Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-02-05 / 6. szám

Vezeti: Zlatica Funková, okleveles bölcsész, az SZLKP KB dolgozója

QJ

И

új H

>*|

cnl

ш|

—I

•ш

I—

</>

A NŐK ÉS A TÁRSADALOM

A ne hárntcs funkciója

Sem a marxizmus klasszikusai, sem a jelenkori marxisták nem állítják azt, hogy a nő foglalkoztatottsága önmagában véve, automatikusan megoldja a nő teljes értékű egyenjogúsításának kérdését. Ez annak csupán alapvető előfeltétele, ezenfelül a kérdés végső megoldását nemcsak jogi és gazdasági, hanem eszmei és etikai téren egyaránt keresnünk kell. Mindenekelőtt az a fontos, hogy a férfiak és a nők tudatában egyre mélyebb gyökeret eresszen a nőkérdés megoldásának marxistaleninista elve, úgy Is, mint e kérdés következetes, gyakorlati megoldásának útmutatója. Marx és Lenin is figyelmeztetett arra, hogy a nőkérdést feltétlenül differenciáltan kell kezelni, tekintettel a nő fizikai és biológiai adottságaira, valamint a férfiakétól eltérő helyzetére mind a társadalomban, mind a családban; és amely részben az anyai-nevelői funkcióval van összefüggésben, részben azokból a feladatokból ered, amelyeket a nőnek a családról való gondoskodásban még vállalnia kell. Csák akkor válik majd lehetővé azoknak az akadályoknak az eltávolítása, amelyek miatt a nő még ma is hátrányosabb helyzetben van — a családban, a munkahelyén és a közéletben egyaránt, ha számításba vesszük mindazt, amiben a nő mint biológiai és társadalmi lény a férfitól különbözik. A nő sajátosságainak figyelmen kívül hagyása, akár a munkahelyen, akár másutt, csak még jobban elmélyítené a nő egyenlőtlen helyzetét. Lenin a párton kívüli munkásnők IV. moszkvai városi konferenciáján 1919-ben a nő gazdasági függetlenségének fontosságával kapcsolatban kifejtette, hogy a nő ilyen jellegű egyenjogúságának nem az a lényege, hogy a munkatermelékenységben, munkájának terjedelmében, időtartamában, a munkakörülményekben legyen egyenlő, hanem a lényeg az, hogy gazdasági helyzete miatt a férfival szemben ne legyen elnyomva. Amit a társadalomnak különösképpen kell respektálnia, az a nőnek, mint anyának reprodukciós funkciója, amelyben pótolhatatlan. Ez a nő felmérhetetlenül jelentős társadalmi küldetése, s így tehát távolról sem értelmezhetjük úgy, mint a nő, vagy a család magánügyét. Noha az anyaság biológiai szempontból tekintve teljesen természetes folyamat, figyelembe kell venni, hogy már maga a terhesség megnehezíti és gátolja a nő mozgását, illetve mozgékonyságát minden téren. Az anyaság a nő társadalmi érvényesülésének szempontjából különbözőképpen nyilvánult meg az egyes történelmi korokban. Addig, amíg a nő birodalma elsősorban a család és a háztartás volt, vagy amíg a termelési-gazdasági folyamat — mint például a naturális gazdálkodás korában — a családon belül zajlott le, a nő életében az anyaság nem okozott problémát. Persze, eltekintve azoktól a nehézségektől, amelyekkel a kedvezőtlen szociális helyzetben levő sokgyermekes családoknak kellett megküzdeniük. A nőt foglalkoztatottsága azonban az elé a probléma elé állította, hogy miként egyeztesse össze anyaságát a dolgozó nő funkciójával? Marx, Engels, Lenin és más marxista teoretikusok és politikusok egyértelműen hangsúlyozták, hogy a társadalomnak a nő anyaságát úgy kell tekintenie, mint legbensőbb, legsajátabb ügyét. Biztosítania kell az anya védelmét a munkahelyen, különböző egészségvédelmi, szociális és gazdasági intézkedést kell foganatosítania az anyaság támogatásának érdekében, és meg kell szerveznie az alkalmazásban levő anyák felkarolását a gyermekek nevelésében. Az anyaság elvont felmagasztalásának helyét el kell foglalnia az anya valóságos tiszteletének, és olyan konkrét támogatásban kell részesíteni az anyát és a családot, hogy a nő anyasága által emberileg gazdagabbá váljék, hogy a gyermek ne legyen fölösleges teher, hanem az öröm és a boldogság forrása a családi életben és megbízható záloga a társadalom továbbfejlesztésének.

(folytatjuk)

„SZEZONMUNKA"

Az öregségi nyugdíjra való igény feltétele egy bizonyos korhatár elérése, valamint bizonyos számú ledolgozott év.

Minthogy ön két gyermeket nevelt fel, öregkori nyugdíjra 55-ik életévében lesz igénye, ha meglesz a 25 ledolgozott munkaéve. Az alkalmazási időbe az ön esetében beszámítanak 6 évet, vagyis azt az Időt, amely alatt két kiskorú gyermekének neveléséről gondoskodott.

Ha nem volna meg a 25 évi alkalmazási ideje, akkor 60 éves korában, ún. aránylagos öregségi nyugdíjra volna igénye, ha az alkalmazása legalább 20 évet tesz ki. Ha az alkalmazási ideje 20 évnél Is kevesebb volna, de több mint 10 év, akkor 65 éves korában szerezne igényt az aránylagos öregségi nyugdíjra. A Magyarországon ledolgozott 6 évet beszámítják az alkalmazás idejébe, ha ezt hitelt érdemlően igazolni tudja.

„BÁNATOS KÖNNYEK“

Örökbefogadás esetén a természetes apa tartási kötelezettsége megszűnik. Az örökbefogadással ugyanis az örökbefogadó és az örökbefogadott között olyan viszony keletkezik, mint szülő és gyermeke között. Tehát kölcsönös eltartási kötelezettség, törvényes öröklési jog stb,

MALOM

Az örökbefogadásról a bíróság ítélet formájában dönt, döntése előtt meg kell hallgatnia a természetes apát, akinek beleegyezése szükséges az örökbefogadáshoz.

Minthogy levele szerint a természetes apát értesítették, amikor az anya férje, a nevelő apa nevére íratta a gyermeket, feltételezzük, hogy tényleg örökbefogadásra került a sor s akkor a természetes apa tartási kötelezettsége az örökbefogadás napjával megszűnt. Ezt az annak idején kiadott bírósági határozatból, vagy a bíróságon a kiskorúra vonatkozó gyámügyi iratokból állapíthatják meg. A tartásdíj esetleges végrehajtási behajtása ellen a fentiekre való hivatkozással kifogásokat kell beadni.

(dr. B. G.)

Biztonság, bizalom, önbizalom

Egészen kicsi, bárom éven aluli gyerekek világnézeti neveléséről volt szó egy vita alkalmával.

— Hát már ilyen apró embereknél is beszélhetünk világnézeti — erkölcsi nevelésről? Hiszen jó, ha egy-két képet megőriz az emlékezetük ezekből a korai évekből — mondhatnák a szülők.

így van, mégis beszélnünk kell erről Is. Mert a nevelés részekre nem szakítható folyamat. A világnézeti — erkölcsi nevelés megalapozása — elsősorban érzelmi, idegrendszeri — ezekben az években történik, az ember egész személyisége is ekkor alapozódik meg.

A valósággal, a világgal való ismerkedés első, sok mindent eldöntő Időszaka ez. Sok a félnivaló? Vagy mindig tartani kell valami kiszámíthatatlantól, bizonytalantól? Meg lehet érteni a dolgokat? Vagy túl sok az érthetetlen? Szabadon lehet tevékenykedni? Vagy örökké tilalmakra kell ügyelni? Sikerül-e, amit a gyerek akar? Vagy mindig, majdnem mindig ő marad alul a tárgyakkal és a felnőttekkel szemben?

E tapasztalatokból életérzés rakódik le. A pici gyermek egyik fontos szükséglete a gyermeklélektan megállapítása szerint: az érzelemszerű védettség érzése. Védettség ... A gyermekben talán a legmegindítóbb, hogy teljesen ki van szolgáltatva a felnőtteknek. Ha nem táplálnák, öltöztetnék, gondoznák, napok alatt elpusztulna. A család, az első években az anya gyönyörű feladata, hogy ezt a kiszolgáltatottságot védettséggé szervezze.

De milyen védettséggé?

Amit nem a félelem, hanem a biztonságérzete határoz meg. A biztonságból bizalom fakad, ha a valóság — emberek, természeti jelenségek, tárgyak — olyan tapasztalatokat nyújt a fejlődő emberkének, amelyekben sok-sok az apró öröm, a siker.

Az életkedv, az életöröm védettsége kell gyermekünknek. Úgy kell megszervezni napjait, úgy kell feldolgoztatnunk tapasztalatait, hogy mindezt erősítse a gyermekben. A boldogság idegrendszeri kérdés isi

Egy alkalommal egyik édesanya elmondta: egészen ösztönösen, pedagógiai műveltség nélkül is mindig arra törekedett, hogy gyermekével a valóságból eredő örömforrásokat érzékeltesse, (jó a néni, szép a virág, az új ruha, barátságosak az állatok). A gyerek mindenben, ami körülötte történt, vagy létezett, a jót kereste, örönjérzete volt a valóságból.

Egy másik fiúcska nagymamája —• bizonyára nem szándékosan — nevelési módszerével éppen a valóságtól való félelem érzését oltotta az unokájába. A mesében mérgezett az alma, az igazi gyümölcsre is bizalmatlanul néz a kicsi. A vihar ösztönösen is megriasztja a gyermeket, ezt a riadalmat a nagymama szavai kiszámíthatatlan félelemmé duzzaszthatják; „hara-Íiusznak az angyalkák, azért vilámlik" — ha zörren az ajtó, a rossz bácsitól fél, oki elviszi, ha nem fogad szót, vagy a sötéttől, ahová — mint valami végtelenül bosszantó helyre — ki akarják küldeni, ha rakoncátlankodik.

Hát ne meséljünk a gyerekeknek, ne szoktassuk szófogadásra? Az ilyen kicsinyeknek bizony nem szükséges bonyolult, sárkányokkal — boszorkányokkal teli meséket mondani. Ezek a mesék még nem a kisgyerekek számára valók. Ezt a népmese-kutató tudomány és gyermeklélektan már régen tudja. A bonyolultabb cselekményt, a jó és a rossz küzdelmét két-három éves gyerek még nem tudja követni. Tapasztalhatjuk: néhány percnél tovább képtelen szavakra, a felnőtt összefüggő beszédére összpontosítani a figyelmét, s a pillanatnyi pihenéstől függ, hogy mit ért meg belőle. Rendszerint a rossz, bosszantó, félelmetes részletek ragadják meg, tartják fogva. Inkább játékos — kedves mondókákkal, dalocskákkal altassuk, tanítsuk beszélni. Beszélgessünk a kutyusról, a cicacsaládról, a vásárlásról, kirakatokról, virágokról, jó emberekről, jó apukáról, nagymamáról arról, hogy mit csinálunk holnap. S legyen benne a történetben ő maga is, akit szeretnek, aki ügyes, kedves kisgyerek. Most még az sem baj, ha ő is beleszól, félbeszakítja a felnőtt beszélgetését. Ha kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben neveljük, nem lesz szükség a fegyelmezésre. Ha mégis, ne ijesztgetéssel, hanem a mit lehet, mit nem ésszerű és világos megokolósóval tanítsuk, arra törekedjünk, hogy öröm és önbizalom fakadjon a szavaink nyomán I

önbizalom, mert ennek megalapozása Is ezeknek az első éveknek a feladata. így aztán a biztonság, bizalom és önbizalom érzése, az örömteli, boldog gyermekkor, о felnőttkor alapja is lesz.