Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-01-06 / 1. szám
LÁNG ÉVA Búcsúzás (Variáció Neruda témára) Viharos reggel a nyár delelőjén. Felhők ... — a búcsú hókeszkenői velük a vándor szél integet, és szárnyán kósza madárként megpihen hallgatag szerelmünk. Esténkint szemed tengerébe megmerítem hálómat. S az éji madarak csőre már csillagot csipked. Fekete csikón lassan üget el az éj, s kék kalászokat hagyogat a mezőn. Ha jönnél. ha most jönnél dallá változna az este s a dalt aranyhálóval szőné be a sok esti fény ha jönnél ha most — most jönnél csillagporos álommá válna létünk ha jönnél ha most jönnél fakó bilincseket verne le tán örökre a láz ha jönnél ha most — most jönnél tán őrült vétkedért a Léthe vizén halódó meg sem született szerelmem is megbocsát &öke, gömbölyded teremtés. Megvan a magassága ahhoz, hogy ne mondhassák kövérnek, húsos párnának. A férfiak megfordulnak utána. Van mit nézni rajta. S akik elbeszélgethetnek vele, már az első pillanatokban megállapíthatják, kedves asszony. Gondtalanul elcseveg velük, a tréfákon csengő hangon kacag, de többet nem érhetnek el nála. A szállóban gyorsan elterjedt a híre: rideg, hideg nő, senki sem jérkőzhetik a közelébe. Pedig vidám asszony, még azt is mondhatnánk, hogy pajkos, gyerekes természetű. A tengerparton a tizenkét éves kislányával játszik a homokban, ütögettk a kék-fehér labdát, a térdig évő vízben várnak a hullámra, s amikor mögöttük a magasba csap, visongva a hátára vetik magukat. Esténként egyedül beül a kávéházba, vagyis étterembe, mert itt nincs kávéház. Pohár bor mellett hallgatja a zenét, figyeli a vendégeket, a táncosokat. Amikor felkérik, mosolyogva bólint, s olyan odaadással táncol, mint ahogy csak egy szeretet után vágyakozó asszony tud a parketten mozogni. Már nem egy férfi szimatolta meg Ilyenkor a nagy alkalmat. A tegnap esti partner is a fülébe súgta szállodai szobájának a számát. Jó konyakom vani — tette hozzá sietve. A Plíska jó konyak, főleg olcsói — Pliskám van! Meghívhatom egy pohárkára? A kislánya már úgyis alszik. — S utána mi történik? Megiszunk még egy pohárral S azután ml történik? — Ami minden nőnek és minden férfinak olyan kedves. Elárulhatok én is egy titkot? Szeretem az elárult titkokat. Nekem az nem tetszik ... Bocsásson meg, ne értsen félre. Nem gondoltam arra, amire maga gondolt. Igazán örülök, nem akartam megsérteni. Es mégis azt akarja, hogy az ágyába feküdjek? S elhangzott ehhez hasonló párbeszéd is. Egy lett a vége: kiábrándulás, megszégyenítés. Mint tíz napja minden este, most is egyedül ül az étteremben. A fiatal pincér egy bajszos, középkorú férfit vezet az asszalához. Megengedi? — kérdezi bolgárul. — Három üres hely van az asztalnálI A vendég kérdőn pillant a pincérre. A pincér sem érti, mit mond a gömbölyded, szőke asszony. Vállat von, és a székre mutat. — Ha annyira itt akarsz ülni, leülhetsz! A bajszos férfi elmosolyodik, s vele szemben foglal helyet. A pincérrel sem tudja magát megértetni, s a szőke asszonyhoz hasonlóan mutogatni kezd. Az ujjával bökdösi az étlapot, ezt és ezt rendeli. Megvacsorázik. A szőke, gömbölyded asszony üres poharára pillant. Magában számol, megihat-e még két deci bort? Rövid habozás után magához hívja a pincért, s üres poharára mutat. Bajuszos asztaltársa bocsánatkérőn int, s valamit mond. Nem érti a szavát, mert számára ismeretlen nyelven beszél. Csak azt látja, hogy a pincér mögéje áll, s éber szemmel figyeli, hol akad meg az ujjal az itallapon. A legdrágább borból rendel egy üveggel. — Mulatni akar a bácsi? A bajszos hallgatja a szőke asszony beszédét, és szüntelenül a szemébe mosolyog. Valamit mond. Lehet, hogy azt kérdezi, hogyan beszél. — Magyarul, szlovákul — feleli. — Es te hogy beszélsz? A vállát vonogatja. Mosolyog. Ügy látszik, tetszik neki ez a játék. Üjra mond valamit. A szőke asszony azt hiszi, hogy arra kíváncsi, hová valóst? — Bratislava. — Egyszer voltam Bratislavában — fordítja idegen kiejtéssel németre a szót a bajszos ismeretlen. — Tud németül? — Űgy-ahogy ... Príma! — nevet a szemébe. — Es te ki vagy? — kérdezi pajkos mosollyal a gömbölyded asszony. A magázást nem ismeri, még gyerekkorában beszélt németül a pajtásaival. — Príma! Du bist! Ich bin egy görög. Atyaúristen! Göröggel még nem volt dolgom! Was sprechen Sie? Príma! Göröggel még nem volt dolgom! Was príma? Ich ungarische sprechen Bratislavában magyarul.... Megmondom én szlovákul is, ha akarod! Was akarod? — Azt nem, amit te akarsz! Jót mulattak. Éjfélig két üveg bort is megittak. A görög is a szállóban lakik. Két napja érkezett, a hotel portásához jött látogatóba. Az öccséhez. Még a görög polgárháború után menekült ide. Megtanult bolgárul, és most itt keresi a kenyerét. Haza nem mer menni. Rebesgetik ugyan, hogy nem történne bántódása, de nem hisz a szép szónak. Bátyja is mondja, nehéz otthon kommunistának lenni. Ha jól élsz, maradj csak itt, ha nem élsz jól, akkor is maradj, segíteni foglak... Ezt másnap tudta meg tőle, amikor a tengerparton melléjük telepedett, s a lisztfínom homokba figurákat rajzolt az ujjával. A tizenkét éves kislány elment tőlük, nem értette beszédüket. A szőke, gömbölyded asszony, akit a bajszos görög már Máriának szólít, homokot szór a combjára. — Azt mondtad, hogy kereskedő vagy? — kérdezi Antontsztól. — Divatáru üzletem van ... — S kommunista öcséd örül a dollárnak? — Mással itt nem fizethetek. — Nálunk, akinek dollárja van, nem lehet jó kommunista. — Te mivel fizetsz? Lévával. Van elég levád? — Még van öt sztloningem, ha eladom, akkor még három napig maradok. — Te is kereskedő vagy! — Tavaly Jugoszláviában árultam a portékát, és nyaraltunk ts. — Élelmes asszony vagy! Csak nincs dollárom. Adok neked dollárt. — Csak öt sziloninget adhatok cserébe. — Jó lesz az öcsémnek, és még egy hétig itt maradhatsz a lányoddal. — Szórod a pénzt. Az üzletemben szeretnélek látni. Sosem tanulnék meg görögül. Megtanulsz. Vidám asszony vagy. — Neked nagyon kell a vidám asszony a pult mögött? — Nemcsak ott... — Azt sem tudod, hogy ki vagyok. — Már tegnap megismertelek. — Én is. — Mi tetszett rajtam? — Az, hogy nem hívtál a szobádba. — Pedig jó lett volna. — Őszinte vagy. — Te is. — Es mi tetszett rajtam? — Gondolkodtál, mielőtt egy pohár bort rendeltél volna. — Szegény vagyok. — Es mégis vidám vagy! — Már eleget sírtam. — Az a jó, hogy már kisírtad magad! — Miért? — Mellettem már nem fogsz sírni. — Bolondokat beszélsz! — Ha Antonisz azt mondja . ■. — En nem szeretlek! — Szerelemről nem beszéltünk. — Te sem tudsz már szeretni? — Negyvenkét éves vagyok ... — Nős vagy? — Nem. Te sem vagy férjnél. — De van lányom! — Lehet, hogy nekem ts van, csak nem tudok róla. — Mindenben leszerelsz ... — Te még nem ismered Antoniszt! — Hogy ismerhetnélek? Tegnap este véletlenül az asztalomhoz ültél. — Nem ültem véletlenül az asztalodhoz. Láttalak Csak a fejemet láthattad.- Nekem elég volt az is. Aztán megkérdeztem az öcsémet... PETRÖCI BÁLINT A TENGEREN VARAKOZNAK Mit mondott? — Csak a lányoddal jársz. Tíz napja csak a lányoddal jársz! — S ez olyan nagy dolog? Vagy vártál valakire? Kire várjak? Neked már nem kell férfi? Harmincéves vagyok ... Nem feleltél a kérdésemre. — Ha kell, akkor kell, de másnap már nem ismerem. Elhallgatnak. A kislány hozzájuk fut. Két maréknyi kagylót szór anyja mellé, a homokba. — Nézd, anyu! Milyen szépek! Fehérek, rózsaszínűek! — Szépek — mondja halkan az anya, és játszadozik a kts kagylókkal. — Miért nem beszéltek? Úgysem értem, miről beszéltek! — szólal meg unatkozva a kislány. Az anya mosolyog. Mit mond? — kérdezi a bajszos görög. Mtért nem beszélgetünk? Úgysem érti, miről beszélünk. Antonisz nevet. fogja! Mondd csak meg neki, hátha a pártomat — Mit mondjak? A bajszos görög a kislányhoz fordul.-~ Elviszlek benneteket Athénba, téged és anyukát — mondja németül. — Anyu mit akar? — Hogy menjünk vele Athénba. — Egyszer elmehetnénk Görögországba is! — Mit mond a lányod? — Egyszer elmehetnénk Görögországba ts. Es te nem akarsz?
