Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-04-12 / 15. szám
baráti pardubicei járás küldöttsé ge is. A CSKP küldöttségét Peter Colotka elvtárs, az SZSZK miniszterelnöke vezette, aki értékelte a kommunisták kezdeményező készségének, munkalendületének kibontakozását a CSKP 50. jubileuma és pártunk XIV. kongreszszusa előtt. Hangsúlyozta, hogy a vezető pártszervekben teljes az egység, s ilyen értelemben irányítják az alsóbb szerveket is. Az elmúlt időszakról szólva megemlítette, hogy 1968—69-ben itt nacionalista ellentéteket szítottak mind szlovák, mind magyar részről, s hogy a mának sokat mond ez a lecke, amit a beszámoló, a felszólalások — az egész konferencia internacionalista egysége igazolt: szocialista hazánk építésében érdekeink azonosak. Figyelmeztetett, hogy kevés a nő és a fiatal a tisztségekben, a közéletben, a pártban. Sokkal több fiatalt és nőt kell megnyerni az aktív politikai munkára — természetesen a szolgáltatások fejlesztésével a nőknek jobb élet- és munkafeltételeket kell teremteni. A küldöttek nagy érdeklődéssel hallgatták a népgazdaság fejlesztésének terveit, amely a járás lakosai számára is új üzemek, munkalehetőségek létesítését feltételezi. A vitában itt éppúgy, mint a többi járási konferencián, a küldöttek munkahelyük, üzemük, községük, pártszervezetük konkrét eredményeiről szólották, s elmondták észrevételeiket, javaslataikat a tennivalókat illetően. A járási konferenciák küldötteinek véleménye megegyezett abban is, hog37 el kell mélyíteni a forradalmi hagyományok és a CSKP harci tapasztalatai szellemében történő nevelést, tovább kell mélyíteni internacionalista kapcsolatainkat, testvéri összetartozásunkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. A konferenciákon megnyilvánuló pártegység egyre nagyobb támogatásra talál hazánk valamennyi dolgozója körében, és egyre tevékenyebb munkára, felelősségteljesebb feladatvállalásokra serkenti dolgozó népünket szocialista hazánk építésében, a CSKP történelmi évfordulója tiszteletére, a XIV. kongresszus előtti időszakban. Ez az országos aktivitás is azt bizonyítja, hogy kommunista pártunk történelmi küldetéséhez méltón, a munkásosztály vezetésével újra felzárkóztatta zászlaja alá az ország valamennyi dolgozóját, hogy az ötödik ötéves terv feladatai teljesítésével a szocializmus építésének további győzelméért induljon harcba.-he— Az SZKP XXIV. kongresszusának elnöksége — az SZKP KB beszámolóját Leonyid Brezsnyev elvtárs tartotta. Az SZKP XXIV. kongresszusa A Szovjetunió sikereire büszke az egész haladó emberiség AZ SZKP PROGRAMJA A SZOVJET KOMMUNISTÁK HARCI ZÁSZLAJA Március 30-án kezdte meg ülését az SZKP XXIV. kongresszusa, amelyen az SZKP 14 millió tagját mintegy 5 ezer küldött képviseli. A külföldet, az öt földrész kommunista- és munkáspártjait, nemzeti demokratikus és baloldali szocialista pártjait, illetve mozgalmait 90 ország 101 delegációja képviseli. Az SZKP KB beszámolóját Leonyid Brezsnyev elvtárs, a központi bizottság főtitkára mondta el. Előadói beszédének bevezető részében a következőket mondotta: — öt év telt el a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIII. kongresszusa óta. Ezek az évek népünk intenzív munkájával teltek el a párt által kijelölt tervek megvalósításában. A szovjet emberek kiváló sikereket értek el a kommunista építés valamennyi fő szakaszán. Ezekben az években szocialista gazdaságunk nagy lépést tett előre. Jelentősen bővült az ipari termelés volumene, határozottan fejlődött a mezőgazdaság. Űj határvonalakat értünk el a tudomány és a technika fejlődésében. Mind nagyobb mértékben érvényesítettük a tudomány és a technika legújabb eredményeit. Ennek alapján sikerült lényeges haladást elérnünk abban az irányban, amely végül is az SZKP tevékenységének fő értelmét fejezi ki — az egész szovjet nép anyagi és kulturális színvonalának további emelésében. Ezekben az években eredményesen fejlődtek a szocialista társadalmi viszonyok és a szovjet demokrácia. Ezekben az években tovább virágzott a Szovjetunió népeinek testvéri barátsága, jelentősen szilárdult nagy hazánk — a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének politikai és védelmi ereje. A Szovjetunió és a testvéri szocialista országok jelentősen és tevékenyen hozzájárultak a békéért és a népek biztonságáért vívott küzdelemhez. Hazánk nemzetközi pozíciója méginkább megszilárdult, megnőtt a szocialista világrendszer szerepe. Tovább szilárdult és mélyült a jelenkori három fő forradalmi erő — a szocializmus, a nemzetközi munkásmozgalom és a népek nemzeti felszabadító harcának nagy szövetsége. Az elmúlt öt év nagy lenini pártunk további növekedésének és szilárdulásának, a szocialista társadalom egész életében betöltött vezető szerepe növekedésének az időszaka volt. A pártnak ezekben az években sok bonyolult feladatot kellett megoldania. Általánosította a kommunizmus építésében szerzett tapasztalatokat és elvszerű, realista politikai irányvonalat dolgozott ki, amelyet a szovjet nép egyetértéssel fogadott és egyöntetűen támogat. Óriási politikai fellendülésnek és a szovjet emberek munkalelkesedésének évei voltak ezek, kiemelkedő évfordulókkal — az Októberi Forradalom 50. és Lenin születésének 100. évfordulójával kapcsolatban —, ezekben az években egyre aktívabban részt vettek a dolgozók széles tömegei a pártunk által kimunkált tervek gyakorlati megvalósításában. Minden szovjet ember élete fontos eseményeként fogadja a kommunista párt XXIV. kongresszusát, konkrét tettekkel és új nagy sikerekkel üdvözlik. Lenini pártunk ereje teljében, újabb tapasztalatokkal gazdagodva, egyöntetűen felzárkózva jutott el XXIV. kongresszusáig, jól tudatosítva annak jelentőségét és nagyságát, amit már elért. A beszámoló magába foglalta a központi bizottság és az egész párt tevékenységének a legutóbbi kongresszus óta elért eredményeit, a külpolitikai rész a békéért folyó harc és a nemzetközi együttműködés programját. Részletes elemzést nyújtott a beszámoló a párt A kongresszus szünetében G, Beregovoj szovjet űrhajós autogramot ad V. Uszenkovának. az Ukrán KP Októbrovoj járási tanácsa (Dnyepropetrovszk) tagjának és a dnyepropetrovszki Állami Egyetem docensének, E. Sabalinovának. gazdaságpolitikájának alapvető kérdéseiről a jelenlegi időszakban, a nyolcadik ötéves terv főbb eredményeiről, valamint a párt gazdaságpolitikájának a feladatairól. Az SZKP KB beszámolója hangsúlyozta, hogy a párt egyik fő feladata a kommunista építésben az új ember kialakítása: „A párt egész ideológiai nevelőmunkájának magva az, hogy a dolgozók legszélesebb tömegeiben kialakítsa a kommunista világnézetet, a marxizmus-leninizmus szellemében nevelje őket.“ Brezsnyev elvtárs előadói beszéde befejező részében a következőket mondotta: Terveink reális számításokon, az ország szükségleteinek, erőforrásainak és lehetőségeinek számbavételén alapulnak. Az új ötéves terv irányelv-tervezetének megvitatása azt bizonyította, hogy a párt és az egész nép lelkesen helyesli és támogatja ezeket az irányelveket. Terveink végrehajtása valamennyiünk munkájától, szervezettségünktől és fegyelmezettségünktől, hozzáértésünktől és állhatatosságunktól függ. Pártunk és minden egyes szervezetének fő feladata: mozgósítani a tömegeket a kitűzött feladatok teljesítésére, még szorosabban tömöríteni egész népünket a kommunista építés lenini platformján. Lehetőségeink kimeríthetetlenek. Az ország gazdasági ereje még sohasem volt ilyen hatalmas. Űj magaslatokra emelkedett a szovjet tudomány és kultúra. Népünk erkölcsi-politikai egysége megbonthatatlan. Egy sorban haladunk szocialista barátainkkal és szövetségeseinkkel. Tovább szilárdul harci szövetségünk az egész világ forradalmi erőivel. Bizonyosak vagyunk abban, hogy elértünk mindent, amire törekszünk, sikerrel megoldjuk a magunk elé tűzött feladatokat. Ennek a hitünknek a záloga a szovjet nép alkotó géniusza, önfeláldozása, a lenini úton tántoríthatatlanul előrehaladó kommunista párt zászlaja alatti tömörülése volt és marad a jövőben is.