Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-02-01 / 5. szám
AMIT AZ ÉGETÖKEMENCE Anya és gyermeke (színes mozaik) ◄◄ ▲ Nyári éj (színes mozaik) Ószláv templom Kostolany község határában (színes plasztika) Liptói asszony (színes plasztika) ■■■ gy szürke pozsonyi sarokházban már évek I аЛ óta ontja magából az agyag költészetének I színes zománcozott remekeit egy műterem-I Hfl ben komor szerénységgel megbúvó égető- I kemence. Igaz, hogy működését úrnője, az ^В^Л agyag rejtett szépségeinek varázslónője, Dagmar Rosulková, érdemes művésznő irányítja. Dagmar Rosulková hazánk kerámiaművészetének egyik kiválósága, akinek alkotásaiban szerencsésen párosulnak a népi hagyományok legszebb hatásai a harcos és tudatos avantgardista törekvések eredményeivel. Nem érdektelen, hogy tipikus városi ember létére Dagmar asszony felismerte a szlovák népművészet időtálló értékeit, s ahogyan ezt a téli alkony csendjében a műterem sarkában meghúzódó égetőkemence halk, duruzsoló hangon meséli, ez volt az alaptőkéje a művésznő tehetségének, aki, akárcsak a bakabányai (pukaneci) fazekasok vagy a mezopotámiai színes, zománcozott téglákból készített faldíszek ismeretlen és mégis halhatatlan alkotói, nemcsak a fazekas korongnak szuverén ura, de tökéletes ismerője a különböző agyagfajták jó és rossz tulajdonságainak, s nem utolsósorban nagymestere a *zom0ncf0l0k helyes alkalmazásának. Dagmar Rosulková azonban nem elégedett meg a szlovák folklór ősrégi színeinek és formáinak variálásával, hanem ahogyan azt már az elején említettem, mindezt alaptőkéje igen fontos részének minősítve a szlovák keramika megújhodására törekedett. А XX. század Európájának legmodernebb kerámiakemencéjében olvasztotta sikeresen homogén egységgé a régi hagyományok legnagyobb értékeivel. Talán senkire sem illenek annyira Paul Valéry szavai, mint éppen Dagmar asszony alkotásaira, hogy „A nagy művek terén az igazi hagyomány nem abban rejlik, hogy utánozzuk amit elődeink alkottak, hanem megleljük azt a szellemet, amely ezeket a nagy műveket alkotta, és amely más időkben egészen mást alkotna!" Am az is igaz, hogy Dagmar asszonyt a szerencsés véletlen is segítette. Mint már említettem, a művésznő kimondottan városi ember. Apja a Siemens cégnél dolgozott, édesanyja pedig dohánygyári munkásnő volt. A kis Dagmar tehát valóban proletárgyereknek számított. És proletár eredetét, hovatartozását a kor eseményei is tudatosították benne. Látta, hogyan hurcolják el hazulról egy háborúellenes tüntetés után édesanyját a kakastollasok. Akkor kapta életében, az embertelen rendszer egyik durva darabontjától, az első pofont is, Modellező és rajzolói tehetségét nemcsak a rokonság, de tanítói is rövidesen felfedezték. Mindnyájan tanácstalanok voltak: mi lesz a kis Dagmarral, aki mindenáron képzőművész akart lenni. Végül is „a vének gyülekezete" Bécsbe küldte a kis konok művészadeptust, s ott egyik unokanővére a Kunstschule für Frauen und Mädchen elnevezésű iskolába íratta be. Az iskolában, ahol az iparművészetekkel, így a kerámiával is foglalkoztak, Dagmarnak ismét szerencséje volt. Éppen abban az időben vendégszerepeit ezen az úgynevezett Frauenakadémien Pietro Pestruzzi, a neves olasz szobrász, aki nyomban felfigyelt a kis pozsonyi bakfis nagy tehetségére, s akinek jó egynéhány év elmúltával Rómában Dagmar egyik legjobb, legkedvesebb tanítványa lett. A bécsi szép napok azonban rövidesen véget értek. A nagy gazdasági válság szele végigsöpört Közép-Európán is. S Dagmar édesapja is a munkanélküliek seregét szaporította. Tanulmányait természetesen félbeszakította, s hogy szülein segítsen, egy pozsonyi magáncégnél vállalt állást. Művészi ambícióiról azonban nem mond le. S amikor Pozsonyban megnyílik az első iparművészeti iskola, a SUR (Skola umeleckych remesiel) Dagmar azonnal beiratkozik ebbe az új iskolába. Igazgatója a brünni Jozef Vydra, a weimari Banhaus nagy csodálója, Gropius és Moholy-Nagy László személyes barátja. A tanári kar tagjai között pedig olyan nevekkel találkozunk mint M. Galanda, Zd. Rossmann, Reichentál Ferenc, L. Fulla, valamint a prágai származású Julie Horovó, később Kovaóiková, szobrásznő és keramikus. Ezért azt nem is csodálhatjuk, hogy az iskola a haladó, modern gondolatok terjesztése mellett, a legmodernebb képzőművészeti irányzatoknak lett a propagálója a gyakorlatban is. És érthető is, ha a Hlinka párti lapok bolsevista erődnek nevezték az iskolát. És hogy ma Dagmar asszony személyében a legképzettebb iparosmesterrel a nagy tehetségű szobrászművész párosul, azt elsősorban Gropiusnak, illetve Vydra igazgatónak köszönheti, akik a > О •*» »0 *o a «/>