Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-12-02 / 49. szám
FÉLELEM nélkül Ha eltűnik a hold ezüstje a tömör reggeli fényben félelem nélkül megyek a füvek zöld sivatagában s elémcsiilan a folyó a töprengő füzek árnyékából hol halk szavú halászok ülnek megszokott csendes nyugalommal vijjogó bíbicek szállnak ringva felettük gyermekkorom fehér emlékei Megnyalom a meleg kis arcot, hogy érezzem, milyen a bőre. Tibor, befelé! Fejés utón lefekszem a friss alomra, de nem tudok nyugodni. Valami nincs rendben a gazda meg az Idegen körül. Mit akar? Miért volt kíváncsi rám? És hogy kerülök én ide ... honnan? Csak annyit tudok, hogy néhányszor világos volt az ablakon túl, párszor meg sötét. De mi volt azelőtt? Ha kinyitom a szememet, csak földszínű vólyogfalat látok, rajta tátongó repedéseket, meg pókhálókat a sarokban. Vastag, portól nehéz, megereszkedett pókhálókat. Ha behunyom a szememet, akkor semmit sem lótok. Mi volt azelőtt? Ha világos van és kinézek az ablakon, füves udvart látok, fákat, és árnyékukban egy autót. Szeretem nézni, mert szép piros színe van, mint a ... minek is? Mint a ... cseresznyének ... Honnan jutott eszembe ez a szó? Furcsa ízt érzek a szómban. Édes, savanykás, nyelvemmel a szájpadlásomhoz nyomon, magja is van. Ügy látszik ettem már cseresznyét, de hol és mikor? Azelőtt. Mindig csak ez az azelőtt. Mi történt velem, hogy az életem két részre oszlik: „mostra“ és „azelőttre“ ? Az ablakon át nem látom a házat, de tudom, hogy a gazdám, a kicsi gazda és az öregember, aki nem idegen, a házban lakik. És a ház nincs messzi innen. Talán a gazdámtól hallottam? És hallottam fejés közben a mesét is a tündérkirálynő tehenéről, és úgy úgy tűnt, mintha mór nagyon sokszor hallottam volna... azelőtt. Mi van velem? Szeretném a jászolhoz verni a fejemet, hogy leszakadjon róla ez a pókháló, amely nem enged látni, nem enged visszanézni. Nagyon fáradt vagyok, mozdulni se tudnék talán. Már megint a pókháló. Valami mozdul mögötte. Egy fa. Elindul. Egyre gyorsabban halad. Másik fa, az is fut. Harmadik. Fák suhannak el mellettem, most már világosan látom őket. Kerek, zöld koronájuk van, és mögöttük kifényesedik a háttér ... sárga és zöld mezők. A fák azt mondják: ssssss ... és elhalkul a súgás, amint elsuhannak,, de máris újabb fa jön: ssssss ... és minden fa friss szelet zúdít felém ... ... és valaki azt mondja: Irma, huzat van, húzd fel az ablakot! Ez a gazdám hangja volt. Most megint suhannak a fák. Aztán csikorgás ... erős lökés ... valaki sír mellette, valami gyerek. És valaki ordít: — Te, ostoba tehén, pont az orrom előtt kell az ablakot törülnöd! Majd elütöttem egy embert miattad!5 Mi az, hogy vágóhíd? Ezt az az öregember mondta, aki nem idegen. Aki a szénát hozza. Azt is mondta: ebben az istállóban már vagy húsz éve nem volt jószág. Éppen le akartam dönteni. Csak rá ne szakadjon szegény állatra addig. A kicsi gazda hangját is hallom: — Nagyapa, engedjük ki a bocikét a füvecskére legelni. Az öregember így felelt: — Nem lehet, kicsikém, elszökne tőlünk. Nincs ideszokva. És én kiáltottam: — Engedjenek ki, nem megyek sehova, egy lépést sem mozdulok a kicsi gazda mellől! Hallották a kiáltásomat, és a gazdám azt mondta: — Milyen szomorúan bőg, szegény állat! Honnan jöhetett? A faluban senki sem ismeri. Talán borja is van valahol. Már dereng. Talán aludtam is egy kicsit. A gazdám jön, nem az Idegen. Húzza a lábát. Megint felrúgom, ha hozzám ér. Nem bánom, ha agyonvernek is. — No, tündértehén jól aludtál? — simogat meg gazdám, és eloldja a láncot. — Hová vezetnek? Nem megyek! Nem megyek sehova, amíg itt van az Idegen! — Ne bőgj te, még felébreszted a gyereket. Már megint kint vagyunk az udvaron. Megvetem mind a négy lábamat, az Idegen rángat, a lánc belevág a nyakamba. A gazdám hátulról taszigál, de nem mozdulok. Az Idegen végigvág rajtam a lánc végével. — Ejnye no, megbolondultál — kiabál a gazdám —, még engem is összetaposol! Ne ugrálj mór, a mindenségedet! A házból kiszalad az ismerős öregember. Most már hárman húznak kifelé az udvarból. Minden erőmet megfeszítem, s megpróbálok a hátsó lábamra állni. — Boci, te, bocika, fogadj szót, na gyere szépen! — A mindenit a hisztérikus tehenének, már kihoz a béketűrésből! — Hagyjanak! — bődülök el, ahogy a torkomon kifér. — Hagyjanak, látni akarom a házat! Én ismerem ezt a házat! Miért nem értitek, amit mondok? Verjenek agyon, de nem megyek! Már nem bírom. A lábaim megindulnak alattam, nem győzök a három férfi erejével. Visznek. Valami borzasztó fájdalom .,. Valami megszakad bennem. Nem látok, víz önti el a szememet. Langyos víz hull a szememből. Mi ez? — Kisfiam! — sikoltom, amikor kivezetnek a kapun. A KAPZSI Volt egyszer egy fösvény ember, s annak volt egy olyan tyúkja, hogy keresve sem találta volna párját a föld, kerekén. Ugyan ki hallott már olyat ebben az életben, hogy a tyúk aranytojást tojjonl A mi emberünk sem akarta elhinni! Pedig való igaz volt, a tyúk aranytojást tojott. Amikor meggyőződött róla, az embernek kapzsin megcsillant a szeme. Így okoskodott: — Ha ez a tyúk nekem aranytojást tojik, bizonyára kincsesbánya rejtőzik benne. Meg kell szereznem, bármi áron is! Fogta magát, levágta a tyúkot, és úgy kereste benne az aranyat. De hiába kereste! Dehogy volt abban aranyi Ugyanolyan tyúk volt, mint a többi, fehér tojást tojó. A mi emberünk könnyűszerrel akart meggazdagodni, hatalmába kerítette a kapzsiság. Sok aranytojást akart egyszerre, s mi lett a vége? Se tyúk, se tojás többé! La Fontaine nyomán DÉNES GYÖRGY Kiskakas }EMBER Felszállott a hókupacra, felszállott a kiskakas, hópehely hull taréjára, farka tolla is havas, dehogy érzi, dehogy bánja, büszkén felveti fejét s oly hegyeset kukorékol, belerezzen föld s az ég. A sok kfs tyúk összenéz: — NI, a sarkantyús vitézi KAROLYI AMY A bögre a Bögre, bögre, mázas bögre, fényes kék csík fut rajta körbe. Nyáron hűvös, télen meleg, melegíti a kezedet. Fényes csíkját átkulcsolod, a tejet úgy kortyolgatod. Tejet, kávét adó bögre, 6, csak sose törne össze! FARKAS RÓZSA Télapó várás Dühöng a szél, verdes a hó, Mikor jön már a Télapó? Lám, mégis csak idetalál, Tudja, itt rá sok gyerek vár. Hozza csodás fehér zsákját, Apró szemek csillogását. Bekopog sok kis szobába, A boldogság jár nyomába. Rejtvényünk: A tréfás rajzoló egy hibát „felejtett" a képen. Találjátok ki, mi az? A megfejtést küldjétek be címünkre: Nő szerkesztősége, Bratislava, Praiská 5. A lapunk 45. számában közölt rejtvény helyes megfejtése: Csehszlovákia, Franciaország, Anglia, Német Demokratikus Köztársaság, Bulgária. Jutalomban részesülnek: Dancák Agnes, Luíenec (Losonc), Sándor Alfréd, Trávník (Füss), Sipos Erzsébet, Vojany (Vaján). ne. a
