Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-14 / 50-51. szám
Cigarettát csavar. Ujjai meg-megremegnek a vékony papíron. Kiszáradt ajkával alig tudja megnedvesíteni. Nehezen ragad össze. — Tizenhat éves koromban a nővérem kérésére elmentem kovácsinasnak. Három év után megkaptam a tanonclevelet, de bizony nem sok hasznát vettem. Évekig csupán idénymunkából éltem, Amikor nagykorúvá váltam, megkaptam az árvaszéktől az apám birtokából reám eső részt. Egy kis földet, a szobát és a közös konyhát, amely a szüléimé volt. Nemsokára feleségül vettem egy árva lányt, majd rövidesen megszületett Bálint fiúnk. A cigaretta nem akar égni. Már másodszor gyújtja meg, de hiába szívja, csak nem akar füstöt engedni. — A kovácsmesterséget nem folytattam. Paraszt maradtam. Ebből jobban meg lehetett élni. A feleségem ügyes asszony volt, baromfit tartott, a mezőn együtt végeztünk el minden munkát, de emellett a gyerekeket is rendben tartotta. Mert öt év múlva megszületett Etelka is. Ránéz Etelkára, a ma már családanyós Szabónéra. Mintha csak tőle várna segítséget о folytatáshoz. Etelka elkapja apja tekintetét, s már is mondja. — Nem emlékszem rá, hogy apám bármikor is veszekedett volna anyámmal. Szerencsére nem örökölte nagyapám iszákos természetét, hajnaltól késő estig dolgozott, hogy a család legalább a legszükségesebbeket ne nélkülözze. — Bálintot szolgálni adtuk, mert azt a kis földet ketten is megműveltük — vette át a szó fonalát újból Tóth bácsi. — Szegény szolgaként indult, de derék, dolgos ember vált belőle. Amióta megalakult a járási építkezési vállalat, egyfolytában ott dolgozik. S ennek bizony már majdnem húsz éve . . . Közben megnősült, s két kis unokával ajándékozott meg. Esztike Érsekújvárra jár egészségügyi iskolába. A kis Zsuzsika kilencedikes, s elektrotechnikus akar lenni. Helyes, ügyes kislány mind a kettő ... A nagyapa tekintete fölragyog. Szinte látni rajta, amint lelki szemeivel megsimogatja unokái szőke fürtjeit. — Etelka?... ű is mindenáron tanulni akart. De bizony az úrivilágban egy olyan kisparaszt, mint én is voltam, nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy lányát iskoláztassa. így aztán szolgálni adtuk a jegyzőhöz. Már huszonkét éves volt, amikor teljesülhetett a vágya. Apácaszakállason kétéves középiskolai tanfolyam nyílt meg. Etelka Is jelentkezett. Amikor ezt befejezte. Tallósra került a háromhónopos könyvelői iskolába. S mivel azokban az Időkben alakult meg nálunk a szövetkezet, ide jött hozzánk könyvelőnek. Etelka, ez a derék, megtermett aszszony, le nem veszi szemét az apjáról. Nem szakítja félbe apját, de ajka csücskén ott ülnek a mondatok, szeretné folytatni apja szavalt. Az apa oda Is int: — No csak folytasd lányom, hogy is volt tovább? — Négy évig könyveltem. Közben apám is beállt a szövetkezetbe, a növénytermesztésben kapott munkát. Édesanya ekkor már ágyban fekvő nagy beteg volt. Etetni, mosdatni kellett. Állandó ápolásra volt szüksége, ezért otthagytam az irodát. Nemsokára férjhezmentem, de továbbra Is anyám mellett maradtam. Szűkösen, de békésen húzódtunk meg a szülőkkel és bátyám családjával a kis lakásban. Egyéves asszony voltam, amikor meghalt anyám ... Pontosa.n két évre rá, megszületett a kislányunk, Erika. — Bizony, ma már tízéves a harmadik unokám is. Éles eszű, huncut, mint — Látod apjuk, azt a tyúkot vágjuk le a születésnapodra. A hatvanöt éves Tóth Lajos bácsi élettörténetét meséli. az ördög, jelentkezik szóra ismételten Tóth bácsi. Ha eljön megnézni, mindig megkérdi: Nagyapa mennyit adsz a takarékba? S bizony egy ötössel aligha úszom meg ... De hál'lstennek telik a nyugdíjból. Már egy éve minden hónapban megjön a 927 korona. Nem mondom, megdolgoztam érte. Tíz évig voltam a szövetkezetben gyalogos munkás, két évig lófogattal jártam, az utolsó négy évben pedig állatokat etettem. Gazdag a lakszakállasi szövetkezet, nem is garasoskodik, ha a tagjairól van szó. Aki becsületesen dolgozik, jól megélhet belőle. Mi nyugdíjasok kapunk még 25 ár földet is, és évente 5 q gabonaneműt. Olyan büszkén beszél a szövetkezetről, mintha kisgazda módjára a saját gazdaságát emlegetné. Akaratlanul is arra kell gondolnom, hogy ha húsz évvel ezelőtt nem jön létre a közös gazdálkodási forma, Tóth bácsinak aligha lenne ilyen nyugodt, békés öregsége. — Valamit még kihagytunk — folytatja tovább. — Tudja, 1957-ben maradtam özvegyen. Három évig még a gyerekekkel laktam, nem mondom, jól megfértünk együtt, csak hát azoknak is megvolt a maguk családja, mindennapos gondjuk, bajuk. Valahogy fölöslegesen éreztem már magamat közöttük, No meg a boldogult feleségem is meghagyta: Lajos ne maradj egyedüli Vedd el feleségül a Csiba Jankát. Én akkor még nem értettem meg feleségem szavainak jelentőségét, de bizony a három év alatt rájöttem, hogy ketten könnyebben hordoznánk az öregség terheit. Csibáné — aki már régebben gyermektelen özvegyasszony volt — az első unokatestvérem, 1960-ban feleségül kértem, s hozzá költöztem. Azóta itt élünk kettesben ... — 1962-ben aztán mi is elköltöztünk a bátyáméktól, mivel a kert végében elkészült a saját házunk. A következő évtől a HNB félnapos alkalmazottjaként dolgozom. A férjem kocsmakerülő, csendes ember, a nagymegyeri tejfeldolgozó üzem gépkezelője. A bátyámék is, ml is jól megvagyunk. A mindennapos elfoglaltság mellett mindig találunk arra időt, hogy összeüljön a család, közös segítséggel Intézzük dolgainkat, — fejezi be a család történetét Etelka. Minden évben karácsony első napján eljönnek gratulálni a nagyapának. Az Idei karácsony sem kivétel. A jókívánságokban ott lapul a köszönet, á hála kifogyhatatlan forrása, mindazért, hogy a nehézségek ellenére is becsületes, dolgos embereket nevelt gyermekeiből. Tóth Lajos bácsi csak egy a sok közül, akik karácsonykor ünnepük születésnapjukat. Csak egy azok közül, akik a tragikus gyermekkor után, nehéz, á küzdelmes élet ellenére is becsületes embereket faragtak gyermekeikből. Egy cseppje, egy parányi alkotó eleme társadalmunknak. De ezekből a cseppekből sziklákat megdöntő, akadályt nem Ismerő, óriási tenger lesz ... Irta és fényképezte: H. ZSEBIK SAROLTA IŰZSEF ATTILA X padröl Évek óta ismerik azok, akik részt vesznek a nagyobb szabású magyar kulturóiis rendezvényeken. Sok ezer hallgatót magával ragadott már a „szép szó szerelmesének" mély átéléssel közvetített versmondása. Egész természetes következménye ennek a költészetszeretetnek, hogy mások figyelmét, érdeklődését, vonzódását is fel akarja kelteni. Mint magyar szakos tanárnak, jó lehetősége van erre. Vas Ottó, az ipolysági magyar középiskola igazgatóhelyettese egyúttal a CSEMADOK keretében működő ipolysági József Attila irodalmi színpad vezetője. Mikor alakult meg Ipolyságon az irodalmi színpad? — 1963-ban szerveztem meg a diákok körében. Az ötletet a Jókai Napokon kaptam. Eleinte titokban, saját elképzelésem szerint kísérleteztem; József Attila verseiből állítottam össze a műsort. Németh István azonban „leleplezte" titkolt készülődésünket. Betoppant egy próbánkra, és így jutottunk mi is ezzel a programmal a Jókai Napokra. Ma már kicsit mosolyogva emlékezem vissza erre a kísérletre, a recsegő zenére, a képek vetítésére. Tulajdonképpen senki sem értett ehhez a műfajhoz. A rimaszombatiak kezdtek komolyabban foglalkozni vele. Azután lassan kialakult, de eleinte túlságosan patetikus volt. A Cselényi összeállításra gondolok. Később magyarországi szakértők jöttek, és bekapcsolódott a Népművelési Intézet is. Minden évben tanfolyamot rendeznek a dramaturgok részére. — Az Egy katona megy a hóban és az Alfa, béta, gamma, összeállítás már szép eredményt, sikert hozott. Ez már oratórikus formában megfogalmazott előadás volt. Idén valami vita szerű formával kísérletezem. Az oratórikusat kissé merevnek tartom. Tavaly a Prométheuszban már egy kis mozgás volt. Igaz, éppen ezt kifogásolták. De a merevséget fel akarom oldani. A mozgáshoz jó tanulmány lesz „Az emberke tragédiája" Karinthytól. — Merész elképzelés, mert a rossz mozgás sokat ronthat az összkép egységén, — Ez a hosszú begyakorláson múlik. Sajnos, hetente csak egyszer, 1—2 órát próbálunk. A szereplők összetétele is állandóan változik. Nálunk külön gond a palóc beszéd kiküszöbölése. — Van érdeklődés a fiatalok részéről? — Eleinte nehezebben jöttek. Előbb a lányok jelentkeztek. A fiúkat ki kellett választanom. Összesen 8 szereplővel kezdtük, ma már 25-en vannak, és mindenki önként jön. — Hogyan sikerült felkelteni az érdeklődést a diákok között? Szeretik az irodalmat, a költészetet? — Sajnos nem mondhatom azt, hogy általánosságban igen. Vannak osztályok, ahol megrekednek a romantikus regényírók olvasásánál. — Hogyan vezeti rá a tanulókat mégis az olvasás ízére? — Sajnos az iskolának nincs nagy könyvtára, szűk erre a pénzügyi keret. Vannak kötelező olvasmányok. Az a módszerem ezenkívül, hogy 1—1 diákkal elolvastatok egy könyvet, és azután az osztály előtt be kell számolnia a tartalmáról. Ezzel a többiekben is felkelti az érdeklődést, ők is kedvet kapnak a könyv elolvasására. — Visszatérve az irodalmi színpadhoz, a költészet szeretete, a versmondási készség mellett biztosan az is vonzza a fiatalokat, hogy máshol is felléphetnek, utazhatnak? — Igen. Most éppen Balassagyarmaton voltunk. A csehszlovákiai magyar költők verseiből állítottam össze a műsort. Ezzel a programmal szerepelünk majd a Jókai Napokon is. Különben Balassagyarmaton már tavaly is részt vettünk egy fesztiválon, és díjat Is nyertünk, úgy, mint idén. — Nem panaszkodhatnak, mert itthon is elismerésben részesültek, és a Jókai Napokról többször díjnyertesen tértek haza. — Elnyertük a „Szép magyar szó" dijat. Ezen visszútban nagyot mulattunk, miközben jó palócos nyelvjárásban megtárgyaltuk az esetet. De a színpadon mindenki igyekezett szépen beszélni. Azután az Egy katona megy a hóban-ért az ezüst fokozatot kaptuk. Benkó a legjobb férfiszavalat diját hozta haza. A tavalyi Jókai Napokon pedig a Kulcsár Tibor vezette Forrás Irodalmi Színpaddal és a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpaddal megosztvq megkaptuk a Nagydíjat. A Prométheusszal „A legjobb összeállítás" díját nyertük el. — és „A legjobb szavalat" díját ön kapta. — A lelkes munka, kísérletezés eredménye ez. — Ha a kísérletezés került ismét szóba, megemlítem, hogy most egy vidám műsort készülök összeállítani, „Minden dal forradalom" címmel. — Reméljük, a májusi Jókai Napokon sokan élvezhetik majd ennek a kísérletnek az eredményét. (bér)
