Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-06-10 / 24. szám
PjJÉRJEK ISKOLÁJA Kedves fiatal férj! Nemrég kötöttél házasságot, még teli vagy illúziókkal, hittel, derűlátással ét a mesebeli óriások erejét érzed magodban, hogy a házasságotokat minden rossztól megőrizzed, hogy mindig olyan boldogan, mint most építsétek, szépítsétek otthonotokat, a családi fészket. Természetesen most még nem gondolsz arra, hogy bármi is megzavarhatná közös életeteket Aztán egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás... jön valami apróság. Mert ne hidd, hogy egy házasságot csak valamilyen katasztrófa, esetleg annak a bizonyos .harmadiknak" a közbelépése borítja föll A legtöbb szépen, ígéretesen induló házasságot a mindennapi, kicsi és jelentéktelennek tünö bosszúságok bomlasztják föl, amelyekről általában mind a két fél hallgat, pár nap múlva talán nem is emlékszik rá. De sok kicsi sokra megy, a sok apró-cseprő hántolom, sérelem nagy gomolyaggá válik, amelynek a szálait már nehéz kibogozni... Ezért okosan már most a kezdet kezdetén gondolj a jövőre, s a nagy elhatározások helyett inkább vértezd fel magad arra, hogy erős akarattal szembeszáll] a mindennapok számtalan kis gyakorlati gondjaival, bajaival, amelyeket a bevásárlás, a takarítás, a vacsorafőzés, a mosás és később a gyermeknevelés hoz magával. Ebben szeretnénk lapunk következő számaiban a segítségedre lenni — nem aggályoskodó kioktatással, hanem néhány praktikus jó tanácscsal. Utóiratként még szeretnénk hozzátenni az elmondottakhoz, hogy a már .gyakorló* férjeknek sem árt, ha egy kicsit ók is jobban belelátnak a háztartásvezetésnek vég nélküli körforgásába, ha a gyakorlatban kipróbálják, hogy is áll a kezükben a fakanál, vagy a porrongy. A .férfi-méltóságukon" ezzel aligha esik csorba, inkább újabb elismerésre tarthatnak számot I „LATHATATLAN LENCSE“ A kontakt lencsét nálunk eddig csak sportolók és olyan egyének kapták, akiket a szemüveg viselése munkájukban akadályozott. Sajnos, ezt a lencsét 3—4 óránál hosszabb ideig nem lehet használni, mivel a szemet irritálja, erős könnyezésre készteti. Kísérelje meg a járási pollklinika szemészeti osztályán beszerezni. Ha ott nem sikerülne, akkor Bratlslavában az alábbi címen: III. Pollklinika, Bratislava, Mytna 21. Д M.“ A legfontosabb teendő az volna, hogy minél előbb lefogyjon. Ez tavasszal könynyebben megoldható, mivel itt a zöldség és gyümölcsszezon. Egyen sok zöldséget, gyümölcsöt, zsírtalan húsokat. Kerülje a kenyér, édességek, valamint a tésztafélék fogyasztását. A többszöri mosakodást ejánljuk. A kényes, fájdalmas helyet (kidörzsölt bőrt) vékonyan kenje be Avirll krémmel. Este a mosakodás után pedig púderozza be Aviril púderral. Sajnos, a barna foltokat már semmivel sem lehet eltüntetni, de ez olyan szépséghiba, amely nem okozhat problémát „VIKTOR" Hogy valaki vámtisztviselő lehessen, érettségiznie kell. Utána pedig a Pénzügyminisztérium (Ministerstvo flnancil — Colnica) alkalmazásába kell lépnie. Amikor már alkalmazásban van, onnan küldik majd fél- vagy egyéves tanfolyamra. „SZERETNÉM TUDNI" Kovács Pista bácsi címe: Sellce (Sókszelőce), galantai járás. Még mindig fel lehet őt keresni. TÖBBEKNEKI Sajnos, a kért varrógépszíjat nem tudjuk beszerezni, mivel már itt sem kapható. FIGYELEM I Feridé (folytatjuk) Bélyeggyűjtő partnert keres Rácz István, Budapest XVI., Rovás utca 30. Cserealapon csehszlovák bélyegeket akar gyűjteni. vitaminos krém vitaminos krém a különleges gyógykozmetikai kollekció további készítménye Neridé vitaminos krém jó hatású, biológiailag aktív anyagokat tartalmaz s ezért naponta elegendő mennyiségű A, B, E, F, vitaminokkal és provitaminokkal látja el a bőrt Neridé vitaminos krém védi és regenerálja mind a normális, mind a vegyes és zsíros bőrt, bársonyossá és rugalmassá varázsolja. A provitaminok és a vitaminok révén gyógyítja a bőr apró sérüléseit, ezért alkalmas borotválkozás után is I — N — 15 AGATHA CHRISTIE TII^NÉÍER Köszönöm, Lehajtotta a fejét, él beült az egyik taxiba, amelynek az ajtaját a sofőr izélesre tárta. Wargrave bíró beült melléje. Lombard kapitány azt mondta: — Én itt maradok, Min ... — Claythorne — mondta Vera. — Lombard vagyok, Philip Lombard. A^houklkok egymásra rakták a bőröndöket a taxi tetején. A kocsiban Wargrave bíró illő tartózkodással megjegyezte: — GyWyörű időnk van. Iaen. az -felelte Miss Brent. Nagyon jó modorú öregük gondolta magában. Egyáltalán nem az a fajta, amilyennel a tengerparti penziókban találkoam szokott az ember. Mrs. vagy Miss Langdonnak láthatólag Jó összeköttetései vannak Wargrave biró megkérdezte: — Ismerős errefelé? — Cornwallban ée Torquay-ben már voltam, Devonshirenak ezen a részén azonban most járok először. — Én ее jártam még errefelé — mondta a bíró. A taxi elrobogott. A másik taxi sofőrje megkérdezte:- Nem parancsolnak addig is beülni, amíg várakoznak? — Szó sincs róla — mondta ellentmondást nem tűrő hangon Vera. Lombard kapitány elmosolyodott. — Az a napsütötte fal sokkal csábítóbbnak látszik — mondta. — Ha ugyan nem akar inkább bemenni az állomás épületébe. — Eszem ágában sincs. Örülök, hogy kiszállhattam végre abból a fülledt vonatból. — Hát igen, ilyen időben csakugyan elég kényelmetlen vonaton utazni — felelte a férfi. Vera közhellyel válaszolt. — Remélem, tart még egy darabig. Mármint a jó idő. A nyár itt nálunk, Angliában, elég csalóka. Lombard is meglehetősen közhelyszerű kérdést tett fel: Ismerős errefelé? — Nem, itt még sose jártam. — Aztán gyorsan hozzátette, mert lelkiismeretesen nyomban tisztázni akarta helyzetét: — Még a munkaadómmal sem találkoztam. A munkaadójával? — Igen. Tudniillik Mrs. Lacky titkárnője vagyok. — Aha, értem. — A férfi modora alig észrevehetően megváltozott. Kicsit magabiztosabb és fesztelenebb lett. — Azért ez meglehetősen furcsa, nem? — kérdezte. Vera nevetett — ó, dehogy, én nem találom annak. Mm. Lacky állandó titkárnője hirtelen megbetegedett, s táviratozott egy ügynökségnek, hogy küldjenek helyette valakit. És engem küldtek. — Értem. És ha, tegyük fel, nem tetszik majd az állás? Vera megint nevetett. — ó, hiszen csak átmenetileg vállaltam, a szünidőre. Állandó állásom van egy lányiskolában, őszintén szólva borzasztóan izgatott vagyok a gondolatra, hogy megláthatom a Nóger-srigetet. Anynyi mindent Írtak róla az újságok. Csakugyan olyan gyönyörű? — Nem tudom — mondta Lombard. Még nem láttam. — Ne mondjál Gondolom, Lackyék borzasztóan szerethetik. Milyen emberek? Meséljen róluk! .Kinos — gondolta Lombard. — Vajon azt hiszi, hogy én már találkoztam velük?“ Gyorsan megszólalt: — Egy darázs mászik a karján. Ne! Ne mozduljon! — Lendületes mozdulatot tett a kezével, mintha elhessegetné. Ogy ni! Elröpült! Jaj, nagyon köszönöm. Az idei nyáron rengeteg a darázs. — Igen. Valószínűleg a meleg miatt. Nem tudja véletlenül, kit várunk? Halvány sejtelmem sincs róla. Fölhangzott egy közeledő vonat éles, elnyújtott füttye. Lombard megszólalt: Ogy látszik, már itt is a vonat. Magas, katonás öregúr jelent meg a peron kijáratában, ősz haja rövidre volt nyírva, s gondosan ápolt fehér bajszot viselt.