Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-03-04 / 10. szám

AMIÉRT ÉRDEMES Or] Q Ferencsik János, az európai hírű kar­mester már húsz éve vezényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart. A kiváló együttes kontinensünk számos országá­ban adott nagysikerű koncerteket. Feb­ruárban Bratislavában vendégszerepei­tek. A közönség két estén át forró taps­sal jutalmazta a magas művészi pro­dukciót. Ritka élmény volt a jelenlevők számára Bartók Béla utolsó, poszthumus művének: Brácsaversenyének a meg­hallgatása. Mozart Haffner szimfóniá­jának és Schubert VII. szimfóniájának interpretálása is nagy zenei élvezetet nyújtott. A felforrósodott légkörben adott ráadás — részlet Kodály Háry Jánosából — betetőzte az ünnepi han­gulatú estet. A Bartók-műben Bársony László szó­lista brácsajátéka a művész rendkívüli virtuozitásáról tanúskodott. A zenekar együtt lélegzett Ferencsik János karmesterrel. Lehiggadt mozdu­latokkal dirigált, a szinte a csend illú­zióját keltő pianókat gesztusok nélkül, de kényszerítő erővel „hozta“ ki a ze­nekarból. A forték erőteljesen zengtek á melódiák áramlatában ... Percnyi pontossággal érkezett a meg­beszélt időpontban a villáminterjúra. Precíz, a lényeget néző, kissé szigorú ember benyomását kelti. A lényegre térve — nehogy kifogy­junk a szűkre szabott időből — elhang­zott az első kérdés: lását: Kérem összegezze művészi hitval-Ferencsik János hallgatással válaszolt. Vajon könnyű egy művésznek szavak­ba foglalni azt, ami nagyon mélyen él benne? Nyomban utána elhangzott a másik kérés.-j- Tartsuk be talán a sorrendet és kezdjük a gyerekkorral, a pályakezdés­sel. Gyerekkoromban kezdtem, azóta egyhuzamban foglalkozom zenével. Elő­ször hegedültem, orgonával folytattam, végül karmester lettem. 1927 óta meg­szakítás nélkül tagja vagyok a Magyar Állami Operának. Ez a 45. szezonom. Jelenlegi munkásságom megoszlik az Operaház és az Állami Hangverseny­­zenekar között. Az együttes fennállása óta majdnem 800 koncertet dirigáltam. Sokat játszunk külföldön is. Voltunk Bécsben, Olaszországban. Az idei sze­zon is turnéval kezdődött, Angliában és Nyugat-Németországban szerepeltünk. A sűrített hazai program mellett jú­niusban két este fellépünk a Bécsi Ünnepi Hetek rendezvényein. Otthon vidéki városokban is koncertezünk. Közben az Operában márciusban fel­újításra kerül a Hovanscsína. Néhány nyári koncert után ősszel hosszabb tur­néra készülünk az USA-ba. — Milyen kapcsolatai vannak Cseh­szlovákiával? — Nagyon sokszor dirigáltam Cseh­szlovákiában, a Szlovák Filharmónia zenekarából igen sokan kedves, szemé­lyes barátaim, akikkel örömmel láttuk egymást viszont. Több évtizedes barát­ság fűz Suchoft mesterhez, Rajter La­joshoz, Moyzeshez. Ha ide jövök, min­dig sok jó barátot találok. Kérdezte, mi a művészi hitvallásom. Nem dogmatikus. Nehezen szavakba foglalható, érdemleges válaszom a kö­vetkező: Legokosabb, ha meghallgatnak. A zene lényegéről beszélni lehet ugyan, de csak nagyon homályosan, körülírón. Ha megkérdezik, hogy erről vagy arról a komponistáról vagy műről mit gondo­lok, akkor azt válaszolom: Legyen sze­rencsém a hangversenyen. Ha a zene külső vonatkozásairól beszélhetünk, akkor csak annyit mondhatok, hogy minden más művészettel együtt egy kö­zös nyelv a zenéé, akár a festészeté vagy az építészeté. Olyan nem nemzet­közi, hanem nemzetek fölötti kapocs, amely a világ minden népét egységesen összeköti. A zene nyelvén akkor is megértjük egymás lelkét, ha története­sen azon a nyelven nem is tudunk be­szélni. — A változó összetételű és a változé­kony hangulatú közönséggel milyen kapcsolata van? — A közönség mindig igazságos. Ter­mészetesen a zeneszerető és a zeneértő közönségről van szó. Nemcsak igazságos az ítéletében, de hálás is. Nem rövid pályám alatt azt tapasztaltam, hogyha szépen és szívesen muzsikálunk, akkor a közönség sem fukar az elismerésével. Az előadás és a közönség viszonya szo­rosan kapcsolódik az előbb említett „hitvallás“-hoz, vagyis hitem szerint egyik leghatásosabb tényezője az egy­mást megértésnek, egymás megbecsü­lésének, szeretetének. A művészet az emberi szellem egyik legmélyebb és legmagasabb rendű megnyilatkozása. Olyan tartalmat ad az életnek, amiért valóban érdemes élni. Elmosolyodik, kicsit fölenged és hoz­záteszi: — Utolsó mondatként írja le még ezt is: íme mégis' sikerült egy kis szelet kifogni a vitorlámból. Megköszönöm a villáminterjúra adott választ. Ferencsik Jánost várják a további koncertek. A zenében oldódik fel és ki­teljesül egész élete. Bach, Beethoven, Mozart, Schubert, Bartók, Britten és a többi halhatatlan zeneóriás kompozíciói zsonganak az agyában. A zenének és a zenében él. Számtalan fárasztó próba, törődés előzi meg azt a pillanatot, ami­kor esténként a dobogóra lép és a kar­mesteri pálcával beint. Az értelem és érzelem vevőkészülékén felfogva tovább adja, közvetíti zenekarával a nagy mes­terek zenével kifejezett gondolatait és érzelmeit.- Azon a nyelven, amelyet mindenki megért és amely minden szé­pet szerető embert összeköt. BERTHÁNÉ S. ILONA

Next

/
Oldalképek
Tartalom