Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-05-20 / 21. szám
ММ МАПЛКХВГ1 шщ Dr. üubomír Strougal, a szövetségi kormány miniszterelnöke (jobbra) május első hetében fogadta a Szovjet—csehszlovák Baráti Szövetség küldöttségét, élén I. Danyilov akadémikussal (balra). ► Milovicében, május 9-én, a Győzelem napján a szovjet hadsereg parancsnokai megkoszorúzták az Ismeretlen Katona emlékművét. Felvételünkön balról jobbra A. Majorov, vezérezredes, dr. Gustáv Husák és Ludvík Svoboda, hadseregtábornok. ■ а а S U г 'S »• 2 О Május elseje előestéjén az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes ünnepi előadást tartott a bratislaval Kultúra és Pihenés Parkjában. A viáfíícen egy éve futó és mintegy 60 sikeres előadást megért műsor a bratislaval közönség tetszését is elnyerte. A szakmai vezetéssel működő, 110 tagból álló amatőregyüttes produkciója kiegyensúlyozott volt. A közönség iólesóen nyugtázta az énekkar színvonalas szereplését. Az előző évekkel összehasonlítva nlvósabb teljesítményük szembetűnő. A vegyeskar Kodály: „Jelige“, és Sosztakovics: „A munka dicsérete“ című művét, Bárdos Lajos: „Tiszai dallamok“, Rajter Lajos: „Mátyusföldi népdalcsokor“ népdalfeldolgozását, valamint Suchofi: „Gyönyörteli táj“ és Vasa Lajos: „Közösen élni“ című vegyeskarra írt művét adta elő jó előadásban. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert a főleg közép- és főiskolásokból álló énekkar tagjai, ugyanúgy a táncosok is, négy-öt évenként kicserélődnek. Kovács Kálmán és asszisztense, Havasi József érdeme, nem kevésbé a kórustagok énekezeretetének köszönhető a sikeres fellépés. Vidám hangulatot teremtettek a népi táncokból álló kompozíciók előadói. Ugyancsak örömmel nyugtázhatta a néző, hogy a stilizálás nem szorította háttérbe az eredeti, népi táncokat és szokásokat. Vitatható kérdés — ezt szakemberek jogosultak eldönteni —, hogy milyen mértékben kívánatos megőrizni eredeti mivoltában a népi hagyományt. Abban egyetérthetünk, ha a táncok stilizálásának, „finomításának“, továbbfejlesztésének megoldását választják, akkor ennek magas művészi fokon kell történnie. A táncok közül kiemeljük a Kvoéákné-Kálmán Olga koreográfiájával készült „Üveges tánc“-ot, üde jelenet volt. Jó volt a Németh-Samorinsk^ István — Kvoíák József, délszlovákiai népszokás feldolgozása, a „Lucajárás“. Az „Ördöglagzi“ humoros, stilizált táncjelenet vidám perceket eredményezett. A befejező szám, a „Népek barátsága“ tánckompozlció az itt élő nemzetek és nemzetiségek internacionalista együttélését fejezte ki erőteljes módon. Elismerés illeti a zenekart vezénylő Karaba Gyula karmestert. Az együttes nem rendelkezik hivatásos, állandó zenekarral. Ez a tény nagy erőfeszítést követel a zenei vezetőktől. Remélhetőleg az illetékes minisztérium lehetővé teszi ennek a régóta fennálló problémának a megoldását. Szépek voltak a kosztümök és ízlésesek a díszletek. A Kulcsár Tibor vezette Kiváló Munkáért elmet viselő együttes jó előadással szórakoztatta a közönséget. Szeretnénk a jövőben is változatos, újszerű műsorösszeállltást és magas színvonalú produkciót látni tőlük — bér — 0£ •к £ £ DDApADAM ülésezett a dolgozd nők rKHUHDHrl VILÁGKONGRESSZUSA Csehszlovákia nemrág ismét jelentős nemzetközi találkozó színhelye volt: Prágában tartották meg a szakszervezetileg szervezett nők világkongresszusát. A világ minden részéből érkezett asszonyok ezen a kongresszuson — ellentétben az előzővel, amelyet 1969-ben Bukarestben tartottak meg, s amelyen csak általános jellegű problémákról tanácskoztak — már részletesebben foglalkoztak a dolgozó nőket érintő időszerű kérdésekkel. A prágai konferencián ismételten megállapították, hogy a dolgozó nők követelményei elválaszthatatlanok az elnyomás ellen világszerte harcoló dolgozó tömegek általános követelményeitől. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták a munkásosztály egységének megszilárdítását, mert csakis ezen az alapon lehet megvalósítani a világ 500 millió dolgozó nőjének követelményeit, vágyait. A kapitalista, illetve a fejlődő országok küldötteinek felszólalásait hallgatva, ismét alkalmunk nyílt az összehasonlításra. Hazánkban és a többi szocialista országban az elmúlt huszonhét év alatt sokkal többet tettünk a nők egyenjogúsításáért, jobb munka- és életkörülményeiért, mint azelőtt egész nemzedékek alatt. Sok szó esett többek között a növekvő munkanélküliségről, amely elsősorban mindenütt a nőket érinti a legérzékenyebben. Például a fejlett országokban a munkanélküliek száma túllépi a kilenc milliót, és ami még ennél Is figyelemreméltóbb: a Nemzetközi Munkásszövetség „Egyenlő munkáért, egyenlő bért" konvenciója, amelyet annak Idején a 121 tagállam közül 74 írt alá, még távolról sem valósult meg. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika fejlődő országai még mindig nem tudtak kllábolni abból a gazdasági elmaradottságból, nyomorból, munkanélküliségből, egyszóval mindabból, amit az évszázadokig tartó imperialista gyarmatosítás okozott. Ennek a múltnak ma is ható, káros csökevényeit a nagyszabású félszobadító mozgalmak sem tudták még felszámolni. Számos országban még mindmáig egyetlen olyan törvény sem született, amely a dolgozó nőknek megkönnyítené anyai hivatásuk gyakorlását. Gondolunk itt elsősorban olyan népjóléti intézkedésekre, mint például szülési szabadság, az ingyenes orvosi ellátás, az állami, intézményes gyermekgondozás és hasonlók. A fejlődő országok küldötteinek felszólalásai, bármily különbözőek voltak is, egyben megegyeztek: olyan problémák — főleg az anyasággal és a legelemibb jogokkal kapcsolatban — merültek föl bennük, amelyekről nálunk, a mi asszonyaink már meg is feledkeztek. A japán küldött a japán szakszervezetek legnagyobb sikerének azt tartotta, hogy már sikerült megtörniük az évszázados hagyomány jegét, de a munkaadók szívós ellenállását is, azaz már meglehetősen nagy számban alkalmaznak férjezett asszonyokat is. Zambia küldötte többek között arról is felvilágosította a kongresszust, hogy az ő országában a nők számára csak egyetlenegy, a tanítónői foglalkozás a hozzáférhető. Fölöttébb érdekesnek bizonyult a kétszáz küldött életkor szerinti összetétele: több, mint egyharmaduk húsz év körüli, fiatal nő volt. A magyarázat kézenfekvő: a szocialista országokon kívül csaknem minden államban a negyven év körüli nő alkalmazottként már nemigen jön számításba ... Összegezve az elhangzottakat, a kongresszus megállapította, hogy noha a dolgozó nők jogainak kivívása még nagyon sok küzdelembe, harcba kerül, ügyük mégsem kilátástalan, ha о munkásosztály nemzetközi összefogásának jegyében folytatjuk tovább. Annál is inkább, mivel a nők jelentős erőt képviselnek, és mind mélyebben tudatosítják szolidaritásukat a nemzetközi munkásosztállyal. A dolgozó nők harmadik világkongresszusa — s ezt a jövő minden bizonnyal igazolni is fogja — jelentős mérföldkőnek számít. Anica Seewaldová