Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-24 / 34. szám
1 •о I 4) Q i in ü: 3 kön viselő dolgozók, a munkájukkal való elégedettség érzésén túl, jó megélhetőségi lehetőséget is találjanak. A korongozás, úgy mondják, férfimunka. Az anyag formázásához férfierő, ügyesség és tehetség kell. És mégis itt egyre inkább a nők foglalják el a férfiak üresen maradt helyeit. Az üzem 68 alkalmazottjából 40 nő. A majolikakészítés minden csínját-bínját megtanulták, legtöbbjük mégis a festőműhely asztalainál kötött ki. Itt festik a kézzel, vagy újabban préseléssel gyártott, pirosra égetett és fehér kerámiamázba mártott agyagedényekre a modrai rhajolika hagyományos virágmotívumait. A matt, fehér máz beszívta a festéket, de a halvány színek az ezerfokos villany-1. Forog a korong, alakul a boroskancsó 2. A fényt és »zínpompát adó víllanykemence 3. Sok ecsethúzás kell egy ilyen vázára 4. Ebből a huncut-korsóból nem mindenki tud inni.., 5. Melyiket szeressem? ... Nagy a választék a szövetkezet saját üzletében 5 kemencékben életre kelnek, a fehér máz tükörfényes réteggé válik, és a tárgyak ragyogó külsőt öltenek a kemencében. Nők, férfiak, fiatalok, idősebbek, kezdők, tapasztalt mesterek dolgoznak a keskeny asztalok mellett. Kezükben meg nem áll az ecset. Sipos Klári két éve szabadult az üzem tanonciskolájában. Kezdő a művészetben, az egyszerűbb mintás tárgyak festését végzi, de mindig nehezebb minták következnek majd, egészen a mestermunkáig. Horník Mihály, a festőműhely vezetője 17 éve dolgozik a műhelyben, jól ismeri társai tehetségét, tudja, kinek milyen munkát adjon, hogy az munkaszeretete mellett keresni is tudjon. A megrendelésre készülő művészi darabokat a rutinos „mesterek“ díszítik. Hóz Richard majolikafestő 32 éve dolgozik a szakmában. A díszvázák festésénél a nagyság, a színezés és a minta igényessége szerint fizetnek. Egy kb. 60 cm nagyságú váza festéséért 16—40 koronát kapnak. Amit most Hóz mester készít, annak 24 korona darabja. Igen gyorsan kell dolgoznia, hogy a 32 éves gyakorlattal a napi 100 koronát megkeresse. . Nem csoda, hogy kicsi az érdeklődés a kézművesmesterségek iránt. A modrai majolika üzemnek is legalább tíz új tanulót kellene kitaníttatnia az üzem jövője érdekében. Fiúkat keresnek, de ezzel, és ezt többször hangsúlyozták, nem a női munkaerők mellőzése a céljuk — hiszen az üzem létesülése óta sokat köszönhetnek nekik, hanem hogy az elkövetkező években a nyugdíjba vonuló mesterek helyét betölthessék kitanult fiatal férfiakkal. Az üzem szomszédságában találjuk a kiállítási termet. Megcsodáljuk a habán fazekasok mesterműveit, a modrai kerámia és a majolika régi és új legszebb példányait. Alkotóik neve legnagyobbrészt feledésbe merült, de élnek alkotásaikban. A népművészet kiapadhatatlan forrásának gazdagságát bizonyítják — a gépek, a vasbeton modern világában felidézik a rétek csendjét, szívderítő tarkaságát. VARGA MAGDA helyen végeztem a polgárit, s Pestre készültem. Apám szíve megesett rajtam. Még abba is belenyugodott, hogy festészetet tanuljak, csak békét hagyjak neki. De akkor kitört az első világháború. Nem lett semmi a tanulásból. És mi volt a nő sorsa, főleg akkor, falun? Férjhez mentem, A férjem is ladmóci. Tanító volt. Valamikor rengeteg arcot rajzoltam. Az arcokat a mai napig is szeretem, Ennek a szenvedélyemnek köszönhetem, hogy szinte megállt felettem az idő, nem érzem az öregséget. Erzsiké nénire, mint általában a „bogaras emberekre", Ladmócon is furcsán nézegettek. Gyakran vágott neki a zempléni várhoz vezető ösvénynek a Bodrog partján, festőállványával. Vidám természete, s határtalan emberszeretete ellenére is magányos lélek. — A fiam Rimaszombat mellett él, a lányom a szomszéd faluba, Szőlőskére ment férjhez. Ö is örökölte, mint én az anyámtól, a festészet iránti vonzalmat. Neki több szerencséje volt, mint nekem. Elvégezte Pesten az Iparművészeti Főiskolát. Erzsiké néni teljesen egyedül él a házban. A régi bútorok, mintha csak ifjúkori vidámságát, életerejét sugároznák vissza rá, ahogy ül a homályosodó ablak előtt, egészen megfiatalodik az arca. Régi emlékekről, s új benyomásokról beszél. Mert p mai napig betegsége ellenére is mozgalmas életet él. Szereti faluját, főleg így, hogy megújhodott, megszépült. S hogy ■ot is szeretik a falubelijei, azt abból .tudom, amit nekem az idegenek elmondtak. Úgy beszélnek róla, mint egy nagyon szeretett nagymamáról, aki könyvtáros és fest, pki színdarabokat tanított valamikor és táncot, éneket. Hosszan búcsúzkodunk. A vén akácok helyeslőén bólogatnak szavaira. Saját kezűleg ültette s ápolta őket. Amikor jó idő van, itt az árnyékukban festeget. Arcokat, soha nem látott tájakat, amelyekről csak Erzsiké néni tudja, hogy léteznek. Ladmócon még nagyon sokáig fognak emlékezni rá. Hisz az új kultúrház falait is az ő Bodrog-parti tája díszíti. Boldogan teljesítette a fiatalok kérését, amikor megkérték, hogy a kultúrház falait is ő díszítse. Jó érzés lehet tudni, hogy az emberre még akkor is emlékeznek majd, ha mór az idő kiveszi a kezéből az ecsetet; hiszen ami legjobb volt benne, színek és vonalak szépségében tovább él Kovács Magda
