Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-22 / 12. szám
Ezekből a tojótokból kislibák lesznek majd. — Milyen volt a lagzi? Százházas? Szendén félrefordítja a fejét. — Százhatvanan voltak. A gyöptéglákba készített palánták sora egyre gyarapodik a ládákban. Papp Erzsébet és Kemenszky Júlia felemelik és odébb teszik a ládákat. Természetesnek tartják az egyre fokozódó munkatempót, szinte egyszerre mondják: Igyekezni kell, hisz itt a tavasz KELNEK A KISKACSÁK A keltetőben hat-hétezer sárga kiskacsa töri meg hetente a tojás héját. Február elején indult a keltetés. Neszi Istvánná irányítja itt a munkát. Komáromból (Komárno) került ide, ahol szintén egy keltetőállomás vezetője volt. Négyen dolgoznak mellette. Két műszakban. Ketten-ketten váltják egymást. Az állattenyésztés legjobb dolgozóit, legjobb munkaerőit választották ki erre a fontos, felelősségteljes munkára. Kuszala Jánosné, Kiss Sarolta, Gál Lenke és Bese Erzsébet dolgoznak vele. A BIOS — 10 000-es keltetőgépek heti befogadóképessége pontosan 1944 darab kacsatojás. A gépek 37,5 C hőmérsékletre és 55— 65 százalékos páratartalomra vannak beállítva. Kelés után azonnal szállítják a kiskacsákat. Főleg a keszegfalusiak (Kameniéná) viszik, ott ugyanis kacsahizlalással foglalkoznak. Nagyban hét koronáért, kicsiben nyolcért árulják a kikelt kacsákat. Ügy gondoljuk, hogy a keltetés a tavaszi készülődéshez tartozik. De azért a gépek között járva megkérdezzük a vezetőnőtől: És meddig tart a keltetés? Meglepő a válasz: — Szeptemberig. EZ A HÓNAP A KISLIBAKE Ezt Kiss Sárika mondja, aki Kuszala Jánosnéval együtt válogatja, lámpázza a tojásokat. — Libatojásból ugyan kevesebb fér a gépekbe, de megéri a keltetésükkel foglalkozni, hisz a Landes fajta kislibák darabjáért 25 koronát kapunk... De egyébként is az a tervünk, hogy átállunk majd idővel a kislibák keltetésére. De még nincs itt egyetlen kisliba sem. Csak a hatalmas tálcán sorakoznak az előkészített tojások. És bármerre járunk, dűlőutakon, raktárak között, melegágyak mellett, a párás meleg keltetőben, mindenhol készülődés fogad. Senki sem tétlenkedik. Ahogy természetes, hogy tavasszal nefelejcskékre váltja a színét az ég, zöldül a fű, a határ, olyan természetes, hogy munkával készül a földművelő ember az évről évre visszatérő kezdetre. Ilyenkor újra reménykednek, hogy jó lesz, kedvez majd az időjárás is, de tudják, hogy biztosat várni csak saját munkájuktól lehet. Beny&k Mária Puha földbe kerülnek a gyenge növények Plkirozzák az első palántákat nél. Az idén már többet terveztünk. Nem állhatunk meg, tudja hogy van ez... Ügy tervezzük, hogy kertészetünk eléri majd a 2 millió 55 ezer koronás bevételt... Hogy mit mondunk erre? Reménykedünk. Nagyok a feladatok. Hisz a 66 hektáros kertészet paprikájából, karalábéjából, paradicsomából, uborkájából, szamócájából és dinnyéjéből a szerződések alapján még Stupavára és Brnóba is szállítanak majd. — És mit szólnak ehhez a lányok, asszonyok? A kertész mosolyog. — Mondják meg ők! Fábrik Erzsébet már ötödik éve dolgozik itt. Rendszerint csak a szezonmunkák idején, de szereti a kertészkedést. — Igyekszünk... Csak azt sajnálom, hogy nincs virágkertészetünk... Hasznos, szép munka volna virágokkal dolgozni. Hegedűs Vilmosné is komolyan veszi a kertészet problémáit, hisz 6 nemcsak kertészeti dolgozó, hanem a nőszövetség helyi szervezetének elnöknője. — Nekünk jó, ha sikerül a tervet teljesíteni. És ezt nemcsak szokásból mondom... Magunknak dolgozunk. Ha jó a bevétel, még kirándulásra is futja. Már voltunk a Magas Tátrában, Krasna Hőrkán és a Balatonon ... Szenei Vilmosné is ötödik éve dolgozik itt. Fiatalasszony. Januárban ment férjhez. Ezt a többiek súgták a fülembe, ezért nem is a munka felől kérdezgetem.
