Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-26 / 43. szám

AZ ISKOLÁBA VEZETŐ ÜT * TÍZPARANCSOLATA A közlekedési rendőrség és a mentők a tanúi, hogy szerte a világon, minden országban szaporodik a gyermek közlekedési balesetek száma. Sajnálatos statisztika ez. Az iskolábajárás — hangzik a megállapítás — különösen a városok­ban veszélyes, de nem kisebb a szülői felelősség a községekben, falvakban sem, ahol a gyermekek­nek az országúton kell haladniuk. Mit tehet a gondos szülő, hogy gyermekét meg­óvja a közlekedési balesettől? Az osztrák közleke­dési rendőrség felügyelősége összeállította az isko­lábajárás tízparancsolatát. Az intelmeket alább ismertetjük. Helyes, ha a szülő a tanítási év kezdetén több „fejtágító” sétát tesz az iskola és a lakás között kisgyermekével, és útközben felhívja a figyelmét a veszélyekre. Természetesen az első hetekben na­ponta el is kell kísérnie és haza is vezetnie. E kö­telezettsége alól nem lehet a szülőt felmenteni. Ké­sőbb elegendő az ellenőrzés. Helyesen teszi a szü­lő, ha észrevétlenül megfigyeli, hogy a gyerek a megbeszélt, legbiztonságosabb úton megy-e. A ta­nítás végeztével a szülő sohase várja gyermekét a túlsó oldalon. Nagy a kísértés ugyanis, hogy a gyermek megfontolatlanul átszaladjon a másik ol­dalra. Tanácsos a gyermeket úgy útnak bocsátani, hogy minden sietség nélkül, tiz perccel a tanítás kezde­te előtt érkezzék meg. Ha ugyanis a gyermek későn indulva attól tart, hogy elkésik, és büntetést kap, félelmében kevesebb figyelmet fordít az utca ve­szélyeire. Ha kivételesen mégis előfordulna, hogy késve indul, inkább küldjünk vele néhány elnézést kérő sort, hogy izgalmát csillapítsuk. Az iskolábajárás legveszélyesebb pontja az út­test. Éppen ezért tanulmányozta az osztrák rendőr­ség nagyobb figyelemmel az osztrák gyermekek baleseteit, és a tapasztalatokat értékesítve állítot­ta össze az iskolábajárás tízparancsolatát. Az okos tanácsok így hangzanak: 1. Mindig útkeresztezésnél térjünk át a túlsó oldalra. Forgalmas helyeken használd a zebracsí­kok jobboldalát I 2. Országúton, vagy városban mindig a járóke­lők számára kijelölt utat használd! 3. Légy óvatos, ha lelépsz a járdáról! Csak ak­kor lépj le, ha jármű nincs közelben! 4. Ha elhagytad a járdát, először jobbra, majd balra tekints! Az átkelés idején mindkét irányba fi­gyelni kell! 5. Csak akkor lépj le a járdáról, ha meggyő­ződtél, hogy nincs gépkocsi a közeledben, vagy legalább száz-százötven méter távolságra van! 6. Az átkelőhelyen mindig a legrövidebb utat válaszd. Az úttesten figyelmetlenül közlekedni, vagy játszani tilos! 7. Az úttesten, vagy kereszteződésen átlós irány­ban átkelni veszélyes! 8. Az esetleg felbukkanó jármű előtt se előre, se hátra ne ugrálj! Várd meg, míg a veszély elmú­lik. Utána folytasd utadat. 9. Ne lépj váratlanul se gépkocsi elé, se mögé! Még akkor sem, ha állt A hirtelen felbukkanó gye­rek mindig váratlan meglepetés. 10. Figyeld a közlekedést szabályozó jelzéseket, a közlekedést irányító rendőrt, a lámpát, vagy a gyalogos számára felállított lámpátl Az intelmek szerint helyes, ha a gyermeket úgy neveljük, hogy szívesen vegye igénybe a közleke­dési rendőr segítségét. Sz. I. Г Az „ Éne számtanórák“ Endrédi Mimi a magyarországi énekesek ama tiszteletreméltó csoportjába tartozik, akik élethi­vatásukul választották a népdal művészi fokon va­ló előadását. Játékosan csengő mezzoszoprán hangját jól ismerik a rádió és televízió hallga­tói. A magyar és más népek dalaival bejárta az országot, megfordult Lengyelhonban, a Szovjet­unióban és a Távol-Keleten. A két Németország­ban és Belgiumban, Franciaországban és Svéd­országban dalai hallatán egyaránt megpezsdült a vér a hallgatókban. Ö volt az első magyar éne­kesnő, aki az ötödik földrészen is megfordult. Művészetének hire vitte oda, nem kevés hivet sze­rezve népdalainknak. — Tanítónőből lettem népdalénekes. Kora gye­rekkoromban szerettem meg a népdalt, és amikor az egyik pesti, külvárosi iskolában tanítottam a proletár nebulókat, még a komor számtanórákat is megizesitettem népdalokkal. Észrevettem ugyan­is, hogy a tanulásban megfáradt gyerekek szive­­sen pihennek meg egy-két közösen énekelt dal mellett, hogy utána újult erővel fogjanak munká­hoz. Ezek a gyerekek ma is felkeresnek, szívesen emlékeznek vissza az „énekes” számtanórákra j közülök már nem is egynek mérnökhallgatói lec­kekönyv van a zsebében. — Azért szerettem meg a népdalt, mert azt tartom a legszebbnek a világon. A mi népdalaink bölcsességükkel, tréfás kedvükkel, egyszerűségükkel a világon a legszebbek közé tartoznak. Ma is szüntelenül keresek ismeretlen, vagy alig énekelt népdalokat. Országot járó utaim során, hangver­senyeim előtt gyakran énekeltetek nótafákat, idős férfiakat és ráérő asszonyokat, hogy megmentsem a feledéstől népdalkincsünk egyik-másik értékes darabjait. Alighanem ő az egyetlen, aki négy földrészen énekelt magyar népdalt. Nem is tudok az élők közül hozzá hasonlót, szenvedélyest és érzékenyt. — A legnagyobb élményem az volt, amikor Ausztráliából hazafelé jövet, az Egyenlítőn egy­szerre rázendítettünk az „ELINDULTAM SZÉP HA­ZAMBÓL / KIES KIS MAGYARORSZÁGRÓL / VISSZANÉZTEM FÉL UTAMBUL / SZEMEMBŐL A KÖNNY KICSORDUL ..." dallamára. A hajón ülő angolok meg arabok egykedvűen nézték, hogyan szivárog szemünkből a könny. Azt hiszem, ez a ré­gi népdal csodát művelt, hangjába különös illat vegyült, és abban a pillanatban közel, szivünkhöz is közel éreztük magunkhoz hazánkat. SZÜTS ISTVÁN A szerző felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom