Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-02 / 44. szám
LJL-f s GO 00“ Hosszú éveken keresztül a piros csak egy színt jelentett az átlag magyar mozilátogatónak. De most Magyarországon, a Piros egy új csillagot jelent, egy nagy színpadi és filmcsillag ígéretét. Neve Piros Ildikó. A gyönyörű magyar színésznő Kecskeméten született, s a Piros-család három lánya közül ő a középső. Ma már nem is tudja megmondani, hogyan is kezdődött vonzódása a színipályához. Nem volt hiú lány. Még az iskolai színjátszó együttesben is el-elvétve és csak kis epizódfigurákban szerepelt. Azután egyszerre feltámadt az érdeklődése a színház- és a filmművészet iránt s ahogy leérettségizett, felvételét kérte a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Felvették. És ekkor történt vele az első csoda. Kárpáti György, a fogorvosból lett filmrendező, még ugyanezen a nyáron leszerződtette a „Nem szoktam hazudni“ című vígjáték egyik jelentősebb szerepére. Amit a szerény előzmények után vártak tőle, azt messze túlteljesítette, és a közönség is felfigyelt a vonzó külsejű lányra. Valóban vonzó külsejű. Arányosan magas, asszonyos alkat, hosszú szőke hajjal, sötét szemekkel, és két, majdnem teljesen szabályosan egyforma profillal. Külső megjelenése alapján olyasvalaki, akit az emberek általában „megjegyeznek“, vagy „felfigyelnek rá“. „Párizsba beszökött az ősz" és ez komoly gondot okoz a város köztisztasági hivatalának. A nagy boulevardok fasorainak lombdísze lassan sárgulni kezd. A hatóságok nem várják meg, míg az őszi esőktől átázott levelek elborítják a járdákat, az úttestet és komoly „csúszós" veszedelmet jelentenek a közlekedésnek. A sárguló lombokat a fákról szedik le hosszú szívócsövekkel. A vasutassztrájk véget ért. Befejeződött a párizsi metró sztrájkja is. A munkabeszüntetés idején csaknem félmillióval több gépkocsi mozgott a párizsi utcákon a szokottnál. A fővárosba vezető autósztrádákon az átlagsebesség „elérte“ az eddig soha nem észlelt legalacsonyabb, óránkénti 16,5 km-es szintet. A belvárosban másfél kilométeres átlagsebességet mértek! Amikor a sorokat írom, egyetlen olyan szervezet sem sztrájkol, mely közvetlenül befolyásolja a gazdasági és közélet ritmusát. Hogy az éjjeli őrszolgálat alkalmazottai éppen beszüntették a munkát, azt az idegen nem veszi észre. Ellenben sztrájkkal fenyegetőznek a párizsi villamosművek dolgozói. A fővárosi lapok sűrűn foglalkoznak az újabb munkabeszüntetéssel, és találgatják, létre jön-e a megegyezés a felek között vagy sem, lesz-e „coupure" (áramkikapcsolás) vagy nem. Nincs kizárva, hogy mire e sorok napvilágot látnak, Párizs, a fény városa sötétbe burkolózik ... Majdnem tréfásan kérdeztem francia vendéglátónktól: Ki következik majd utánuk? A tréfás kérdésre komoly választ kaptam: Utánuk a posta és távíró dolgozói kezdenek sztrájkolni. Megtudtam, hogy a legutóbbi vasutassztrájk indítóokai között nem bérkövetelések szerepeltek. Inkább szociális jellegű nézeteltérések voltak. A sztrájk előtti gyakorlat szerint, ha egy mozdonyvezető például Párizsból Marseille-be érkezett szerelvényével, és másnap estig kellett várnia, míg menetrendszerűen visszaviszi a vonatot Párizsba, a közbeeső, családjától kényszerűen távol töltött napját szabadságának terhére írták! A „devalvált“ Párizs külsőleg tovább éli szokott életét. A montmartre-i piktorok épp úgy festegetnek, mint azelőtt, a turisták ezrei épp úgy gyönyörködnek a Sacré Coeur szépségében, mint eddig, a francia egyenruhát viselő néger rendőr fél hat után épp oiy udvariassággal tessékeli vissza az Arc de Triomphe-ra igyekvő külföldieket, mint azelőtt, a városnéző autóbuszséta ára továbbra is 18 franc. A csehszlovák turistának talán annyi előnye van a franc leértékeléséből, hogy a kiutalt öt dollárért nem 23,75, hanem 26 franc 25 centime-ot kap.
