Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-06-10 / 24. szám
dűl hagynod. Nem kellett volna. Húsz évig hű voltam hozzád. És aztán? — Aztán ... tudod, mi történt. De ez már csak a múlt. Elfelejtettem őt. Az a fontos, hogy most mit érzek. — Nem tudhatom, hogy most mit érzel. Mit meg nem érne, ha csak egyetlen durva szót is mondhatnék róla. — Ne alázd meg magad azzal, hogy rosszat mondasz róla. led? Milyen ajándékokat kapott tó-Erre úgysem válaszolok. — Két év — az két születésnap. Emlékszel rá, mikor van a születésnapja? Emlékszem. Mit adtál neki? — Micsoda ostobaság. Már milliószőr megkérdezted. Könyörgök, ne alázd meg magad. És ö, ö mit adott neked? Lehet-IZRAIL METTER Szovjet-orosz fró séges, hogy még mindig van a lakásban tőle ajándék? Ezt tudnom kell. Ígérem, hozzá se nyúlok, csak tudni akarom. — Mondtam már. Édességet hozott. Egy nagy doboz desszertet. Egyet? Kettőt. Ez minden? Ez. — Nem valami sok, ennyi idő alatt. És a virágok? Virágot nem kaptam tőle. — Mennyi virágot kaptál tőlem valamikor. Talán nem igaz? — Igaz. Vegyél be két altatót. Csak nyeld le, víz nélkül. Annyi, erőm sincs, hogy kimenjek a konyhába vízért. — Különös fiatalember. Együtt él egy asszonnyal, de virágot, azt nem küld neki. — Nem tudok többet mondani. Nincs hozzá erőm. Mintha készakarva gyötörnéd magad. Szeretlek. — Én is. Mindjárt hatni fog az altató. Feküdj le, és próbáld meg, hogy ne gondolj semmire. — Hát lehet? Persze, hogy lehet, csak akarni kell. Semmire, az ég világon? — Hát persze, kedves. Meglátod minden rendbe jön. Ígérem neked. Még jobb is lesz, mint valaha volt. — Iszonyú sok két év. — Feküdj csak csöndesen. Hallgass. Ne zavard ki az álmot a szemedből. Ez nagyon jó altató, épp olyan, amilyet te szeretsz. Érzed már, hogy kezd hatni? Nekem már nem forog a nyelvem. Mint a részegnek?- Valahogy úgy. Aludj kedves. — Velem sose ittad úgy le magad. Egyáltalában, velem nem szerettél inni, és az üres üvegeket hova dugtad, mielőtt hazajöttem?- Alszom. — Képzelem, hogy örültetek volna, ha meghalok. Hagyd abba, de azonnal. — Hát lehetséges, hogy egy semmirekellő alak járkált a lakásunkban, pénzt kunyerált cigire, és te leboruló szívvel vártad, és te krokodilkönnyeket potyogtattál, ha megbántott? — ö sohase bántott meg. Egyetlenegyszer sem a két év alatt. Sohasem sírtam annyit miatta, mint miattad. — Vigyázz, még megsiratod. Amikor kirúg, mert tíz évvel idősebb vagy nála. Neki csak egy jómódú ringyó voltál. Ennyi, és semmi több. Micsoda szerencse, hogy száznyolcvanöt magas. Nem jók neki a kabátjaim. De elvihettétek volna az ócskapiacra. Vagy az is lehet, hogy emlékművet állítasz a síromra, és valami megható szöveget vésetsz a márványba. Képzelem, micsoda banális szöveget tudnátok kiagyalni ti ketten. Ha nem hallgatsz el rögtön — Na, mit csinálsz akkor? Na, mit? Mit még? Mit még, ami rosszabb annál, amit tettél? Tudod, hogy élek most? Minden, minden a világon kettéválik az én számomra; viszonyotok előtt volt-e, vagy a viszonyotok után. Krisztus születése előtt, Krisztus születése után. Hát lehet ezzel a tudattal élni? De tőled kérdezem? —- Jó, jó, ne sírj. Ne sírj, kedves. Tudod, hogy szeretlek, és mindig szerettelek. Megesett, elmúlt. Nem velünk fordul elő először, emberek vagyunk. És múlik az idő ... Mennyi idő telt már el azóta. Néha már három éjszaka is elmúlik egymásután, hogy nem hozod elő. A számomra ez már eltűnt, mint a tavalyi hó. Higgy nekem, nagyon kérlek, higgy. — Mégis, mi éltette ezt az egészet két évig? — Már semmi. Folyton csak a befejezésre gondoltam. Még egy kevéske idő, és magától véget ér az egész. — Adj még altatót, kérlek.- Kimenjek vízért?- Nem kell, lenyelem anélkül. — Ha nem beszélnél, rég elaludtunk volna. Hajnal van. Két óra múlva indulnod kell az intézetbe. Legalább egy keveset aludj. Hajtsd a vállamra a fejed. — Tudom, hogy megalázón viselkedem. Ígérem, hogy többet nem fog előfordulni. — Sajnos, ezt már sokszor megígérted. De nem fontos. Hiszek neked. Aludjunk egy kicsit. — Most majd összeszedem magam. Meglátod. — Köszönöm, kedves. Aludjunk. Mindenkivel megeshet egyszer valami. Aztán elmúlik. Nálunk is el fog múlni. Aludj, kérlek. Aludj. Német Éva fordítása KEMENES INEZ TÁJKÉP Ezt látni kell, leírni nem lehet. A melegbarna szántóföldeket, a messzi hegy még ködkabátot ölt, itt új termésről álmodik a föld. A zöld szegélyű, napsütötte tábla az egyik lábát cseppnyi völgybe mártja, a felső végén út szalad bele; egy autó cammog rajta felfele. A völgyecskében kicsi fehér ház van, a ház előtt két úttörőgyerek; egy villanyoszlop posztot áll vigyázzban s a rádiódal messze elremeg. A másik részen szárba szökni látszik a gyárkémények karcsú dereka, a két úttörő gyárépítést játszik, és idecsillog lentről a Duna. Az égen fehér galambok repülnek. Arcunk ragyog, és párás lesz szemünk; a Béke jut az eszünkbe, mert látjuk: ez olyan szép — mint most az életünk. A „HAPCI“ HAJO Lóng Etelka meséje Gyorsan siklott a kis fehér hajó a Dunán, az oldalára Hapci törpét festették teljes törpenagyságában. A fodros hullámok folyvást loosogtak, mintha Hapcival beszélgetnének, miközben simogatták hosszú szakállát. ö meg boldogan hagyta, hogy a játékos hullámok piros sipkája hegyéről bukfencezzenek vissza a vízbe. Pityu a nyitott ablaknál ült, és ő is izgett-mozgott, akárcsak a habok. Minduntalan kikukucskált, és azt kérdezte: — És Vidor miért nincs itt? És Kuka hol van? A felnőttek mosolyogták Pityu kérdéseit, de mintha az ő szemük elé is nagy süvegű törpék baktatnának elő valahonnan. Egy öreg hajós bácsi, akinek napszítta a bőre, és szürke a szeme, akár a Duna vize, Pityu mellé telepedett, és barátságosan kérdezte: — Hallom, tudni szeretnéd, mi van Vidorral . . ., Kukával . . meg a többiekkel. . . No, ide figyelj! Egyszer, nem is tudom mikor, Hófehérke és a törpék otthagyták a meseerdők unalmas csendjét, mert igazi élet után vágyakoztak. Vidor rázta fel őket: — Elég volt ebből a félrevonult életből! Tegyünk már mi is valamit, amitől szebb lesz az életünk. Keressük fel az embereket, és ajánljuk fel szolgálatainkat. Tudor erre bölcselkedve helyeselt: — Nem rossz ötlet, de nem valami könnyű. Sok hibánk van, és sok a rossz tulajdonságunk. Hogy fogunk azokkal boldogulni? Hm?! De Vidor most is mosolygott, mint mindig, és így felelt: — Nézzétek, Szundi most is alszik éppen . . ., Hapci most is tüszszentett éppen .... és Kuka fél fülét hegyezi szokása szerint . . . Morgót is halljátok: brummog ő, ha kell, ha nem . . ., mégis azt mondom: le kell 1-től 11-ig írd be a számokat a négyzetbe úgy, hogy egy vonalba eső háromhárom szám összege 18 legyen. A 20-as számban közölt találós kérdések helyes megfejtése a következő: 1. A 30. gyerek 30 pohár tejet 10 perc alatt iszik meg. 2. Jóska 12 éves, Pisti 8 éves. -------г—г-----1 Könyvjutalomban részesültek: Tóth József, Seéovce (Gálszécs). Farkas Katalin, Sirkovce (Serke) 295. küzdenünk hibáinkat, csak akarni kell. Próbáljunk szerencsét, és induljunk útnak. így történt, hogy eljöttek Hófehérkével együtt az emberek közé. Az volt a kívánságuk, hogy a hajók oldalán lehessenek, és a gyerekek láthassák őket. A kis hajókat, vízibuszokat pedig róluk nevezzék el. Az embereknek tetszett az ötlet, és azóta egész nyáron jön-megy a Dunán a sok vízibusz. Egyiknek az oldalán Kuka csimpaszkodik, a másikon Vidor mosolyog, a harmadikon Hófehérke néz mindenkire kedvesen. A gyerekek boldogok, hogy láthatják őket, ők pedig meg vannak elégedve az új, szép élettel. Megváltozott az életük, és megváltoztak ők is. Egész nap viszikhozzák a sok utast, gyereket, és csodák csodája, Szundi nem álmos! Sürög-forog napestig. Még csak ásítani sem látta senki sem. Szende nem süti le a szemét, bátran néz széjjel. Inkább azt figyeli, mikor telik meg a hajó, mikor lehet.újra siklani a Dunán. Kuka figyelmesen tekinget körül, minden érdekli, és az ujjam számolgatja, hány gyerek kiáltja el magát: „Jé, a Kuka!“ Morgó olyan boldog, hogy nem zsémbelődik semmiért. És morgolódni is elfelejtett talán. Hapci pedig, az aranyos, folyton tüsszentő, úgy megedződött, hogy még egyet sem tüsszentett. A nap, a víz, a jó levegő használt neki. Tudor nem tagadja meg magát. Gyűjti a benyomásokat, és tanul folyton. Vidor, a kedves, életvidám, majdnem elrikkantja magát ott a hajó oldalán, mintha mondaná: „Fő a jókedv, és minden szép, ha örülni tudunk!“ És Hófehérke? ö csendes volt mindig, kedves és gyönyörű szép. Most boldog, hogy hajókázik a Dunán, azon a szép, nagy folyón. És boldog azért is, hogy láthatják őt a gyerekek, és hogy úgy örülnek neki, amikor megpillantják, /errrr
