Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-01-04 / 1. szám
NEM SZABAD kibújni A FELELŐSSÉG alól Nevét Csehországban, Prágában jál ismerik. MUDr. Sofia Pennigerová kilenc évig a Nemzetgyűlés képviselője volt, az egészségügyi bizottságban dolgozott. Mint ő mondja, Igyekezett, hogy ne csak dolgozzon, de meg is oldja a problémákat, segítsen az embereknek, főleg a szociális ügyek elintézésében. Óvodák, bölcsődék, gyermekotthonok — olyan tevékenységet végzett, amelyben sok erőkifejtésre, megértésre, fáradthatatlanságra van szükség. Nemrég aztán a képviselői munkát olyan felelősségteljes funkció tetőzte be, amilyet eddig hazánkban nő nem töltött be. A Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának elnökévé választották, — Ha jól belegondolok, azt kell mondanom, hogy sosem volt célom a politika „hivatalos", programszerű gyakorlása. Valahogy magától jött, mert elsősorban mindig az egészségügyben akartam dolgozni. Csakhogy nem bírtam csupán — egyetlen —, a saját munkaterületemet látni, amikor rájöttem, hogy az emberek életszínvonala annyi mindentől függ: ökonómia, politika, kultúra ... Mit éreztem, amikor megválasztottak? Nem mondhatom, hogy kellemes érzés volt. Még erősen élt emlékezetemben az előző helyzet a parlamentben, azoknak az embereknek a magatartása, akik illúziókban ringatták magukat, és azt hitték, helyesen cselekednek: Elejétől kezdve figyelemmel kísértem közelmúltunk eseményeit, és kétségeim voltak afelől, hogy várakozásunknak megfelelően fejlődik majd a helyzet. Ereztem, hogy nagy krízis lesz, ha az emberek rájönnek, csalódtak, s hogy gazdasági és politikai helyzetünk is válságba kerül. Az illúzióval telített mondatok, nagy beszédek után odaállni és a kemény igazságot mondani az embereknek: ez a rend megszilárdítását, a fegyelmet jelenti, de sokáig tart, amíg mindenki megérti, hogy ezek az intézkedések szükségesek. Pedig a dolgok szorosan összefüggnek. Az egészségügyben a hatékony gyógymód eredményeit úgyszólván egyik napról a másikra észlelhetjük, a politikában sokszor évekig kell rá várni... És közben meg kell nyerni az emberek bizalmát céljaink, programunk számára, hogy megértsék, hol a helyük. Nő funkcióban ... Azt hiszem, egészen természetesnek kellene tekinteni, csakhogy... meg kell, hogy legyenek ehhez a családban a feltételek. Szerintem ez az elsődleges, mert még sokan gondolkodnak nálunk úgy, mintha burzsoá köztársaságban élnének, mintha azóta itt semmi sem változott volna; kételkednek a nők foglalkoztatásának helyességében, tanulásuk szükségességében, szóval van itt a nők egyenjogúságával szemben bizonyos tagadás. Ez azt is bizonyítja, hogy politikai szerveink részéről több figyelmet érdemelnek ezek a kérdések. Es a társadalom? Bizony mostoha a nőkhöz. Sokféle szolgáltatás könnyíthetné meg a dolgozó nők életét, de a valóság az, hogy még nem könnyíti meg. Lehet, hogy van, aki jelentéktelen dolognak tartja ezt, a nők számára viszont alapvető jelentőségű. Meggyőződésem, hogy nem lehet az ideálunk az agyonhajszolt dolgozó nő /tf/ Az első „találkozások" a politikával? Lakásunk Prága egyik negyedében volt, és ha apámmal, barátainkkal vitáztunk, mindig volt, aki hallgassa. Megszállás, háború ... természetes, hogy mélyen az emlékezetembe vésődött. Az első politikai „keresztelőt" a felszabadulás jelentette. Alig tizenhat évesen beléptem a kommunista pártba. Aztán jöttek az első funkciók, kulturális brigádot szerveztem, később mint CSISZ-tag építő brigádokat. Mindig azt mondtam: megmutatom a gyermekeimnek, hogy ezt az alagutat én is »építettem Hogy most min dolgozunk? Az elmúlt éveket analizáljuk, mi volt jó, mi volt rossz. A Nemzetgyűlésben gyakoriak voltak a személyi változások. A legfontosabb gazdasági kérdések megoldása és a törvényhozó intézkedések. Fontos — már régóta ezért küzdők — hogy a képviselők jogköre nagyobb legyen, jobb feltételeik legyenek: az emberek érezzék, ez a mi képviselőnk, ő majd elintézi, segít, mert módja van rá, mert tudja, mire van szükségünk. Még a választások előtt meg kell ezt oldanunk, hogy a választók bízhassanak a választott emberekben. Mellette Irattáska, tele anyagokkal. Hétfő van, otthon dolgozott, válaszolja kérdő tekintetemre. Nagyon szorgalmas, dolgos; mondta róla egyik kollégája, s ő, mintha csak gondolataimban olvasna, arról beszél, mennyire bántja, ha a divatos névtelen levelekben Ilyeneket olvas: „azt hiszi, rákényszerít, hogy dolgozzam?!" Képtelenség, hogy vannak, akik azl hiszik, ezzel őt bántják meg. De nem veszélytelen jelenség ez, éppen azért, mert a személyes sértés mögött általánosabb kórtünet észlelhető. És újra cseng a telefon, valaki személyesen panaszára keres orvoslást. „Jaruska, mikor tudom fogadni?" fordul titkárnőjéhez, aki tagadóan rázza a fejét: ma minden óra foglalt, talán holnap ... ezek utón nincs bátorságom, hogy a szabad idejéről kérdezzem A szabad idejét az ember arra is használja, hogy a munkájához szükséges szakirodalmat áttanulmányozza. Természetesen, eleinte nagyon kevés a szabad idő, de ha már belelendült a munkába, több ideje jut önmaga számára is. Legszívesebben a kertben dolgozom, hogy a pszichikai megterhelést fizikai munkával egyenlítsem ki. De sportolni is szeretek, télen síelek, (közben a lábára néz, amely éppen a sízés áldozata lett tavaly) nyáron úszók, de kézilabdázóm is. Azt hiszem így hamarább eljut az ember a családjával valahová, ahol felejthetetlen órákat, napokat tölthet. Azt a kevés szabad időt valóban úgy keli kihasználni, hogy a férjével, gyermekével lehessen az ember. Legnagyobb szenvedélyem a képzőművészet: az impresszionisták. Ales, Mánes is, az irodalomban Roland az emberekhez való gyönyörű viszonyáért szeretem, a költők közül Heine a kedvencem. Svejket mindig szerettem csodálni; Hasek rajta keresztül a legszomorúbb dolgokat is vidáman mondja el s nevetségessé teszi a rossz emberi tulajdonságokat... Ha már itt tartunk, legtöbbre becsülöm a bátorságot. A bátorságot a szó olyan értelmében, hogyha az becsületes, önzetlen, másokért tenni akaró ember tulajdonsága. Azt hiszem, ilyen emberek nélkülözhetetlenek társadalmunk további fejlesztésében. Legkevésbé az önzést viselem el. Az önző ember családjával, gyermekeivel, feleségével szemben éppen olyan önző, mint a társadalommal szemben. Ideális nő? Azt hiszem nincs ideális nő. Látja, ön sem ismer olyat. De ha már erről beszélünk, a nőnek hozzá kellene járulnia családja, környezete érzelmi neveléséhez, gazdagításához. A nőknek például nagyobb az érzékük a gyakorlati dolgok iránt, szorgalmasabbak mint a férfiak. De nemcsak a nőknek, a férfiaknak is — mindannyiunknak ápolni, fejleszteni kellene önmagunkban — másokban — mindazt, ami jó, ami szép ... és nem szabad kibújni a felelősség alól. Aki a Népi Kamara elnökeként ezt ki meri mondani, bizonyára igazságosan és felelősségteljesen végzi majd munkáját: a nép nevében T. MICHALOVA
