Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-09 / 10. szám
Szerényen, de mégis magabiztosan lép be az ajtón. Vékonyka, mint egy gyereklány. Komoly, értelmes arcát a szemüveg még szigorúbbá teszi. Haját feszesen hátrasimítva hordja, de a sűrű hajzuhatagot, amely a derekáig omlik le a hátán, igazi fiatal lányos mozdulatokkal „szedi ráncba“, ö „a“ francia lány a Hegyi parki internátus sok száz lánylakójának változatos öszszetételű nemzetiségei között. Egyedül képviseli hazáját. Szlavisztikát tanul. Mint kiderült, édesanyja lengyel származású. Talán azért érdeklődik a szláv nyelvek iránt. Vagy mert ez most Nyugaton kezd divatba jönni? Kérdezem, gyakorlatban milyen hasznát látja majd? Nem tud határozott választ adni. Érdekli, az ismereteit bővíti. Otthon Strasbourgban érettségi után oroszul kezdett tanulni о lektorátuson. Még egy szláv nyelvet kell elsajátítania. Lengyelországba szeretett volna jutni, de végül is a Komensk-y egyetemen kapott ösztöndíjat. Négy hónapja van itt, folyékonyan beszél szlovákul. Az ismerkedés után más témát pendítek meg. Azt, amiért tulajdonképpen felkerestem. Mint mai modern lánynak vajon mi a nézete a női egyenjogúságról, és a nőmozgalomról? A francia nőknek hagyományaik vannak e téren. A harcias sufragetteket említem. Nagyon bizonytalanná válik. — Nem sokat tudok a nőmozgalomról. Nálunk a nők nehezen organizálhatók. Minden család külön vonul. Mi franciák individualisták vagyunk — mondja meggyőződéssel. — Van autónk, televíziónk, megvan a szórakozási lehetőség és a munka is. A lakást rendben kell tartani, főzni, mosni. Az asszonyoknak elég dolguk van, nincs idejük mással foglalkozni. Sokan ugyan szeretnék, ha 4 órára mehetnének állásba. Vannak ilyen helyek is, de néha annyit kell dolgozni, mint 8 óra alatt. Nálunk a nők 65 éves korukban mehetnek nyugdíjba, a tanárnők 60 éves korukban. Belejön az otthoni helyzet vázolásába. Arról beszél, hogy náluk pl. egy orvosnő legföljebb gyermekgyógyász lehet, mert a felnőttek nem mennek orvosnőhöz. Vannak ugyan más hivatásokban nők, akik felelősségteljes beosztásban dolgoznak, de ezek avantgardistáknak számítanak. Dominique tanárnőnek készül. Egy év után visszamegy Strasbourgba, ott szerzi meg a tanári diplomát. Megkérdem, hogyan képzeli jövendő életét. Nem tartja-e helyesnek, ha a nők közösen munkálkodnak problémáik megoldásán? Pl. a nyugdíjkorhatár megváltoztatásán, vagy helyzetük könnyítésén. Nem tud választ adni. Idegen még neki ez a megoldási lehetőség. Ellenérvként felhozza, hogy a pedagógusoknak is van szervezetük, amely az érdekeiket képviseli, majd abba lép be. Kuriózumként említi, hogy édesanyja egyszerkétszer meghallgatta a Luxemburgi Rádió adását, amelyben egy pszichológusnő beszélt a nők problémáiról. Telefonon is feltehettek kérdéseket. Édesanyjával együtt érdekesnek találták ezt a műsort. Bár 23 éves és szüleivel beutazta Európa összes országát, a viszonylag rövid beszélgetésből az derült ki, hogy tulajdonképpen csak most kezd valójában az élettel ismerkedni. Most, hogy önálló életre és gondolkodásra kényszerül. Védett szülői otthonból került ki, eléggé zárt körből. Édesapja kereskedelmi utazó, édesanyja otthon a háztartást vezeti és rendben tartja a 4 szobás lakást. Dominique egyetlen gyerek. Társasága otthon nincs, sokat olvas — modern íróktól — és a szüleivel és azok barátaival jár néha kirándulni. Itt merőben más körülmények közé került. Az internátusi élet közelebb hozza egymáshoz a lányokat. Négyen laknak a szobában. Sok vidám perc van, vallja a francia kislány, de néha jó lenne egy kicsit egyedül is. Egyik társnője már meghívta a szüleihez Stúrovo mellé. Ez kedves emléke Dominiquenek. Náluk ez nem szokás. Ösztöndíját félrerakosgatja és szeretné megismerni Csehszlovákiát, utazgatni. Kérdezem tőle, e néhány hónap alatt mit tapasztalt, mi tűnt fel neki. Miben különbözik az emberek mentalitása az otthoniakétól? — Közvetlenebbek, barátságosabbak — feleli rögtön. És ez tetszik neki. Ez az első nőnap, aminek megünneplésében részt vesz. Eddig csak félfüllel hallott valamit róla, akkor, amikor oroszul kezdett tanulni. Dominique Frouin intelligens lány. Azt hiszem nemcsak szlavisztikát tanul nálunk, hanem sok minden mást is, ami gondolkodóba ejti. Vajon minek veszi majd nagyobb hasznát a jövőben? Ez tőle is függ. Qr0SZ '^hobbyrn^ A szőke hajú, szemüveges Ursula Gringel, tipikus tartózkodó, északi lány benyomását kelti, amikor megjelenik, de ha szót vált vele az ember, jóleső érzéssel tölti el a fiatal lány lényéből áradó derű és kedvesség. Ursula kiforrott egyéniség és meglepő nyelvtehetség. Mindössze tíz hónapja él hazánkban — állítása szerint azelőtt egy szót sem tudott szlovákul — és már folyékonyan, hibátlan kiejtéssel beszéli a szlovák nyelvet. Nyugat-Németországból, Dortmund városából jött Csehszlovákiába. Pozsonyban, a Komensky egyetem bölcsészkarán a szláv nyelvek tanszékének negyedéves hallgatója. — Valamikor, gimnazista koromban hobbym volt az orosz nyelv. Mint nem kötelező tantárgyat választottam annak idején, hogy megtanuljam a cirillikát és megfejthessem a sok, színes szovjet folyóirat tartalmát, ami a kezembe került. Ez az érdeklődés odáig terjedt, hogy ma az orosz nyelv tanulmányaim főtantárgyát képezi. Három évig a hamburgi egyetem hallgatója voltam. Külföldi ösztöndíjat azért kértem, hogy még egy szláv nyelvet megismerhessek. A szlovákot, akárcsak az oroszt, viszonylag könnyen elsajátítottam. A finn-ugor nyelvcsaládból ebben a szemeszterben a magyar nyelv tanulását kezdem meg. Bízom benne, hogy néhány hónap múlva az Önök folyóiratát már tolmács nélkül is megértem. — Itt tartózkodása alatt milyen benyomásokat gyűjtött hazánk ifjúságáról? — Erre a kérdésre egy mondatban is válaszolhatnék. Pozsonyban néhány hét alatt töb' barátot szereztem, mint Hamburgban háron. esztendő alatt. Közvetlenebbek, barátságosabbak itt az emberek. Nem zárkóznak el egymás elől, hanem keresik egymás társaságát, megosztják örömeiket, problémáikat. Ügy érzem, könnyebb, tartalmasabb és szebb így az élet. Hamburgban a diákszállón rendszerint külön szobában laknak a hallgatók. Itt meg kellett szoknom, hogy hárman lakunk egy szobában. Ha ma választanom kellene, azt momlanám: inkább tízen együtt, mint egyedül. Ursula rajong a komoly zenéért, rendszeresen látogatja a hangversenyeket, sokat jár színházba, nagyon szeret táncolni és énekelni is. — Egy alkalommal évfolyamtársaimmal kiruccantunk egy borozóba. Meglepett, hogy ilyen nyilvános helyen is milyen családias légkört lehet teremteni. Valaki énekelni kezdett egy népdalt, és vele énekelte a többi vendég, barátaim is. Nálunk ilyesmi nem létezik. Ifjúságunk szégyell népdalokat énekelni, viszont minden kívülről jövő „divatos“ áramlatba belesodródik. A mi nagyvárosainkban elvész az egyéniség. — Milyen észrevételei vannak a nők egyenjogúságéról hazánkban? — Ezen a téren nálunk és itt Csehszlovákiában elméletileg nincs különbség. A nők mindkét országban azonos jogokkal rendelkeznek. De ha összehasonlítom a gyakorlatot, lényeges eltérések mutatkoznak. Nálunk a nők általában napi 4—5 órát dolgoznak. A kisgyermekes anyáknak még így is problémát jelent gyermekeik elhelyezése. Nagyon kevés a bölcsőde. A fiatal házasok úgy segítenek magukon, hogy öt-hat család összefog és mindennap más-más anya vigyáz a gyerekekre, míg a többi dolgozik. Itt az iskolák mellett napközi otthon is van, a tanulók az iskolában étkezhetnek. Ezzel is nagy terhet vesznek el az édesanyák válláról. Nálunk nincs ilyen lehetőség. — A főiskola befejezése után milyen tervekkel indul a jövőbe? — A diplomamunkámat már Hamburgban lolgozom ki, de ha sikerül, promóció után szeretnék egy-két évre visszajönni dolgozni Csehszlovákiába, és vonaton, gyalog, autóstoppal nekivágni a hegyeknek, felfedezni, megismerni az ország minden zegzugát. Egyedül? — Talán akad útitárs is, aki mellém szegődi!. — És ha a tervezett egy-két esztendőből több lenne? — Nem bánnám. Szívesem élném le az életemet Csehszlovákiában.
