Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-30 / 13. szám

FENYVES GY. ША, A SIKER RAGYOGÁSÁBAN Közben Sophia Ismét De Sicával dol­gozik. Alberto Morovio regényéből, oz „Egy asszony meg a lánycT-ból csinál­nak filmet. Elragadó és zseniális benne. Később bevallja alakításának titkát: „A saját életünket játszottam. A családi múltat, anyám életét, gyermekkorom jelenetét, a nápolyi napokat szerencsét­lenségünk keletkezésének pillanatában. Az egész film emlékezés volt és öniga­zolás." Az „Egy asszony meg a lánya" kirob­banó világsiker. A szakemberek és a lapok Sophia Lorent már a világ leg­nagyobb színésznői k'Őzött emlegetik. Es ezt az alakítást, az Amerikai Film­­akadémia, a legjelentősebb filmdíj ki­osztója is nagyra értékeli: az Oscar­­díjat 1962-ben, a legjobb külföldi mű és a legjobb színésznő kategóriájában, az „Egy asszony meg a lánya" és So­phia Loren kapja. Sophia azt mondja Alberto Moraviá­­nak adott híres interjúja végén (1962): „Ameddig újabb és újabb jellemeket tudok formálni a filmvásznon, addig nem vonulok vissza. Remélem, életem végéig találok majd ábrázolásra, és megelevenítésre váró figurákat. Ez a művészeti programom, hosszú évekkel, sőt talán évtizedekkel előre." S az in­terjú megjelenése óta eltelt évek a szí­nésznő szavainak igazságát bizonyítják. A munka nem lesz kevesebb. íme, címek és sikerek: Cid, Madame Sans Gene, Boccaccio 70, (a „Főnyere­mény" epizód), Altona foglyai, Harma­dik dimenzió, a Római birodalom bu­kása, Tegnap, ma, holnap; Házasság olasz módra, Judith, Lady L. Operation Crossbow. Mindegyikben más ember, más szerep, más jellem, és Sophia Lo­ren valamennyiben egyformán otthono­san és kitűnően mozog. A Cid-ben fen-A „Villa Dániel” kertjében. Kép a „Tegnap, ma, holnap" forga­tásáról. A rendező: De Slca. Berthet a párizsi kalapkirály szalon­jában, két felettébb helyre kalap­ban . Két jelenet Mastroiannival a „Filu­­mena Marturano” filmváltozatából. séges. A Madame Sans Geneben felejt­hetetlen komédiás, a Boccaccio 70 pi­káns történetében pedig újra az általa is annyira kedvelt nápolyi lány — szex­­bombába oltva. Az Altona foglyai-ban a felső tízezer grande dame-Ja, a Pá­rizsban készült Harmadik dimenzió cí­mű filmjében kacagtató komédiás. Az­után egymás után négy filmben, négy nagy színésznői bravúrral bizonyítja, hogy számára nincs többé megoldha­tatlan művészi feladat. A Tegnap, ma, holnap-bon egy fiatal leányt, egy hét­­gyerekes feketézőnőt (aki mindig álla­potos, mert jogerősen elítélték, de amíg várandós, az olasz törvények szerint nem lehet börtönbe csukni), és egy nagypolgári milánói úriasszonyt alakít, — partnere mindig Marcello Mastroian­­ni —, a rendező: De Sica. Az Eduardo De Filippo komédiája nyomán készült „Filumena Marturano“-ban (Házasság olasz módra) a gyerekkorából ismert és élete első színházi élményét jelentő da­rab filmváltozatában, a felvándorolt vidéki lányból lett prostituáltat, majd a tűrő és ötletes nápolyi asszonyt alakít­ja, és közben eljátssza a 17 éves lány­tól a 45 éves asszonyig terjedő színészi lehetőségek valamennyi variációját. Ezek utón a „Judith", majd a „Lady L." következik. Közben Sophia harmincesztendős lesz, és a filmvilág látványos ünnepség­sorozattal köszönti. A harmincadik születésnapon csoda történik, az addig Sophiával kapcsolat­ban, személyi vonatkozásokban egyál­talán nem nyilatkozó Carlo Ponti meg­töri hallgatását és elmondja majd más­fél évtizedes ismeretségük néhány jel­lemző emlékét. A „Paris Match" ripor­tere, például, a megismerkedés körül­ményeiről érdeklődik. Ponti azt mondja: „Figyeltem, ahogy a szépségverseny közönsége között ült. Nagyon fiatal volt, de fantasztikus vitalitást fedeztem fel benne, érző- és átérzőképességet, s pá­ratlan érzéket a ritmus iránt, csupa olyasmit, amit nem lehet színliskolókban megtanulni. Két nappal később, ami­kor próbafelvételre vittem, meg sem le­pődtem, hogy kiderült: nagyon rossz. Honnan és miért lett és lehetett volna jó? De temperamentuma fantasztikus, sodró és megnyerő volt. Az operatőr odasúgta nekem: „Rossz, de nagyon szép" — pedig tudta, hogy számomra a szépség nem fontos. A mi szakmánk­ban, ha egy lány igazán tehetséges, mindegy, hogy néz ki, a szépség sok­szor teljesen mellékes dolog. A riporterek meglepve hallgatják Pon­tit. A „Life" tudósítója meg is kérdezi: „Ezek szerint önnek teljesen mindegy volt, hogy Sophia Loren szép-e, vagy sem?" „Természetesen nagyon megkönnyí­tette pályakezdését, hogy mindenütt mindenki érdekesen szépnek találta. A kritikusok előtt azonban megnehezí­tette a dolgot. Melyik kritikus tudja el­hinni, hogy egy olyan szép nő, mint 6, csupa tűz és élet, igazán jó színésznő is tud lenni. Épp azért arra kellett töre­kednünk: úgy és annyit tanuljon, hogy bizonyítani tudjon. És ő végül is min­denkinél igényesebb lett önmagával szemben. Szép asszony, de szépsége volt a legutolsó gondja, mindenáron egyénisége kialakítására törekedett, hogy teljes egészében felszínre hozza tehetségét. Sophia született színésznő, önök közül valaki azt kérdezte az előbb, hogy vajon ezután csak olyan filmeket készítek-e, amelyekben Sophia számára találhatok megfelelő szerepet? A válaszom: nem. Illetve a válaszom csak annyi: filmeket készítek. Minden­féle filmet. Mindent, amit jónak tartok. És ez azt jelenti hogy, Sophia számára is keresek szerepeket. De az ő munká­jának biztosítása nem probléma. Bátran állíthatom: Sophia Loren minden film minden szerepét el tudja játszani." Sophia Loren ma dúsgazdag, sikeres, irigyelt asszony. Három villája van, egy Rómában, csodálatos palota, tele régi­ségekkel és különleges műremekkel, egy Párizsban, s egy a svájci Burgenstock­­ban, ahol többnyire tartózkodik. 1964-től kezdve maga keresi elő, vá­logatja ki és Íratja meg szerepeit. De Sica az Amerikában élő híres szakírónak, Siegfrid Kracauernak azt nyilatkozza: „Fegyelmezett, engedelmes, pontos színész, rendkívüli komédiázó tehetséggel és hajlammal, technikailag pedig már mindent tud, amit ezen a pályán tudni lehet. De mégis... Ha nehéz felvétel előtt állunk, szórakozott. Egyre csak a jelenetre gondol. „Nem tudok parancsra sírni, vagy nevetni, éreznem kell a szerepet, s ahhoz, hogy érezzem, tanulmányoznom kell, bele kell éljem magam." Fokról fokra halad­va érkezik el a felvétele pillanatának hangulatához, s amikor úgy érzi, végre kellő „hőfokon" áll, csendesen megszó­lal: „Azt hiszem, kezdhetjük..." 1953 óta dolgozunk együtt, néha évente többször is, de még sohasem esett köz­tünk egyetlen átlagosnál hangosabb szó, közös munkáinkon sem hangzott el egyetlen sértő, vagy disszonáns mondat. Mint partner és mint kolléga minta­szerű." Ha forgat, filmjeinek nagy sajtója van, s ilyenkor többnyire a partnerek is nyilatkoznak róla. A „L1 Espresso" mun­katársa a „Filumena Marturano" (Há­zasság olasz módra) forgatása közben, a szokásostól eltérően hem a sztárok­tól, hanem a statiszta lóktól érdeklődik. A következő válaszokat kapja: — ő a miénk: a nyelvünket beszéli, a főztünket eszi, a mi életünket éli, és ha kell, remekül játssza el azt. — Tíz éve járok statisztálni, de ilyen egyszerű, közvetlen és póztalan színész­nővel még nem találkoztam. — Egyszer megkérdeztem tőle: „Ha udvarolni kezdenék magának, mit ten­ne?" „Végighallgatnám — felelte —, mert szeretem a veszélyes dolgokat és örülnék, ha szépeket mondana ...“ Következik: A boldog asszony.

Next

/
Oldalképek
Tartalom