Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-30 / 13. szám
FENYVES GY. ША, A SIKER RAGYOGÁSÁBAN Közben Sophia Ismét De Sicával dolgozik. Alberto Morovio regényéből, oz „Egy asszony meg a lánycT-ból csinálnak filmet. Elragadó és zseniális benne. Később bevallja alakításának titkát: „A saját életünket játszottam. A családi múltat, anyám életét, gyermekkorom jelenetét, a nápolyi napokat szerencsétlenségünk keletkezésének pillanatában. Az egész film emlékezés volt és önigazolás." Az „Egy asszony meg a lánya" kirobbanó világsiker. A szakemberek és a lapok Sophia Lorent már a világ legnagyobb színésznői k'Őzött emlegetik. Es ezt az alakítást, az Amerikai Filmakadémia, a legjelentősebb filmdíj kiosztója is nagyra értékeli: az Oscardíjat 1962-ben, a legjobb külföldi mű és a legjobb színésznő kategóriájában, az „Egy asszony meg a lánya" és Sophia Loren kapja. Sophia azt mondja Alberto Moraviának adott híres interjúja végén (1962): „Ameddig újabb és újabb jellemeket tudok formálni a filmvásznon, addig nem vonulok vissza. Remélem, életem végéig találok majd ábrázolásra, és megelevenítésre váró figurákat. Ez a művészeti programom, hosszú évekkel, sőt talán évtizedekkel előre." S az interjú megjelenése óta eltelt évek a színésznő szavainak igazságát bizonyítják. A munka nem lesz kevesebb. íme, címek és sikerek: Cid, Madame Sans Gene, Boccaccio 70, (a „Főnyeremény" epizód), Altona foglyai, Harmadik dimenzió, a Római birodalom bukása, Tegnap, ma, holnap; Házasság olasz módra, Judith, Lady L. Operation Crossbow. Mindegyikben más ember, más szerep, más jellem, és Sophia Loren valamennyiben egyformán otthonosan és kitűnően mozog. A Cid-ben fen-A „Villa Dániel” kertjében. Kép a „Tegnap, ma, holnap" forgatásáról. A rendező: De Slca. Berthet a párizsi kalapkirály szalonjában, két felettébb helyre kalapban . Két jelenet Mastroiannival a „Filumena Marturano” filmváltozatából. séges. A Madame Sans Geneben felejthetetlen komédiás, a Boccaccio 70 pikáns történetében pedig újra az általa is annyira kedvelt nápolyi lány — szexbombába oltva. Az Altona foglyai-ban a felső tízezer grande dame-Ja, a Párizsban készült Harmadik dimenzió című filmjében kacagtató komédiás. Azután egymás után négy filmben, négy nagy színésznői bravúrral bizonyítja, hogy számára nincs többé megoldhatatlan művészi feladat. A Tegnap, ma, holnap-bon egy fiatal leányt, egy hétgyerekes feketézőnőt (aki mindig állapotos, mert jogerősen elítélték, de amíg várandós, az olasz törvények szerint nem lehet börtönbe csukni), és egy nagypolgári milánói úriasszonyt alakít, — partnere mindig Marcello Mastroianni —, a rendező: De Sica. Az Eduardo De Filippo komédiája nyomán készült „Filumena Marturano“-ban (Házasság olasz módra) a gyerekkorából ismert és élete első színházi élményét jelentő darab filmváltozatában, a felvándorolt vidéki lányból lett prostituáltat, majd a tűrő és ötletes nápolyi asszonyt alakítja, és közben eljátssza a 17 éves lánytól a 45 éves asszonyig terjedő színészi lehetőségek valamennyi variációját. Ezek utón a „Judith", majd a „Lady L." következik. Közben Sophia harmincesztendős lesz, és a filmvilág látványos ünnepségsorozattal köszönti. A harmincadik születésnapon csoda történik, az addig Sophiával kapcsolatban, személyi vonatkozásokban egyáltalán nem nyilatkozó Carlo Ponti megtöri hallgatását és elmondja majd másfél évtizedes ismeretségük néhány jellemző emlékét. A „Paris Match" riportere, például, a megismerkedés körülményeiről érdeklődik. Ponti azt mondja: „Figyeltem, ahogy a szépségverseny közönsége között ült. Nagyon fiatal volt, de fantasztikus vitalitást fedeztem fel benne, érző- és átérzőképességet, s páratlan érzéket a ritmus iránt, csupa olyasmit, amit nem lehet színliskolókban megtanulni. Két nappal később, amikor próbafelvételre vittem, meg sem lepődtem, hogy kiderült: nagyon rossz. Honnan és miért lett és lehetett volna jó? De temperamentuma fantasztikus, sodró és megnyerő volt. Az operatőr odasúgta nekem: „Rossz, de nagyon szép" — pedig tudta, hogy számomra a szépség nem fontos. A mi szakmánkban, ha egy lány igazán tehetséges, mindegy, hogy néz ki, a szépség sokszor teljesen mellékes dolog. A riporterek meglepve hallgatják Pontit. A „Life" tudósítója meg is kérdezi: „Ezek szerint önnek teljesen mindegy volt, hogy Sophia Loren szép-e, vagy sem?" „Természetesen nagyon megkönnyítette pályakezdését, hogy mindenütt mindenki érdekesen szépnek találta. A kritikusok előtt azonban megnehezítette a dolgot. Melyik kritikus tudja elhinni, hogy egy olyan szép nő, mint 6, csupa tűz és élet, igazán jó színésznő is tud lenni. Épp azért arra kellett törekednünk: úgy és annyit tanuljon, hogy bizonyítani tudjon. És ő végül is mindenkinél igényesebb lett önmagával szemben. Szép asszony, de szépsége volt a legutolsó gondja, mindenáron egyénisége kialakítására törekedett, hogy teljes egészében felszínre hozza tehetségét. Sophia született színésznő, önök közül valaki azt kérdezte az előbb, hogy vajon ezután csak olyan filmeket készítek-e, amelyekben Sophia számára találhatok megfelelő szerepet? A válaszom: nem. Illetve a válaszom csak annyi: filmeket készítek. Mindenféle filmet. Mindent, amit jónak tartok. És ez azt jelenti hogy, Sophia számára is keresek szerepeket. De az ő munkájának biztosítása nem probléma. Bátran állíthatom: Sophia Loren minden film minden szerepét el tudja játszani." Sophia Loren ma dúsgazdag, sikeres, irigyelt asszony. Három villája van, egy Rómában, csodálatos palota, tele régiségekkel és különleges műremekkel, egy Párizsban, s egy a svájci Burgenstockban, ahol többnyire tartózkodik. 1964-től kezdve maga keresi elő, válogatja ki és Íratja meg szerepeit. De Sica az Amerikában élő híres szakírónak, Siegfrid Kracauernak azt nyilatkozza: „Fegyelmezett, engedelmes, pontos színész, rendkívüli komédiázó tehetséggel és hajlammal, technikailag pedig már mindent tud, amit ezen a pályán tudni lehet. De mégis... Ha nehéz felvétel előtt állunk, szórakozott. Egyre csak a jelenetre gondol. „Nem tudok parancsra sírni, vagy nevetni, éreznem kell a szerepet, s ahhoz, hogy érezzem, tanulmányoznom kell, bele kell éljem magam." Fokról fokra haladva érkezik el a felvétele pillanatának hangulatához, s amikor úgy érzi, végre kellő „hőfokon" áll, csendesen megszólal: „Azt hiszem, kezdhetjük..." 1953 óta dolgozunk együtt, néha évente többször is, de még sohasem esett köztünk egyetlen átlagosnál hangosabb szó, közös munkáinkon sem hangzott el egyetlen sértő, vagy disszonáns mondat. Mint partner és mint kolléga mintaszerű." Ha forgat, filmjeinek nagy sajtója van, s ilyenkor többnyire a partnerek is nyilatkoznak róla. A „L1 Espresso" munkatársa a „Filumena Marturano" (Házasság olasz módra) forgatása közben, a szokásostól eltérően hem a sztároktól, hanem a statiszta lóktól érdeklődik. A következő válaszokat kapja: — ő a miénk: a nyelvünket beszéli, a főztünket eszi, a mi életünket éli, és ha kell, remekül játssza el azt. — Tíz éve járok statisztálni, de ilyen egyszerű, közvetlen és póztalan színésznővel még nem találkoztam. — Egyszer megkérdeztem tőle: „Ha udvarolni kezdenék magának, mit tenne?" „Végighallgatnám — felelte —, mert szeretem a veszélyes dolgokat és örülnék, ha szépeket mondana ...“ Következik: A boldog asszony.
