Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-09 / 10. szám
HOL A VILÁG KÖZEPE? Ha a fenti kérdéshez kiegészítésképpen hozzátenném, hogy hol a világ közepe a tojástermelésben, akkor teljes lelki nyugalommal azt felelhetnénk, hogy a tőkési Állami Gazdaságban. Ezt már világszerte tudják a szakemberek, Illik hót, higy mi se feledkezzünk meg róla, hogy ebben a csallóközi mezőgazdasági üzemben milyen eredményt érnek el — s hogy ezt a világraszóló eredményt kik érik el. Szigorú drótkerítés őrködik az ónszínű épületek körül. Nem könnyű bejutni a „tojásgyárba”. De Pázmány Péter bácsinak, a vezetőnek a szavára mégiscsak megengedik. Persze, csak ha előbb végigmegyünk a fertőtlení-Takács Franciska naponta háromezer tojást ad át a raktárosnak. tő folyosón, akkor juthatunk a titokzatos gyárba, majd az első ólba. Habár az „ól” meghatározás az adott esetben sértő, régimódi megjelölése a tojástermelő „részleg"-nek. A „lényeget" idegenek nem láthatják. A tyúkok közelébe idegent nem engednek. Az előszobából, üvegfalon keresztül nézelődünk, vizsgálgatjuk, miben különböznek ezek a „világrekorderek" az udvarokon szaladgáló, szemétben kapirgáló közönséges szárnyasoktól. — Ez a legnagyobb tojáshozamú fajta, a Shéver — tekintélyt parancsoló hangon magyarázza Pázmány elvtárs. Ebből a fajtából negyvenezer darab „működik* a tőle elvárt pontossággal, termel maximálisan a tőkési gazdaságban. Most száz tyúk 72 tojást tojik naponta. Pedig a tyúkok áprilisban „kimerülnek", vagyis tizenhárom hónapos tojatás után vágóhídra viszik őket. Most, két hónappal az elszállításuk előtt ez kiváló eredmény. Egy tyúk átlagosan egy év alatt itt kétszázhetven tojást tojik. Tavaly hétmillió háromszázötven ezer tojást adtak el a közellátásnak. Sokan kétkedéssel hallgatják ezeket a számokat, hiszen öt évvel ezelőtt még százhúsz, százharminc tojást terveztek — s termeltek — egy tyúktól. Igaz, akkor még más körülmények között folyt a baromfitenyésztés. Három éve állították üzembe mostani formájában a „gyárat". Jó példáért nem mehettek sehová, vagyis jobban mondva mindenütt tanultak valamit, hogy kialakítsák a saját elképzeléseik, terveik alapján az üzemet. A teljes gépesítéshez tökéletes technológiára, takarmányozásra — és főként jó szakemberekre, nagyon lelkiismeretes dolgozókra volt szükség. — A gépesítés, a jó technológia nulla a jó munka nélkül — ezt bizonyítja Pázmány elvtárs minden dicsérő szava, amit az itt dolgozó asszonyokról mond. Bizony, a fehér köpenyes tojásgyári munkásokat már csak hagyományszeretetből nevezhetjük „gondozó"-nak, éppen úgy nevezhetnénk gépésznek is. Habár — mint már mondottuk, gondosságuk példás és — világszínvonalhoz méltó. — A gépek már cserbenhagyták őket, de Horváth Mária, Bazsó Zsuzsanna, Madarász Aranka, Valocsay Rozália, Takács Franciska és a többi Itt dolgozó asszony akkor is helytállt. A gépek helyett is. — Ritkán fordul elő, de előfordult mór — ilyenkor a takarmányt szállító szalag helyett ők cipelték a takarmányt. Ha nem szívott a vízpumpa, azért itatni kellett. Kannákban hordták a vizet. Félórai késés az etetésben, itatásban már másnap meglátszott a tojáshozamon. Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak! A gépesítés már nem fokozható. A takarmányadagokat nem emelhetik tovább. Egy tojást 46 filléres önköltséggel, 155 gramm takarmányból állítanak elő. Ez már jobb, mint a világszínvonal. Tehát megáll a fejlődés? Dehogy! Ezt a színvonalat egyensúlyban tartani — maga nagy erőfeszítést követel a dolgozóktól, tökéletes és a fejlődést Akikre Páimány Péter mindig | számíthat, Horváth Mária és * leánya, Takács Franciska, Bazsá Zsuzsanna, Madarász Aranka. A Shéver jelenleg a legnagyobb hozamú fajta. A szerző és Fr. Spáiil felvételei állandóan figyelemmel kísérő szakmai tudást, önművelést. A baromfitenyésztés tökéletesítésével foglalkozó kutatóintézetek eredményeit, vívmányait is átvisszük a gyakorlatba... de még egyszer hangsúlyozom, ezt az igényes feladatot csak azért tudjuk megvalósítani, mert munkájukat, — úgy is mondhatnám hivatásukat — szerető és tökéletesen ismerő emberekkel dolgozunk — mondotta Pázmány mérnök. Es amíg a takarmányszállító szalag mozgását, az automata itatókat, a gépesítés bonyolult és tökéletes rendszerét csodáltuk — egy pillanatra sem hagyta elfelejteni, hogy minden az emberi akarat, tudás, a lelkesedés és a munka eredménye. Konvicska Elvira Ebben a kétségtelenül udvarias megszólításban nem lenne semmi küíönös, ha nőnapi megszólítás lenne, akkor ugyanis rendszerint udvariaskodnak a nőkkel. Ez a — kedves kisasszony, drága asszonyom — azért kedves és merem állítani jelentős is, mert köznapi, mondhatni leghétköznapibb: apróhirdetésből vettem át, méghozzá nem házassági hirdetésből, hanem a — munkaerőt keresünk —• rovatból. Még szebb a hirdetés folytatása: kollektívánk csak akkor lesz tökéletes, ha ön is tagja lesz... nem feledkezünk meg nőnapi megjutalmazásáról... mennyi udvariasság, egyszerre! Mi történt? Katasztrofálisan kevés a munkaerő a csehországi iparban. (Mondani sem kell talán, hogy az idézet hirdetését egy prágai lapban olvastuk.) Mivel a férfi munkaerőtartalékok már úgyszólván kimerültek (tavaly félmillió állást kínáltak az országban, és csak 5 ezren kerestek állást), a vállalatok a nőkhöz fordultak, s mint
