Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-08-10 / 32. szám

Antiruhák ÉS DIVAT-FILOZÚFIA Ügy tűnik, a női divat és a női lelkivilág manapság azt a nehéz időszakot éli át, amelyet az építészetben elckticizmusnak hívtak. A romantika után következett és megelőzte, a futurista forradalom. Akkoriban az építész monu­mentális épületek tervezésénél mindenfajta stílus elemeit felhasználva, egy­más mellé rakta a korinthusi oszlopfökct és a bizánci kupolákat, a görög timpanont és a maja kultúra lépcsőit. A nők lelkivilágában manapság hasonló irányzat jelent meg: fetisista mó­don rajonganak a legkülönfélébb ellentmondó stíluselemekért. Állandóan maszkok és látszatok mögé rejtőzködnek. Gyakran előfordul, hogy a nő szi­gorú szabású, bokáig érő maxikabátban érkezik, aztán leveszi kabátját és előtűnik a miniszoknya és a teljesen átlátszó blúz. Nehéz megállapítani, mi­lyen kapcsolat lehet az aszkétikus kabát és a kirakatba tett keblek között. Mivel magyarázható az az őrület, hogy a nők minden felfogható ok nélkül odaliszkoknak, Wehrmacht-tábornokoknak, cigánynőknek és utcalányoknak öltöznek? Vagy apácaruhát öltenek, vagy bordélyházi nőknek akarnak lát­szani, hogy másnapra talpig gyászba öltözött özveggyé alakuljanak át. A hely­zet az, hogy a nagy divatkirályok egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a fantázia feltörő gejzíreivel: maxi és mini, acél és bársony, görög tunikák és Proust korabeli nagymama-jelmezek, afgán stilus és tiroli stílus. Paco Rabanne, a híres párizsi divattervező válasza határozott: — A női ruházat az önmegsemmisítés szakaszában van A nagy szabók, a nagy textilgyárosok, akik nemrég még irányították az öltözködést, tehetet­lenül állnak ezzel a heves, spontán folyamattal szemben. Nem maradt más lehetőségünk, mint hogy antiruhákat gyártsunk, ahogyan az írók antiregénye­­ket és antiszíndarabokat írnak, a filmesek antifilmeket készítenek. — A ruha egyfajta pszichológiai uniformissá válik. Nem ruha többé, hanem a régi öltözködés paródiája és kritikája. Kigúnyolja azt a ruházatot, amely egy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozásról tanúskodott. A nők, legalábbis a legfiatalabbak, ma már nem „öltözködnek“ a szó régi, burzsoá értelmében, hanem „átöltöznek“, jelmezt viselnek. Hasonlóképpen valószínűen hangzik az a tétel, hogy a programszerű jelmez­viselés célja a ruházat polgári funkcióinak legyőzése. A jelmezviselés mene­külést jelent a civilizált Európától, a szuperfejlett ipari társadalom valóságá­tól. Ezért láthatunk a nőkön annyi földrajzi és történelmi egzotikumot, ezért hajszolják a fantasztikusát, ezért lázadnak fel a nyugati szokások ellen. Mittel magyarázzuk ezt a teljesen szabálytalan divatőrületet? Jean Bouquin szerint a dolog nem olyan katasztrofális, mint amilyennek Rabanne látja, de ő is az „álöltözet“ szót használja. Divatházának berendezése olyan, mint egy török bazáré: chilei gyapjúszövet, javai vászon, perzsa selyem, perui köpe­nyek hevernek a padlón, és a vásárló hölgyek, izgalomtól égő arccal, négykéz­láb mászkálnak az áruk között. Jean Houquin hozzáteszi: „A nők azért viselnek álöltözetet, hogy kárpótol­ják magukat a megszorítások hosszú időszakáért, az illem és divat nevében rájuk kényszerített egyformaságért. A mai divat csak tisztítótűz. Holnap a nő lényének megfelelő, egyszerű divatstílus fog uralkodni.“ Sokan azt állítják, hogy a jelen női divatja „lompos". Nem hisszük, különösen ha a spanyolos ruhát Sophia Loren viseli. DOKTOR ÚR A MAGA SZIVE SOSE FÁJ ? I • Vajon az orvotok a számukra ellen­szenves betegségeket rosszabbul keze­lik-e, mint a többieket? Vajon a szép­asszonyok erotikus varázsa a rendelés során hidegen hagyja-e az orvosokat? Vajon az orvos undort érez-e, amikor gennyedő daganatot kell felvágnia? Ilyen és hasonló kérdéseket intézett dr. Renate Meyntz szociológusnő Nyugat-Berlinben 104 gyakorló- és szak­orvoshoz. Bár a gyakran megdöbbentő válaszok nem reprezentatív jellegűek, tendenciájuk tekintetében mégis minden valószínűség szerint fedik az orvosok többségének felfogását. Elöljáróban tehát megállapíthatjuk, az orvosok rendszerint alig tesznek kü­lönbséget a rokonszenves és ellenszen­ves betegek között. A kérdezettek közel 23 százaléka mégis elismerte, hogy a gyakorlatban a nehéz természetű embe­reket nem nagyon kedveli. A kezelésre azonban ez egyáltalán nem gyakorol negatív befolyást. Ellenkezőleg: egyesek kijelentették, hogy a rendelés idején az átlagosnál nagyobb gondot fordítottak az ellenszenves látogatókra. Az orvosok kétharmada annak a vé­leménynek adott kifejezést, hogy az or­vosnak feladata teljesítésekor semmitől sem szabad undorodnia. Sok orvosnak korábban mégis küzdelmet kellett vívnia az ilyesmiféle reakciók ellen, s még mindig sokan vannak, akik ma is érzik ezt a reakciót, például végbélvizsgálat­­nál. Kellemetlen érzésük támad, ha élő húsba kell vágniuk. Még az erre vonat­kozó kérdések is kellemetlenül érintik az orvosokat. Nem csoda, hogy az orvosok 50 százalékára a csinos páciensnők minden erotikus varázsukat elvesztik, ha a vizsgálószobában meg kell mutatniuk testüket. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez a tárgyilagos beállítottság a magán­­területre is átterjed: a rendelés végén a hűvös orvosból ismét férfi lesz. Egyébként téved, aki azt hiszi, hogy a baráti körhöz tartozó, vagy a já isme­rős orvos örülne annak, ha a társaság­beli kapcsolatokat prazisában folytathat­ná. A legtöbb orvos nem szívesen kezeli barátait és Ismerőseit, mert attól fél, hogy az ilyen kettős kapcsolatnál elve­szíti objektivitását. Ez az oka annak is, hogy az orvosok azzal, akit kezelnek, nem szívesen veszik fel a magánkapcso­latot. Valóban, az orvosok társaságában átlagban legfeljebb két-három olyan embert találhatunk, akivel rendelés so­rán Ismerkedtek össze. Ez a magánélet és a hivatás között emelkedő magas fal nyilvánvalóan vé­delmi állás. A szakorvosok és a gyakor­ló orvosok ugyanis egyaránt azt hiszik, hogy az egyidejű magánérintkezés bizo­nyos mértékben befolyásolja orvosi te­kintélyüket. A szociológusnő úgy véli, hogy itt nagy szerepet játszik az is, hogy az orvosok jobban szeretik az engedel­mes, mint a magyarázatok után érdek­lődő betegeket. A főorvosoknak viszont nincsenek ilyen aggályaik. Külön tekin­télyük következtében sokkal magabizto­sabbak, és éppen ezért nincs kifogásuk az ellen, ha ismerőseik konzultálják őket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom