Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-03-18 / 12. szám

I. GROSSMANN felvétel«! ismerkedik meg. Negyvenöt szakkör kö­zül választhatnak. Egyik-másikat a tech­nika vívmányai, a modellezés, a rakéta­­technika, a hajóépítés vonzza, vagy éppen a zene, a nyelvek tanulása, a sport. Godány Lenke néni, Koppány Mária, Prohószka István, Mészáros Ottó és a többi nevelő Is lelkiismeretesen foglalkozik a tanulókkal, a tehetsége­sekkel még külön Is. Nem egy szakkört, — többnyire a lányokét, szülők vezetik. Gyakori eset, hogy a gyerekek később azt a szakmát választják hivatásul, amelynek alapjait éppen a pionírház egyik szakkörében Ismerték, vagy sze­rették meg. A „klubosok" az iskolapadokból kike­rülve a pionírnyakkendőjükkel együtt nem teszik el lelkesedésüket, és tovább­ra is rendszeresen ellátogatnak a pio­nírházba. Ok a klub-tagok. Szívesen se­gítenek a fiotalabbaknak. Kafka Imre igazgató a pionírhoz jó nemzetközi kapcsolatait méltatja: — Elsősorban a szocialista országok pionírjaival tartunk fenn kapcsolatot, — mondta. — Már több éven keresztül részt veszünk a magyarországi, csillag­hegyi nemzetközi úttörő-találkozón. A mi pionírjainkat jól Ismerik ezeken a versenyeken. Számos díjat hoztunk már haza... Az eredmények mellett azért még problémák Is akadnak. Helyhiány­nyal küzdünk. De ez viszonylagos prob­léma, mert serdülő gyerekeink bővülő ismereteikkel, érdeklődésükkel egyre több tudás birtokbavételére képesek. Az iskola a napnak csak egy részé­ben neveli о gyermekeket. A szülő csak munkája után, késő délután, vagy este. Ezért a pionírszervezet, a pionírházak fő feladata, hogy szórakozva, a játék varázsával fejlesszék a gyerekek képes­ségeit, egyengessék útjukat leendő hi­vatásuk felé, lehetőséget adjanak ké­pességeik kibontakozására, hogy mun­­ájukat örömmel végző, alkotó emberré rméljak őket. D. MEGYERI ANDREA Évente 12 órányi hosszúságú rajzfilm készül a budapesti Pannónia Filmstúdió műtermei­ben. Hogy ez hány méter és hány darab lehet, azt egy kissé megvilágítja az adat, hogy van­nak köztük 1 perces, 3 5 20 perces, de V? perces filmek is. Hogy mi mindent lehet kifejez­ni fél perc alatt, arra viszont a legkitűnőbb példát ar UNES­CO kezdeményezésére a világ minden részéből összegyűjtött béketárgyú rajzfilmek szolgál­tatják. Képeinken a népszerű Gusz­táv rajzfi|m-sorozat főhőse lát­ható néhány kedves jelenetben, a Gusztáv a sötétben és a Gusztáv módosít c. rajzfilmek­hftl Prágai színházi levél (I.) E T I Z E N К É T D ее u H Ö в S E I 1 Milyenek a prágai színházak? Milyenek a prágai színészek, a prá­gai közönség? Ezekre a kérdésekre keresek fe­leletet, amikor három prágai esté­men három színházba látogatok el, úgy válogatva az éppen kínálkozó Vlastimil Brodsky, a 3. számú esküdt M előadásokból, hogy lehetőleg sok­oldalú tájékozódást nyerjenek. Első utam a Vinohrady-i Szín­házba (Divadlo na Vinohradech) vitt, amely Reginald Rose Tizenkét dühös ember-ének bemutató elő­adásával csábított. A darabot már láttam filmen és nagyon Izgalmasnak találtam, hogy szembesíthetem egyrészt a cseh Jifí Dalik államdíjas rendező mun­káját a filmet rendező Sidney Lu­­metével, másrészt a kulcsszerepet játszó színészek: az amerikai Henry Fonda és Lee J. Cobb, valamint Vlastimil Brodsky kiváló és Ilja Prachaf államdíjas színészek telje­sítményét. A film 1956-ban készült — mind forgatókönyv — írójának, mind rendezőjének első egész estét be­töltő játékfilmje volt. Ennek elle­nére szinte csak a tökéletesség mér­céjével mérhető. Témájával, drámai magjával és felépítésével, a konf­liktusok nem lanyhuló, inkább egy­re felfelé ívelő kifejlődésével, a párbeszédek izgalmas ritmusával elejétől végéig fogva tartja a néző figyelmét. A színházi előadás becsületére válik, hogy — a filmeknek szín­padra átültetésével járó eddigi, többnyire balul kiütő kísérletekkel szemben — mind rendezői meg­oldásban, mind a színészi munká­ban emlékezetes élményt nyújtott. Igaz ugyan, hogy Reginald Rose drámájában eleve sok volt a szín­padias elem, amit a film sem taga­dott meg — sőt! Dalik rendezőnek viszont sikerült a film-adta na­gyobb optikai lehetőségeket olyan átfogó harmóniával kiegyenlíteni, amely a tizenkét bírósági esküdt heves vitáját pompás, sok hangsze­res zenekar összjátékává tette. A vádlott egy fiatal ember sorsa felett ítélkezők, akiknek csak teljesen egyhangú döntése lehet mérvadó, erkölcsi és szellemi diadalukban néha már-már a tettlegességlg sod­ródnak. Az izzó drámaiságú össze­csapások sorén meztelenre vetkőz­nek a jellemek, amerikai kisembe­rek nőnek a szemünkben naggyá és magukat nagyra tartó sikeres „biz­­niszmenek“ válnak álmélkodó této­vákká a nagy emberi igazságok előtt, hogy végül is legyőzve ma­gukban minden alantas ösztönt, ki­mondják az egységes verdiktet: ártatlan! A színészek kitűnően kihozták a jellemeket, valamennyien igazi mű­vészetet nyújtottak, a már említett Vlastimil Brodsky és Ilja Pracháf épp úgy, mint a többi tíz: Karel Houska, Jaroslav Satoransky, Fran­­tiSek Hanus, Radoslav Brzobohaty, Svatopluk Skládal, Antonín Hardt, Vladimír Hlavaty, Jaroslav Moué­­ka, Zdenék Rehof és Vlastimil Fiäar. A drámaíró Reginaid Rose az ókori görög tragédiák felépítéséhez hasonlóan szorosan ragaszkodik az idő, a cselekmény és a hely egysé­géhez. Ezt a szándékot a rendezői kézjegyek mellett híven leolvashat­juk MiloS Törnek államdíjas dísz­lettervező színpadképéről is, amely a dráma két felvonásában teljes mértékben illúziót keltőén festi alá az egyetlen fülledt, forró nyári este folyamán lezajló cselekményt. A Tizenkét dühös ember bemu­tatójának igazi, viharos sikere volt. A közönség elragadtatottan tapsolt, egyszerűen nem akart hazamenni. Szó. sem volt itt ruhatári rohamról — csak megrendült, hálás nézők voltak, akik ünnepelték a művé­szeket, a művészetet. L. GÄLY OLGA

Next

/
Oldalképek
Tartalom