tavaly volt? A végén kiderült: a pufogtatás, durrogatás elérte a tavalyi szintet, de nyálból csak fele annyit sikerült ejteni. Am a második kör kárpótolt az elsőért is. Száznégy tapsifüles került puskavégre. A hangulat is feloldódott. Előkerültek a „lélekmelegítő" kulacsok, a tízórai és persze az elmaradhatatlan, derűt keltő vadászélmények. A kört irányító Kmetykó János sem hagyta otthon tréfálkozó kedvét. Eb a vadász kutya nélküli — mondja a régi „vadászmondás". S tüstént valaki Szusztor Lajos (más néven Rókavadász) után kiáltott: — A kutyádat vidd magaddal I — Ne vigyél — mondta erélyesen az irányító Kmetykó János. — Miért ne vigyem? — kérdezte megdöbbenve a fiatal vadász, hiszen az irányító szava ilyenkor parancs. — Mert ha viszi, még le találja ejteni I A vadászebet nem vinni, hanem hívni szokták I — adta meg a választ a tapasztaltabb vadász. Bizony, a vadászoknál könnyen megjárhatja, aki nem figyel odal A harmadik kör színhelyén, a Kiserdőben sem maradt el a jókedv. Még derükeltőbb volt, ha egy-egy gombszakadás, karcolás, megbotlás, áttörhetetlen bozót éppen akkor akadályozott — amikor lőni kellett volna. A sikeres vadászat végeztével a kutyák elégedetten csaholva futkároztak ide-oda. A friss puskapor szaga még csiklandozta érzékeny orrukat. A vadászok a hosszú, fárasztó gyaloglás ellenére is jó hangulatban ültek a terített asztalhoz, a vadászvacsorához. Jó alkalom volt ez az ismerkedésre, beszélgetésre. Lukáí Viliam mellé kerültünk, aki egyébként jó vadász hírében áll: — Apám negyven éve vadász. Jómagam húsz éve járom a földeket, berkeket. Ebtenyésztő vagyok, a vizslaversenyeken bíráskodom ... Csak egy a gondom: négy lányom vanl — Sose búsulj, Vilkol — szólt közbe Csiffáry Miklós a pafiai (Nemespann) Vadászszervezet gazdája. — Majd a vejeid fognak vadászni! Magam is úgy voltam vele, addig csalogattam a vömet, amíg hajlott a szóra, meg a lányom is megbékélt a gondolattal. Vadász lett belőleI ... Vagy ahogy Széchenyi Zsigmond irta: „emberséges vadölő”. Sok tréfával és gazdag zsákmánnyal teli vadásznap volt. A riportot ketten irtuk, hogy aki nem hiszi az újságírónak, MEGYERI ANDREÁNAK, az higgye el a vadásznak, MOTESIKY ARPADNAKI / -Szabó István a vadászszervezet alapító és egyben legidősebb tagja 4 Van miben gyönyörködni 44 összegyűjtik a zsákmányt ►
