Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-15 / 3. szám

így, közelről látszott csak igazán, hogy menynyire öreg. A haján csillogó fekete festék, s az arcára festett vad, vörös színek kegyetlen tréfát űztek mély vonásai árnyékaiból. Ruhája úgyahogy lépést tartott a divattal, mégis elszomorító látványt nyújtott, amint ült és nézett valamerre, valami különös derűvel, alig sejthető mosollyal az arcán. Sárga csontszipkájában rossz szagú cigaretta füstölgött. Nagyon lassú és nagyon ünnepélyes mozdulattal emelte ajkához, aztán a hamutartó oldalához támasztotta.

Üres kávéscsésze volt előtte, meg egy .gyűrött papírlap nyolc, rövidre szívott cigarettavéggel.

Pincérlány lépett az asztalunkhoz, leszedte a kiürült csészéket és szódavizes poharakat, és egy fonott kosárba rakta őket. Aztán a papír után nyúlt, az asztal szélére húzta, hogy azt is a kosarába dobja. Az asszony felrezzent a mozdulatra, a papír után kapott és szó nélkül visszahúzta maga elé. A pincérlány rámnézett, mintha azt kérdezte volna, mit szólok mindehhez, aztán vállat vont és elsietett.

Az asszony közben eloltotta cigarettáját a hamutartóban, és a csikket a papírra tette a többi közé. Aztán újra rágyújtott. Arcára visszatért a derű, mozdulatai lelassultak, mintha valami titokzatos szertartást végezne. Tekintete közben az emberek feje között kalandozott, rajtam is úgy siklott át, mintha nem látna. Szólni akartam hozzá, vagy valami módon kényszeríteni, hogy észrevegyen, hogy lásson, figyeljen rám, de nem mertem megtenni. Csak néztem őt, és láttam, hogy nyugalma, amellyel körülbástyázza magát, törékeny anyagból lehet. Láttam mozdulataiban a vibráló feszültséget, tagjai remegését, mosolya mögött a sötét árkokat.

Néha megfeledkezett a cigarettájáról s a hamu az asztalra hullott keze tétova útjának felénél.

Megint eloltotta a tövig szívott cigarettavéget, s a megsárgult csontszipkába új cigaretta került.

Ezt már nem állhattam szó nélkül:

— Bocsásson meg... nem fél, hogy megmérgezi magát?

Lassan felém fordította arcát, a félig vakok réveteg tekintetével nézett és nagyon halkan válaszolt:

Nem.

Éreztem, most azonnal kérdeznem kell még tőle valamit, hogy foglyul ejtett figyelmét el ne veszítsem, mert nem tudnám újra kezdeni.

Minden nap... mindig ilyen sokat dohányzik?

Felhúzta szemöldökét, csodálkozva nézett rám:

— De hiszen én nem is dohányzom!

Újra elnézett a fejem fölött.

— Nem dohányzom — ismételte meg csöndesen.

Ez a tizedik cigarettája... — erőltettem a beszélgetést.

Lehet.

még hozzátette:

.. — elutasító volt a hangja. Aztán

Maga ezt nem érti.

— Tényleg nem értem. De a legközelebb az enyémből gyújtson rá.

Táskámból elővettem egy doboz szűrős cigarettát és eléje tettem az asztalra. Nézte a színes dobozt, aztán felém fordította a tekintetét. Furcsán csillant rám a szeme.

Ez még senkinek sem jutott eszébe.

Lassan ejtette ki a szavakat, hangja megszelídült* szinte meghatott volt.

— Mindig csak azt kérdezik... miért?... és mennyit ? ... mindenki csak kérdez ... hát nem különös ? ... mindig csak miért... miért... és én sem tudom ...

Elhallgatott, szétnézett a füstös teremben, olykor megállt valakin a szeme és arca idegesen megrándult.

— Csak kíváncsiskodni tudnak... én meg hagyom... hogy kérdezgessenek... hát nem igaz?

összecsomagolta a cigarettavégekkel teli papírlapot, a dobozból kivett egy cigarettát és zsebretette, aztán köszönés nélkül elment. Az emberek utána fordultak, mosolyogtak bizonytalan léptein. Azt hitték, részeg.

kérdőjelek“ címmel jelent meg. Néhány cím a gazdag gyűjteményből: „Az irodalmi értékelés problémái“, „Lukács György esztétikájának summája“, „Az eltűnt én“, „Adalékok Az ember tragédiája csehországi visszhangjához“, „Németh László: az író és a mű“, „Illyés Gyula lírájáról“, ..Karinthy“.

Akik olvassák ezt a gondolat-gazdag kötetet, megértik a szerző-választotta mottót, mely szerint:

„Az irodalomelmélet két legfontosabb axiómája:

Nem léphetsz kétszer egymás után ugyanabba a folyóba. Nincsen új a nap alatt.“

Egy másik tanulmánykötet, Varga Rózsa: „Keressétek, ami összeköt“ című írása a CSKP megalakulásának ötvenedik évfordulójára jelent meg a Madách kiadónál. A fiatal magyar irodalomtörténész a két világháború között Moravská Ostraván megjelent „Magyar Nap“ monográfiáját írta meg. Három éven át szólt fáradhatatlanul ez a kommunista lap nemcsak a csehszlovákiai magyarokhoz, hanem minden magyarhoz az ország határain túl is, hiszen ez volt az egyetlen következetesen haladó, antifasiszta és sovinizmusellenes magyar napilap ebben az időben, s munkatársai között olyan neveket találunk, mint József Attila, Illyés Gyula, Forbáth Imre, Veres Péter.

Szólottunk már a prózáról, a tanulmányokról, kerítsünk sort a versekre is. Több érdekes verseskönyv jelent meg az évvégi hajrában. Közülük a Madách-díjas Zs. Nagy Lajos: „Üzenet a barlangból“ című kötete nem szorul külön figyelem-felhívásra. Akik olvasták előbbi, „Tériszony“ című gyűjteményét, örömmel nyúlnak majd a mostani könyv után is.

Annál inkább szeretnénk felhívni a figyelmet a csehszlovákiai magyar líra legifjabb nemzedékének két erőteljes képviselőjére, akiknek most jelent meg az első kötetük. Tóth László könyvének címe: „A hangok utánzata“, Kmeczkó Mihályé: „Mozdulatok“. A huszonkét éves Tóth László vékony, voltaképpen négy verset, ill. versciklust (Lexikon, Litánia, Meneküléspróbák, Montázsolt önarckép egyes szám második és többes szám első személyében) tartalmazó kötete a merészebb, a robusztusabb, a többet ígérő, de kevesebbet megvalósító, a valamivel idősebb Kmeczkó Mihályé a többet markoló, a kiforrottabb-kiegyensúlyozottabb.

Ugyancsak sok kiadvány látott napvilágot az utóbbi hetekben a cseh ill. a szlovák irodalom kiváló alkotásaiból. Ezekre helyszűke miatt nem tudunk részletesen kitérni, csak éppen megemlítjük a legfontosabbakat. Újra megjelent ugyanis Jaroslav Haáek Svejk, a derék katona című nagysikerű regénye Réz Adám fordításában Josef Lada illusztrációival. A másik cseh klasszikus, Karel Capek: A szenvedelmes kertész című könyvét Mayer Judit fordította. K. J. Beneá: A piros pecsét című regénye egy hegedűművésznő küzdelmeiről szól, Jifí Marek pedig „Régi bűnügyi történetek“-et gyűjtött össze hasonló című kötetében.

Végezetül néhány érdekesebb kiadvány a közös könyvkiadás keretében megjelent könyvekből:

A népszerű Magyar Könyvbarátok Körében jelent meg a világhírű Graham Greene: Utazások a nagynénémmel című szatirikus regénye.

A Versbarátok Körének két legfrissebb kiadványa Szabó Lőrincz: Homlokodtól fölfelé című válogatott verseskötete és Pilinszky János rövid időn belül két kiadást megért gyűjteményes verses kötete, a Nagyvárosi ikonok.

Az Iskolások Könyvtára olcsó áron kapható újdonságai: Mikszáth Kálmán: A jó palócok — Tót atyafiak, valamint a Noszty fiú esete Tóth Marival című kötetei, Eötvös József: Magyarország 1514-ben című regénye és Móricz Zsigmondi Válogatott elbeszélések.

Legeslegutoljára egy speciálisan „Nő“-könyv: Schiller Lívia — Schiller György: Mindenki szakácskönyve című, „külcsínjében“ is jól megoldott kötete Milan Sirkovsky fényképfelvételeivel.

Ha ügyesek vagytok, fej'tsétek meg a versikében elrejtett találós kérdést és egy levelezőlapon küldjétek be a megfejtést: írjátok rá a neveteket és a pontos címeteket isi A helyes megfejtőket kisorsoljuk és ha szerencsétek van, egy szép meséskönyvet nyerhettek I

'Egy kisasszony egy kalapja ezren laknak alatta

Cinke Cili panasza

Nagy pelyhekben hullott a hó. Vastag fehér hódunna takarta a rétet, mezőt és a puha hópelyhek beborították a fákat, bokrokat. Az erdőben a szegény kis cinkék dideregtek, fáztak. Meztelen lábacskájuk megdermedt a hidegtől, és alig bírtak megkapaszkodni a havas, csúszós ágakon. A kis Cinke Cili sírás hangon panaszkodni kezdett:

— Ügy fázom, olyan éhes vagyok. Alig van már jártányi erőm. Érzem, ha ma sem ehetek, nem élem meg a reggelt.

A jó öreg Cinke bácsi megszánta őt és azt mondta neki:

— No, gyere velem, elmegyünk Feriék kertjébe, ott van egy madáretető. Ferkó jó fiú, sohasem feledkezik meg a cinkékről. Tudja, hogy nyáron serényen irtottuk kertjükben a hernyókat, rovarokat. Most aztán úgy jutalmazza meg fáradságunkat, hogy mindennap tesz a madáretetőbe egy nagy darab faggyút. Abból jut neked is.

Elindult a két cinke. Fáradt szárnyaikra sűrűn hullott a hó, míg végre elértek Feriék kertjébe. Már messziről mosolygott feléjük a szép zöldre festett madáretető. Szegény Cinke Cili üres gyomra még jobban kezdett korogni. Végre leszálltak a madáretetőre, és abban a pillanatban lövés dördült. Cinke Ciliké fájdalmasan feljajdult.

A szomszéd kertből az a huncut Peti légpuskával rálőtt a madarakra, s közben Cilit megsebezte. Az öreg cinke ijedtében elrepült. Cili ott vergődött a madáretető tetején és fájdalmában panaszosan csipogott.

Feri figyelmes lett a madárcsipogásra, és kinézett az ablakon. Látta, hogy egy kis cinke vergődik a madáretetőn. Odaszaladt és bevitte a sérült kismadarat a meleg szobába. Bekötötte a szárnyát, aztán étellel kínálta az ijedt cinkét. De Cinke Cili nem evett, pedig nagyon korgott a gyomra. A fájdalom és az ijedtség elfeledtette vele az éhségét.

Cili csak másnap szólalt meg panaszos csipogással. Hozta is Ferkó iziben az enni, innivalót. Cili lassan megbátorodott, és már jól érezte magát a meleg szobában. A sebe sem sajgóit annyira. Egyszer, amikor ott ült Feri tenyerében, hálás szemmel rátekintett, és madárnyelven azt csipogta neki:

— Köszönöm Ferkó a jóságodat, ígérem, nyáron százszorosán meghálálom!

Parraghy Johanna