Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-12-18 / 51-52. szám
A Csehszlovák Rádió magyar adásának 6s a Nö szerkesztőségének közös riportja Anyuka az ágy mellett áll. Szeretetet sugárzó tekintetével véglgcirágatja az álmában is mosolygó gyermekareot. Sajnálja, de fel kell ébresztenie Zsanettkót, mert elkésik az óvodából. — Szép jóreggelt... az asztalon gőzölög mór a finom kakaó... ugorj ki az ágyból, kislányom I Ha tudnák, mennyi varázsa, milyen szép csengése van ennek a szónak: Kislányom! És milyen boldog vagyok, hogy mindenkinek elmondhatom: Nekem is van kislányom I Huszonegy évig vártunk rá. Huszonegy évi házasság után újra megfiatalodtunk. Szebb, tartalmasabb lett az életünk. Sokáig reménykedtem, gyógykezelésre jártam, mindent megtettem, amit az orvos tanácsolt. De amikor már ő sem biztatott, az örökbefogadás lehetősége kezdett foglalkoztatni mindkettőnket. Mert mindketten nagyon szerettünk volna gyermeket. A férjem is, én is. — Törülközz meg szépen szárazra, azután megfésüllek Zsonettkám ... Évekig viaskodtunk a gondolattal. Még nem tudtunk dönteni. Még nem tudtuk helyes-e az elhatározásunk, de azt éreztük, hogy mindenünk van, mégis hiányzik valami, ami nagyon kell. Tanácsot kérni a íakany-i (Csákány) gyermekotthonba mentem. Az Igazgatónő szavai minden kételyt eloszlattak bennem. Azt mondta, három gyermeket mutat, akik közül választhatok. Választásra nem volt szükség .. . Amikor beléptem a kicsinyek közé, Zsanettka hozzámfutott, megfogta a kezemet és nagy bogárszemeit kérőn rámszegezve azt mondta: Ugye, értem jöttél? Érted kislányom. Ügy öltöztették fel, hogy a kezemet egy pillanatra sem engedte el. — A Morzsi kutya már jóllakott bogárkám ... ne add neki a kalácsot... te edd meg ... Akkor háromhónapos próbaidőre vihettem haza Zsanettkát, de amikor otthon meglátta a férjemet és a nyakába ugrott, tudtam, hogy többé nem viszem vissza a gondozóba. Sírtunk az örömtől, a férjem Is, én is. Azóta hangos a házunk a kacagástól, a boldogságtól. Az apját talán még jobban szereti, mint engem... Ha napközben csintalankodik, fegyelmezni kell, hogy azért egészen ne kényeztessük el. Én szólok rá, hogy ezt máskor nem szabad, én szidom meg, hogy ezt ne csináld, a férjem este meg csak ölelgeti, játszik vele Bújj bele a kisbundába ... Melyik sapkát tegyem a fejecskédre? Jó, a pirosat I Hagyd most a háromkerekűt Zsanettkám, majd délután biciklizel, ha megjöttünk... Szervusz Morzsi, megyünk óvodába ... Azt szeretném, ha egész nap velem TOLLAL JÓ REGGELT, NAPSUGÁR! lehetne, de belátom, hogy jobb neki az óvodában, gyerekek között, míg én elvégzem a munkámat a ház körül. Többször mondjo, hogy ma apuka vigye haza az oviból. Vinné szívesen, de ő addig nem tud megjönni a munkából... pedig mindig siet, hogy mielőbb együtt lehessünk mindhárman ... Anyuka az óvoda ajtajában megöleli, megcsókolja a kis óvodást és Zanettka ma sem felejti el megkérdezni, mint március óta mindennap: — Ugye, biztosan értem jössz, Anyukám?! és MIKROFONNAL Biztosan, kislányom. Szófoszlányok, önfeledt gyermekkacagás hallatszik a konyhából. Nyitjuk az ajtót s ahogy belépünk a helyiségbe, a kislány arcára fagy a mosoly. — Én nem megyek el Innen... Én már C. Zsuzsika vagyok... ez az én anyukám — sírja el magát keservesen a hétéves gyermek, és menedéket keresve kapaszkodik Anyukába. — Senki sem akar téged visszavinni Zsuzsikám. Mindenki tudja, hogy te a miénk vagy. A nénik azért jöttek, hogy megkérdezzék, jól tanulsz-e az iskolában, ugye... Zsuzsika könnyei egy pillanat alatt felszáradnak. Sietve, kapkodva keresi iskolatáskáját, kiveszi a füzeteket és boldog izgalommal lapozgat, hogy megmutassa a jó jegyeket. Előveszi az olvasókönyvet. Hibátlanul olvas, verseket mond. — Énekelni is tudokI Elénekeljem a Látod édesanyámat? és választ sem várva, kristálytiszta gyermekhangon felcsendül a konyhában a Tv-ből közismert népdal. Anyuka közben elkészíti a reggelit. Gőzölgő virslit és frissen fejt, habos tejet tesz Zsuzsika elé. Noszogatja is, hogy el ne késsen az iskolából. Váratlanul betoppan Apuka, aki — mint Zsuzsika tájékoztatott bennünket — szelektoroz vagyis vetőmagot tisztít a szövetkezetben. A kislány megfeledkezik az evésről, sietésről, az Iskoláról — felpattan az asztal mellől és két kis tenyerébe fogja, simogatja a hozzá hajoló, borostás férfiarcot. Apuka karján kell a „nagylányt" felöltöztetni. És közben csacsog, ezernyi kérdéssel ostromolja szüleit. Mennyi fénnyel, mennyi ragyogással tölti be a házat egy ilyen kis eleven, örökmozgó emberpalánta I Nekünk még egy szuszra elmondta Zsuzsika azt Is, hogy babakocsit és nagy babát kap karácsonyra. Hogy ő már egyedül fel tud öltözködni, egyedül el tud menni az iskolába ... de most, mivel megjött Apuka, ő kíséri el. A kislány hátára felkerül az Iskolatáska, megfogja Apuka kezét és elindulnak. Anyuka utánuk néz, hosszan integet. Azután becsukja a kaput és megeteti a jószágot. Nagy a háztáji gazdaság. Van itt rengeteg baromfi — tyúk, csibe, kacsa — három hízó, tehén is az istállóban. Hosszú gyümölcsös és veteményes kert. Szép nagy porta. Igyekvő, szorgalmas emberek lakják, akiknek mindenük megvan. Tizennégy évi házasság alatt csak az utód, a gyermek hiányzott. De a nyáron megjött Zsuzsika! JANDANÉ H. MAGDA és LÖRINCZ KATÓ
