Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-08 / 10. szám
INDIRA 6ANDHI a gondolat és a cselekvés embere A föld e több mint félmilliárdnyi lakosú, területére nézve hetedik legnagyobb országa tizenhat államra tagolódik. E tizenhat államban az emberek tizennégy nyelven és kétszázötven dialektusban beszélnek. Az egyes államokban részben a nemzeti, részben a helyi érdekeket képviselő pártok fantasztikus bonyolultságú koalíciókra lépnek egymással. Ezek a koalíciók gyakran áttörik a „jobb“ és „bal“ Európában megszokott politikai kategóriát, s lehetővé teszik, hogy egyes államokban a központi kormány ellenzéke legyen hatalmon, másutt olyan koalíciók alakuljanak, amelyeknek alkotóelemei egy harmadik államban esetleg ellenfélként állanak egymással szemben. Ha mindehhez hozzászámítjuk a nyelvi problémákat (a lakosságnak csaknem fele által beszélt tunk az áremelésekkel. Vegyük csak az áremeléseket. Nálunk elég magas az életszínvonal — de ennek nagy az ára, a munkások viszonylag hamar megöregszenek, elhasználódnak. Es ezt a keservesen kiharcolt életszínvonalat most kemény támadások érik, a közvetlen adók januári emelése meghaladja a 17 százalékotl Hát erre mondtunk nemet, erősen és határozottan, s meg is volt az eredménye. NEM LEHET SVÉDORSZÁGRÓL BESZÉLNI, hogy fel ne vetődjön a fiatalok kérdése. Ryding asszony, akinek két gyermeke van — a fia lelkes focista, lánya gimnáziumba jár — alaposan Ismeri a problémát, tudja, hogy mi minden keveredik az ifjúsági mozgolódásokban, a vietnami háború ellenzésétől az „intézmény“ és általában minden társadalmi berendezkedés tagadásáig. Beszélgetni kell a fiatalokkal, meg kell érteni őket — ez az egész kérdés kulcsa. Igaz, a párt helyzetét nehezíti, hogy az újjászületés nehéz időszakában széthullott az ifjúsági szervezet, s most akarnak egy újat alapítani. — Mire húszévesek lesznek és szavazhatnak, addigra benő a fejük lágya ... Azután nevetve hozzáteszi, hogy ő is diák volt még, amikor belépett a kommunista pártba. Akkor tört ki a spanyol polgárháború. Volt irodai alkalmazott, városi tanácsos, képviselő, (most újra az) gyakorló anya. A férje kazánkovács és , szakszervezeti bizalmi. Mióta tagja a felső pártvezetésnek? — Várjunk csak — azután a homlokára csap — hát persze, amikor megszületett a második srác) Csupa temperamentum, élet, vidámság. Megértem a göteborgi hajógyári munkásokat, akik tűzbe mennének érte. hindi nyelvvel szemben az ellenállást számos államban), valamint a kétségkívül meglevő vallási ellentét demagóg módszerekkel mindig lángra lobbantható parazsát a hinduk és a több mint ötvenmillió mohamedán között — fogalmat alkothatnak annak a politikai feladatnak a nagyságáról, amelyet India kormányzása jelent. Churchill alighanem ezeknek a belső feszítőerőknek a nagyságában bizakodott, amikor azt jósolta, hogy a függetlenné vált India „szét fog robbanni“ és hogy „szalmabábuknak adjuk át a hatalmat, akiknek néhány esztendő múlva nyomuk sem marad“ . A függetlenség óta eltelt évtizedek alaposan megcáfolták Churchillt. India történelmének kritikus fordulóin mindig ki tudta termelni azokat a politikai vezetőket, akiket nem a szalma, hanem inkább egy finoman kidolgozott acélrugó tulajdonságai jellemeztek: Óriási rugalmasság és taktikai készség ideiglenes politikai és gazdasági szövetségek létrehozására — ugyanakkor pedig rendkívüli szívósság és keménység az alapvető kérdésekben. Annyi év után közeledik az indiai belpolitikában „az igazság pillanata“, a szinte a zűrzavart érintő bonyolultság ellenére tisztázódnak az alapvető politikai erőket elválasztó demarkációs vonalak. A független India rövid, de viharos politikai történetének talán legfontosabb döntései érlelődnek. A májusi hangulatú Delhitől a trópusi izzású Madrasig minisztériumi szobákban és szerkesztőségi íróasztaloknál egyaránt lehetett érezni a közeledő döntésnek ezt a fokozódó feszültségét. S az érett, kulturált érintkezési forma sem leplezte, hogy a döntésben mély személyi, politikai indulatok és szenvedélyek is összecsapnak. EGY ASSZONY PORTRÉJA Ezek a szenvedélyek ma Indiában egy asszony alakja körül kavarognak. Nehru lányának, az ország miniszterelnökének, Indira Gandhinak a személye körül — aki az elmúlt két esztendőben a churchilli formula eleven cáfolatává nőtt, bebizonyítva, hogy egy politikai acélrugó minden tulajdonságával rendelkezik. Amikor 1966 elején Sasztri halálos szívrohama után az uralkodó Kongresszus Párt Indira Gandhit a kormány élére emelte, még általános volt a régi pártgépezetnek az a meggyőződése, hogy egyszerűen „egyensúly-jelöltet“ választottak — Nehru lányát, aki alkalmas arra, hogy az elfelejtett, múltba süllyedt falvak sok tízmilliós népe előtt is a folytonosság megőrzőjeként, nemzeti szimbólumként lépjen fel — de ahhoz ne legyen elég ereje, hogy megváltoztassa a meggyökeseredett kongresszus párti gépezet tényleges hatalmi struktúráját. Azóta kiderült: Indira Gandhi megválasztása a kongresszus párti gépezet egyik legnagyobb politikai tévedése volt. A nemzeti jelkép, a szimbólum ereje megmaradt. E világrészben, amely India — továbbra is Indira .Gandhi az egyetlen politikus, aki a szó legteljesebb értelmében nemzeti méretű jelenség. S olyan társadalmi körülmények között, ahol tíz- és tízmilliók számára a könnyen érthető, "fizikailag is erőteljes szimbólumokhoz való kötődés a politikai tájékozódás egyetlen lehetséges módszere — ez hallatlan erőforrás. Alighanem 1968—69 táján érlelődött meg Indira Gandhiban az a politikai meggyőződés, hogy el kell dobnia magától a kongresszusi frakciók közötti egyensúly hordozójának, a centrum megtestesítőjének szerepét. Nem kétséges, hogy ez személyi döntés is volt: a hatalom ismerőjének és értőjének döntése. De ma már az is világos, hogy mindenekelőtt az indiai politikai életet mélyen és tudatosan átalakítani akaró elhatározás volt. „A gondolat és a cselekvés emberei nem élhetnek elszigeteltségben. Az ilyen emberek forradalmakat vezetnek“ — mondta Indira Gandhi az afrikai és ázsiai írók Delhiben tartott kongresszusán. Az elszigeteltségből való kilépés az ő számára azt jelentette, hogy fellépése széttörte az indiai belpolitika megszokott kereteit, megindította a belpolitika polarizálódását. A földkerekségnek e talán legbonyolultabb országában a politikai választás kérdését szinte ijesztően egyszerűvé tette. Ez a kérdés ma, az ország történelmének talán legfontosabb választási döntése előtt egyszerűen így hangzik: Indira Gandhival — vagy ellene. Ez persze az indiai tömegek nagyfokú személyi kötöttsége és a miniszterelnök asszony alakja körül viharzó szeretet-, gyűlölethullámok ellenére sem érzelmi-személyi kérdés hanem mélyen politikai.
