Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-12-28 / 52. szám
Szerkesztik az olva „l, családi I .i:fe seket, me Dan^0 V I kívánjak valamit j Közöljenek -.Л ЭО"MAJTÉNYI ERIK Aki a hidat építette Aki a hidat építette, gondolod, gyönge lehetett-e? Széles és izmos volt a válla, kő sem vas sem keményebb nála. <3 parancsolt rá kőre, vasra, hogy egymást tartsa, egymást támassza. Hogy minden terhet könnyen elbírjon, s átmehess te is ezen a hídon. Könnyedén, szépen, szinte lebegve, mintha valaki átemelne, valaki, akinek izmos a válla, kő sem és vas sem keményebb nála. WEÖRES SÁNDOR - KÁROLYI AMY Véget ér az esztendő Suttog a fenyves, zöld erdő, Télapó is már eljő. Végire jár az esztendő, cseng a fürge száncsengő. Tél szele hóval, faggyal jő, elkel most a nagykendő. Libben a tarka nagykendő, húzza-rázza hüs szellő. Suttog a fenyves, zöld erdő, rászitál a hófelhő. Csendül a fürge száncsengő, véget ér az esztendő. Élt egyszer egy özvegyasszony, annak volt két lányb, jz egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. Az öreg sokkal jobban szerette a csúnya lustát, mert az édes lánya volt. Minden munkát a másiknak kellett végeznie, az volt a Hamupipőke a házban. Ott ült szegény napestig a kút mellett az úton, és font, egyre font, míg csak a vér ki nem serkent az ujjábái. Egyszer aztán úgy megvágta az ujját a szál, hogy az orsó is csupa vér lett tőle. Le akarta mosni a kútnál, de az orsó kicsusszant a kezéből és beleesett a vízbe. A lány sírva fakadt, hazaszaladt a mostohájához, s elpanaszolta neki, mi történt. Az meg, ahelyett hogy megszánta volna, kegyetlenül rárikapodott: — Ha beleejtetted, szedd is ki belőle I Szegény lány visszament a kúthoz, nem tudta, mitévő legyen; félelmében végül is az orsó után ugrott. Elvesztette az eszméletét, s mikor aztán magához tért, egy szép, napfényes, virágos mezőn találta magát. Elindult, ment, mendegélt; egyszer csak egy kemencéhez ért. A kemence tele volt kenyérrel, s a kenyerek azt kiabálták: — Húzz ki hamarl Húzz ki hamar, mert megégekl Már régen kisültem I A lány nekilátott, és szép sorjában mind kiszedte őket a lapáttal. Aztán tovább ment; ment, mendegélt, míg egy almafához nem ért. A fa tele volt almával, és azt kiabálta: Rázz meg! Rázz megl Minden almám megérett mór! A lány megrázta a fát, hogy csak úgy hullott a sok alma, mint a zápor. Addig rázta, míg az utolsó szem is le nem hullott róla. Akkor az egészet szépen kupacba rakta, és tovább indult. Ment, mendegélt, végre egy házikóhoz ért. A házikóból egy anyóka kukucskált ki barátságosan, de olyan hosszú foga volt, hogy a lány megijedt, és el akart szaladni. Az öregasszony azonban utána kiáltott: — Ne félj tőlem, kedves lányom! Maradj nálam; ha minden munkát rendben elvégzel a háznál, jó sorsod lesz. Csak arra vigyázz, hogy jól megvesd az ágyamat, jól fölrázd a párnámat, hadd szálljon a pihéje; olyankor hó hullik fönt a világban. Én vagyok Holle anyó. Az öregasszony olyan szépen rábeszélte, hogy a lány végül is összeszedte a bátorságát, ráállt a dologra, és beszegődött hozzá. Mindent megtett a kedve szerint, az ágyát is mindig jól fölrázta, csak úgy szálltak a pihék, akár a hópelyhek. De jó dolga is volt ám az öregnél! Soha egy rossz szót nem hallott, s ehetett, amennyi jólesett neki. Evett is eleinte jó étvággyal; hanem aztán valahogyan ízét vesztette a falat a szájában. Egyre kedvetlenebb, egyre szomorúbb lett. Eleinte maga sem tudta, mi leli; hanem utóbb, mikor már jó ideje szolgált Holle anyánál, ráeszmélt, hogy haza kívánkozik. Hiába ment itt ezerszer jobban a dolga, mint otthon, mégiscsak mindig ott járt a gondolata a meszszi kis falusi házban. Végül aztán már nem bírta tovább, odaállt szépen Holle anyó elé, és azt mondta neki: — Elfogta a szívemet a honvágy, nem maradhatok tovább nálad. Tudom, százszor jobb sorom van itt, mégis azt mondja a szívem: vissza kell mennem az enyéimhez! — Tetszik nekem, hogy haza vágyói — felelte az öreg —, ebből is látszik, hogy derék, hűséges teremtés vagy, és amiért olyan becsülettel szolgáltál, én magammal viszlek fel a fenti világba. Azzal kézen fogta, és egy nagy kapuhoz vezette. — Innét most már mehetsz magad is — mondta — ez a kapu egyenest a falutok határába nyílik. A kapu kitárult, s abban a pillanatban, ahogy a lány átlépett rajta, sűrű aranyeső hullott rá a magasból, és az arany mind ott ragadt a ruháján; fénylett, csillogott az egész lány tetőtől talpig. — Ez a fizetség a szorgalmadért! — kiáltotta Holle anyó a kapun túl, és még a kútba esett orsóját is kidobta utána. A két kapuszárny dördülve becsukódott, s lám, a lány, amint körülnézett, ott találta magát a falujuk határában, nem messze az anyja házától. Gyorsan útnak eredt, sietett haza boldogan. Ahogy befordult az udvarukra, a kút kávájáról meglátta a kakas, és nagyot rikkantott: Kukurikúl Mi történt? Aranyos lányunk hazatért! A lány bement a házba, és mert talpig arany borította, az anyja is, meg a testvére is szívesen fogadta, ö meg elmesélte, mi történt vele. Mikor a mostohája meghallotta, hogyan jutott a nagy gazdagsághoz, nagyon szerette volna, ha a csúnya lusta lányának is ilyen szerencséje akad. Kiküldte hát fonni a kúthoz, a lány meg bedugta a kezét a tüskebokorba, összeszúratta az ujját a tövisekkel, bevérezte az orsót, bedobta a kútba, és utána ugrott, ö is a szép mezőn tért magához; 6 is ugyanazon az ösvényen indult el, amelyiken a másik lány járt. Amint a kemencéhez ért, ismét kiabálni kezdtek a kenyerek: — Húzz ki hamarl Húzz ki hamar, mert megégek! Már régen kisültem! De a lusta lány azt felelte: — Hogyisne! Hogy összepiszkoljam magamat! Azzal továbbment. Csakhamar az almafához ért. — Rázz meg! Rázz meg! Minden almám megérett márl — kiáltotta az almafa. Hogyisnel Hogy a fejemre essék egy alma! felelte a lány, és továbbment. Odaért Holle anyó házához, de egy cseppet sem ijedt meg az öregtől, mert már tudta, milyen nagy foga van, és tüstént elszegődött hozzá. Az első nap erőt vett magán, szorgoskodott, és ha Holle anyó mondott neki valamit, rögtön megtette, mert egyre csak a sok aranyra gondolt, amit majd kapni fog tőle. A második napon azonban már lustálkodott egy kicsit, a harmadikon meg már alig akart fölkelni reggel. Holle anyó ágyát sem úgy vetette meg, ahogyan kellett volna; nem rázta föl a dunnát, hogy a pihék szétszálljanak belőle. Az öreg végül is ráunt, és kiadta az útját. A lusta lány cseppet sem búsult rajta, hogy a dolog így fordult; most jön majd az aranyeső — gondolta magában. Holle anyó őt is a kapuhoz vezette; hanem amikor a lány kilépett rajta, arany helyett egy jókora üst szurok zúdult a nyakába. — Ez a fizetség a szolgálatodért! — mondta Holle anyó, és becsukta a kaput. Ä lusta lány hazament; tetőtől talpig szurkos volt, s amikor a kakas meglátta a kút kávájáról, nagyot rikkantott: Kukurikúl Mi történt? Szutykos lányunk hazatért! A szurok pedig rajta ragadt élete végéig.
