Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-07-27 / 30. szám
f4 m г и ь. 2 о tói mesél, amelyben partizánkórház volt. Horská elvtársnő, a zvoleni JNE dolgozója is jól emlékszik még erre Űj élet uralja ezt a gyönyörű völgyet és csak a messzi dombokon megbújó kis házikók emlékeztetnek a régi időkre. Lakóik már elköltöztek innen, a munka és a kereset elhívta őket máshová, és gyermekeik is más mesterséget tanulnak. A gyermekotthonban 25 fiú van. Van közöttük árva, félárva, de akad olyan is köztük, akinek él az apja és az anyja is. Sorsuk hányt-vetett, szomorú. A gyermekotthonnak kell pótolnia a családi környezetet, az otthon melegét, amelyet a szülők nem biztosíthatnak vagy nem akarnak biztosítani számukra. A SZNSZ Cekovcei helyi szervezete egyszer már meghívta ezeket a gyerekeket majálisra, és sokan emlékeznek még vendéglátóikra. Azóta a fiúk felserdültek, néhányan közülük visszatértek családjuk körébe, mások kikerültek az életbe, munkába álltak. Űj gyerekek jöttek az otthonba. Mert minden gyerek megnő, megalapozza saját otthonát, elfoglalja helyét az életben, emberré válik, a társadalomban, környezetében látott példák nyomán. Nem, itt nem az egy maroknyi toliról, az egy zacskó cukorkáról, az egy tábla csokoládéról vagy az egy bögrényi mézről van szó. Ennél értékesebb a kedves szó, az érdeklődés, a gyerekek iránti szeretet, a gondoskodás szivekig érő melege. A nénik, ahogy a gyerekek nevezték őket, körülnéztek az otthonban, megdicsérték a tiszta és rendben tartott hálószobákat, elbeszélgettek a kisfiúkkal s meghívták őket vakációra a családjukba. Az autóbusz újra megtelt, Martin és Robert állt hozzá a legközelebb. Szomorú vágyakozással intettek búcsút a látogatóknak, — ugye máskor is eljöttök?... Hangjuk még sokáig a fülünkben csengett. Milyen emberek azok, akik el tudják hagyni ezekét az egészséges és szép kisfiúkat, akik gyakran megállnak a kapunál és várják a postást, vagy azt, hogy valaki értük is eljöjjön, s csak velük törődjön. És este majd a párnájukra hajtják a fejüket, azoknak az embereknek a kedves ajándékára, akik néhány maroknyi tollat gyűjtöttek, hogy ne csak a saját gyermekük aludjék puha párnán. Nagyra becsüljük a nők kezdeményezését, a nőszervezetek tollgyűjtő akcióját, amely ha nem is oldja fel, enyhíti a szülők nélkül felnövő gyermekek otthon utáni vágyódását. És arra gondolunk, milyen szép lenne, ha minden gyermek olyan vánkosra hajthatná a fejét, amelyet gondos kézzel édesanyja helyezett az ágyába. H. K. 'Htm Akkor, amikor a munkásaszszonyok „Munkát és kenyeret“ — jelszó alatt tüntettek, követelték a mindennapi megélhetéshez szükséges bért, hogy а пб egyenrangú polgára legyen a társadalomnak, amikor a proletárok nagy ünnepét, a május elsejét csak titokban lehetett megünnepelni — Ubár Rozália, egy kis falu, Kóhídgyarmat proletárasszonya már ott volt közöttük. Ha ma visszagondol ezekre az időkre, hihetetlennek tűnik NEM SZABAD 1шш Шррр előtte, hogy a sok megaláztatást, üldözést el bírták viselni. Akkoriban falun is nehéz volt az élet, de a városon még nehezebb. Falun, ha másként nem, előlegként, hogy „majd nyáron ledolgozzuk“, hozzá lehetett jutni valami élelemhez, de a városi nyomortanyák borzasztóak voltak ... így mondja el mindezt nekem a 67 éves Rozália néni, aki nehéz napokat élt át és boldog, hogy a ma asszonyának sokkal könnyebb a sorsa,, megváltozott a dolgozó nép élete. Rozália néni ott volt, akkor is, amikor meg kellett győzni a falusi asszonyokat a szövetkezet előnyeiről, a nemzeti bizottság első női képviselője volt és részt vett a vöröskereszt munkájában is, pedig abban az időben, különösen faluhelyen a nők nem szívesen vállaltak tisztséget, nem támogatták kellőképpen a tömegszervezetek munkáját. De Rozália néni tudta, hogy annak, aki ismerte a múltat és már akkor egy jobb jövőt remélt, a harcban nem szabad megállnia most sem. Rozália néni ma elégedett, örül annak, hogy idős korában megbecsülésben és jólétben élhet és annak is, hogy a fiatalabb nemzedéknek már nem harcolni kell a munkáért és kenyérért, hanem megbecsülni azt. Száraz Mária mogatásért hálánkat fejezzük ki és ígérjük, hogy lelkiismeretes munkával fogjul kamatoztatni a belénk helyezett bizalmat. Cséfalvay Magda, a nagymegyer: különleges iskola igazgatója OK IS ÉLETMENTŐK A véradás az ember legnemesebb cselekedeteinek egyike. Garamkissalló lakóinak egy kis csoportja is megértette, milyen Segítséget jelent súlyos beteg embertársaiknak az életet mentő vér, és ezért önkéntes véradók lettek. A garamkissatlói önkéntes véradókat körzeti orvosuk, dr. Szikora és a zselízi kórház belgyógyászati osztályának főorvosa társaságában örökítette meg a felvétel. Karácsonyi Lajosné, a HNB dolgozójo OROMNAP A LUKOVICS CSALADNAl A komáromi Lukovics Vendel és családja a múltból nem tud visszaemlékezni semmi jóra. Az akkori föld nélküli szegény falusi embernek látástól-vakulásig robotolás volt a sorsa. Később a városba költöztek, ahol munkanélküliség sújtotta őket. Életükben a felszabadulás utáni időszak hozott csak változást. Lukovics Vendel először Csehországban dolgozott fiával, mint építkezési segédmunkás. Elsajátították a kőművesmesterséget, majd hazatértek lakóhelyükre, Komáromba, ahol a nagy lakótelepi építkezésnél vállaltak munkáL A család anyagi helyzete rendeződött, így a két szakember — apa és fia — felépítették takaros kis családi házukat. Az idő gyorsan szalad, a szorgalmas Lukovics házaspár is megöregedett. A napokban ünnepelték — erőben, egészségben házaséletük ötvenedik jubileumát, az aranylakodalmukat. A komáromi városi nemzeti bizottság szép ünnepséget rendezett számukra, otthon pedig a nagy család — négy gyermek, kilenc unoka és két dédunoka köszöntötte az aranylakodalmas házaspárt. Munka L., Komárom .BALLAGNAK1* AZ ÓVODÁSOK Taksonyban már hagyománnyá vált, hogy az óvoda „végzős" tanulóit nagyszabású kulturális műsor keretében búcsúztatják. Ebben az évben is így történt, a falu kultúrházában, nagyszámú közönség előtt tartották meg az évzáró ünnepséget. A kétórás műsor keretében énekeltek, táncoltak, apró kis jelenetekkel szórakoztatták vendégeiket a kis óvodások. A műsoros délutánt az óvoda igazgatónője szervezte meg, a tanítónőkkel karöltve tanította be a műsort az apróságokkal. Fáradozásában komoly segítséget kapott a HNB-től és a gyermekek szüleitől is, akik év közben szabad idejükben brigádmunkával siettek az igazgatónő segítségére, hogy a kicsinyek életét vidámabbá, környezetüket esztétikussá tegyék. Kívánjuk, hogy az óvoda pedagógusai a jövőben is ilyen lelkesedéssel, hivatástudatuk magaslatán neveljék a taksonyi gyermekeket. Végh Lászlóné
