Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-16 / 46. szám
MILYEN AZ IDEÁLIS Arra a kérdésre, mit jelent napjainkban a gyermek és a serdülő számára az otthon, csak azt tudnám válaszolni: mindent. Nemcsak védettséget, anyagi támogatást, szeretetet, és meghitt környezetet, hanem az életre való felkészülést is. Ez az az erőforrás, amelyből biztonságot meríthet az ember később is, az otthonától való látszólagos elszakadása után is. Innen viszi magával azokat az alapokat, amelyek körülményeinek változása esetén is segítik megállni a helyét. Természetesen mindez csak olyan otthonra, olyan családi környezetre vonatkozik, amelynek személyiségformáló szerepe a célnak megfelelő, vagyis, ebből a szempontból ideális. A serdülő kor nagyon nehéz és bonyolult időszak a gyermek életében. A bennük végbe menő lelki és fiziológiai változások hatására egyszeriben más szemmel kezdik nézni a felnőtteket, köztük szüleiket is, és általában az otthonukat. Igyekeznek szabadulni a szülők gyámsága alól, önállóságra törekednek, és akkor jelentkeznek a párválasztás kezdetleges formái. Az elképzelt vagy konkrét ideálok kiválasztása. És itt is döntő szerepet játszik az otthoni környezet. A gyermek bíráló szemmel nézi szülei kapcsolatát, mindent észrevesz, azt is, amit rejtegetni igyekeznek előle, s fogyatékosságokat és hibákat is. Még fokozottabb mértékben lép föl ez később, 16—18 éves korban, akkorra jelleme és nézetei kezdenek nagyjából kikristályosodni. Ilyenkor érezhető leginkább, hogy milyen volt számára az otthon autoritása. Tizennyolc évesek között dést két másik, nagyon fontos kérdéssel kötöttem össze. Elsősorban azzal, hogy vélekednek a szüleik házasságáról, és másodszor, az otthonukban szerzett tapasztalatok alapján mi az, amit ők másképp csinálnának, hogy szeretnék berendezni az életüket. Erre az utóbbi két kérdésre a legtöbbjük nagyon szűkszavúan válaszolt, s ez érthető is, de aki odafigyel ezekre a válaszokra, a sorok közül sok mindent kiolvashat. És most átadom a szót nekik: — Szüleim házassága példakép előttem. Nagyon megértők nemcsak egymással, hanem velem és testvéreimmel szemben is. Mindketten dolgoznak, a házi munkában segítenek egymásnak, és sohasem veszekednek azon, hogy amit el kell végezni, az férfi vagy női munka-e. Annak ellenére, hogy már idősebbek, és nem tartoznak a közép korosztályhoz, megértik a mai fiatalokat, és problémáikat. Mindig tudnak alkalmazkodni az adott körülményekhez. Az én véleményem szerint szüleim házassága nagyon jól sikerült. Csak nagyon ritkán veszekednek. Szórakozni nemigen járnak. A házi munkát is együtt végzik. Édesanyám már évek óta betegeskedik, sokat volt kórházban, nehéz operációkon esett keresztül, ezért nem dolgozhat. Gyakran előfordult, hogy nem volt, aki édesapámnak tízórait, vagy ebédet adjon, de ő mindezt türelemmel és megértéssel viselte el. Mikor édesanyám hazajött a kórházból, a házi munka nagy része is apámra hárult. Ha nekem gyermekeim lesznek, talán egy kicsit szigorúbban fogom nevelni őket. — Szüleim házassága az ón véleményem szerint egy átlagos, mondhatni hétköznapi házasság. Nincs bátorságom beleszólni az életükbe, de azért egy-két dolgot másképp intéznék el, mint ők. Apám az utóbbi időben gyakran jár haza italos fejjel, s ilyenkor minden alkalommal veszekedést provokál. S anyám a mi kedvünkért mindezt eltűri. Én mindenesetre másképp képzelem el a házasságomat. — Szüleim az idősebb generációhoz tartoznak. Sok viszontagságon mentek keresztül. Mint párttagoknak, a második világháború idején sok üldöztetésben volt részük. Sajnos, engem már nehezen értenek meg. Például idegeskednek, ha 9 óra után még nem vagyok otthon. Őszintén megmondom, nem tartozom semmiféle huligánbandába, vagy galeribe, de mégis szeretnék egy kicsit több szabadságot. A hajammal és az öltözködésemmel is sok baj van otthon. — Szüleim házasságát szerelmi kapcsolat előzte meg. Számomra az ő házasságuk még ma is ideális. Nagyon örülök annak, hogy nemcsak a megszokottsóg tartja őket egymás mellett. Csak egy dologban nem értek egyet velük: abban, hogy nincs testvérem. Sokszor irigykedek a barátnőmre, akinek húga és bátyja van. Gyakran egyedül érzem magam otthon, és ilyenkor csak az olvasás segít. Igaz, hogy a könyv a legjobb barát, de azért a testvért ez sem tudja egészen pótolni. Az is tény, hogy anyagi körülményeink így jobbak, csinosan öltözhetek, de vajon elég-e ez? — Az én családomban talán csak egy hiba van. Édesapám műveltsége sokkal magasabb szintű, mint édesanyámé, és ebből sok nézeteltérés adódik. Ettől eltekintve nem rossz a házasságuk. Én mindenesetre őszintébb leszek a gyermekeimhez. Nem fogok félni az úgynevezett „kényes" kérdésektől. A szülők elvárják, hogy a gyermekük őszinte legyen hozzájuk, de ugyanakkor belőlük hiányzik az őszinteség. Nem fogok szerepet játszani, vagyis hogy más vagyok a munkahelyemen, más otthon, és más a barátnőmnél. — Szüleim házassága nem a legjobb. Édesapám messze dolgozik az otthonunktól, csak ritkán jár haza. Ez az állapot azért veszélyes, mert így az apa elhidegülhet a családjától. A házasságomban szeretném elérni, hogy a férjem minél közelebb legyen hozzám. A többi még a jövő titka. A közel harminc vallomás közül csak néhányat, a legmarkánsabbakat választottam ki, de a többi is — szűkszavúbban, vagy jobban körülírva — ugyanezen problémák jegyében fogalmazódott. A harmadik kérdésre az ideális élettárs elképzelésére adott válaszok szinte elválaszthatatlanok az előbbi kettőtől. Majdnem valamennyi a szülők házasságából leszűrt jó vagy rossz tapasztalatokra, követendő vagy elítélendő példákra támaszkodik. Kicsit szomorú is ez a statisztika, elgondolkoztató. Miért kell egy 17—18 éves fiatalnak ilyen gondokkal és eszményekkel néznie a házassága elé? MIKOLA ANIKÓ A fiatalok az ideális élettársat keresik, akivel elindulhatnak a családi álét útján. Segítsenek nekik véleményükkel, tapasztalataikkal. Írják meg, űnük szerint m 1 ] az ideális élettárs? A legjobb válaszokat közöljük lapunkban. Az ankét 25 éven aluli résztvevőit meghívjuk Pozsonyba, a kiértékelő gyűlésre, ahol 8, kétszemélyes külföldi turistautat sorsolunk ki közöttük. Kérjük a borítékra ráirnl: „Ifjú szemmel“. r e n "3 5 £ и 5 4S te о ж Egy érettségi előtt álló osztályt látogattam meg nemrég Érsekújvárott. Célom az volt, hogy megtudjam, mi a véleménye a tizennyolc éves fiataloknak a párválasztásról, az ideális élettársról. S hogy teljesebb képet nyerjek elképzeléseikről, ezt a kér-A hűvös őszi estén egy serdülő kislány bolyongott a néptelen külvárosi utcákon. Az arra lakó emberek már többször látták, amint bizonytalan léptekkel, tántorogva, órákon át kerülgette a villanyoszlopokat, céltalanul mint az alvajáró. Egyesek csodálkozva figyelték, mások megbotránkozva jegyezték meg: ilyen fiatal és részegeskedik, csavarog... adnék neki, ha az apja lennék! Az apja minden este kereste. Bekopogtatott a barátnők, ismerősök ajtaján. Senki nem látta, senki nem tudott útbaigazítást adni. М.-nek két lánya volt. Reggel együtt indultak el otthonról, ő munkába, a lányok iskolába. Így ment ez évek óta, azután is, amikor az édesanya, M. felesége hirtelen meghalt. A két testvér azelőtt tanítás után együtt járt haza, az utóbbi hetekben azonban a tizenhárom éves Edit elszökött nővére elől, és csak az éjszakai órákban vánszorgott haza teljesen kimerülve. Apja hiába faggatta, kérlelte, fenyítette, Editből nem tudott egy szót sem kivenni. Egy éjszaka önkívületi állapotban találtak rá. Beszállították a rendőrségre, majd innen a gyógyintézetbe. Az apa kétségbeesése csak fokozódott, amikor másik lánya, a tizennégy éves Mária „természete“ is egyre elviselhetetlenebbé vált. Az élénk, tevékeny kislány mélabús lett, naphosszat mozdulatlanul feküdt az ágyban, visszautasította az ételt, nem akart tisztálkodni, semmi nem érdekelte. Hiába hívtak hozzá orvost, a gyógyszert nem vette be. Válságos állapotban szállították ugyanabba a gyógyintézetbe, ahová korábban a fiatalabb Edit került. Bratislavában a gyermekpszichiátriai osztályon két szakorvos működik: Dr. Rudolf Arne és dr. Hilda Nagyová. Évente mintegy kétezer bejáró betegük van, és négyszáz gyermeket részesítenek intézeti kezelésben. Itt gyógyítják Editet és Máriát is. Álla-
