Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-14 / 50-51. szám
’S * * ASSZONY AZ ENSZ ELÉN Angie Brooks, ар ENSZ nagygyűlései 24. ülésszakának elnöknője Libériából származik és 49 gyereke van. Ez a szám elég abhoz, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. Két saját gyereke mellé Brooks asszony 47-et Őrökbe fogadott azért, hogy taníttathassa őket. A rokonszenves afrikgi nő láttán még tudatosítani kell, nogy ő a második nő, aki az ENSZ történetében az elnöknöi tisztet tölti be. CSTK-UPI feli. Az Egyesült Államok Houston városában Cassius Clay, akit az erőszak embereként ismertünk, atyai szeretetét juttatja kifejezésre. Kijelentette, hogy nem tér vissza a rlngbe, hanem muzulmán prédikátor lesz. Az okinawai asszonyok nőkongresszusukon a vietnami háború ellen tüntettek, az amerikai katonaság kivonását kérték, és a vietnami háború elleni tüntetésre szólították fel Chicagó lakosságát. MATEMATIKAI CSODA Sötét, intelligenciát sugárzó szemű, indiai szárit visel, a tudósok valódi matematikai csodának tartják, Einstein pedig „emberi számológépnek“ nevezte. A neve Devi Sakuntala. Amikor egy angol újságíró azt kérdezte tőle, hogy mennyi 9 150 625 a negyedik gyökön, arra kérte, hogy ne adjon fel neki ilyen egyszerű kérdéseket. Már húsz éve versenyez a legmodernebb számológépekkel, amelyeknek gyors fejlődése egyre nagyobb megerőltetést jelent számára. Minden nagyobb feladat megoldása előtt egy órát teljes nyugalomban kell pihennie. Eddig még minden gépnél gyorsabban számol. Nagy vágya teljesült, amikor Einstein professzor előtt vizsgázhatott. Einstein jobban figyelt a nőre, mint a matematikai feladatra, és így történt, hogy Devi hibát talált a professzor számításában. \ Nol Donne (rövidítve) 2 Ш OH VI —J Ш О Ш —I < f— ►— О f— OH < f— 0 Ш 2 ISI < 1 Z ISI «Л < —I < I IÉS MEGSZÖLETETT Két színházunk van. Két külön ízlés, íz és modor, két stílus — talán végre már megindulhat az olyan régen várt színházi élet is, melyre a pezsgés lesz a jellemző (ízelítőt már kaptunk a komáromiaktól is, a kassaiaktól is). Gömörhorkán, ebben a csendes-kedves palóc községben aratta első nagy sikerét a kassai Thália színház. Carlo Goldoni komédiája, a „Két úr szolgája", megérdemelt nagy tapsot kapott. A komédia ízig-vérig „commedla deli arte" volt. Pattanásig feszült gyors pergetése, a rekeszizmokat végsőkig igénybe vevő nevetést provokált ki szinte minden pillanatban. Vitathatatlan előnye a Thália színház együttesének a könnyed játékmód, melynek hitelessége már-már arról győzte meg a nézőt, hogy valódi „tálján komédiásokat" lát a színpadon. Az első felvonásban még érezhető volt némi feszültség a színészek részéről, hiszen a tizennégy szereplőből csak négyen voltak olyanok, akiknek ez nem életük első bemutatója. Az előadás folyamán ez a feszélyezettség eltűnt, a többi tíz (újdonsült) színész is feloldódott, és olyan jó értelemben vett zenebonát csapott, amilyet még a gömörhorkaiak nem tapasztaltak. Mondták is: „ez jobb, mint a televízió". A szereplők valamennyien pontosan beilleszkedtek a rendező által megkomponált egységbe. Lengyel Ferenc Pantaleóneja jól választott, könnyed figura volt. Bár az első felvonásban Lengyel a kompromisszum-hőst néha rutinjára támaszkodva formálta (no lóm nemcsak a fiatalok izgultak) sikerült annyira feloldódnia, hogy a közönség már gesztusain, mozdulatain is tudott mulatni. Várady Béla Trufaldinó, a szolga és Szabó Rózsi Smeraldína szerepében nagy teljesítményt nyújtott. Különösen Várady vérbő figurája, — amely a darab egységét biztosította a három felvonáson keresztül — hálás, de végtelenül igényes szerep volt. A fáradhatatlan és szellemes Váradynak tökéletesen sikerült megoldania feladatát. Érsek György Brighella szerepét nagy sikerrel formálta meg. Tökéletes, rokokó fogadós volt. Érsek ebben az első szerepében oly sokat ígért, hogy a színházlátogató közönségnek érdemes lesz megjegyeznie a nevét. De nem maradt el mögötte a többi fiatal sem. Tamás Jolán állandóan sírdogáló szűz menyasszonyi figurája meghatóan volt nevettető. Tamás Jolán Clarice-sza mögött nem maradt el sem a hepciáskodó gyenge legény, Silvio (Benkó László), sem a groteszkségével mulattató Lom-Virady Béla élete legnagyobb alakítását nyújtotta bárdi doktor (Horváth Lajos). Az epizódokban szereplő Kondé István és Bittó Eszter — bár csak néhány jelenetben, néhány pillanatra tűntek fel a színpadon, — játékukat emlékezetessé tették. Varga Zsuzsára (Beatrice) nehéz, kettős szerep jutott. Becsülettel megbirkózott vele, annak ellenére, hogy ilyen szerep rutinosabb színészt igényel. Csendes László a tőle megszokott nagy alakítások után, most szerényebb szerepet vállalt, de ebben is meg tudta csillogtatni tudását. Külön meg kell még említeni Szabó Marikát, Gianina szerepében, aki Érsekhez hasonlóan tökéletes pontossággal uralta szerepét. Kis szerepében olyan értéket mutatott, hogy az a nagy alakítások mellett sem homályosodott el. Azt hiszem, nevével még gyakran találkozunk igényes, nagy szerepekben is. A fiatalok még nem olyan rókái a színpadnak, mint Várady, Lengyel, Szabó Rózsi vagy Csendes. Érseket és Szabó Marikát kivéve, még érződik rajtuk a kezdés láza és érdességének nyoma (bár csekélyebb mértékben, mint amennyire várható volt), annak ellenére, hogy Веке Sándor rendező alapos munkát végzett s nemcsak rendezői, hanem pedagógusi minőségben is. Mindenesetre valamennyein szép ígéret, mely a rendező, Веке Sándor keze alatt egyre tartalmasabb valóság lesz. Platzner Tibor díszletei és H. Bezáková kosztümjei jól sikerültek, tökéletes illúziót ébresztettek a nézőben. Jóllehet falujóró színházról van szó, mégis erős igényeket kell kielégítenie. Közönségük televízión nevelkedő ízlése már nem becsülhető le. Szívesebben tapsolnak a „commedia dell'arte" pezsgésének, mint az alpáriaskodó humorizálásnak. Értékjelző tehát, ha hálásak voltak a kassai Thália színháznak az igazi humorért. Gágyor Péter Ш £ s© Z s 1 Ы 1 Az Uruguayból érkező nyugtalanító hírekkel kapcsolatban a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség titkársága levelet intézett az ENSZ Emberi Jogok Bizottságához. A levélben védelmet követel több mint 100 nő számára, akiket 1969. június 24-én, még a „haladéktalan biztonsági intézkedések“ jóváhagyása előtt börtönbe vetettek. A bebörtönzöttek között orvosnők, szakszervezeti funkcionáriusok, főiskolai tanárnők, iskolaigazgatónők, banktisztviselőnők, egyetemisták és háztartásbeli asszonyok sínylődnek. Embertelen körülmények között, szűk, szinte teljesen sötét és hideg helyiségekben élnek, tábori ágyakra terített, rongyos matracokon alszanak. A napi 30 perces fogolysétát leszámítva, egész idejüket ebben a sivár környezetben kell eltölteniük. A szűk cellák levegője különösen éjszaka elviselhetetlen. A higiénia, a testápolás alapvető feltételei is hiányoznak. A börtönkonyha fóztje ehetetlen, ezért rokonaik küldenek élelmet számukra. A nagy hideg ellenére sem kapnak forró vizet, hogy legalább teával melegíthetnék fel gémberedett tagjaikat. Nem tanulhatnak, nem olvashatnak, leveleiket szigorúan cenzúrázzák. Emellett a mai napig sem hallgatták ki őket és letartóztatásuk okát sem ismerik. Sok közöttük a beteg, többet pedig kórházba kellett szállítani, mert fertőző betegséget kaptak. De vannak közöttük olyanok is, akiknek egészségi állapota egyenesen aggasztó, mint pl. Elvira Lerena, Anna Mendez de Viera, Haydcé Betancouz de Dechoso, Sonia Brayer és mások. Az 1969. június 24-én bebörtönzött asszonyok között vannak Raguéi Granert, Mirta Sigal és Iris Rodriguez főiskolai tanárnők, és a súlyosan beteg Mária del Carmen, a Santa Lucia-i ipariskola igazgatónője. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséget felháborítja ez az embertelen, önkényes eljárás, és az emberi jogok megsértése. Ezért kéri az Emberi Jogok Bizottságát: kényszerítse az uruguayi kormányt, hogy tartsa tiszteletben a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezményének 4. és 9. cikkelyét, valamint a bebörtönzött személyek jogait rögzítő XIV. számú határozatot, amelyet az emberi jogokkal foglalkozó, 1968. áprilisában és májusában Teheránban rendezett nemzetközi konferencia fogadott el.
