Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-21 / 21. szám
1931. május 25. Pünkösd hétfője. Nem sokan, mindössze huszonheten jöttek. Hegyről, a szomszéd községből indultak. Siltes sapkájuk alól arcukra csurgott a sóslé. Már akinek volt siltes sapkája. Mert a legtöbbjük úgy jött, hajadonfővel. A hajszínük nem egyforma, hol lófeketétől a deresig változik. De egyben maradék nélkül, kemény elhatározásukban azonosultak. Ha az állam nem tesz mellettük igazságot, majd tesz mindenki maga mellett s mindenki mindenkiért. A föld hallgat, de erős, bakancsos lábuk ütemes dobbanását ma mégis visszaadja. Egy, kettő, három .,. Mennek előre változatlanul. Pedig tudják, hogy Kosúton 150 csendőr várja őket. Csendőrök az utak kereszteződésénél, az állomás épületében, a községháza előtt, ahol ennek ellenére egyre nagyobb a tömeg. Várakozó tekintetük abba az irányba fordul, ahonnét meg kell érkezniök Hegy felől. Azok pedig jönnek változatlanul. Csehszlovákia Kommunista Pártja meghirdetett nyilvános gyűlésére jönnek. Idejében megkérvényezték a gyűlés engedélyezését. írásbeli válaszra vártak, annak rendje és módja szerint. Választ ugyan kaptak, de nem papíron. Megérkezett, de csak most, az utolsó órában. Kosát ki is üzent Hegyre: — Nem engedélyezik a gyűléstl De azok elindultak mégis. Az élükön Major István, nemzetgyűlési képviselő. Neki kell beszédet tartania. A föld rab jai várják: munkások, cselédek, idény munkások. Nem tartja el őket a föld Pedig gazdag. Ad bőven gabonát, ten gerit, cukorrépát. Ezt a földet a leg fejlettebb mezőgazdasági s a legma gasabb piaci termelés jellemezte min dig. Főúri csecsemőkként ápolt földek voltak. Ontották az aranyat, de nem a földmunkás részére. Azok mégis dolgoztak szakadatlanul. Hajnali két árától este tízig. Napi tizennégy, tizenhat, tizennyolc órát. 5 aki dolgozhatott, az Isten kiválasztott gyermekének számított. (A férfi órabére 1,10 a nőé 0,90 korona volt.) A falvak elenyésző százalékát érte csak ilyen szerencse. Aszerint, ahogy a föld és gyár urai a jelentkezők közül melyik felé böktek oda. A többi Galánta, Pozsony (Bratislava) felé vette volna útját, ha lett volna kerékpárjo. De az nagy luxus volt akkoriban. Ezért sokan gyalog Indultak Pozsony felé szerencsét próbálni. Kéthárom nap múlva elfogyott az elemózsiájuk s visszakanyarodtak a régi reménytelenség felé. Az anyák gyermekei véres, párás szalmán látták meg a napvilágot. Egy szobában négy család is lakott. Krétával szelték négy felé a szoba padlóját. Egy-egy családnak egy-egy sarok jutott. S némelyik családban hét gyermek is volt. Ha az egyik család gyermeke át merte lépni a másik család krétavonással megszabott centimétereit, kétségbeesetten civakodás lett a vége. Gyakran verekedés is. A méltatlan nyomor erős méregkeverő. A hegyekből levándorolt szlovák summások kevesebb bérért is munkát vállaltak, s a sűrű péppé főtt moslékot tizen-Major István szobra a HNB új épülete előtt. A kosúti HNB Irodájának falán függ a községnek adományozott Köztársasági érdemrend Molnár Sándor: - Vasraverve vittek el a társaimmal a fegyházba Teplicky Sándor, a HNB elnöke, a kosúti sortűz tizenkét éves szemtanúja. — A bakancsunkat, ha volt, magunk foltoztuk, suvickoltuk fényesre, pedig sokszor nem volt már talpa sem. Kenyér helyett pofont kaptam, mert kenyér az nem volt... Sagan Mihály: - A mai rendszer . sokkal jobb életet biztosít, mint a múlt tammmtu • Ez az országos jellegű akció, amelynek minden mozzanatát a társadalmi összefogás, társadalmi alkotókészség jellemzi, rövid idő leforgása alatt nagy visszhangra talált hazánk lakossága körében. Nem meglepő dologi A tapasztalatok is fényesen bizonyítják, hogy azokban az akciókban, amelyekben a nemzeti bizottságok, szaki szervezetek, pártszervezetek, a nőszövetség, gazdasági él más szervek támogatása mellett a dolgozók egyéni kezdeményezése is szót kapott, komoly eredmények születtek. A jó ötlet aranyat ér — címére érkezett levelekből most is azt olvashattuk ki. hogy a versenybe bekapcsolódott polgártársainkat céltudatos igyekezet, segiteniakarás vezérli. A kereskedelem-, mezőgazdaság- és élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Szlovák Fogyasztási Szövetkezetek dolgozói viszont a lakosságtól kapott tervjavaslatok megvalósításához hatékony támogatást nyújtanak. A véleménykutatás után eljutottunk odáig, hogy nyilvánosságra hozhatjuk az első konkrét megoldásra váró feladatokat. Bízunk benne, hogy ezek ismét komoly érdeklődésre találnak hazánk lakossága, a funkcionáriusok, a nők és a férfiak körében. Kérjük, megfontoltan, felelősségtudattal adjanak tanácsot, miként lehetne a kereskedelem munkáját ésszerűsíteni úgy, hogy az mindannyiunk — a dolgozó nők és egész társadalmunk — javát szolgálja. A Szlovák Szocialista Köztársaság Kereskedelemügyi Minisztériuma és a Szlovák Fogyasztási Szövetkezetek Szervezetének elöljárósága, a kiskereskedelemben felmerülő hiányosságok kiküszöbölése érdekében, az alábbi konkrét javaslatok benyújtására ad lehetőséget a fogyasztóknak. 1. megoldásra váró feladat. Megfelelő helyiségek biztosítása új üzletek és vendéglátó üzemek berendezésére. Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy kiskereskedelmünk állandó helyiséghiánnyal küzd és az új üzletek létesítésére fordított beruházások sem fedik a szükségletet. Az évek folyamán több olyan épületet, amely a kereskedelem céljait szolgálta, másra használták fel s később, amikor az átminősítést kiváltó ok megszűnt, sem adták vissza eredeti küldetésének. A 98/67 számú rendelet alapján ugyan a használati bér többszörösének fizetésére lehetett kötelezni azokat, akik üzlethelyiségeket más célokra foglalnak le, de a helyzet így sem változott, mert a HNB-k egész sor kivételt és kedvezményt hagytak jóvá. Ezeken a helyiségeken kívül városon és vidéken több olyan épület található, amely kisebb átépítés vagy tatarozás után jó szolgálatot nyújtana a kiskereskedelemnek. Az 1. megoldásra váró feladat összegezve tehát: olyan realizálható tervjavaslat benyújtása új üzlethelyiségek berendezésére, melyeket szlovákiai vagy helyi viszonylatban kevés befektetéssel üzemképessé lehetne tenni. A legjobb tervjavaslatok beküldői között 1500 Kős, 1000 Kés és 500 Kés jutalmat osztunk ki. 2. megoldásra váró feladat. A fogyasztó védelme, jogainak biztosítása. A kereskedelem fontos és sürgető feladata a vásárló jogainak biztosítása. A gyakorlatban ez kétféleképpen valósítható meg: Közvetlenül a fogyasztóval szemben és az ellenőrző szerveken keresztül. Javaslatokat várunk tehát olvasóinktól, milyen intézkedésekkel lehet a vásárló jogait biztosítani. A benyújtott javaslatok lehetőleg az alábbi problémákat érintsék: a reklamáció elintézése, panasz- és klvánságkönyv, árdrágítás, pontatlan mérés, az áru minőségének felcserélése, polgári ellenőrök jogai és kötelességei, az állami kereskedelmi ellenőrzőszervek jogai és kötelességei, a termelőüzem felelősségre vonása a rossz minőségű áruért és hasonlók. Kérjük, kísérjék külön figyelemmel a vásárlók jogainak biztosítását a húsboltokban (húsmérésnél). A legjobb javaslatok beküldői között 1500 Kis, 1000 Kés, 500 Kés jutalmat osztunk ki.