Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-05-25 / 21. szám
ВягЬга... így, azzal a kiesett „а" betűvel emlegeti néhány éve a világ a broodway-i musicalek koronázatlan királynőjét, Barbra Streisand-et. Ez a furcsa arcú dekoratív megjelenésű, csupa líra és csupa humor, gyönyörű hangú színésznő igazi „bombaként“ robbant be a sztárok világába. Néhány évvel ezelőtt még csak ugrabugráló kis amatőr volt Greenwich Village egyik éjszakai mulatójában, ma pedig már a csúcson van. Nem kis önbizalommal Barbra Streisand élettörténete egyszerű. Nincs benne semmi furcsaság, semmi romantika. 1942. április 24-én született Brooklynben. Mint a kamaszlányok világszerte, ő is sikerről, színpadi hírnévről, filmvászonról ábrándozott. — Művésznő leszek! — mondta magabiztosan, ha a felnőttek arról kíváncsiskodtak, hogy milyen pályát akar választani. Erre azonban még várnia kellett. Előbb — szülei kívánságára — elvégezte, kitüntetéssel, az Erasmus Hall High School tanulmányait, s megtanult spanyolul. Első igazi színpadi bemutatkozása tiszavirág életű volt. Mindössze egy este, 1961. október 21-én játszott az „Another Evening With Harry Stoomes“ című revüben. De Barbra már ettől is megrészegült, s bár még életében egyetlen énekórát sem vett senkitől, önmagát — nem kis önbizalommal — máris „sokat ígérő tehetségű“ énekesnőnek tartotta. Ezután a detroiti Caucus Club, majd a New York-i Blue Angel mulatóban lépett fel, s innen vezetett az útja a musical színpadra. 1962 márciusában volt az „I Can Get It For You Wholesale“ premierje, ahol a kritikusok felfedezték, s „briliáns komikának“ nevezték az addig teljesen ismeretlen, fiatal színésznőt. Mendből aranylemez lett.. A példaképem mindig Edith Piaf volt, bár amikor első sikereimet arattam, még nem hallottam egyetlen lemezét sem. Különös és szorongató érzés volt, amikor először meghallottam a világhírű párizsi kis „veréb", az utolérhetetlen művésznő hangját... Inamba szállt minden bátorságom: hogyan is mertem én eddig kinyitni a számat? Ettől kezdve minden vágyam az volt, hogy úgy énekeljek, úgy tudjak hatni dalommal az emberekre, mint ő... — emlékezett vissza pályakezdésére. Amikor először hívták próbaéneklésre az egyik legnagyobb amerikai hanglemez-stúdióba, kereken megmondták neki: — Ilyen iskolázatlan és robusztus hanggal ne is számítson népszerűségre! A maga hangja nem kell az embereknek. Viszontlátásra, kisasszony! Esetlen bájjal, forgószéltemperamentummal ... Barbra Streisand és Omar Sharif Barbra utólag jót nevet ezen a „szakvéleményen": — Hanglemezeim mindegyikéből aranylemez lett... Ügy látszik, mégiscsak kellett a dalom az embereknek! Együtt Louis Armstronggal Barbra most új musical-filmmel lépett elő: Gene Kelly „Hello Dolly!“ HELLO BARBRA! című filmjének alakítja a főszerepét. Ez a film hollywoodi méretekhez képest is nagyszabású: húszmillió dollárba került! A filmműteremben felépítették az 1900-as évek New Yorkját, a régi Waldorf Astoria Hotelt és a Grand Central Station épületét. Naponta hétezer statisztát vonultattak fel a tömegjelenetekhez, s a film nagy akrobatikus koreográfiáját Gene Kelly tervezte. Barbra Streisand filmbeli partnere Walther Matthau, s másik világsztárja Louis Armstrong. A musical comedy koronázatlan királynője együtt énekel a jazz koronázatlan királyával Jason Emanuel mamája Barbra igazi sztár lett, horribilis gázsival, publicityvel, állandó utazgatásokkal, rajongók tömegével. 1963-ban férjhez ment régi partneréhez, Elliot Gould-hoz, akivel az „1 Can Get It For You Wholesale“ című musicalban játszott együtt, s 1966 decemberében megszületett kisfia, Jason Emanuel... — Ritka szabad perceimet legszívesebben otthon töltöm, mannhattani házunkban. Gyereket nevelek, rendezgetem kedvenc antik bútoraimat, s tanulok, gyakorolok ... Már régen tudom, hogy a világsikert megtartani legalább olyan nehéz, mint megszerezni azt! S. A. A MEGKORONÁZOTT „Taxi úr" Bármerre járt, bárhol megjelent, mindenki régi ismerősként mosolygott rá. Michel Simon, a hetvenöt éves művész, a „nagy franciák” egyike Genfben született. — Vásott gyerek volt? — tettem fel neki az első, kissé szokatlan kérdést. — Látom, mi meg fogjuk érteni egymást! Hát akkor írja ... Komikus karrierem már az iskolában elkezdődött. Olyan „sikerrel” bohóckodtam, hogy egy év után kitették a szűrömet a genfi kollégiumból, Ezen felbuzdulva, a hadseregben is folytattam a viccelődést, de sajnos onnan nem küldtek el, csak fogdába csuktak. — Hol volt első nagy sikere? — kérdeztem a világhírű „Taxi úrtól”, akit a moszkvai filmfesztiválon is mindenki csak így — híres filmszerepe után emlegetett. — A párizsi aszfalton! Fiatalon sokféle foglalkozást kipróbáltam. Voltam bokszoló, akrobatikus táncos, fényképész... De a legnépszerűbb utcai árus koromban voltam. Nézzen illőbb tisztelettel rám: egy királlyal áll szemben! A párizsi utcai árusok, annak rendje-módja szerint megkoronáztak, s királyukká választottak. Michel Simon művészpályája a színpadon kezdődött. — Kitűnő „hóziszerzőim" voltak: Shakespeare, Gogol, Csehov, Tolsztoj... Eddig 83 színdarabban és 143 filmben játszottam. — Melyik szerepét szerette a legjobban? — Nézze, én anyának érzem magam: sokgyerekes családanyának, akinek rendszerint a rosszul sikerült gyerekei a legkedvesebbek. Ne kívánja, hogy valamennyi szerepemet felsoroljam ... — Legalább én hadd soroljak fel néhányat híres filmjeiből: „Ködös utak”, „Hulló csillagok", „A király mulat”, „Az ördög szépsége", „Taxi úr”, „Candide”, „Az ördög és a tízparancsolat"... Csendre intett. Hagyjuk ezeket. Voltak és kész. Inkább elmesélem magának, hogyan találkoztam először a filmmel. Persze, a némafilmmell... 1928-ban történt. Már szép sikereim voltak a színpadon, amikor először hívtak komolyabb feladatra a filmesek. Carl Theodor Dreyer rendező a „Jeanne d’Arc szenvedései” című némafilmjében egy szerzetes szerepére szerződtetett. Iszonyú boldog és izgatott voltam, s azt sem bántam, hogy tonzurát borotváltak a koponyámra. — Ez volt az a film, — szóltam közbe — amelyet 1958-ban Brüsszelben, „Minden idők tizenkét legjobb filmje" közül a negyedik helyre választottak ... — Igen, ez az! — bólintott Michel Simon. — De akkor én még csak a filmezés izgalmát láttam benne, Négy hónapon át, minden áldott reggel, kiborotválta a koponyámat a borbély, de csak nem kerültem a felvevőgép elég! Egyszer aztán felvirradt a nagy nap. Dreyer hívott: „Michel, tedd fel a fejedre ezt a sapkát, s kezdjük a jelenetedet!" Négy hónapig kopaszítottak, hogy végül eljátsszak egy tizenöt másodperces szerepet — végig sapkában! Irta és fényképezte: Somos Ágnes
