Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-15 / 3. szám

ф

+-» ф >* СП I ш J

—I •ш I-1Л

Vezeti: Zlatica Funková, okleveles bölcsész, az SZLKP KB dolgozója

Viták a nőkérdésről

A történelem folyamán, már az ókorban is, olyan nézetekkel találkozunk, amelyek szembehelyezkedtek a nőt megbélyegző hivatalos állásfoglalással. A nőt először mint anyát, mint a családi élet szervezőjét igyekeztek kedvezőbb megvilágításba helyezni és munkája, fáradozása iránt némi elismerést kivívni a társadalom részéről. Azzal érveltek, hogy a nő munkálkodása, tevékenysége, — habár otthonának négy fala között is, — aktív tényezője volt az emberi kultúra és civilizáció fejlődésének. Sőt, olyan irányzatok is kialakultak, amelyek határozottan cáfolták a nő szellemi kisebbrendűségének „tételét“, s azt hangoztatták, hogy a nő a társadalomban a férfival egyenrangú helyet foglal el. E törekvések apostolait kétségtelenül humánus elvek és eszmék vezérelték, de mit sem tudtak változtatni a helyzeten. A nőkérdés új felfogásának terjesztésében főleg az akkor még gyermekcipőben járó burzsoázia ideológusai játszottak igen pozitív szerepet, mégpedig elsősorban a francia felvilágosodás képviselői. Jean-Jacques Rousseau, a 18. század nagy francia gondolkodója, fennen hirdette, hogy a nő éppen olyan ember, mint a férfi s ugyanolyan jogok illetik meg. A felvilágosodás egy másik követője, Jean Con cord et úgyszintén lelkes szószólója volt a női egyenjogúságnak. Az emberi észre, a gondolkodásra apellált, amelynek — úgymond — azzal is tovább kell vinnie az emberi haladást, hogy kiirtsa azokat az előítéleteket, amelyek a férfi és a nő jogainak egyenlőtlenségét okozzák.

Az utópista szocialisták, kezdve Owennel és Four i e r-vel, ugyancsak erélyesen követelték a nők egyenjogúságát. Fourier mondotta ki első ízben, hogy a nőnek a közösségben elfoglalt rangja tükrözi a legjobban egy-egy társadalom kultúrájának és fejlettségének fokát. A 19. századbeli orosz forradalmi demokraták — Belinszkij, Csernisevszkij, Gercen és mások — is bírálólag elemezték a nőkérdést, ök ugyancsak nyíltan szembeszólltak a nőkről vallott elavult polgári nézetekkel, amelyek szerintük megfosztják a nőt emberi méltóságától, létét a férfitól teszik függővé és arra kényszerítik, hogy egész életét tekintet nélkül saját érdekeire, a háztartás szűk korlátái között élje le.

A nő kisebbrendűségét hirdető, mélyen gyökerező előítéletek elleni harcban különösen nagy jelentőségű a 19. század második felében élt francia gondolkodónak, J. S. Mill e-nek kritikai szellemben megírt „A nők szolgai elnyomása" című könyve. Miile ebben a művében egyértelműen kijelentette: annak, hogy a nők nem jeleskednek, vagy csak elenyésző mértékben, sem a tudományokban, sem a művészetekben, sem a politikában, nem alacsonyfokú szellemi képességük az oka, hanem a társadalmi viszonyok, amelyek még a legeszesebb, a legtehetségesebb nők érvényesülését is meggátolják. Konkrét esetek felsorolásával szemléltette, hogy nagy tehetség, mennyi alkotókészség és energia veszett mindörökre kárba, hány magas műveltségű, jó képességű nőnek kellett elvesznie az ismeretlenségben, csak azért, mert az uralkodó nézetek teljességgel kizárták a társadalmi történésből. Mille könyve szenvedélyes vitákat váltott ki — pro és contra. Noha a nőkérdés megoldására vonatkozó javaslatai nem voltak reálisak és nem is voltak mentesek korának és osztályának befolyásától sem, mégis nagyon felemelő hatással voltak az éppen akkor keletkező burzsoá nőmozgalomra, amely a nők szervezett fellázadásának első megnyilvánulása volt. Az említetteken kívül még se szeri se száma nem volt azoknak a felvilágosult és humanista szerzőknek, akik fölemelték hangjukat a nők elnyomása ellen, különböző javaslatokat dolgoztak ki helyzetük megoldására, vagy legalábbis sorsuk enyhítésére. Abban a társadalomban azonban, ahol nem folyt még ipari termelés, ehhez nem voltak megadva sem az objektív, sem a szubjektív előfeltételek, s a nők egyes elszigetelt megmozdulásai mindenütt csakhamar kudarcba fulladtak.

A nőről kialakult valamennyi tudományellenes és antihumánus nézet végérvényes megcáfolása, de a nőkérdés megoldásával foglalkozó utópista elméletek korrigálása csakis a konkrét társadalmi gyakorlat s az ennek megfelelő ideológia alapján jöhetett létre. Ezt e szerepet töltötte be az akkor keletkezett tudományos világnézet — a marxizmus. A marxizmus nemcsak bírálta a fennálló állapotot, nemcsak megmagyarázta a nő elnyomásának és rabszolgasorba való süllyesztésének okát, hanem világosan rámutatott a nő felszabadításának konkrét lehetőségeire, a helyes útra, amelyet követni kell. August Bebel, a német szociáldemokrácia kimagasló teoretikusa kifejti „A nő és a szocializmus" című könyvében, hogy a nő teljes felszabadítására csak akkor kerülhet sor, ha megszűnik az embernek ember által való kizsákmányolása, vagyis ha sikerül felszámolni a kapitalista uralmat a munkások fölött. August Bebel ebben a művében meggyőzően mutat rá arra is, hogy a kapitalizmus miként diszkriminálja a nőt s tartja rabszolgasorban a munkában, a közéletben és a családban egyaránt. Bebizonyította, hogy a nő egyenjogúsítása csak úgy valósítható meg, ha a nők csatlakoznak a proletariátus osztályharcához, s továbbmenve: a nő maradéktalan felszabadítása az évezredes járom alól egyedül csak a szocialista társadalomban lehetséges. A tudományos kommunizmus elméletének a megalapítói — Marx, Engels, Lenin — ugyancsak elmélyült alapossággal vizsgálták a nőkérdés megoldásának problémáit.

(folytatjuk)

AZ

mtm

„EGÉSZSÉG - BETEGSÉG?"

Aggodalmában teljes mértékben osztozunk. Bármennyire is kicsattanó egészségűnek látszik 11 éves fia, a leírt lelet alapján azt tanácsoljuk, minél előbb menjen szakorvosi-endokrinológiai kivizsgálásra. Mivel levelében nem tüntette fel lakhelyét, azt tanácsoljuk, hogy az illető járási endokrinológiai szakorvoshoz kérjen kezelőorvosától beutalót. Ha ez nem járna eredménnyel, forduljon hozzánk ismét bizalommal teljes címének megadásával, hogy panaszát könynyebben tudjuk orvosolni.

„BIZALMAS ASSZONY"

Azt tanácsoljuk, kérje meg kezelőorvosát, utalja önt reumatológushoz vagy ortopédszakorvoshoz, aki kivizsgálás után megállapítja betegsége súlyosságát és annak alapján megfelelő gyógyszert ír elő, esetleg gyógyfürdőt rendel el.

„M. M.«

A gyomorhurutot különféle baj idézheti elő, ezért gyógyítása körültekintő kezelést igényel. Ajánljuk, hogy minél előbb menjen belgyógyász-szakorvosi kivizsgálásra.

„FÉRJEMÉRT"

Panasza jogos, qzért azt tanácsoljuk, ha szomszédasszonya nem hagyja abba a piszkálódást, nyugodtan forduljon hivatalos szervekhez. A halottak emlékét rágalmazni, szennyezni több mint ízléstelen. Ezért ha úgy látja, hogy a szép szó nem használ és anynyira elmérgesedett a szomszédi kapcsolat, más úton kell keresni megoldást. Erre mindenkinek joga van. Szocialista törvényeink a halottak emlékét sem engedik rágalmazni.

0

rv~al

Még mint kamaszok gyakran beszélgettünk arról, hogy ki hol szeretne élni. Rendszerint azt mondogattuk tréfából: „Mindenütt csak a Kanári-szigeteken nem! Ott mindig tavasz van, és akkor az embernek egész életében tavaszi fáradtságtól kellene szenvednie . . .“ Ez a diáktréfa jutott az eszembe, amikor nemrég fölkeresett egy vidéki ismerősöm, azzal, hogy állandóan gyengének, fáradtnak érzi magát, nem bírja a nehezebb munkát, nincs étvágya, fájnak az Ízületei és lábizmai. Az alapos kivizsgálás során nem mutatkozott semmi figyelemreméltó, persze a fizikai legyengülésen kívül, amely általában rosszul tápláltságnak a következménye. De ebben az esetben rosszul tápláltságról szó sem lehetett, s ezt maga a páciens is megerősítette.

A pácienssel folytatott beszélgetés közben eszembe jutottak látogatásaim náluk, ahol mindig a legszívélyesebb vendégszeretettel fogadtak. Jó szívvel rakták tele az asztalt mindenféle jóval, már ahogy az falun szokás, az ember azt sem tudta, mit kóstoljon meg előbb, — míg végül is minden elfogyott. Egy dolog azonban feltűnt: barátaim mindennel megkínáltak, ami szemnek és szájnak ingere, csak éppen a zöldség hiányzott. Azaz, volt az asztalon ebből is elegendő, csakhogy éppen nem nyúltak hozzá! Sőt, annyira kerülték a zöldségféléket, hogy az illem ellenére, jómagam kezdtem salátával kínálni a házigazdát. A házigazda pedig csak szabadkozott, húzódozott, hogy így, meg úgy, míg aztán kereken meg is mondta, hogy neki bizony a saláta nem kell, mert az tulajdonképpen nem is rendes étel, hogy csak a gyomrát rontaná el vele. A végén bevallotta, hogy a saláta nem is embernek való, mert zöld a színe. Máskor ugyanezt mondta a sárgarépáról, mert hogy az meg sárga. Egyszóval rövidesen rájöttem, hogy faluhelyen a zöldségféléket csak amolyan állati eledelnek, takarmánynak tartják.

Ennek a nézetnek a következményei meg is látszanak falvaink lakosságán: a városokban sehol sem találunk olyan sok rossz fogú embert mint falun, és ha a városi ember mondjuk náthalázat kap, hamar, néhány nap alatt kilábol belőle, minden komplikáció nélkül, míg falun az ilyen megbetegedést igen sokszor követi tüdőgyulladás. Mindezeknek a tényeknek hátterében a rossz táplálkozás áll, noha paradoxnak tűnik, hogy éppen azok, akik a falut és a várost egyaránt élelmezik, lényegében rosszul táplálkoznak, mert étrendjük túlságosan egyoldalú.

Egyszer az is megtörtént, hogy egy szövetkezeti

tag házában büszkén mutogatták nekem, hogy az egész család mennyi vitamintablettát, sőt cseppeket fogyaszt egészségük védelmében. Az ablakon kimutattam a kertre: „Inkább nézzék meg a kertjüket, ott sokkal több és olcsóbb vitamint találnak!“

Persze, az, hogy a falusi emberek étrendjéből hiányzik a zöldség, nemcsak a gazdasszonyok hibája. Tudom jól, hogyha karalábét, vagy karfiolt főznének ebédre (s ha már van is a háznál), meg se kóstolná a ház népe és esetleg kitörne a „palotaforradalom“. A férfiak ugyanis a zöldséget csak mint mellékes körítést tartják számon, és egyáltalán csak akkor méltatják figyelemre, ha legalábbis úszik a zsírban. Viszont, hogy a túl zsíros táplálkozás érelmeszesedést okoz, azt rendszerint csak akkor tudatosítják, ha átvészeltek egy infarktust, vagy ha gutaütés idő előtt véget vet hozzátartozójuk életének.

Melyik zöldség a legjobb? Bátran állíthatjuk, hogy mindegyik, s a választéknak lehetőleg minél bőségesebbnek kell lennie. Egyes zöldségfélék nagyobbára vitaminokat tartalmaznak, mások sókat, aikalikus anyagokat, amelyek meggátolják a gyomorsavtúltengést, mások meg egyéb tulajdonságaik révén elősegítik a bélműködést, esetleg vasat tartalmaznak, vagy más, a szervezet számára ugyancsak fontos fémelemeket. Ezért kell állandóan váltogatnunk étrendünkben a zöldségféléket, mert ebből a szempontból is változatosan kell étkeznünk.

Mi az ételek elkészítésének legelőnyösebb módja?

Nos a recept igen egyszerű; lehet főzni, sütni, párolni — de éppen csak annyi ideig, ameddig feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az étel puha legyen. Ily módon az étel nem veszti el biológiai értékét, sem illatát és ízét, és szemre is szép marad.

A zöldséget közvetlenül a tálalás előtt is elkészíthetjük — frissen. Különben vidéken többnyire az a szokás, hogy egyszerre többet főznek, egész napra, vagy még másnapra is, sőt disznóöléskor a káposztát előre megfőzik az egész hétre. Márpedig a fölmelegített étel csaknem teljesen értékét veszti. Például egy adag káposzta, ha nem megfelelően készítjük el, hatszorta kevesebb C vitamint tartalmaz, mint ha frissen készítjük el. Ez azt jelenti, hogyha minden egyes állampolgárunk csak egyetlen adag rosszul elkészített káposztát fogyaszt el, úgy 4 millió citrom C vitaminja vész kárba! S ha még ehhez hozzá számítanánk a helytelenül elkészített kelkáposztát, burgonyát és más zöldségféléket, úgy a vitaminveszteség kimutatása egyenesen csillagászati számokat tükrözne. A legnagyobb veszteséget az okozza, ha vízben sokáig áztatjuk a zöldségféléket és a húsokat. És természetes a hosszú főzés. Az étel tápértéke így alaposan csökken. Továbbá az edény is igen fontos: a vas- vagy réz edényben főzött, vagy a közönséges, nem rozsdamentes kések, kanalak használata csaknem teljes egészében megsemmisítik az ételekben a C vitamint.

Végül még néhány szót a kenyér és a tésztafélék túlzott fogyasztásáról. Ezekre is szükség van az egészség fenntartása szempontjából, jók és ízletesek, de túlzott fogyasztásuk különféle nehézségeket okoz, a legjobb esetben „csak“ gyomorégést.

Rövid tanácsainkat a vidéki asszonyoknak azzal fejezzük be, hogy a kis magocska is idővel jó termést hozhat. És ebben az esetben falvainkban sokkal kevesebb lesz az idő előtt megöregedett háziasszony, akik sokkal testesebbek egyívású városi társnőiknél. Ezt pedig nem lehet egyedül csak a nehezebb mezőgazdasági munka számlájára írni! Az elsődleges ökot a helytelen táplálkozásban kell keresnünk — s ennek a megváltoztatása igazán csak rajtunk múlik!

Dr. MILAN CILEK