Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-04-29 / 18. szám

A VILÁG első női diplomatája „Lehet-e boldogabb az ember, 6rOlhet~e az éle­tének .... ha körötte annyi a szenvedés, az igazságtalanság, az el­nyomás? ... Ezért vet­tem részt a forradalom­ban, ezért lettem kom­munista“ — írja Ale­xandra Kollontaj. Ez a nagyműveltségű nő, egy tábornok lánya, a múlt század 90-es éveiben végleg szakított környe­zetével. Huszonnégy éves korában lépett a harc útjára, hogy minden tu­dását, ragyogó szónoki tehetségét, közírói és szervezői képes­ségét a forradalom ügyének szentelje. Az Októberi Forradalom győzelme után Alexandra Kollontaj a világ első munkás-paraszt kormányának társada­lombiztosítási népbiztosa lett. Néhány évvel később, 1922-ben, ő lett a világ első női diplomatája. Huszonhárom esztendőn át képviselte a szovjet állam érdekeit, először Norvégiában, majd Mexikóban, és Svédországban. Személyi titkárnője, Emy Lorentsson így emlékezik e nagyszerű asszonyra: cc s о 3 § 2 Uj О О s» ас S «Л Й IJU >3 N 1Л к. 5S О о ас < сс § ■ — Alexandra Kollontaj mellett a legkülönbö­zőbb természetű munkákat kellett végeznem. A szokásos diplomata-tevékenységen kívül őt terhelték otthonának, háztartásának mindazon gondjai is, amelyekkel másutt a követ felesége foglalkozik. Felelős volt a népes szovjet kolónia tagjaiért, a kereskedelmi kirendeltség, az Inturiszt iroda, a TASZSZ munkatársaiért. Valamennyiüknek megvoltak a problémái, gondjai, nehézségei, s ezeket közölniük kellett Alexandra Kollontaj­­jal. Neki mindnyájukra jutott ideje. Munkáját úgy tudta megszervezni, hogy kapkodásnak sose volt nyoma benne. Nem ismertem mást, aki ennyire a nyugalom és biztonság légkörét árasz­totta volna. Mindig éreztük, milyen őszintén érdeklődik az emberek dolgai iránt és milyen szívélyes az em­beri kapcsolatokban. Értett hozzá, hogy figyelme­sen végighallgasson másokat anélkül, hogy köz­ben egy szót is szólt volna önmagáról. Bizalmat ébresztett önmaga iránt, tehát a szovjetország iránt is, amelyet képviselt. Egész diplomáciai tevékenységének alapja mindig a különféle álla­mi berendezkedésű országok békés egymás mel­lett élésének lenini elve volt. „A diplomata az országok élő kapcsolata — mondogatta Kollon­taj. — Az élő szó, az emberek közti- eleven kon­taktus nem nélkülözhető. Fejleszteni a barátsá­got, bizalmat kelteni országunk iránt: ez egyik legnemesebb feladata a diplomatának.“ Azt mondták róla, hogy nagyon szép. Több volt azonban ennél. Amikor először találkoztunk, már nem volt fiatal, de senkinek se jutott eszébe az életkorára gondolni. Elbűvölően okos, élénk, el­ragadó volt. Magatartásában volt valami egészen egyéni: méltóság és ugyanakkor csupa nőiesség áradt egész lényéből, mozdulataiból, még az öltözködéséből is. A második világháború kitörésekor Svédország a fasiszta német hadak gyűrűjébe került. Ale­xandra Kollontaj e nehéz helyzetben is sikere­sen képviselte a Szovjetunió politikáját, nem csekély mértékben neki köszönhető, hogy Svéd­ország azokban az években megőrizte semleges­ségét. Günter svéd külügyminiszter utóbb meg is jegyezte: „...Svédország szerencséje, hogy a háború éveiben éppen Kollontaj asszony képvi­selte Itt a Szovjetuniót.“ 1945 márciusában került sor eltávozására: Moszkvába rendelték. Mint személyi titkárnak el kellétt kísérnem. Mikor 1945 nyarán megtudtam, hogy Alexandra Kollontaj egészségi állapota miatt többé nem tér vissza Svédországba, hanem a moszkvai külügyminisztériumban tanácsos lesz, elhatároztam, hogy vele maradok. Közeli hozzá­tartozóim nem voltak Svédországban, s az Ale­xandra asszonnyal töltött évek, közös munkánk, közös érdeklődésünk szorosan összefűztek ben­nünket. Életét 1952 tavaszán infarktus oltotta ki. Azok az esztendőim, amelyeket Alexandra Kollontaj mellett töltöttem, olyasmivel ajándé­koztak meg, amiben kevés embernek van része: azzal a nagy boldogsággal, hogy egy gazdag- Jelkű, nagyműveltségű emberrel lakhattam és dol­gozhattam együtt. * ¥ III INDEN DÉLUTÁNUNK De sokszor elmondták már, hogy a mű­vészet bármelyik ága, a táncművészet is — egész embert követel. Ilyenkor önkén­telenül is a hivatásosokra gondolunk, s eszünkbe sem jut, hogy ez érvényes akkor is, ha csak hobbyról van szó. Erre, hogy ez Így van, az ember csak a szemé­lyes kapcsolat révén jön rá. Legalábbis erről győződtem meg, amikor Nővé Zám­­kyban (Érsekújvár) felkerestem a Keller­­házaspárt. Nevükkel a Duna Kupa nemzetközi táncverseny résztvevőinek névsorában ta­lálkoztam először. Ezt a táncversenyt a bratislavai Kultúra és Üdülés Parkjában rendezik meg, már bizonyos hagyománya le van, hiszen ebben az évben már nyol­cadszor sorakoztak föl a párok, s foglalták el helyüket a pontozóbirák nemzetközi összetételében. I Bécsi keringő el sem képzelhető ilyen szé­dületes „forgásszám" nélkül... Keller Gábor és Zlatica Anna Steinerová és Balog Róbert, a jövő csillagai. Mindketten 12 évesek, és még há­rom évig kell várniuk, amíg versenyezhetnek. De akkor aztán — mondják Kellerék és minden szaktekintély, aki látta őket — nem lesz megállás ... talán egészen a világbajnok­ságig! A LIGETBEN NAGYSZERŰI A falhoz illltott Bors Miit Sztankay István Bors Mátéként fim­­jeiben legalább egyszer került olyan kutyaszorítóba, hogy egy krajcárt sem adtam volna életeiért, ha kalandjai a valóságban történtek volna meg. De falhoz még nem állította senki, csak e sorok írója. Miképp, hogyan, mind­járt elmondom, csak egy perc türelmet kérek. Mindenekelőtt annyit erről a kedves, jó megjelenésű, széphangú, Jászai Mari-díjas színészről, hogy a budapesti Nemzeti Színház tagja, s azzal kezdte pályáját, hogy Brecht Arturo Ui című gengszterdrámájában magát Hitlert fi­gurázta ki. Volt Mátyás király egy Vö­rösmarty drámában, a csehszlovákiai Havel Kerti ünnepélye budapesti sike­rében például nagy része volt. Játszott Shaw-t nem is egy alkalommal, és szín­padon mindig siker kísérte alakításait. Szép beszédét színésztársai azzal jutal­mazták, hogy neki adományozták a Farkas—Ratkó díjat. Főiskolás kora óta filmez, először 1959-ben lépett kamera elé az Égre nyíló ablakban. Játszott az ígéret földjében, a Hattyúdalban, a Legenda a vonatban, az Alvilág professzorában, Amióta elkészült a Bors első sorozatá­nak forgatókönyve, azóta szerettünk volna összejönni. Nem sikerült..Végül a tizenharmadik rész, az Ujjé tr liget­ben felvételei után találkoztunk, ö for­gatás utón volt, ez a rész foglalkozott a kassai bombázás hátterével, Szívta a jó levegőt és.volt végre időnk be­szélgetni. — Tudom, hody a Borsban mozdony­­vezetőként kezelted és még számos,

Next

/
Oldalképek
Tartalom