Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-02-02 / 5. szám

Megajándékoztuk egymást és este már néztük a gyermekek táncát. Másnap hivatalosan kineveztek bennünket rokonnak. Ennek ellenére sem mentesültünk a szigorú szabály alól, miszerint éjfélkor el kell hagynunk a ghotult. Ami azután történik, az csak a gyermekek ügye és annak rejtve kell maradnia.

Tehát itt ülünk a gyermekek között. Tizenegy óra van. A tizennégy éves kislány már befejezte a ma éjszakai partnerének fésülését. Most leveti az ingét és a hátát, valamint a karját masszírozza. Egy fejjel magasabb mint a fiú, szinte már asszony a gyermekhez viszonyítva.

Nehéz a józanságot megőrizni és nem saját mércénk szerint ítélni. Pedig ennek itt semmi köze sincs a szexhez vagy a természetellenes játékokhoz. A masszás nem gyengéd simogatás. Kipróbáltam. Csoda, hogy a bőr nem reped, viszont az egész napi munkában feszült izmok meglazulnak.

A gyermekek mindent nagyon komolyan csinálnak. Míg öt lány a partnerét fésüli, a nagyobb fiúk egyik csoportja a termésről beszélget. Felosztják a feladatokat és a kicsiknek jelenteniük kell, hogy mivel töltötték a napot.

A vezető — a szirdar — és helyettese — a belosza — vigyáznak a ghotul rendjére. Ha kell, büntetést rónak ki és senki nem tiltakozik. A tekintély megtestesítője az egész csoport és ezt mindenki tiszteletben tartja. A jogok és kötelességek a gyermekek belső szükségleteiből erednek és ezeket a gyermekek saját maguk érvényesítik és szigorúan megtartják, mert ezek a jogok és kötelességek megfelelnek saját világuknak.

A szülők nem szólhatnak bele a ghotul dolgaiba. Nem avatkozhatnak bele semmibe. Csak a községet igazgatják. Gyermekeiknek enni adnak és ezek a táplálékért elvégzik a mezőgazdasági munka nagyobb részét. Napközben a fiatalok az iskolában vagy a földeken vannak.

Ezek a gyermekotthonok nem a szexuális nevelés, hanem a falusi aktivitás központjai. Tagjai szervezik meg a betakarítást, a vadászatot, az esküvői és temetői szertartásokat. A ghotulok nélkül a muri-falvak életképtelenek lennének.

Itt soha nem parancsolnak. Mindenről közösen döntenek. A szirdar és a belosza nem zsarnokok, tisztségüket nem gazdagságuknak vagy családjuk befolyásának köszönhetik. Ilyesmi itt nem létezik. A legjobb automatikusan kerül az élre, közös akarattal.

Az itt leírt ghotul szirdarja — vezetője — egy egyszerű kovács fia. Most rám nevet, mert egy nyolc esztendős kislány fésüli a haját olyan buzgón, hogy majdnem kitépi hajszálait. Meg akarja mutatni, hogy már 6 is tud fésülni, úgy, ahol illik.

„Magad választottad?“

„Nem, a kicsi akarja ma megosztani velem az ágyát és nekem nem szabad őt visszautasítanom.“

Ma éjszaka tehát a tizennégy éves lány egy kilencéves fiúval és a tizenhat éves szirdar ezzel a gyerekkel osztja meg fekhelyét. Mi történik? Valószínűleg semmi. Vagy csak nagyon kevés. Itt nem létezik semmiféle elfojtott nemi kíváncsiság, amelynek kielégítésére így kiváló alkalom nyílik. Ez ugyanis nem az egyedüli alkalom. Az élethez tartozik, akárcsak az étel és az ital. A tizennégy éves karjába veszi kis barátját és nyugodtan elszenderednek. Egy másik pár esetleg kissé gyengéd lesz egymáshoz, amíg elnyomja őket a fáradtság, nagyobbak pedig kiszöknek a kunyhóból és a szabadban szeretik egymást.

„Még tíz perc“ — mondja a belosza — „és sajnos búcsúznunk kell.“

A ghotul egyik bölcs szabálya, hogy jobb az idősebb gyermekek által vezettetni, semmint tapasztalatlanul elszenvedni a csábítást vagy a támadást. Jobb mindent átélni lelkiismeretfurdalás, nehézség és egyidejűleg minden kötelezettség nélkül. És ha egy fiú erőszakoskodni akarna egy lánnyal vagy annak akarata ellenére kísérelné meg a közeledést, súlyos büntetést kapna. A büntetés egyik módja, hogy a fiút néhány másodpercre ujjainál fogva felakasztják. Ez a legrosszabb esetben három percig tarthat. És ha a vétkes ismét megkísérelné az erőszakot, akkor bizonyos időre kitiltanák a ghotulból, ami voltaképpen egyenlő a halállal.

Éjfél van, távozunk. Az ajtónál még megkérdezem a szirdartól, hogy hány éves koruktól kezdve jöhetnek a gyermekek a ghotulba. „Amikor már éjszaka nem feledkezik meg magáról, elég nagy ahhoz, hogy fát gyűjtsön a tüzeléshez.“

„Ez az egyedüli mérce?“

„Nem“ — feleli komolyan. „A gyerekek akkor jönnek a ghotulba, amikor érteni kezdik, hogy éjszaka mi történhet apjuk és anyjuk között. Ez rossz érzés a gyermek számára. Amikor a gyermek észreveszi, hogy apja az anyja után nyúl, akkor legfőbb ideje, hogy a ghotulba küldjék.“

Nincs ellentét a gyermekek tettvágya és a szülői tekintély között sem. Az apát és az anyát rövidesen más „tényező“ helyettesíti: az összes gyermekek közössége. Szabályait, törvényeit soha nem vonják kétségbe, mert mindnyájukat összeköti. Emellett a szabályok nem olyanok mint otthon, ahol két felnőtt ember önkényesen érvényesíti felsőbbségét, természetesen minden gyengeségével, szeszélyével és nevelési következetlenségével együtt, hanem a gyermekek köztársaságának önként vállalt kötelességei.

Szóval a muriknál nem kerül sor a gyermekek és szülők kikerülhetetlen konflinktusára, sem a tudatalatti nemiség, sem a tudatos tekintély szakaszán. Ezért a szülők iránt érzett szeretet nagyobb, mint bárhol másutt és egy egész életen át tart.

2